Amatőr gasztrotúra II.

Szóval ott tartottunk, hogy a Gusteau után teljesen kiégtünk. Igyekeztem Bociban tartani a lelket, bár egy ponton úgy tűnt, hogy teljesen elvesztettem, de próbáltam a szokásos "ha már eddig eljöttünk...", "ha már ennyit utaztunk..." kezdetű mantrákkal visszahozni. A következő úticélunk Tokaj volt, amiről nem olvastunk jókat a neten, dacára, hogy a világörökség része. Sajnos előző nap a Szépasszony völggyel is befürödtünk, történelmi borvidék ide vagy oda, csak fásult, unott vendéglátósok vártak, és rámenős hegedások, akik minden nótának csak egy sorát tudták elénekelni, azt is rosszul. Pincészeteket célirányosan választottunk, úgyhogy rosszat nem ittunk, de olyan hű de jókat sem, illetve az élmény ugye nem csak abból áll(na) ilyenkor, hogy felhörpintjük a bort, azt' jónapot, hanem a vendéglátó személye, hozzáállása és a légkör, amit teremt, ez mind együttesen fontos.

A Szépasszony-életérzés tehát valahogy nem jött át pénteken, nem csoda, hogy kissé szkeptikusan autóztunk be Tokajba, amiről szintén azt olvastuk, hogy bárhol szabad inni, csak a központban nem, mert csak pénzéhes kocsmárosok tukmálnák ránk a lőrét. Emiatt "egy életünk, egy halálunk" alapon elkezdtünk spontán felsétálni az egyik eldugottabb domboldalon, amíg a mérsékelt turista áradat teljesen meg nem szűnt. A délutáni napsütés zöldesen aranylóvá tette a házak mögötti erdős domboldalt, a hársfa lombokban zümmögtek a méhek, s akkor ebben a lírai környezetben isteni sugallatra megláttuk a Hímesudvar zászlaját, ami látszólag pincébe vezetett, valójában azonban fölfelé egy gyönyörű, királylányos kastélyszerű teraszra. Itt újra beigazolódott, hogy a jó helyek már az első benyomás alapján felismerhetők.

A célom az volt, hogy késői szüretelésű borból vegyek pár üveggel, de annyi portéka tárult elénk, hogy teljesen összezavarodtam, borecetek, aszúbogyó-chutney-k, ráadásul a házi szörp is isteni volt, amit kóstoltam (így jár, aki terhes, ráadásul sofőr, bár bevallom, a félédes sárgamuskotállyal azért muszáj volt kicsit megnedvesítenem az ajkaim). Végül készítenünk kellett egy gyors kalkulációt, hogy ha a maradék egy napon csak a legszükségesebb dolgokra költünk, akkor mi minden fér még bele a Hímesudvarban, mert különben meggondolatlan költekezésbe kezdtünk volna. Én erre a szerzeményemre vagyok a legjobban beindulva, bár még nem találtam ki, hogy mit ízesítek majd vele először:

Aztán ahogy végig az egész kiránduláson, megint pánikszerűen kellett távoznunk. Így is egy órát késtünk a Tök jó-ból, ami a szállásadók részéről nem volt gond szerencsére, mi viszont kezdetektől a medenceparton döglésre vágytunk, és este 7 óra lévén, erre már egyre kevesebb esély mutatkozott. Pláne, hogy az előző helyből kiindulva még egy kelet-magyarországi coop abc-t is útba kellett ejtenünk, mert azt hittük, másképp nem lesz meg az esti betevő. Így az eredetileg tervezett Boldogkőváralja is kimaradt, illetve csak a kocsiból megnéztük messziről és jól lefényképeztük, aztán jól megmondtuk a szokásost, hogy "na majd legközelebb, ha erre járunk".

Valahogy úgy képzeltük el, hogy megérkezünk a szállásra, és a kocsiból azonnal beugrunk a medencébe, ami majdnem sikerült is, de a szállásadónk azért megmutatta a szobánkat, ami inkább hasonlított egy fullos egyszobás garzonra. Mi kis butusok aggódtunk a vacsi miatt, meg a nescafe-s reggel után a kávé miatt is picit, de a teljesen felszerelt konyhában az igazi kávé és kávéfőző mellett még a hűtőnket is feltöltötték, tejecske, tojás, kétféle felvágott, helyben készített friss sajt, körözött, joghurt, házi gyümölcsös túródesszert és zöldségek is voltak benne, kenyér, kalács, még a jégkockatartó is fel volt töltve, esküszöm, majdnem sírva fakadtam, mikor ezt megláttam! A szekrényekben szép hadrendben a poharak, tányérok, normális minőségű kések, dugóhúzó, tényleg mindenre gondoltak, és még azelőtt, hogy szólásra kellett volna nyitnunk a szánkat. Már azelőtt minden vágyunk teljesítve volt, hogy nekünk magunknak egyáltalán eszünkbe jutott volna... Nem beszélve a kismama-barát hőmérsékletű jacuzziról és a tökéletesen száraz és jó minőségű fával begyújtható kerti grillezőről!

A kerítés tövében fűszerkert és pünkösdi rózsa.

Ha van egy kis eszünk, akkor a medence parton döglés programot egy egész naposra tervezzük, de innen másnap megint lóhalálában távoztunk, miután alaposan bereggeliztünk a helyi finomságokból. Fontos volt, hogy legalább egy várat lássunk a környéken, a Regéci várra esett a választásunk, mert onnan a legszebb a kilátás. 

