Vártam a konyhában míg lefő a kávé, mindig így várom reggel, a tej már megmelegítve és figyelek, jön-e már a bugyborékoló hang. A lyukas széken ülök, szemben a mikroval, aminek a tükröződésében minden reggel láthatom a vállam, a melleimet, meg a hasamat. Minden reggel megnézem, szép vagyok-e még.
Az ablakunk előtt hatalmas diófa zöldell, most éppen süt a nap, s ahogy a leveleket lassan mozgatja a vasárnap reggeli szél, meg-megcsillan rajtuk a napfény, és ezt látva nekem elszorult a szívem. Nem is elszorult, inkább éreztem, mint nehezül el belül. Gyerekkoromra gondoltam, "átmegyek a mamáééékhooooz!", kiáltottam anyunak, és már kint is voltam, és nem csináltam semmit, csak lődörögtem a diófa körül, vagy a kútnál, néztem a bogarakat, meg a leveleket, a tyúkokat. Mindent jól megnéztem, az idő végtelennek tűnt. Mama néha kijött, hogy mossak vele salátát a kútnál, vagy hogy szedjek tyúkhúrt a pipiknek.
Most még öt percem van, és mennem kell dolgozni, pedig ma bizony semmihez sem lenne akkora kedvem, mint az udvaron lévő diófa leveleit nézni, ahogy megcsillan rajtuk a napfény. Így őrülnek meg az emberek, így fásulnak el, kirángatva a gyerekkorból és áttéve egy olyan jelenbe, ahol a csendes szemlélődés és a játék visszavonhatatlanul emlékké vált már.
Nem csak szófordulat ez, igenis érezhető, amikor az embernek elnehezül a szíve.
Nők
Egy pillanat alatt fordulnak ellentétükre a dolgok. A héten ketten felmondtak, személyes okokból. Nem lesz már délutáni Sister Act és wannabe éneklés, és a mindig mosolyra ingerlő, Kevin-féle nevetés is elmarad. Mindig a nők. Rémesen, borzalmasan tudnak viselkedni.
"Látja, ez a szobám: - szeretem. Szeretem a szürke függönyöket és a kályhát, mert félhomályban van, és konokul, makacsul hallgat, ásítozó ajtókkal. Nem, már régen nem zongorázom - de ülni szeretek a zongora előtt, fél kezem a billentyűkön pihen, és hangtalanul rémítgetem a csöndet. Várom, alkonyodik-e már - lassan homályosul, a falak ráncosok lesznek, s mint két kimerült szem árkában: a két ablak alatt fekete gyűrűk torlódnak fel az árnyból. Még néhány percnyi szünet - érzem már, némán s boldogan indul szívem felé a néma bűn...
- Érti-e már? Esténkint, ha megnő ablakom előtt ennek az utcalámpának az árnya, és felfut a falon - nesztelenül felszedelődzöm és leosonok. Kerítések vonulnak fel sorban, és gyanakodva, összehúzott szemekkel sandítok be üres telkekre, hol rozsdás kölöncök lustálkodnak. Ostoba, pállott üresség. Még nem jött el az én órám. Elhagyott utcákon úgy bánt a csönd, mintha óriási kagyló bongana, keresztülfutom őket, százszor átélt utcák következnek, gyűlölt és gyilkos vidékek, melyek kikoptak már lábaim alól. Tessék elhinni, alapjában hideg és érzéketlen vagyok; élet és halál iránt egészen megbénult érdeklődéssel, ezek közönyös dolgok nekem. Mi van még? Még néhány üres utca - most boulevard-ok következnek -, most szép nők suhognak elő mindenütt. Ohó, értse meg, már dagad és nőni kezd egy gondolat, amibe megkapaszkodhatom. Ez itt: nők, nők. Szép, szép, szép nők. Igen, ez talán az egyetlen lehetséges dolog - gondolom újra meg újra. Szép nőnek születni - igen, ez lett volna az egyetlen esélyem. Doktor úr, keserű haragot érzek a nők iránt, irigylem őket. Gyermekkoromban, emlékezem, dühös mérget folytottam magamba, mert gyöngédségről s udvariasságról beszéltek nekem, s intettek irányukban - már akkor meggyűlöltem őket. Nem akarok jó lenni hozzájuk - érzem, hogy fölénnyel kell megvetniök az én bús férfimivoltom. Őértük van minden s mi, mellékterményei a fajnak, csak arra, hogy őket megtermékenyítsük: - az élet gyümölcsei ők, létrehoztak bennünket, mint egy szervet, amire az ő testüknek szüksége van. Leválasztottak örökké élő testükről - s mi gyötrődő, pusztuló szervek, nyüzsögve hízunk körülöttük, s várjuk az áldozatot -, hogy aztán lerohadjunk a földbe, ha koponyánk átkozott tartalmát, görcsös vágyak kocsonyáját, nyomorult agyunkat kilövelltük az ő testükbe. Érti-e, doktor úr, mi halunk csak meg, levelek porzók - a fa, a nő halhatatlan. Borzasztó. Kötéllel a nyakunkon mélységekbe ugrunk utánuk - velük vagy nélkülük -, mindig miattuk halunk meg."
