A vasárnap reggel egyedül ért a lakásban. Nem mintha ne tudtam volna előre, hogy így lesz, csak tegnap még valahogy úgy képzeltem, hogy 8kor kipattanok az ágyból, olvasok, aztán elmegyek boltba, csodálatos ebédet főzök, esetleg sütit sütök, átnézem a tanulnivalókat, meg a fontos iratokat, naplót írok és egyáltalán csupa hasznos dolgot teszek majd.
Ehelyett 11kor arra ébredtem, hogy csurom víz vagyok, a macska rajtam fekszik és épp egy olyan rémálomból ébredek, ami két héten belül másodszor tört rám. Nem is rémálom ez igaziból, csak olyan álom, ami tökéletesen tükrözi azt, ahogy az agyam leképezi az életmódomat. Azt álmodtam, hogy 2 órája kések az esküvőmről, amit elfelejtettem megszervezni, és nincs ruhám, cipőm, fülbevalóm, sminkcuccom, harisnyám a vendégek meg csak várnak és várnak én pedig ordítozok, csapkodok, és villámgyorsan próbálok az üres szekrényekből összeszedni valami esküvői dugi kellékarzenált. Nem maga az esküvő ténye itt a lényeg, hanem hogy kapkodok és utólag próbálom még a fontos eseményeket is csak úgy fél lábbal kiállni, ahelyett, hogy rendesen csinálnék meg előre mindent, hogy később ne fájjon a fejem és még jól is érezzem magam.
De ehelyett úgy tűnik ráálltam valami túlélő üzemmódra, ahol a "mindig érezd magad jól" elv volt a fő vezérvonal, és ez elnyomott mindenféle racionalitást. Most viszont rá kellett ébrednem, hogy bár egész kényelmes magamnak mindig egérutat és magyarázatot adni, ha egy kötelességet el kell mulasztani, hosszú távon viszont a saját életemet rombolom le.
A rádió nálam legtöbbször szól. Vagyis a villanyszerelőnek hála egy rosszul ide-oda kötött vezeték miatt, ahányszor felkapcsolom a villanyt a fürdőben, vele kapcsolódik be a kis hősugárzó és a rádió is automatikusan. Szóval itt szól a rádió és a lényeg, hogy amikor a fentieket felismerve két hete az összeomlás határán a fürdőbe mentem újabb zsepiért, akkor a rádióban elhangzott a power woman kifejezés, és hogy az olyan nőket jelöli, akik kezükben tartják az életüket. Jó tudom, ez annyira béna önmegvalósító izé, és tök ciki, hogy már ilyenekre van szükségem, de azért az alapelv az tényleg mond valamit.
Sok mindent jól csinálok az életemmel és rengeteg dolgot elértem, amit szerettem volna, mégis káosz van, mégis időről időre úgy kell magam összekaparni a dolgaim súlya alól és ennek főleg a sodródás az oka. Vagyis a sodródás kiterjesztése az egész életemre. Ugyanis rájöttem még pár éve, hogy a tapasztalatok alapján abból származnak a legjobb dolgok, ha hagyom hogy az események vigyenek előre és ne ragaszkodjak görcsösen az elképzeléseimhez. Ez az elv viszont mára annyira uralja az életemet, hogy a postára is képtelen vagyok elmenni, mert mindig "pont máshogy alakul". Mindig épp rámcsörög valaki valami jó esti programmal, akad valami más tennivaló amit "a sors hozott".
Na ez tök hülyeség. Odáig jutottam, hogy egyáltalán nem én döntöm el, mikor mit csináljak. És most jött el a pillanat (illetve másfél hete), hogy elhatározásra jussak - kézben fogom tartani az életemet. Vagy legalább heti egyszer elmegyek a postára csekket befizetni és power woman-nek hívom magam :)