Az ott a Bockópé, amint a kilátást szemléli. Mindenhová azért nem másztam fel, bár a legtöbb helyre igen. Csak már így is mindenki hüledezett, hogy jaj de terhes vagyok.

Na és a változatosság kedvéért innen is rohannunk kellett, annyira, hogy alig maradt időnk egy mogyoróskai villámlátogatásra, és visszafelé már nem mehettünk a szép bükki erdei úton, hanem az unalmas autópályán kellett, hogy időben odaérjünk Egerbe. Persze végig fikázódtunk, hogy minek megyünk egyáltalán oda, micsoda hülyeség az egész, és hogy Egerbe egyáltalán soha többé. Miután megmásztuk a várat és két órát aszalódtunk a kocsiban, meglehetős testszaggal megáldva érkeztünk meg az utolsó állomásra, az egri Macokba. Úgy éreztük, hogy már minden mindegy, én át sem öltöztem, pedig még jégkrémfolt is volt a pólómon, de gondoltam, úgyis terhes vagyok, nekem szabad. Nagy kár, mert egyébként ez pont egy szuper hely, a foglaláskor is nagyon rugalmasak voltak, az ételek és a kiszolgálás is minőségi, új hullámos, de itt már tényleg végképp kiégtünk, úgyhogy az elénk rakott finomságokat, ha nem is csak piszkálgattuk, de már jóval kritikusabb szemmel néztük, pláne hogy előző nap megvolt a "minden idők" kajálása. Utólag Okos Kapitány bizony megállapította, hogy az egész huligánozás meg szépasszonyvölgyezés helyett itt kellett volna kezdeni, akkor elájultunk volna az egyébként remek áron adott, jól komponált fogásoktól és ezután még bőven tudtunk volna lelkesedni a Gusteau-ért.

Én a magam részéről azért maximálisan elégedett voltam, a Vadas mártás abszolút tudta, amit egy vadas mártásnak tudnia kell, és ezt még feldobták olyan plusszokkal, mint a néhány szem som, és a májropogós, illetve a nyúlpecsenyével külön odafigyelt a pincér, hogy jól átsüttesse nekem a húst, tekintettel az "áldott állapotomra", legalább is ahogy ő fogalmazott :)

Összességében tehát a Macok is remek hely, talán úgy tehetnénk különbséget, hogy míg a mádi Gusteau önmagában is megérte volna az 500 km utazást, addig a Macok az a kategória, amit semmiképp ne hagyj ki, ha Egerben jársz.

Amellett, hogy tényleg marha jól szórakoztunk, azért sok mindent máshogy szerveznék most, illetve fogok is legközelebb, mert amit nem gondoltam volna, hogy mennyi érdekeset rejt az országnak ez a szeglete! Igazából eleve sejtettük, hogy kevés lesz az idő, de arra nem számítottam, hogy olyan helyre bukkanunk, ahová visszavágyom és bármikor visszamennék. Bevallom, úgy indultam útnak, hogy most nézzünk meg gyorsan mindent, mert szerintem soha többé nem vezetek ennyit ebbe az irányba, de bizony nagyot tévedtem. Már maga a Bükk és a Zemplén is ötcsillagos látnivalók, beleszeretős az egész csak úgy önmagában, erdőstül, zsákfalustól, de az illatok, ízek és hangulatok is visszacsábítanak.

Nem beszélve arról, ha az ember ál-leszbikus párnak álcázza közben magát a legjobb sírva röhögős barátnőjével :)

Amatőr gasztrotúra ál-leszbikus pároknak I.

Mindennek megvan a maga helye és ideje. Az ember nem megy például terhesen borvidéki gasztrotúrára. Nem vezet terhesen négy nap alatt 1000 km-t. Nem megy olyan városba kirándulni, ami már az osztálykiránduláson se érdekelte és később sem okozott semmi extra élményt. Igazi kulináris érdeklődésű személy pedig nem választ címke alapján bort és név alapján szállást.

Ezek alapszabályok - legalább is a bennem élő "Utólag Okos Kapitány" már tudja. Legközelebb majd előre okos leszek, vagy lehet hogy mégsem, mert most is (mint mindig) vagy ezerszer röhögtem könnyesre magam a hétvégén.

Csak hogy értsétek, onnan indult az egész, hogy már száz helyen olvastam az Anyukám mondta étteremről, csupa jókat és szerettem volna megkóstolni, mit főznek. Néztük, nézegettük, hogy Encs baromi messze van, úgyhogy az ötlet bekerült a többi közé a "majd egyszer" fiókba.

Aztán terhes lettem, és úgy február körül elfogott az "Úristen, most megint ezer évig nem csinálhatok semmit" érzés, ami oltári nagy baromság amúgy, mert például Medivel két és fél hónapos korában már a Börzsönyben túráztunk, de magyarázd ezt meg egy épp hisztérikus terhes nőnek... Elkezdtem hát rohamtempóban feltölteni programokkal a júliusig hátralévő hétvégéket, mert tudtam, hogy az utolsó egy-másfél hónapban a boltba sem fogok tudni már lemenni, illetve úrinő nem mutatkozik nagy tömegben elefánt méretű lábakkal és malacarccal.