Karinthy Frigyes: Betegek és bolondok
"Látja, ez a szobám: - szeretem. Szeretem a szürke függönyöket és a kályhát, mert félhomályban van, és konokul, makacsul hallgat, ásítozó ajtókkal. Nem, már régen nem zongorázom - de ülni szeretek a zongora előtt, fél kezem a billentyűkön pihen, és hangtalanul rémítgetem a csöndet. Várom, alkonyodik-e már - lassan homályosul, a falak ráncosok lesznek, s mint két kimerült szem árkában: a két ablak alatt fekete gyűrűk torlódnak fel az árnyból. Még néhány percnyi szünet - érzem már, némán s boldogan indul szívem felé a néma bűn...
- Érti-e már? Esténkint, ha megnő ablakom előtt ennek az utcalámpának az árnya, és felfut a falon - nesztelenül felszedelődzöm és leosonok. Kerítések vonulnak fel sorban, és gyanakodva, összehúzott szemekkel sandítok be üres telkekre, hol rozsdás kölöncök lustálkodnak. Ostoba, pállott üresség. Még nem jött el az én órám. Elhagyott utcákon úgy bánt a csönd, mintha óriási kagyló bongana, keresztülfutom őket, százszor átélt utcák következnek, gyűlölt és gyilkos vidékek, melyek kikoptak már lábaim alól. Tessék elhinni, alapjában hideg és érzéketlen vagyok; élet és halál iránt egészen megbénult érdeklődéssel, ezek közönyös dolgok nekem. Mi van még? Még néhány üres utca - most boulevard-ok következnek -, most szép nők suhognak elő mindenütt. Ohó, értse meg, már dagad és nőni kezd egy gondolat, amibe megkapaszkodhatom. Ez itt: nők, nők. Szép, szép, szép nők. Igen, ez talán az egyetlen lehetséges dolog - gondolom újra meg újra. Szép nőnek születni - igen, ez lett volna az egyetlen esélyem. Doktor úr, keserű haragot érzek a nők iránt, irigylem őket. Gyermekkoromban, emlékezem, dühös mérget folytottam magamba, mert gyöngédségről s udvariasságról beszéltek nekem, s intettek irányukban - már akkor meggyűlöltem őket. Nem akarok jó lenni hozzájuk - érzem, hogy fölénnyel kell megvetniök az én bús férfimivoltom. Őértük van minden s mi, mellékterményei a fajnak, csak arra, hogy őket megtermékenyítsük: - az élet gyümölcsei ők, létrehoztak bennünket, mint egy szervet, amire az ő testüknek szüksége van. Leválasztottak örökké élő testükről - s mi gyötrődő, pusztuló szervek, nyüzsögve hízunk körülöttük, s várjuk az áldozatot -, hogy aztán lerohadjunk a földbe, ha koponyánk átkozott tartalmát, görcsös vágyak kocsonyáját, nyomorult agyunkat kilövelltük az ő testükbe. Érti-e, doktor úr, mi halunk csak meg, levelek porzók - a fa, a nő halhatatlan. Borzasztó. Kötéllel a nyakunkon mélységekbe ugrunk utánuk - velük vagy nélkülük -, mindig miattuk halunk meg."
Karinthy Frigyes: Betegek és bolondok
Esti kattogás
Már csak arra emlékszem, hogy az a kislány hogyan dobta el a mekis kólás poharat a keletinél. Nem is eldobta, sokkal inkább elengedte, olyan természetesen, hogy én jöttem zavarba. A tekintetünk találkozott abban a pillanatban, rám mosolygott, nem elnézést kérően, csak amolyan "hát ez van" mosollyal. Tovább tekertem a Burger King felé.
