Vége az évadnak

Január 25.-e van, és tegnap lefekvéskor megfogadtam, hogy ma már tényleg elkezdem az újévet. A karácsonyi sütés-főzés-takarítás közben boldogan merengtem rajta, milyen durva év volt ez a 2015, mennyi minden történt, és jó lesz már végre lezárni. Aztán rohantunk haza a családhoz, végiglátogattuk az összes nagyszülőt, igyekeztünk mindenkit megfertőzni egy jó kis hányás-hasmenéssel, majd rohantunk haza kipihenni az egész hercehurcát. Aztán jött a szilveszter, újra takarítás, sütés, főzés, azt is illett kipihenni néhány napig.

Találtam a neten egy évértékelő programot, meg az új év megtervezésére szolgáló párját, három percig lelkes izgalomban olvastam a bevezetőjét, aztán eljutottam ahhoz a részhez, hogy azt ajánlják, kuckózzak be a nappaliba egy pohár borral, kellemes zenével úgy 3-4 órára, hogy kitölthessem a programot. Ekkor felröhögtem és bezártam a böngészőt, hogy akkor mindegy is. Pedig annyi gondolatom volt, és annyi fogadalmam az új évre.

Az új évre, ami még mindig nem kezdődött el, bizony, ma sem. A lakás romokban, valamennyit mosogattam, egy adag ruhát kimostam, de a program már órák óta lejárt és a teregetéshez még gyűjtöm az erőt. A tízperces bevásárlás ma másfél óra alatt megvolt, Medi nagyon szeret pocsolyázni :) Megint gyorskaját ettünk, a holnapra vett alapanyagok csendben várják a hűtőben, hogy maguktól elkészüljenek. De sajnos még egy krumpli sem főzte meg magát az én konyhámban.

Többek között ez volt az egyik újévi fogadalom-féleségem, hogy idén összeszedettebb leszek itthon, és az így felszabaduló időt valami hasznos tevékenységgel töltöm majd ki. Vagy legalább igazi pihenéssel, nem facebook előtt történő bambulással. De valahogy nem akar elkezdődni az új év.

A szilveszter után rájöttem, hogy most már nem ártana tényleg elkezdeni a vizsgáimra való felkészülést, aztán betegek lettünk (megint), aztán a kocsi félresikerült műszakija húzta keresztbe minden számításomat. És persze ott van az is a háttérben, hogy egy hónap múlva vissza kell mennem dolgozni, ami egy sor új kihívást hoz majd az életünkbe. Ezt a maradék egy hónapot pedig nincs kedvem összeszedetten tölteni, hanem ugyanolyan boldog összevisszaságban, mint az elmúlt másfél évet.

Igen, sok volt a meló a gyerekkel, és nem töltöttem teljesen haszontalanul a gyes időszakát, hiszen suliba jártam, esküvőt szerveztem, megtanultam vezetni és még számtalan dolog, ami kisebb-nagyobb erőfeszítést igényelt a gyerek mellett. Ezzel szemben viszont mégiscsak itthon voltam, többnyire akkor keltem, amikor akartam, illetve Medi ébresztett, de utána nem kellett felugrani és melóba rohanni, hanem volt időm a reggeli mélázásra, ami nekem valahogy lételemem volt mindig is. Kimondhatatlanul hálás vagyok ezekért a reggelekért, míg Medi tápit ivott, én kávéztam és volt időm csigalassúsággal elolvasni pár oldalt az aktuális regényből. Talán ezek a nyugis reggelek fognak leginkább hiányozni, ezeket tudom a legkevésbé elengedni, most hogy közeleg a vége. Bele sem merek gondolni milyen világ lesz itthon, most hogy az extrém nyugalomból egy olyan nyüzsgésbe csöppenek, amiben még sosem volt részem, hiszen Medi előtt legalább annyi előnyöm volt, hogy csak magamat kellett reggelente összevakarnom, hogy el tudjak indulni melóba, de most majd őt is valahogy útjára kell majd indítanom, nem leszek itthon nap közben, hogy bedobjak egy mosást, elmosogassak, és gyanítom a krumplik továbbra sem főzik meg magukat, hogy Papának valahonnan ebéd varázsolódjon a gyomrába..

De tudom, nem én vagyok a földkerekség egyetlen anyukája, aki szembesül a fenti problémakörrel, csak nálam most éppen ez van porondon.

Na jó, kiteregetek, talán meg is főzöm az ebédet Papának, mert főzni jó, de ennyi, ebben a maradék egy hónapban sem leszek összeszedettebb anyuka, ráérek akkor, ha már úgyis muszáj lesz. Ebben az egy hónapban még megengedem magamnak a reggeli olvasgatást, és az esti Grace klinika nézést, úgyis mindjárt vége az évadnak.

Vége az évadnak, vége a gyesnek, Uram, légy könyörületes, és áldd meg a dolgozó anyákat! Ámen! :)