Ki is találtuk Encset Bocival, hogy most vagy soha vagy csak nagyon sok idő múlva, úgyhogy inkább most. De ha már ennyit utazunk, akkor mást is nézzünk meg, legalább a bibliát tekintsük meg Vizsolyban, anélkül nem jövünk haza.

Mondanom se kell, se a Bibliát nem láttuk, se az Anyukám mondtában nem ettünk. Megterveztük a programot, lefoglaltuk a szállásokat, csak egy dolgot felejtettünk el - időben asztalt foglalni. Így két héttel az indulás előtt tervezhettük újra az egészet, és annyira belelkesültünk, hogy a sima kirándulásból igazi gasztrotúra lett. Nem a legprofibb módon toltuk ugyan, de remekül szórakoztunk.

Az volt a hülye ötletem, hogy mivel Encs túl messze van, ezért aludjunk egyet Egerben és ha már ott vagyunk próbáljunk ki néhány helyi éttermet is. Rögtön a szállás kiválasztásánál annyira mellényúltam, hogy jobban nem is lehetett volna! A képek alapján úgy tűnt, hogy a legújabb egri sztár-hipszter-apartmant fogjuk felfedezni, szuper kajákkal, medencével, ami a következő hónapban már valamelyik csuncsi gasztroblogon fog szerepelni. Már ott gyanakodnunk kellett volna, amikor a megadott címen, de még a közelében sem találtuk meg a helyet, mert ott csak egy házikó volt, nem hogy valami kiírás, de még a házszám sem látszott sehol. Aztán kijött egy - egyébként irreálisan kedves - néni és mondta, hogy szerinte őt keressük. Beléptünk a "sima ház" udvarára; murva, építési területek, egyébként ötletesen összerakott raklap-muskátli kompozíciók tárultak a szemünk elé, és a tér közepére egy eltévedt demizson mellé épp hogy odapluttyantott 15 ezer forintos felfújhatós medence. Ha van egy kis eszünk azonnal lelépünk, de nem volt, mert a néni és a további két fő személyzet annyira végtelenül kedvesek voltak, hogy ez elvette a maradék józan ítélőképességünket. Kértünk limonádét, a "kerthelyiségben" el is fogyasztottuk, amíg megvártuk, hogy tálalják az ebédet, amire azt gondoltuk, hogy gasztrotúránk első kulináris élményállomása lesz. A néni mondta, hogy sajnos a szakácsok pont házon kívül vannak, úgyhogy ő főz ma minden finomat, borsókrémleves lesz az ebéd, meg csirke rizzsel. Egyébként nem kérdezte senki, hogy mi mit kérünk, pedig azt még anyám is meg szokta azért, ha hazamegyek... Mindegy a néni nekiállt az ebédfőzésnek a rezsón(!), míg mi kint élveztük a cukros vizet, citromkarikával.

Téglakád, sörösüvegszilánkkal feltöltve. Ez az értelmezhetetlen látvány fogadott a kerthelyiségben, emellett állították fel nekünk a rögtönzött kisasztalt, amin elfogyaszthattuk a Michelin csillagos csirkemellet, kívül ragacsos, belül ropogós rizzsel. Hmmm... A desszertről nem is merek írni :(

Tanulság: csak azért, mert egy hely nevében benne van, hogy "gasztronómia", még közel sem jelenti, hogy bármi magasabb szintű minőséggel akár köszönő viszonyban van. A helyről véleményeket olvasni kötelező, de minimum a képeket a felületesnél egy fokkal jobban megvizsgálni érdemes. Ha így teszek, és nem hagyom, hogy elvegye az eszem a "gasztronómia" szó, akkor azonnal felfedezem a nescafe kávégépet, a diy raklapokat, a tesco-s műporcelán készletet, meg az ágyra mérnöki pontossággal hajtogatott törülköző-elefántokat.

Megjegyzem, nem kértek csillagászati összeget ezért a szuper szolgáltatásért. Még jó. Viszont egyrészt a fb-os képek első ránézésre tényleg nagyon jól össze vannak rakva, csak alaposabb vizsgálat után látja meg az ember, hogy mibe is nyúlt. Másrészt a másnapi szállásunk valami annyira fantasztikusat hozott ugyanezért az árért, hogy majdnem elsírtam magam a megérkezéskor.

Egerre nem is érdemes amúgy több szót pazarolni, annyira nem érdekes az egész város, pláne, ha az ember már egyszer vagy kétszer látta életében a főbb nevezetességeket.

Nem úgy a másnapunk! Szombaton többször úgy éreztem, hogy Isten kárpótolni akar minket a borzalmas kezdetekért. Ami tényleg nagy ötlet volt, hogy ne az uncsi autópályán menjünk, hanem a Bükki Nemzeti Parkon keresztül.

Miskolcból szintén nem csináltunk nagy ügyet, zúztunk Mádra, a Gusztóba, ami az év étterme idén a Gault Millaut kalauz szerint. Ennek ellenére asztalt foglalni azonnal tudtam, bár elsőre nem vették fel a telefont, de később visszahívott (!) az étterem munkatársa, hogy egyeztessünk egy időpontot, ami az encsi fiaskó után már előre melengette a szívemet. Nem csalódtunk, a hely annyira exkluzív, mégis hangulatos, hogy már a belépéskor sejteni lehetett, hogy nem véletlenül érdemelte ki az év étterme címet.

Na, így néz ki egy limonádé! Kellően édes, kellően savanyú és van benne egy kis csavar - házi málna szirup!