Persze nem csak erre emlékszem, ez butaság, de most épp ez jutott eszembe. Az jutott eszembe, hogy...
Aki tudja, tudja.
Ez pihentet most:
Megint egész délelőtt kilencvenes évek legrosszabb zenéit hallgattuk, az élettől is elment a kedvem. Azért fárasztó ez már néha. Meg a német. Ma háromtól hatig egyszerűen nem szólaltam meg. Nem volt kedvem németül beszélni. Iszonyatosan fárasztó folyton folyvást németül gondolkozni. A gondolataimnak még mindig csak kb a tíz százalékát tudom napközben kifejezni. Lesz még jobb is, tudom, csak annyi minden van a fejemben és egyrészt nem tudom németül elmondani, másrészt nem is akarok mindent elmondani, de mivel egész nap tíz négyzetméteren vagyok összezárva a munkatársaimmal és a munka jellege megköveteli a folyamatos kommunikációt, ezért a fejem fölött állandóan ott lebeg a közléskényszer, hogy valamit mégiscsak illene már mondani. De ma meguntam, és csakazér'se. Manchmal ist das einfach genug.
Álmomban az Edi lakása a tengerre nézett, imádtam. A vágyam az volt, hogy a lakás tökéletes legyen Bocinak. Az álmom tehát vágyteljesülés. Az álmom előre kárpótolt azért, ami az életben nem történhetett meg.
Persze nem csak erre emlékszem, ez butaság, de most épp ez jutott eszembe. Az jutott eszembe, hogy...
Aki tudja, tudja.
Ez pihentet most:
Megint egész délelőtt kilencvenes évek legrosszabb zenéit hallgattuk, az élettől is elment a kedvem. Azért fárasztó ez már néha. Meg a német. Ma háromtól hatig egyszerűen nem szólaltam meg. Nem volt kedvem németül beszélni. Iszonyatosan fárasztó folyton folyvást németül gondolkozni. A gondolataimnak még mindig csak kb a tíz százalékát tudom napközben kifejezni. Lesz még jobb is, tudom, csak annyi minden van a fejemben és egyrészt nem tudom németül elmondani, másrészt nem is akarok mindent elmondani, de mivel egész nap tíz négyzetméteren vagyok összezárva a munkatársaimmal és a munka jellege megköveteli a folyamatos kommunikációt, ezért a fejem fölött állandóan ott lebeg a közléskényszer, hogy valamit mégiscsak illene már mondani. De ma meguntam, és csakazér'se. Manchmal ist das einfach genug.
Álmomban az Edi lakása a tengerre nézett, imádtam. A vágyam az volt, hogy a lakás tökéletes legyen Bocinak. Az álmom tehát vágyteljesülés. Az álmom előre kárpótolt azért, ami az életben nem történhetett meg.
Ez meg itt a Soroksárra vezető európai kerékpárút. Teljesen hasznavehetetlen, de legalább szép.
Ominózus grillezés
Újabb tapasztalaton alapuló bizonyosság: Bécsben nem sütnek nyáron szalonnát, nem csöpögtetnek szalonnazsírt a kenyérre. Elmentünk Ottakringbe, hamburger hozzávalókkal a hátizsákunkban. Kerestük a tökéletes tisztást, ahol szabad grillplatzok epedve várják, hogy kisütögessük a házilag ízesített hambihusikat. Végtelennek tűnő séták a saras dzsindzsásban, a fákról lelógó kukacokba akadtunk minduntalan. Két óra kutatás után másodszor haladtunk el a kis tó mellett, úgyhogy a legális grillplatz felé vettük az irányt, hátha lehet ott is egy rendes csirkász tüzet gyújtani, ami legalább kihívás, de a grillzoneban elénk táruló látvány elvette a kedvünket. Körös körül több száz török kis ezüst teafőzőkkel és grillsütő készülékekkel meg az egísz caláddal, százéves szőnyegekkel vonult ki, szóval nem mertünk ott a hús alá gyújtani.
