Pénzre váltás

Mi a fenét jelent ez? Csak rá kellene kattintani és megtudnám. Persze lusta vagyok hozzá, túl sok macera utána ide visszalapozni.
Minden ilyen macerásan megy most, nem tudom mi lehet az oka. Este nem tudtam elaludni időben, reggel nem tudtam felkelni időben. A vonat késett, egy néni megkért hogy segítsem fel a peronra. Aztán jött egy másik néni (mintha csak megbeszélték volna), úgy tűnt, hogy nem is ismerik egymást, de nagyon jól elbeszélgettek arról, hogy hová süllyedt az egészségügy (Mégis hová? Hová??). Aztán kisütötték, hogy az egyik néni férje (akinek hétfőn műtötték a prosztatáját - most már ebből is ki vagyok művelve) az osztálytársa volt a néninek, aki 40 évig biciklizett a faluban állítása szerint...

Értelmetlen ez is mint a felnőttek dolgai általában.

A tegnap esti beszélgetés meg hiába volt két és fél órás, végül nem a tartalma volt a lényeg, hanem a mögöttes dolgok. Kicsit piszkálja az agyamat ez a gondolat. Már hogy mi az önálló véleményem. Úgy általában véve a dolgokkal kapcsolatban. Fennáll a veszélye, hogy mindig az a véleményem, mint annak akivel beszélgetek. Na meg persze annak is, hogy egyszerűen szöges ellentéte annak mint másoknak. Valahogy nincs köztes állapot. Nehéz ugye eldönteni, mert vagy-vagy.
Nincs is igazából értelme ennek. Csak zavar, néha úgy érzem, túlságosan befolyásolható vagyok, ami azért nem jó, mert a két szélsőség között egyszer muszáj lesz választani. Eljön majd a pillanat, amikor nem lehet tovább ugrálni, mert megbomlik az agyam tőle. Ez egyre közelibb.

De mit válasszak? Vagy majd választ engem?

Fene se tudja.

Kikapcsolom magam.

Ezzel:

Hiába fürösztöm önmagamban,

De másban is...





Gyerekvasárnap. Itthon a régi szobámban. Most is csak magányra vágyom. (De csak a fényes jövő ígéretével tudom elviselni ezt)

Önmagamba vágyom. Unom a rohasztó emberi illúzióinkat. Még leírni is unom, milyen hazugok, képmutatók és ocsmányak vagyunk. És közben egyértelmű, hogy mégis mennyire függök ettől a rothadástól, meg a többi hülyétől, akikkel együtt nyomatjuk a sok szart...
Mindegy ez.

Tisztaságra vágyom. Fehér falakra, jégkék színekre meg sárga, napszínű fényekre. Mentolos leheletre és tusfürdő illatú bőrre.

Csendre vágyom. Mások zajától távol, mások gondolataitól megszabadulva hallani vélem a saját hangomat. ott belül.

Fehér papírokra írni vágyom... Fekete tollal, így.

Felemelem a tollat, így. Aztán csak folynak a szavak, így.
Bárcsak itt bent is esne az eső. Elfolyna a fekete tinta. Így.

Már vége is az érzésnek, jön a következő.

Mindig így váltják egymást...