A menüt én Mádi Nyaklevessel indítottam, ami lényegében egy erőteljes húsleves, egyszerű, mégis ízorgia a szájban. A marhanyak tökéletes állagúra volt főzve, olyan puhára, hogy villával is könnyen szétszedhető volt, az ízei ennek ellenére tökéletesen megmaradtak, ugyanígy a zöldségek sem voltak szétfőzve, a répa illatos, édes volt, mint a nagykönyvben, a lé színtiszta, a levestészta pedig házi. Mindezt tűzforró tányérokban tálalva, egy szép darab velőscsonttal és pirítóssal.

Már a leves felénél elteltem az ízekkel, de ha az ember 500 km-t utazik egy étterem kedvéért, akkor nyilván összeszedi magát a többi fogásra. Főételnek Borjú Stefániát választottam , quinoaval, rebarbarával és cukkinivel. A hús itt is tökéletes volt, nem volt ugyan különösebben hangsúlyos az íze, de ennél a fogásnál amúgy is a köret volt, ami bekeretezte az egész ízélményt. A cukkinit némi limelével locsolták meg, és a quinoa is citrusos ízt hozott, amit amúgy nem párosítanék magamtól borjúhúshoz, de mint kiderült remekül passzol hozzá.

Boci nyúlcombot választott, ő azt mondta, hogy na itt álljon meg a világmindenség, és ebben a pillanatban rögzüljön az élet, mert ennél jobb már úgysem lesz. Szerencsére annyira terhes vagyok, hogy én még simán bevállaltam a desszertet, és milyen jól tettem. Minden túlzás nélkül mondom, hogy életem desszertjét ettem, már mikor megláttam tudtam, hogy ez bizony szerelem lesz, kóstolás után pedig meg kellett állapítanom, hogy ha van a mennyországnak íze, akkor az ez!

Bodzás panna cotta, sült szalma sorbet

Igen, sült szalma! És tökéletes ízű eper, meg még vagy ötféle különböző szósz, és hab és krémpötty, és kis morzsák és bundás bodzavirágocska... Ez egy 2300 forintos desszert az év éttermében, az Isten háta mögött, Magyarországon. Életem desszertje, tényleg, tökéletes!

És itt Konyec Filma, be is zárom az internetet, úgy elragadtak az emlékek, hogy nincs értelme ebben a bejegyzésben folytatni, a többit inkább majd leírom holnap vagy soha. Olyan érzéssel távoztunk az étteremből, hogy már minden mindegy, többé nem érdemes sehová menni, elértük az étteremben evés non plus ultráját.

De azért szerencsére összeszedtük magunkat megint, és tovább mentünk, úgyhogy folyt.köv.!

Ruhetag! Ruhetag?

Egy kicsit bizony eltűntem - dolgozom. Elnézést, főállású anyunak lenni egyáltalán nem könnyű. Hanem k***a nehéz. :)

A napok telnek, Medi hol már alszik, mire hazaérek, hol még nincs ébren, mikor elmegyek dolgozni. Ma realizálódott bennem, hogy milyen keveset találkozunk, mikor egy jól sikerült büdikaka után tisztába tettem - nem is tudom, mikor csináltam ilyet utoljára, talán egy hónapja. Azért persze vannak kellemesebb dolgok is, amik inkább hiányoznak; a közös játszózás, a sok lükeség, amit mostanában kitalál, meg az együttlét, úgy általában. A gyereken túl pedig a főzés. Mióta dolgozom Papa vette át a háziasszony szerepet, várakozáson felül teljesít. Én csak szabadnapokon állok be a konyhába, ahogy ezt ma is tettem.

Igyekeztem kimozdulni a praktikus lencsefőzelék, sült hús tengelyből és valami olyat készíteni, ami hasznára válik a tanulmányaimnak. Emlékeztetőül: Szeptemberben vizsga! Az utóbbi pár napban, amikor nem omlottam össze munka után a kanapén és nem engedtem át magam a szokásos, békés Jóbarátok nézésnek, a számomra egyáltalán nem kedves témát tanulmányoztam - a halak és különböző vízi élőlények elkészítésének mibenlétét. Mivel nem csak az elméletet illene tudnom, elhatároztam, a következő szabadnapomon rittyentek valami halas alapreceptet. Választásom a pisztrángra esett, kékre főzve, mert ez olyan misztikusan hangzik.

El is mentem a Brunnen marktra, abszolút céltudatosan, mert bár gyerekkoromtól fogva irtózom a halfogyasztástól, mégis meg akartam próbálni. Hisz ugyan milyen szakács az, akinek gőze sincs a halakról?! Ugye? Na ugye!

Azért az első szembejövő cipőboltnál kicsit meginogtam, de aztán édesanyámra gondoltam, és összeszedtem magam. Megvettem a friss zöldséget, a krumplit, nem maradt más hátra, csak a hal. Ácsorogtam egy kis ideig a halaskocsi előtt, bámészkodtam és próbáltam arra gondolni, hogy a hal nem büdös, csak halszagú. Aztán rászántam magam és megvettem őket, mindjárt kettőt. Félelmetes volt, fejjel, meg szemmel megáldva, szájuk nyitva, kis fogszerű rácsozattal. De megvettem, büszke voltam. Hazaérve alig vártam, hogy nekikezdjek, a legjobb résszel viszonylag hamar megvoltam, lefotóztam a halacskákat:

Aztán jött az, amire nem számítottam. Persze ezért érdemes a gyakorlatban is kipróbálni néhány dolgot, mielőtt az ember azt mondaná: kész, megtanultam! A google a barátod, de nekem biztos, hogy nem, mert azt mondta, a pisztrángot pikkelyezzük le. Mi? Hogy én?

