Es muss sein. Es muss sein. Muss es sein?
Imádom az új évet, imádom a hétfőket. Új álmok, új kezdetek. Kár, hogy még a régi év van, és holnap dolgozom, ráadásul kedd lesz. Na de ugyan már! :) Motivációs könyvet olvasok, Susitól kaptam karácsonyra, így számomra már nincs lehetetlen! :)
Vicces, általában azért az ilyen megmondókönyvek két perc alatt íródnak, és a tartalmuk bárki által kitalálható lenne. Mégis felrázó, van benne valami. Ahogy olvasom, érzem, hogy na igen, azért sok hülyeséget követek el, és íme, ezek szerint annyira iskolapéldákat, hogy motivációs könyvben a helyük.
Az utóbbi években bezárkóztam. Elegem lett a hülyékből, meg a nyomikból, és úgy döntöttem, jobb nekem azzal a maréknyi normális emberrel barátkozni, mint vesződni a hülyékkel. Elfelejtettem, hogy a nullából mindig nulla lesz, a százból viszont már talán akadhat egy.
Most minden szétesett, a régi barátokat már rég másfelé sodorta az élet, (vagy talán inkább engem), az újonnan jötteket is, a még újabban jötteket pedig éppen most sodorja. A maroknyi csapat három-négy főre csökkent. Az igazán fontosak. És ebből is többen több száz kilométerre tőlem. Itt Bécsben már csak négyen maradtunk. Mert ugyan milyen normális bécsi fiatal szeretne auslanderekkel barátkozni? Hogy lenne úgy felhőtlen hangulatú a sörözés, ha közben szótár kell a beszélgetéshez? A decembert így a kanapéhoz szögezve töltöttük, esténként egymást szórakoztatva a szokásos hülyeséggel. Ennek is megvan a hangulata, persze, csak végül kifullad ez is.
Holnap új év, de a változások bennem már korábban kezdődtek. Érzem, le kell szállnom a magas lóról, és minden alkalmat megragadni az emberi kontaktusra. Biztos sok hülyével fogok majd találkozni, de ha csak egy új emberrel találkozom, aki ugyanúgy látja a dolgokat, mint én, akinek van humora például és kellemes, szerethető személyisége, akkor azt hiszem megéri.
Sok gondolatom támadt még újév kapcsán. Például, hogy jövőre megpróbálok kevesebbet pazarolni. Pénzt is, ételt is. Olyasmit nem fogadok meg, hogy rendet tartok magam körül, mert ahhoz még nem vagyok elég érett :) Azt viszont megfogadhatom, hogy odafigyelek a testemre. Nem kínzom a reggeli kávé után délutánig éheztetéssel, talán megpróbálkozom, egy kevés reggelivel. Nem kínzom álmatlan éjszakákkal, amit az esti mértéktelen evés okoz. Megajándékozom viszont a mozgással, erre nagyon vágyom.
És a hosszútávú célok! Erről most még nem írok részletesen, de a fejemben és a szívemben már megszületett a terv, a vágy. Miközben a munkahelyemen vagyok, sikálok, súrolok, közben erre gondolok. Ha szívatnak a a felettem állók, erre gondolok. Közben "mantrázom", alles muss tip-top sein, alles muss trocken sein. Es muss sein, es muss sein. Ezerszer elhangzik ez bennem, miközben görnyedezem, a testemet kényszerítem munkára. De minden meglesz, ennek is meg kell lennie, küzdelem árán, így még szebb. Es muss sein. Ezt mondogatom naphosszat.
Az új fogadalmam, hogy minden sikerül. Jövőre minden sikerül. Mert nincs lehetetlen. Aki elhiszi, hogy bármit megtehet, az bármit megtehet!
Boldog 2013-at! :)
Zárul az év
Megvan végre, megvan a Job. Kedves csapat, jó fizu, mindez két utcányira innen. Vége a rinyálásnak, huhúú :) A legolcsóbb bécsi pezsgővel és házi pizzával ünnepeltünk.