Hazasiettünk, hogy végül is itt a kert, grillsütő itt is van, jó, a férfiak fitogtathatják férfiasságukat a tűzgyújtási képességeikkel. A Problem az, hogy a grillsütő névleg a sudetiasok birtokában van, tőlük kell megkérdezni, használhatjuk-e. Meg is kérdeztük a rendkívül készséges, de nagyon hadaró osztrák fiatalembert, aki mondta, hogy nem szabad túl gyakran használni a grillt, például ma sem, de majd megkérdezi a jövő hétre. Szerencsére hazafelé vettünk három kiló gyújtóst.
De a lényeg, hogy annyira szigorúság van itt, hogy az ember nem megy ki csak úgy a szabadba, nem gyűjt fát, nem csinál parázsbázist, hogy aztán a már meglévő bázisra pakolja a száraz fahasábokat, majd azon süsse ki a kisütnivalót, hogy minden ízes, parazsas, füstöt aromát kapjon.
Helyette ott a grillbegyújtó aroma, vagy a gázon sült házi hamburger hús :)
Hazasiettünk, hogy végül is itt a kert, grillsütő itt is van, jó, a férfiak fitogtathatják férfiasságukat a tűzgyújtási képességeikkel. A Problem az, hogy a grillsütő névleg a sudetiasok birtokában van, tőlük kell megkérdezni, használhatjuk-e. Meg is kérdeztük a rendkívül készséges, de nagyon hadaró osztrák fiatalembert, aki mondta, hogy nem szabad túl gyakran használni a grillt, például ma sem, de majd megkérdezi a jövő hétre. Szerencsére hazafelé vettünk három kiló gyújtóst.
De a lényeg, hogy annyira szigorúság van itt, hogy az ember nem megy ki csak úgy a szabadba, nem gyűjt fát, nem csinál parázsbázist, hogy aztán a már meglévő bázisra pakolja a száraz fahasábokat, majd azon süsse ki a kisütnivalót, hogy minden ízes, parazsas, füstöt aromát kapjon.
Helyette ott a grillbegyújtó aroma, vagy a gázon sült házi hamburger hús :)
ilyen szép az erdő meg a kistó
csipet csapat
Például ezen a réten nem volt egy kijelölt grillező hely sem.
Így sül a serpenyőben a különleges grillhamburgerhús. Grilling me softly.
Szünidőzés
Avagy a tökéletes nap nem létezik - vagy mégis?
Fél három, szabadnapom van, a "to do" listám 10 %-át sikerült eddig teljesítenem. A "hétfőtől minden nap reggelizem" és az "egészségesen fogok élni" részek már eleve halálra voltak ma ítélve. Reggel ugye szarrá égettem a brötchent. Most sörözök, a "csak ebéd után egy cigi" sem jött össze, eleve délben reggeliztem.. :)
De a csodás cukkinis-húsos lasagne már a sütőben, mégis alakul a nap. Közben számolgatok - pénzt, napokat, éveket. Megkérdeztem pénteken a munkahelyemen, van-e egyáltalán arra esély, hogy lehrling legyek az oberlaaban. A lehrling egy tanoncprogram Ausztriában, Németországban és Svájcban, mindenhol kicsit máshogy működik, itt három évig tart, 1 nap suli, a többi gyakorlat az étteremben. Michi mosolyogva fogadta az ötletet, szuper, akkor ő lesz a tanárom. Megörültünk egymásnak. Kapva kapott a felvetésen, momentán neki úgysincs kedve tojáskrémet keverni, meg palacsintát sütni a frittatensuppe-hoz, úgyhogy "akarsz szakács lenni vagy nem?" kérdéssel jelezte, hogy zuhanjak neki a főzésnek. Én pedig örömmel nekiálltam. Első lecke: a konyhában amit csak tudsz, a kezeddel keverj ki. Tipp: dolgozz gyorsabban! :) A rögtönzött vizsgafeladatot 80% százalékos sikerrel teljesítettem, a palacsintát a világ legnagyobb serpenyőjében - amit ötvenkilós jómagam bizony csak két kézzel bír el - lapát nélkül kellett megfordítanom. Done.
A rossz hír, hogy a lehrling ugyan kap fizetést, de a jelenlegi fizumnak az első évben csak a felét kapom, a következő években is csak valamivel többre számíthatok mint a fele. Úgyhogy kellett most egy kis költség-újratervezés. Meg aztán ott az a hülye biológiai óra, nem vagyok ugyan még semmiről lecsúszva, de ha jövő ősszel kezdem a sulit, és három év alatt végzem el, bizony igencsak közel állok majd a harminchoz, mire újsütetű szakmám kezemhez kapva kiléphetek az "iskolakapun" és kezdhetek valamit az életemmel - immáron valami olyasmit, amit nemcsak "úgy ahogy" kedvvel, hanem minden szenvedélyemet beleadva csinálhatok. És csak remélem, hogy a következő négy évben nem változom már olyan gyökeresen, mint az elmúlt négy évben egyfolytában.