Hát jó! Magamon hagytam a szép fehér blúzomat, hogy a méltóságom maradékát megőrizzem legalább arra az esetre, ha elfajulnának a dolgok a konyhában. Felkötöttem a hetyke kék kötényem, hogy úgy érezzem, igazi csinos, tévés sztárséfkisasszony vagyok. Na jó, asszony... Az első pisztrángot könnyen megfosztottam a pikkelyeitől, a második már tovább tartott, és mindent elborítottak az ezüstszínű kis halalkatrészek, amire azt is mondhatnám, hogy egészen szép látvány volt, ha utána nem nekem kellett volna összetakarítani. A pikkelyezés után annyira fellelkesültem, hogy kiszedtem az egyik szemet a négyből, aztán feladtam, mert elfogott a masszív hányinger. Annyira, hogy inkább levágtam az egész fejet és kidobtam a kukába, a halakat betettem egy kis ecetes víz társaságában a hűtőbe, hadd gondolkozzanak egy kicsit. Én magam töltöttem egy pohár bort, és elszívtam egy cigit. Utoljára akkor borultam ki ennyire, mikor egy konyhakésznek gondolt dabasi pipiről kiderült a felolvasztáskor, hogy rajta van a feje meg a lábai - csőröstül, körmöstül. Akkor emlékszem, még aludni is lefeküdtem, mielőtt nekiálltam a húslevesnek..

Nézzétek el nekem, még fiatal vagyok és tanonc, mire annyi idős leszek, mint a nagymamám, biztos én is eljutok majd a level 10 000-re, a szintre, amikor már derűs nyugalommal figyeled a hokkedlin, ahogy az általad levágott tyúk a feje nélkül rohangál az udvaron.

Így vagy úgy, elkészült a Forelle blau mit Sauce Supreme. Mit mondjak? Finom volt, hal íze volt :D

Tudom, sok itt az elnéznivaló, de hiszek benne, hogy lesz ez még jobb is :) Elegánsabb lett volna Sauce Vin Blanc mártással, de annyi lélekjelenlétem már nem volt a mai napra, hogy még hal alaplevet is főzzek, úgyhogy azt majd legközelebb...

Én így is remekül szórakoztam, remélem ti is! Mahlzeit!

A kísérletezés időszaka - avagy Anyu Bouillon-t és Consommé-t főz

Január 7.-én próbavizsga, és én még mindig az alapleveknél és leveseknél tartok. Már rég letettem róla, hogy az eredeti ütemtervet tartsam, mert úgy egyszerűen nem lehet tanulni. Nem vagyok robot, a főzés pedig igazából nem az elméletről szól. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy az a kevés, amit megtanultam legalább legyen száz százalékos, mint hogy mindenről tudjak egy fél mondatot mondani. Nem hajt a tatár, az éles vizsgára nekem még úgyis több mint fél évet kell várni, a próbavizsgán megengedhetem magamnak, hogy egy picit beégjek, ha esetleg olyasmit húzok, amiről fogalmam sincs. Így most leragadtam a leveknél és nagyon élvezem a kísérletezést.

Tegnap Bouillont főztem, ami alap esetben a marhacsontlé (Bouillon blanc) továbbfejlesztett változata, már önmagában is tálalható. Gyakorlatilag húsleves. Na most nálunk a húsleves, az húsleves. Persze ahány ház, annyi szokás, minden valamire való háziasszonynak (nagymamának!) megvan a maga tökéletesre fejlesztett változata, amivel vasárnaponként megörvendezteti a családot, s amely utánozhatatlan ízű, aranyszínű és tökéletesen áttetsző. Életem húslevesei nekem is anyukámhoz köthetők. Pedig sosem láttam anyut, hogy a csontot blansírozná főzés előtt, vagy a húslevest derítené - tényleg nem tudom, hogy csinálja.

A legjobban szeretem, ha a levese jó gazdag, vegyesen van benne marha és disznó, vagy csirkeszív és még csirkemáj is kerül bele. A szokásos Suppengemüsén túl pedig kerül bele paprikacsuma, az valami isteni plusz! Levestésztával, vagy májgombóccal, esetleg grízgombóccal. Az íze boldog, gyerekkori vasárnapi ebédeket idéz, rántott húsnak már alig maradt hely a hasunkban - de azért azt is legyűrtük nagy duzzogva :).

És akkor jön nekem ez a német tankönyv, hogy majd most megtanulom a jó húslevest. Kezdjük a blansírozással, a tiszta végeredmény érdekében. A csontokat forró vízben hirtelen pár percig forraljuk, majd hideg vízzel "sokkoljuk". Csak ezután kezdődhet a főzés, hideg vízben feltéve. Nekem ez a blansírozás eleve gyanús, hiszen így jelentős tápanyagmennyiség azonnal a lefolyóban köt ki, de ha van az olvasóim között profi szakács, kérem jöjjön és magyarázza el nekem!

Persze követem a receptet... Csontok, marhahús, zöldségek, fűszerek.  Zöldségek - maximum Suppengemüse és hagyma. Fűszerek - só, bors, babérlevél. Punktum. Semmi ízkavalkád, semmi parádézás a fűszerekkel, ne adj Isten belsőségekkel.

