Drága Leonard,
szembenézni az élettel mindig szembenézni az élettel, és tudni, hogy mit jelent, végül tudni szeretni olyannak, amilyen, és aztán eltaszítani. Leonard. Mindig az évek köztünk, mindig az évek, mindig a szeretet, mindig az órák.
Részlet Jézuska leveléből:
"Kedves Gyermekeim, Testvéreim!
Idén nagy örömmel fogadtam a sok-sok üdvözlőlapot, és köszönöm mindenkinek, aki a blogjában és a facebookon is megemlékezett a születésnapomról! Nagyon szeretlek titeket! ;)
Sajnos a Game of life gyár csak két nap szabadságot adott és képzeljétek a 24.-ét még le is kellett dolgozni a múlt héten, szóval gondolhatjátok mennyire jól esik nekem, hogy ti legalább gondoltok rám...
Meg tegnap a szülinapi bulimon, ami csak egy órás volt, szóval nem hosszú meg minden, ásítoztak az emberek, meg azt számolgatták a tiszteletemre tartott misén, hogy mennyi lesz jövőre a prémium, és hogy felfutott a szem a harisnyájukon és mit szól majd ehhez Mari a másik padban, meg minden. Ez azért kicsit elszomorított, de örülök persze, hogy ők egyáltalán eljöttek, talán egy kicsit miattam is voltak ott...
Sok-sok csodaszép ajándékot kaptam Tőletek! Köszönöm, hogy kedvesek vagytok egymással, akkor is ha veletek nem mindig kedvesek, köszönöm, hogy szerettek engem és egymást is, meg minden!
Köszönöm, hogy próbáltok elfogadóak lenni és megbocsátani egymásnak és magatoknak a hibáitokért - bár nem is értem ezt a cécót, én például kifejezetten jókat mosolygok a soron a kis egyedi dolgaitokon, nem kellene állandó szégyenben élnetek szerintem, meg minden.
Én, köszönöm jól vagyok, de azért jó lenne többet találkozni veletek, meg remélem ezután is sokat gondoltok rám!
Ölelés!
Szeretettel gondol rátok:
Jézuska."
:)
Idén nagy örömmel fogadtam a sok-sok üdvözlőlapot, és köszönöm mindenkinek, aki a blogjában és a facebookon is megemlékezett a születésnapomról! Nagyon szeretlek titeket! ;)
Sajnos a Game of life gyár csak két nap szabadságot adott és képzeljétek a 24.-ét még le is kellett dolgozni a múlt héten, szóval gondolhatjátok mennyire jól esik nekem, hogy ti legalább gondoltok rám...
Meg tegnap a szülinapi bulimon, ami csak egy órás volt, szóval nem hosszú meg minden, ásítoztak az emberek, meg azt számolgatták a tiszteletemre tartott misén, hogy mennyi lesz jövőre a prémium, és hogy felfutott a szem a harisnyájukon és mit szól majd ehhez Mari a másik padban, meg minden. Ez azért kicsit elszomorított, de örülök persze, hogy ők egyáltalán eljöttek, talán egy kicsit miattam is voltak ott...
Sok-sok csodaszép ajándékot kaptam Tőletek! Köszönöm, hogy kedvesek vagytok egymással, akkor is ha veletek nem mindig kedvesek, köszönöm, hogy szerettek engem és egymást is, meg minden!
Köszönöm, hogy próbáltok elfogadóak lenni és megbocsátani egymásnak és magatoknak a hibáitokért - bár nem is értem ezt a cécót, én például kifejezetten jókat mosolygok a soron a kis egyedi dolgaitokon, nem kellene állandó szégyenben élnetek szerintem, meg minden.
Én, köszönöm jól vagyok, de azért jó lenne többet találkozni veletek, meg remélem ezután is sokat gondoltok rám!
Ölelés!
Szeretettel gondol rátok:
Jézuska."
:)
Kattanás
"Elrontjuk egymásban a szerelmet fiatalon, mint valami rosszul
járó órát. Mindig pontosabbat akarunk, de inkább mindig a másik akarja,
mikor mi örülünk a hibájának, és megáll az idő belül, a többi meg
elkúszik felettünk."
Na igen, amikor erről volt szó nem tudtam ezzel mit kezdeni, dühös voltam, meg fáradt hozzá, és túl gyerek módra szerelmes meg boldog, hogy ne vegyem magamra. Tudod, ez az érzés:
Aztán azért ijedtem meg, mert az a régen belém ivódott félelem előtört és akkor meg azt vettem észre, hogy tényleg bennem is porrá van zúzva valami, attól még hogy próbálok nem tudomást venni róla még így van.
Bizalmatlan, bizonytalan vagyok, és hajlamos arra, hogy magam alatt vágjam a fát.
De miért?
Honnan jön ez?
Ha az elmúlt, elnyűtt szerelmek árnya így rám tud rakódni, akkor a fényük miért nem marad bennem? Az hová lesz, és miért nem ilyen erős?
Vissza lehet térni az eredeti állapothoz?
járó órát. Mindig pontosabbat akarunk, de inkább mindig a másik akarja,
mikor mi örülünk a hibájának, és megáll az idő belül, a többi meg
elkúszik felettünk."
Na igen, amikor erről volt szó nem tudtam ezzel mit kezdeni, dühös voltam, meg fáradt hozzá, és túl gyerek módra szerelmes meg boldog, hogy ne vegyem magamra. Tudod, ez az érzés:
Aztán azért ijedtem meg, mert az a régen belém ivódott félelem előtört és akkor meg azt vettem észre, hogy tényleg bennem is porrá van zúzva valami, attól még hogy próbálok nem tudomást venni róla még így van.
Bizalmatlan, bizonytalan vagyok, és hajlamos arra, hogy magam alatt vágjam a fát.
De miért?
Honnan jön ez?
Ha az elmúlt, elnyűtt szerelmek árnya így rám tud rakódni, akkor a fényük miért nem marad bennem? Az hová lesz, és miért nem ilyen erős?
Vissza lehet térni az eredeti állapothoz?
Kérlek!
"Ha már nem leszel is, hadd járjak ide a virágokhoz, kérlek!
Nem lesz erőm a jóságot sugárzó adók erősítőjének maradni,
ha nem lesz emlékem arról, hogy valaha hittem azt, ami nincs."
