Szombat délutáni merengés a négysávos zajában

Csendes szombat délután van, amolyan családi semmittevés. Medi Gusztit szekálja a földön (bámulatos, milyen hamar megtanulta, hogy a kötéllel lehet a kutyát a legjobban cukkolni), mi meg blogolunk. A zúza a hűtőben pihen, várja, hogy megpörköljük, de csak nem akaródzik egyikünknek sem nekiállni. Egész délelőtt vásároltunk, vettünk néhány dolgot a Lada ház szépítgetéséhez. Bizony öregszünk, a szombat délelőtt már nem sorozatnézéssel, vagy kávéházi teraszos henyéléssel telik, hanem A Család felkerekedik és elrobog a Polo-val a Bauhausba körülnézni.

Aztán a török piacra mentünk, a Brunnen Markt-ra, hogy olcsón jó zúzát vegyünk, meg néhány piaci apróságot. Imádok piacozni, de ezt a helyet ki nem állhatom. Bár a húsok és a zöldségek szépek, néhány standon csodaszép halat lehet kapni, és Papa örömére van három bűzfelhővel körülvett Bergkäse árus is. Az áruért azonban meg kell küzdeni. Nem mintha vég nélkül kellene alkudozni vagy ilyesmi, inkább az a kihívás, hogy az ember átküzdje magát a proli-tömegen, és a mosolygó gyümölcsöket mustrálva mindig időben kapja el a tekintetét a "szarság"-árusok pultjairól. Rengeteg az ócska holmi, műanyag kacatok, 100% polietilénből készült, bugyirózsaszín, fidres-fodros párnahuzat és társai. Kosz és cigicsikkek milliószám. Valahogy nem az a hangulat, amit az ember egy piactól elvár. Vagy amit én elvárok. Persze lehet, hogy az én elvárásaim túl magasak.

Egy hirtelen elhatározásból választott könyvet olvasok most, Elizabeth Bard-tól a Piknik Provence-bant. Röviden annyi a lényeg, hogy az írónő és férje egy provence-i kiránduláson beleszeret egy házba, és csak úgy sitty-sutty feladják a párizsi életüket, hogy vidékre költözzenek. Nagyon kellemes és könnyed könyv amúgy, sok érdekes recepttel, amihez a mediterrán hozzávalókat itt a zord Bécsben szinte lehetetlen beszerezni, de már rajta vagyok, hogy találjak egy francia élelmiszerboltot. Viszont ahogy Bard a helyi falusi piacról ír újra és újra, attól szó szerint csorog az ember nyála. Nem beszélve a helyi specialitásokról, és arról a romantikus elképzelésről, hogy a saját provence-i kertedben termett fügével ízesíted a piskótád. Meg hogy nincs más dolgod egész nap, mint hogy bevásárolj a piacon, beszélgess a szomszédokkal, majd süss és főzz óraszám, miközben a táj gyönyörű, az idő szinte mindig jó, a bor mindig gondosan választott.

Az utóbbi hónapokban egész sokat tudtam olvasni, hála a Könyvkihívásnak, amit bár előre tudom, hogy nem fogom tudni teljesíteni, mégis végigcsinálom, csak a vicc kedvéért. Most viszont elakadtam, ezzel a könyvvel. Nagyon tetszik, túlságosan is. Nem a stílusa miatt, vagy mert olyan fajsúlyos, hanem az alapgondolata miatt. Beleolvasok és azt érzem, hogy most azonnal kiszaladok a Währinger Parkba és felásom a kutyafuti melletti pázsitot, hogy saját bazsalikomot ültessek bele, meg ötféle paradicsomot, hogy én is újra átélhessem, milyen igazi zöldséget (vagy gyümölcsöt) enni. Tehát nagyjából percenként megszakad a szívem, miközben olvasom.

Hozzáteszem, épp "lakásválságban" vagyunk Papával, egyszerűen utáljuk már, hogy az ablakunk egy négysávos útra néz, előttünk zúg el az U-bahn is, meg még néhány villamos, amik épp a mellettünk lévő villamos rendező pályaudvarra tartanak. Ha Gusztit nincs időnk külön sétáltatni, akkor őrjöng és elkezdi szétszedni a lakást. Medinek is szeretnénk megadni, ami nekünk megadatott - hogy tavasztól őszig a kertben "molyolhasson", egyesével nézegethesse a fűszálakat, hallgathassa a szélsusogást.

Ez persze kissé álszent - attól függetlenül, hogy tényleg szeretnénk ezt neki biztosítani -, mert valójában az a vágyunk, hogy mi magunk is heverészhessünk a saját kertünkben, és ne kelljen kirándulni mennünk, ha a természetbe vágyunk.

Annyira gyötör minket a vágy, hogy másról sem tudunk most beszélni, csak arról, hogy ezt hogyan lehetne megoldani. Ugyanis a dolog nem egyszerű - miért lenne egyáltalán az? Felnőttnek kell lenni (már megint), vacillálni, számolgatni és döntéseket hozni. Kompromisszumokat kötni - nyilván ez a legnehezebb része. 