Elkészült a Bouillonom, úgy tűnik a hús és csont adagolásnál még mindig túllőttem a célon, mert megint csak alig két liter levem lett, és reggelre kocsonya állagúra szilárdult. Nem lett elég áttetsző sem, de a zavaros részek az éjjel szépen leülepedtek, így arról egyszerűen lemertem reggel a kocsonyát.

És miért nem ettük meg azonnal a húslevest? Hát mert itt még nem álltam le, ma Consommé-t vagyis erőlevest főzök. A már amúgy is brutál tömény lét még tovább ízesítem és derítem. Darált hús, darált zöldségek és tojásfehérje keveréke fő most (szépen gyöngyözve) a lében, hogy még erőteljesebb legyen az íze.

Kis idő múlva:
Írás közben Medi hirtelen úgy döntött, hogy az ölembe ül, és a fenekével kikapcsolta a laptopot egy másodperc ezredrésze alatt. Anyu idegállapotba került. A tartalom szerencsére nem veszett el, a kényszerszünetben viszont kimentem leszűrni az erőlevest és jelentem, csodálatos aranyszínű, áttetsző az eredmény. A derítés tökéletesen sikerült. Igaz az elején 4 liter vízből induló levesem ezennel két adagosra zsugorodott, igazi éttermi, tehát kétdecis bögrés kiszerelésben. Ehhez van kb két kiló főtt, csontos és színhúsunk, valamint a zöldségek meg a grízgombóc. Hát, így vagy úgy, tartalmas lesz :)

A végeredmény tehát íz, szín és áttetszőség szempontjából majdhogynem tökéletes, legközelebb ugyan kevesebb csonttal és hússal készítem majd, mert így nagyon kevés, ámde tömény lett a leves.

Persze gyanítom, hogy még évekig kísérletezhetek, életem húslevesei még egy ideig továbbra is anyukámhoz lesznek köthetők! :)

Viva la Mamma!

Sznobizmus 5 négyzetméteren - avagy Anyu Grand Jus-t főz

Hamarosan itt a szakácsvizsga-előkészítő tanfolyam vége, és vele együtt a próbavizsgák ideje. Életemben talán először nem az utolsó pillanatban kezdtem a tanulást - hanem az utolsó előttiben. Jó másfél hónapja nyúzom magam a "Küchenmanagement" tankönyvvel, az eredeti célkitűzés szerint az összefoglaló óráig (dec. 1) kétszer kellett volna a teljes tananyagot átvennem, ez napi 15 oldal átnézését jelentette volna. Aztán az első oldalak után rá kellett jönnöm, hogy németül érteni és németül tanulni két különböző dolog, pláne ha szaknyelvről van szó. A tervet így nem sikerült tartani, ettől függetlenül így is büszke vagyok, az első könyv tananyagát már egyszer átvettem és elérkeztem a "Grundrezepte" részhez. Ez egyrészt azt jelenti, hogy kezdhetem elölről, másrészt pedig, hogy most következne a főzés.

Nem számoltam meg, hány receptet kellene összesen elkészítenem, nem is lesz időm mindre, de szerencsére sok az átfedés, illetve a vizsga előtt egy-két héttel megkapjuk a "Warenkorb"-ot (egy lista a felhasználható alapanyagokról), így jó esetben lesz időm gyakorolni a négy fogásos menüt, amit majd a vizsgán el kell készítenem.

A hétvégét a főzésnek és tanulásnak szenteltem, szombat reggel elmentünk a Brunnenmarkt-ra, amit nem szeretek a miliő miatt, viszont töredékáron hozzá lehet jutni remek husikákhoz.

A receptek közül az alapokkal kezdtem, ma két alaplevet főztem, egy Bouillon blanc-t (fehér alaplé), és egy Grand Jus-t (barna alaplé). Imádom ezeket a francia szavakat, legszívesebben mindet megtanulnám, és akkor senki nem értené miről beszélek, miközben csak annyiról volt szó, hogy "nya, feldobtam a csirkeperkeltet rotyogni". De ennyi sznobizmus belefér :)

Amúgy a fehér alaplevet főleg krémlevesekhez fogom használni, utóbbi pedig remek sült húsokhoz való szószok és mártások elkészítéséhez. Persze ezeken kívül még egy csomó mindenre jó, úgy kell elképzelni, mint a leveskocka házi, egészségesebb változatát. Eredetileg azt gondoltam, hogy gazdaságosabb is, de ahhoz nagy üzemi mennyiséget érdemes előállítani, és főleg inkább csontból, kevés hússal, nem úgy mint én, a megalomán, sok húsos, zsíros marhából és borjúból, rengeteg zöldséggel. Még az ideális hőfokot is ki kell kísérletezni, mert bár azt írják, hogy folyamatosan forrnia kell a lének, és szükség esetén pótolni kell a vizet, de így nagyon sok lé elfőtt, és higítani meg nem mertem nagyon, mert féltem, hogy nem lesz elég intenzív. Így viszont másfél kiló húsos csontból, fél kiló zöldségből és kb. 4 liter vízből végül összesen alig másfél liter alaplevet főztem.