És mivel hála minden szenteknek végre véget ér ez a kínkeserves év, és megint páratlan év lesz (ha lesz), rá kellett kapcsolnom a tavaly szilveszteri fogadalmaimmal, hogy ne legyen bűntudatom. Az étkezési szokásaimmal kapcsolatos fogadalmakra gondolok itt legfőképp, idén megkóstoltam a garnélát, a fekete kagylót, a lazacot és a pontyot, és ma Dorinbé és Szilárd jóvoltából megkoronáztam az idei évet a csigával!
Ezt teljesen önállóan fogyasztottam el, annyira nagykirály vagyok :) Jöhet a karácsonyi nagytakarítás, és este ünneplés, karácsonyi vacsival, tosájlikőrrel, és Reszkessetek betörők nézéssel!
Az új kedvencem Daniel Waples, aki nem csak iszonyúan tehetséges, de még szép is:
És mivel hála minden szenteknek végre véget ér ez a kínkeserves év, és megint páratlan év lesz (ha lesz), rá kellett kapcsolnom a tavaly szilveszteri fogadalmaimmal, hogy ne legyen bűntudatom. Az étkezési szokásaimmal kapcsolatos fogadalmakra gondolok itt legfőképp, idén megkóstoltam a garnélát, a fekete kagylót, a lazacot és a pontyot, és ma Dorinbé és Szilárd jóvoltából megkoronáztam az idei évet a csigával!
Az új kedvencem Daniel Waples, aki nem csak iszonyúan tehetséges, de még szép is:
Minden egyben
Sütöttem egy újabb adag croissant, a dolog tökéletesítése végett, most ezt a receptet használtam: Francia Croissant. Készítettem kovászt. Egész délután készült a tészta, sok pihentetéssel, hogy habkönnyű legyen. Íme a végeredmény, láthatóan szebb mint az előző:
Ezt visszük magunkkal kirándulni az erdőbe. Ilyen ez a reggel:
Csütörtökön voltam a Powerserv irodánál, kint a Praternél. Az egyes villamos visz el odáig, azt viszont nem tudtam, hogy nem a központban tesz ki, hanem a pratersterni erdő közepén. Fél órás séta volt a jutalmam. Ezeket fotóztam a fagyos reggelen:
Metrószerencsétlenséggel álmodtam, egy nyitott liftben meghúzódva néztem, ahogy repülnek az égő metródarabok. A lift ajtaja egyszer csak bezárult, a lift elindult lefelé. Pár emelettel lejjebb kinyílt az ajtó, és egy Tirion szerű törpe lépett be. Mondtam, hogy kisiklott a metró, de csak nevetett, és mondta, hogy nyomjam meg a hármas gombot. Megnyomtam, közben összevissza beszéltem az izgatottságtól, és aztán láttam, hogy nem a hármas gomb világít, hanem a kettes. Megnyomtam a hármast, de ötös lett belőle. A hármast csak harmadszorra találtam el, elindult a lift.
Ezt visszük magunkkal kirándulni az erdőbe. Ilyen ez a reggel:
Csütörtökön voltam a Powerserv irodánál, kint a Praternél. Az egyes villamos visz el odáig, azt viszont nem tudtam, hogy nem a központban tesz ki, hanem a pratersterni erdő közepén. Fél órás séta volt a jutalmam. Ezeket fotóztam a fagyos reggelen:
Praterstern
Még a markológép játékok is leálltak a kitermeléssel.
Minden mozdulatlan
Metrószerencsétlenséggel álmodtam, egy nyitott liftben meghúzódva néztem, ahogy repülnek az égő metródarabok. A lift ajtaja egyszer csak bezárult, a lift elindult lefelé. Pár emelettel lejjebb kinyílt az ajtó, és egy Tirion szerű törpe lépett be. Mondtam, hogy kisiklott a metró, de csak nevetett, és mondta, hogy nyomjam meg a hármas gombot. Megnyomtam, közben összevissza beszéltem az izgatottságtól, és aztán láttam, hogy nem a hármas gomb világít, hanem a kettes. Megnyomtam a hármast, de ötös lett belőle. A hármast csak harmadszorra találtam el, elindult a lift.