De az elhatározás már megszületett, már nem tagadhatjuk le magunk előtt, hogy merrefelé tartunk. Egyelőre álmodozgatunk és tervezgetjük a jövőt, jelentéktelen és apró részleteket mesélünk egymásnak a jövőbeli (és képzeletbeli) kertünkről, hová kerüljön a grillplatz, milyen gyümölcsfáink legyenek... De eddig minden sikerült, valahogy majd csak formába öntjük most is a vágyainkat.

Addig meg Lada házazunk, abban éljük ki magunkat. Jövő hétvégén is megyünk, majd igyekszem írni arról, hogy mi lett kész és mi sem.

Egy régi kedvenc merengéshez:

Lada ház

Úgy alakult, hogy lett nekünk egy kis darab erdőnk a Börzsönyben, rajta egy fa házikóval. Ott töltöttük a hétvégét, most először, ezután már mi is "vikkend házasok" leszünk, akik hétvégén leugranak A Telekre. :)

"Lada ház. Óvatosan ülök le, nem akarom Medit felébreszteni. A bútorok minden lépésem alatt megremegnek, berezonál a Lada ház. A többiek hegyi bulikát csaptak a Kucski házban, goával, szintivel, tábor tűzzel. Először nagy vagányan kijelentettem, hogy mi is ott leszünk, Medi elalszik majd az ottani szobában, nem zavarja őt a nyüzsgés. De aztán elaludt itt a Ladában, nem volt szívem felébreszteni, átcipelni a sötét erdőn keresztül a buliba, amúgy is zaklatottan alszik, jön a foga, mindig jön valamelyik foga.

Anyuka üzemmódban vagyok, jól esik a csendes magány. Bezárkóztam, gondosan becsuktam a zsalugátereket, nehogy benézzenek a szörnyek az ablakon. A szellemekre meg jobb nem is gondolni. Én és a sötét erdő nem vagyunk nagy barátságban, pedig nappal szívesen járom az erdőt, de éjjel szinte rettegek. Inkább nem is veszem tudomásul most, hogy mi van a faház falán túl. Talán a Hófehérkés erdei jelenet, vagy az Ideglelés az oka, nem tudom. De jó ez így, azt hittem, szomorú leszek a magánytól, de nagyon jól esik.

Egyszerű és romantikus, még így, a káosz tetején ülve is. Gróf Lajosné született Körtés Irma holmijai között is. Én nem tudom mi volt ez a mánia, hogy egy faház minden négyzetcentiméterét le kell takarni valami szövettel, mind más színű, más anyagú. Szőnyegek, terítők, rongyok, függönyök, ágytakaróra ágytakaró, még a szövetet is takarni kell egy másikkal. Talán, hogy megvédjék, ami alatta van, vagy csak hogy minden puha legyen; székhuzat és arra párna, viaszkosvászonra csipke. A falon a képek is hímzett virágok (fekete háttérrel - retró).

Itt ülök és tűnődöm, hová tüntessek el ennyi kacatot, aztán arra gondolok, mit szólna ehhez Irma, hogy lehet ilyen csupaszon, pőrén élni. Irma ágya "L" alakban volt illesztve Lajoséhoz, vajon csak a változókor óta vagy sosem szeretkeztek? Szerintem nincs gyerekük. Vagy ez is a falusi romantika része? Negyven év után is illedelmesen bekéredzkedni a másik ágyába, aztán szex után illedelmesen visszabújni a saját ágyikóba, és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna? El tudom képzelni. Ahogy azt is, hogy nagymamám sosem látta nagypapámat ruha nélkül. Ami volt, sötétben intézték. Talán így volt, vagy meztelenül kergetőztek minden este a házban, csak az illem kedvéért mesélték máshogy.

Falusi romantika, börzsönyligeti romantika. Már az is, hogy ligetnek hívják az erdőt, hát szerintem nagyon stílusos. Körülöttünk jó néhány (talán ötven? vagy száz?) lakatlan, elhagyatott üdülő. Olyan kicsit, mintha mindenki egyszerre hagyott volna itt mindent, zombiapokalipszis, vagy mi, sehol egy lélek, csak a rég elfeledett nyaralások árnyképei, bedőlt falak, kitört ablakok, kifosztott házikók, mohával benőtt teraszok. Stílusában - hogy is mondjam - szocialista. Nem tudom, hová menekültek innen az emberek, és miért nem kellettek a nyaralók a gyerekeiknek vagy az unokáiknak. Talán nincs az emberek szemében ennek már mégsem romantikája. Pedig itt az erdő, a hegyek, a kilátás a Dunakanyarra. Olyan egyszerű és tiszta minden. De talán ettől már elszoktunk. Steril környezet kell meg wifi, hirdomasszázs és wellness. Könnyed szórakozás, dióhéjban.

Pedig soha nem éreztem magam még ilyen kipihentnek, vagyis a szélessávú internet óta soha. Össze vagyok itt zárva a gondolataimmal, információdömping nélkül, vagyis információ az van, csak most jövök rá, milyen szórakoztató, ha belülről jön és nem kívülről. Jó vétel volt a Lada ház, már megérte.

Csak egy dolog aggaszt, hogy pisilnem kell, de én oda ki nem megyek, a sötétbe, a szörnyek közé. Hiába, mindennek ára van. Papa majd jön haza a buliból, kopogni fog, én meg megijedek, de talán megkérem, hogy kísérjen ki és világítson amíg én pisilek. Ligeti romantika. Házasság. Nekem való."