De remek lesz majd, amikor legközelebb főzök, és nem kell magam előtt szégyenkezve félrepillantanom, miközben a kezem a szekrényben leveskocka után kutat. Mert van nekem szép, ízes alaplevem. Amiért pedig külön díjat érdemelnék, hogy ilyen horderejű projekteket lebonyolítok az öt négyzetméteres konyhában, ahol nem hogy asztal, de még valamire való konyhapult sincs. Persze mindent meg lehet szokni és minden csak gyakorlat kérdése.

Vacsora 4 éhes vegának

Hozzávalók:
****6 szem kisebb krumpli
****fél kg pangasius halfilé (kb 2 nagyobb szelet)
****2 dl főzőtejszín
****olívabogyó
****zöldborsó
****pár ek. liszt
****só, bors
****rozmaring, őrölt szerecsendió
****füstölt sajt

A vacsit jénaiban készítettem, egymásra halmozva a hozzávalókat, mint a sima rakott krumplinál.

A halacskákat kis darabokra (2*2 cm) vágtam, sóztam, borsoztam, őrölt rozmaringgal megszórtam (nagyon erőteljes, úgyhogy csak finoman), aztán lisztbe forgattam, majd olívaolajon egy-egy percig elősütöttem mindkét felét.
A krumplit simán megfőztem héjában, megpucoltam, felkarikáztam.

A kivajazott jénaiba rétegesen tettem a krumplikarikákat, megsóztam, aztán jött egy réteg hal, néhány szem olívabogyó karikákra vágva, egy kis borsó, aztán meglocsoltam tejszínnel, és a tetejére szórtam a szerecsendiót (ezt sem érdemes eltúlozni). Még két ilyen réteg következett, a tetejét jó alaposan befedtem tejszínnel, alufóliát raktam rá, és az előmelegített sütőben 35-40 percig sütöttem.

Az alufóliát ezután levettem, megszórtam a tetejét reszelt füstölt sajttal és visszatettem még 15 percre, hogy kicsit megpiruljon és voilà kész a fini vacsi.

A nagymenők biztos bort ajánlottak volna hozzá, de nekem a jéghideg sör éppúgy megfelelt ;)
Az antivega verzióba még el tudok képzelni csirkemell filét, és a tetejére szalonnacsíkokat.

Jó étvágyat! :)

(Elkészítési idő kb 1 óra, ktg kb 1500 Ft/4fő)

A háztájiból jelentjük!

Az úgy volt, hogy anyámék reggeltől estig dolgoznak a kormánynak és az áfaátállításnak köszönhetően, és engem hagytak itthon, hogy legyek konyhalány meg kertész ideiglenesen. És vesztükre a délutánonkénti garden trip előtt rendszeresítettem egy-egy River Cottage megnézését, amitől az embernek megjön a kedve szerintem olyan dolgokhoz is, amiről addig soha életében még csak el sem gondolkozott komolyan.

A lényeg, hogy főzőcskézni kezdtem, és egyre jobban tetszik a dolog. Rájöttem, hogy eddig azért nem főztem, mert egyszerűen unalmasnak találtam az egészet, pedig főzni tök jó, az ember ebben élheti ki leggyorsabban és legegyszerűbben a kreativitását. A legjobb, amikor az ember nem receptből főz, csak úgy intuíció alapján, azt veszi alapul, amit anyukájától hallott egyszer, vagy kinyitja a hűtőt és ötletelni kezd, hogy na vajon mi ehető süthető (főzhető) ki ebből.

Így született a mai currys csirke ötlete, aminek a receptje úgy fogalmazódott meg bennem, hogy ránéztem a vadiúj wokra, és tudtam, hogy valamit készítenem kell benne, ami zöldséges-húsos.

Íme:

Hidd el, finomabb, mint ahogy kinéz! :D De tényleg ám...

+++ Csirkecombot filéztem ki és vágtam apró darabkákra. Kevés olajon wokban apróra vágott hagymát, kevés fokhagymát és petrezselyemzöldet pirítottam. Erre rá a husit, meg némi sót és borsot, na meg curryt.
+++ Pár szem krumplit pucoltam meg, kockákra vágtam, zellerlevéllel és sóval együtt főni tettem fel.
+++ A wokban megint hagymát és petrezselyemzöldet pirítottam. Jó sok felkockázott paradicsomot, kevés hámozott uborkát, néhány szelet paprikát, és egy maréknyi kukoricát dobtam bele, egy kevés paradicsomszósszal öntöttem le. Hagytam puhulni a zöldségeket, aztán jött a fűszerezés, só, bors, curry, csípős paprika, és egy kis extraként indiai currys egres* ment bele, ami megint csak jó csípős.
+++ Amikor a zöldségek összefőttek, beletettem az időközben majdnem készre főtt és leszűrt krumplit a zellerlevelekkel együtt. Elkevertem, egy picit összefőztem ezt is és ment bele a husi. Ezután még kóstolás alapján fűszereztem.

A wokban az a jó, hogy max gázon főzhetsz, nem ég le sem a husi, sem a zöldség és jó gyorsan készen van minden. Soha többé nem akarok másban főzni, mert én mindent odaégetek! :D Szóval kezdőknek praktikus.

A fenti művelet a zöldségek szedésével és az előkészítéssel együtt nagyjából háromnegyed órát vett igénybe.

Ja igen, az alapanyagok nagy része a saját kertünkben (hirtelen ott) termett, kivéve persze a csirkét mert az úgy kelt ki (tojásból ám).

Szóval jó étvágyat annak aki elkészíti, vagy aki átjön hozzám és megkér, hogy főzzek neki! :)


És nézzetek fel a http://www.rivercottage.net/ -re, a műsort pedig a spektrumon adják!