De most ez a terv, haladok előre, lesz ami lesz, belevágok. Kimondhatatlanul izgulok.
Fél három, szabadnapom van, a "to do" listám 10 %-át sikerült eddig teljesítenem. A "hétfőtől minden nap reggelizem" és az "egészségesen fogok élni" részek már eleve halálra voltak ma ítélve. Reggel ugye szarrá égettem a brötchent. Most sörözök, a "csak ebéd után egy cigi" sem jött össze, eleve délben reggeliztem.. :)
De a csodás cukkinis-húsos lasagne már a sütőben, mégis alakul a nap. Közben számolgatok - pénzt, napokat, éveket. Megkérdeztem pénteken a munkahelyemen, van-e egyáltalán arra esély, hogy lehrling legyek az oberlaaban. A lehrling egy tanoncprogram Ausztriában, Németországban és Svájcban, mindenhol kicsit máshogy működik, itt három évig tart, 1 nap suli, a többi gyakorlat az étteremben. Michi mosolyogva fogadta az ötletet, szuper, akkor ő lesz a tanárom. Megörültünk egymásnak. Kapva kapott a felvetésen, momentán neki úgysincs kedve tojáskrémet keverni, meg palacsintát sütni a frittatensuppe-hoz, úgyhogy "akarsz szakács lenni vagy nem?" kérdéssel jelezte, hogy zuhanjak neki a főzésnek. Én pedig örömmel nekiálltam. Első lecke: a konyhában amit csak tudsz, a kezeddel keverj ki. Tipp: dolgozz gyorsabban! :) A rögtönzött vizsgafeladatot 80% százalékos sikerrel teljesítettem, a palacsintát a világ legnagyobb serpenyőjében - amit ötvenkilós jómagam bizony csak két kézzel bír el - lapát nélkül kellett megfordítanom. Done.
A rossz hír, hogy a lehrling ugyan kap fizetést, de a jelenlegi fizumnak az első évben csak a felét kapom, a következő években is csak valamivel többre számíthatok mint a fele. Úgyhogy kellett most egy kis költség-újratervezés. Meg aztán ott az a hülye biológiai óra, nem vagyok ugyan még semmiről lecsúszva, de ha jövő ősszel kezdem a sulit, és három év alatt végzem el, bizony igencsak közel állok majd a harminchoz, mire újsütetű szakmám kezemhez kapva kiléphetek az "iskolakapun" és kezdhetek valamit az életemmel - immáron valami olyasmit, amit nemcsak "úgy ahogy" kedvvel, hanem minden szenvedélyemet beleadva csinálhatok. És csak remélem, hogy a következő négy évben nem változom már olyan gyökeresen, mint az elmúlt négy évben egyfolytában.
De most ez a terv, haladok előre, lesz ami lesz, belevágok. Kimondhatatlanul izgulok.
Egy grand canyon szerű helyen jártam álmomban és egy sziklához erősített, hatalmas, félkör ívű, több emeletes könyvespolcot találtam. Csodálatosan szép volt, remélem létezik ez a hely.
Freud szerint az álom annyiban vágyteljesülés, hogy amit nappal nem tudtunk elérni, azzal éjjel álmunkban kárpótol. Mindig is látni akartam a grand canyont. Mindig is szerettem volna egy óriási könyvespolcot. A tudatalattim a legjobb fej, hogy álmomban két vágyamat összekapcsolva valami olyasminek a meglátásával ajándékozott meg, ami az életben nem fordulhat elő. Gondolom nincs könyves polc a grand canyonban :)
Freud szerint az álom annyiban vágyteljesülés, hogy amit nappal nem tudtunk elérni, azzal éjjel álmunkban kárpótol. Mindig is látni akartam a grand canyont. Mindig is szerettem volna egy óriási könyvespolcot. A tudatalattim a legjobb fej, hogy álmomban két vágyamat összekapcsolva valami olyasminek a meglátásával ajándékozott meg, ami az életben nem fordulhat elő. Gondolom nincs könyves polc a grand canyonban :)