Régi szelek
Péntek, megint péntek. Megint hétvége. Egy újabb hét telt el, holnap nyugodtan ébredhetek, nem lesz különösebb dolgom, hisz itt úgyis megáll az élet. Egy jót főzni, egy jót enni.
Balogh Robertet olvasok megint, a Hollandi mártást. Az Elveszett annak idején a kedvencem volt, egy mondatát mottóul is választottam. Egy ismerősöm ismerőse aztán mondta, ismeri személyesen, egy borzalmas ripacs, rémes hólyag. Azóta - évek óta - nem olvastam tőle semmit. Már megvolt akkor is a Hollandi mártás, mert megvettem, de úgy látszik a határozott emberek még mindig egy perc alatt elbizonytalanítanak bármilyen kérdésben. Elbizonytalanítottak. Mert egyre erősödöm, ahogy Boci mondta, ezt gyakorolni kell, hosszú évek munkája lesz. Egyrészt megtalálom magam, hogy mit is gondolok, másrészt gyakorlom, hogy ezt el is tudjam másokkal fogadtatni. Nehéz menet.
De újra Balogh Robertet olvasok. Már az első pár oldalnál éreztem, hogy igen, ez egy hólyag. Abból, ahogy egy lányról ír, vagyis a lányokról általában. Aztán rájöttem, hogy ez csak egy átlagos férfi, aki nem szégyelli leírni a gondolatait. Gondolom a legtöbb férfi általában így gondolkozik, ahogy ő, és csak néha - a kivételes hölgyek számára - veszik elő a jobbik arcukat, ami van. De mindez csak találgatás.
Ami a lényeg, hogy ez egy jó könyv. Tudom, mert visz magával. Amit élvezet olvasni, az jó könyv, ennyi az egyszerű igazság. És ettől még lehet hólyag is.
Azt álmodtam, hogy kirándulni akartam a húgommal. A vasútállomáson voltunk páran, és ott jöttem rá, hogy a húgom még a suliban van. Odamentem érte, épp súlylökést kellett csinálnia a homokban. Mondtam, hogy siessen, mert három percünk van, hogy elérjük a vonatot. Aztán egyszer csak már úgy döntöttünk, hogy majd a következővel elmegyünk. De az óra máris azt mutatta, hogy újra csak pár percünk van elkészülni. Mindenki nyüzsgött, valaki bográcsot szerelt az udvaron. Bementem a lakásba, és mire visszatértem volna oda, az udvarra, addigra ott valaki más udvara volt és a ház amiből kijöttem másvalaki háza volt. Egy bajuszos férfié, ősz volt a bajusza. Elnézést kértem.
Látszólag semminek semmi értelme. De nem mentünk kirándulni, csak készülődtünk óráról órára, újra és újra. És végül minden eltűnt, az idő is, a csomagok is.
Balogh Robertet olvasok megint, a Hollandi mártást. Az Elveszett annak idején a kedvencem volt, egy mondatát mottóul is választottam. Egy ismerősöm ismerőse aztán mondta, ismeri személyesen, egy borzalmas ripacs, rémes hólyag. Azóta - évek óta - nem olvastam tőle semmit. Már megvolt akkor is a Hollandi mártás, mert megvettem, de úgy látszik a határozott emberek még mindig egy perc alatt elbizonytalanítanak bármilyen kérdésben. Elbizonytalanítottak. Mert egyre erősödöm, ahogy Boci mondta, ezt gyakorolni kell, hosszú évek munkája lesz. Egyrészt megtalálom magam, hogy mit is gondolok, másrészt gyakorlom, hogy ezt el is tudjam másokkal fogadtatni. Nehéz menet.