*Indiai nővérek készítették, Bakonyszentlászlón laknak ha jól emlékszem, úgyhogy boltban ne keresd az egrest, esetleg tőlük kérhetsz :)

Je ne t'aime pas, été!

Az elmúlt évek során rá kellett jönnöm, hogy valójában nem is szeretem a nyarat. Persze hülye nem vagyok, a teraszra/balcsi partjára kiülős, sörözős, meg szandálban flangálós részét természetesen szeretem.
Ami viszont rohadt idegesítő, hogy a vizsgaidőszakban végig a fentiekről álmodozol. Aztán vége a vizsgáknak, és rád szakad a "hogyan tovább" érzés. Na ez az, amit utálok!
Mindig száz tervem van erre az alig két hónapra, aztán szeptemberben ott a borzalmas felismerés, hogy megint mennyi időt vesztegettem el, és milyen hiábavalóságokkal töltöttem ezeket az "üresjáratos" napokat.
Mert persze meló akad, olyan mindig van, amiből pár napra el lehet menni nyaralni, és nem kell sokat agyalni azon, hogy folytassam-e fősuli mellett. De az ember mindig elégedetlen és többet akar. Nekem ez a június is ugyanolyan fogadkozásokkal teli, mint másnak mondjuk a szilveszter utáni első hét.
Alapvetően közgazdász gondolkodásra vall, hogy a rendelkezésre álló időt a lehető leghatékonyabban próbálom kihasználni. Próbálok egyszerre vagy legalább átfedésekkel takarítónő, illetve hb, azaz háztartásbeli lenni, mellette persze gőzerővel munkát keresek, hogy azért valami (talán nem) minimális pénzösszeghez jussak, közben tanulnom kellene (Jézusom... ó áldott fanatizmus!). A legtöbb melóhelyen már kétféle nyelvtudást kérnek, meg amúgy sem lenne célszerű másfél hónap alatt elfelejteni a fáradságos munkával, 1 év alatt összeszedett francia tudást. Na meg éppen kétféle iskolába járok, de frusztrál még három másik hirdetés, ezt mind kellene, de közben dolgozni is, hogy legyen miből fizetni... És milyen klassz lenne egy saját lakás! És, és, és, és!!! És zongorázni mikor tanulok meg? És még nem olvastam azt meg azt és még azt sem... És az újság?! Uram teremtőm, ott van az is, és közben Rubint Réka üvöltöz a tévéből, hogy ne adjam fel és hogy idén is a pántos top lesz a divat, szóval gyúrjak, hogy a barátom is elégedett legyen. Apropó, hát igen, közben kapcsolati és baráti szinten is teljesíteni kellene, legalább annyira mint eddig.
És ez az igazán bosszantó a nyárban, hogy bár amíg tart a fősuli ez mind nem okoz gondot, jobbára el sem gondolkozom rajta, most meg, hogy itt a "szünet", pánikba esem, és nem tudom, mihez kapjak először. És a végére semmi sem lesz az egészből.

Anyám azt mondja, tanuljak meg főzni, mielőtt beleélem magam a költözésbe. Hát jó, legalább egy pipa legyen szeptemberben a "mi mindent tegyek meg ezen a nyáron" lista mellett!

Fokhagyma krémleves, À LA MODE:






itt a recept!







Szeretettel :)

Kevésbé fajsúlyos

Na most nézd meg, mire nem képes az ember lánya, ha összekapja magát.
Pedig Carrie Bradshaw-t idézve "eddig soha nem csináltam semmit a konyhában, csak rendetlenséget, meg néhány kisebb tüzet..."
Ennek ellenére ez most egy egészen eltalált szilvásgombóc lett. Pofás is, finom is!

Mindmegettük!

Vacsorázz velem! ;)

Ezzel doppingolom magam, a most következő emberi erőforrás menedzsment tanulásra, a holnapi fergeteges hangulatú zh előtt!




*magos barnakenyér
*pulykasonka
*majonéz
*zsíros trappista (sajt)
*jégsaláta
*nem a mi kertünkben, de hirtelen itt termett paradicsom





Jó nem? Gondoltam másnak is csorogjon a nyála, ha éhes vagyok én is mindig gasztro honlapokat böngészek.

Ami lesz még a holnapi zh-n kívül: jó sok franciabeadandó, amivel úgysem tudok gyakorolni, mert csak összecsapni lesz időm, aztán sok-sok cikkírás, számviteltanítás, pénzügy zh, amiből nem ártana egy négyest összeszednem, meg aztán vállalati pénzügyek zh a zseniális Kovács Norbi/Farkas Szilveszter kettőssel, ami azért lesz jó, mert közvetlenül fogorvos után megyek, beinjekciózva, szóval ha ügyes vagyok nem kerül sok nyál a zhpapírosra. De ez akár véleménynyilvánításnak és demonstrációnak is felfogható, szóval...


Aki tud nekem segíteni, az most szóljon, vagy ha van egy nagyon okos, titkos ikertestvérem, aki bemenne helyettem a fent említett helyek egyikére, az hívjon, iwiwen megtalálja a számom!

Köszi!



Amúgy legyetek jók, és olvassatok alternatívát!

Egyébiránt ne dobáljátok kis kaviccsal a repülőgépeket, és ne mossatok téglával hajat!




Pusza: Adriadalom