De újra Balogh Robertet olvasok. Már az első pár oldalnál éreztem, hogy igen, ez egy hólyag. Abból, ahogy egy lányról ír, vagyis a lányokról általában. Aztán rájöttem, hogy ez csak egy átlagos férfi, aki nem szégyelli leírni a gondolatait. Gondolom a legtöbb férfi általában így gondolkozik, ahogy ő, és csak néha - a kivételes hölgyek számára - veszik elő a jobbik arcukat, ami van. De mindez csak találgatás.
Ami a lényeg, hogy ez egy jó könyv. Tudom, mert visz magával. Amit élvezet olvasni, az jó könyv, ennyi az egyszerű igazság. És ettől még lehet hólyag is.
Azt álmodtam, hogy kirándulni akartam a húgommal. A vasútállomáson voltunk páran, és ott jöttem rá, hogy a húgom még a suliban van. Odamentem érte, épp súlylökést kellett csinálnia a homokban. Mondtam, hogy siessen, mert három percünk van, hogy elérjük a vonatot. Aztán egyszer csak már úgy döntöttünk, hogy majd a következővel elmegyünk. De az óra máris azt mutatta, hogy újra csak pár percünk van elkészülni. Mindenki nyüzsgött, valaki bográcsot szerelt az udvaron. Bementem a lakásba, és mire visszatértem volna oda, az udvarra, addigra ott valaki más udvara volt és a ház amiből kijöttem másvalaki háza volt. Egy bajuszos férfié, ősz volt a bajusza. Elnézést kértem.
Látszólag semminek semmi értelme. De nem mentünk kirándulni, csak készülődtünk óráról órára, újra és újra. És végül minden eltűnt, az idő is, a csomagok is.
vagyis
tudom, hogy vége lesz majd, de hadd mondjam el, iszonyatosan nehéz. "A napba nézek, és fázik a szemem".
Nehéz tetterővel kelni, a napsütésbe mosolyogni, megfüröszteni benne az arcom, lépdelni, egyik lábat a másik után. Küzdeni magammal. Úgy érzem, az egész világgal kell megküzdenem. Hiszen önmagam vagyok az egész világ, a világom. Egyedül vagyok, senki nem lehet ugyanott, ahol én. Várok. Hány éve tart már ez az átmenet?
Nehéz tetterővel kelni, a napsütésbe mosolyogni, megfüröszteni benne az arcom, lépdelni, egyik lábat a másik után. Küzdeni magammal. Úgy érzem, az egész világgal kell megküzdenem. Hiszen önmagam vagyok az egész világ, a világom. Egyedül vagyok, senki nem lehet ugyanott, ahol én. Várok. Hány éve tart már ez az átmenet?
Folytatása következett
Obwohl uns Ihre Bewerbung gut gefallen hat, müssen wir Ihnen doch mitteilen, dass...
Elküldesz napi 4-5 e-mailt, felhívsz naponta egy-két munkáltatót, elmész heti egy próbanapra. Eredmény: egy csomó energiád megy el, felesleges köröket futsz, csupán rengeteg "tapasztalat" a nyereményed és havi egy válasz e-mail a következőkkel: Noha önéletrajza elnyerte tetszésünket, mégis... a folytatást tudjátok.
Hát ez van még mindig, levelezések, munkaügyi hivatalos sorban állások, és soha ki nem fizetett próbanapok. Közben meg küzdeni kell a mindent jobban tudó "barátokkal" is. Btw. néhány rossz barát nem barát többé.
Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy konyhai melót bizony csak tapasztalattal lehet szerezni, úgyhogy a Kochschule-ig jegelnem kell a dolgot. Addig meg csinálom, amit dob a gép. Ma minden bátorságomat összeszedve bementem a legközelebbi Bipa-ba, hogy jelentkezzek eladónak. Tökéletes nyelvtudást kérnek, úgyhogy gondoltam bemegyek, leégetem magam, és kijövök, gyakorlásnak jó lesz :)
Az üzletvezető nő sehogy sem akarta megérteni, miért akarok én - csupa gazdasági iskolát végzett fiatal lány - egy Bipában dolgozni. Jó lehet úgy élni, hogy ez érthetetlennek tűnik. Elmagyaráztam neki, hogy otthon most kicsit ciki a helyzet és én itt szeretnék élni, még akkor is, ha Bipa-ban kell dolgoznom. Ezen túlléptünk. Ő teljesen normális módon úgy irányította a beszélgetést, hogy a munka minden rossz oldaláról még időben tájékoztasson, én meg csak bólogattam, alles klar, alles in ordnung. Szerintem el sem tudta képzelni, hogy ez nekem még így is messzemenőkig jobb munka, mint amit a jelenlegi helyzetemmel kifoghatok itt vagy bárhol.
De a lényeg, hogy a gyér nyelvtudásom ellenére kaptam egy esélyt, hétfőn megyek próbanapra.
Nem adom fel, mert feladni nem szabad. Én tudom, mit akarok és szerencsére a legtöbb embernek a környezetemben ez elég ahhoz, hogy mellettem álljon. Szerencsére nem tartozom magyarázattal senkinek, de vannak barátaim, akiknek szívesen kitárom a szívem. Szűkül a kör, de talán így van jól.
Elküldesz napi 4-5 e-mailt, felhívsz naponta egy-két munkáltatót, elmész heti egy próbanapra. Eredmény: egy csomó energiád megy el, felesleges köröket futsz, csupán rengeteg "tapasztalat" a nyereményed és havi egy válasz e-mail a következőkkel: Noha önéletrajza elnyerte tetszésünket, mégis... a folytatást tudjátok.
Hát ez van még mindig, levelezések, munkaügyi hivatalos sorban állások, és soha ki nem fizetett próbanapok. Közben meg küzdeni kell a mindent jobban tudó "barátokkal" is. Btw. néhány rossz barát nem barát többé.
Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy konyhai melót bizony csak tapasztalattal lehet szerezni, úgyhogy a Kochschule-ig jegelnem kell a dolgot. Addig meg csinálom, amit dob a gép. Ma minden bátorságomat összeszedve bementem a legközelebbi Bipa-ba, hogy jelentkezzek eladónak. Tökéletes nyelvtudást kérnek, úgyhogy gondoltam bemegyek, leégetem magam, és kijövök, gyakorlásnak jó lesz :)
Az üzletvezető nő sehogy sem akarta megérteni, miért akarok én - csupa gazdasági iskolát végzett fiatal lány - egy Bipában dolgozni. Jó lehet úgy élni, hogy ez érthetetlennek tűnik. Elmagyaráztam neki, hogy otthon most kicsit ciki a helyzet és én itt szeretnék élni, még akkor is, ha Bipa-ban kell dolgoznom. Ezen túlléptünk. Ő teljesen normális módon úgy irányította a beszélgetést, hogy a munka minden rossz oldaláról még időben tájékoztasson, én meg csak bólogattam, alles klar, alles in ordnung. Szerintem el sem tudta képzelni, hogy ez nekem még így is messzemenőkig jobb munka, mint amit a jelenlegi helyzetemmel kifoghatok itt vagy bárhol.
De a lényeg, hogy a gyér nyelvtudásom ellenére kaptam egy esélyt, hétfőn megyek próbanapra.
Nem adom fel, mert feladni nem szabad. Én tudom, mit akarok és szerencsére a legtöbb embernek a környezetemben ez elég ahhoz, hogy mellettem álljon. Szerencsére nem tartozom magyarázattal senkinek, de vannak barátaim, akiknek szívesen kitárom a szívem. Szűkül a kör, de talán így van jól.
