Drágám, a kölykök rád ütöttek!

Amikor Lenkével voltam terhes, az egyik ultrahangra Medi is elkísért. Az orvosom és az asszisztense egymástól függetlenül jegyezték meg egymás után, hogy nagyon helyes lehet a férjem, ha ilyen gyönyörű ez a gyerek. Na most miután túltettem magam az első sokkon - hogy WTF én talán nem vagyok nektek elég szép?!! - rájöttem, hogy talán csak arra akartak célozni, hogy a gyerekem rám szemmel láthatólag kevésbé hasonlít, akkor következésképp csakis az apjára üthetett. Igaz ami igaz Medi eléggé apukája forma, és mióta Lenke megszületett, már duplán záporoznak rám a "jaaaaaj titta apukája ez a gyárek!" észrevételek.

Apuci még Manó-korában

Na most az még viszonylag könnyebben feldolgozható, hogy elsőszülöttem külsőre nem hasonlít rám (vagyis inkább hasonlít az apukájára). Az viszont múlt héten derült ki, hogy mennyire mellbevágó is tud lenni, ha a személyiségében is egy másik embert tükröz inkább. Finoman fogalmazva, ezt a kört is Papa nyerte...

De ne szaladjunk ennyire előre! Ugye említettem, hogy Medit babakorától kezdve frusztráljuk a balett karrier lehetőségével? Úgy tűnik, sikerült termékeny talajba szórni a magot, mert mióta egyszer bekapcsoltuk neki a Hattyúk tavát azóta minimum két naponta előkerül a tütü és mi két lehetőség közül választhatunk; vagy az unalomig hallgatott Kirov balett verziót nézzük, vagy a Barbie verziót a Matteltől, amitől kb két perc után kell az embernek szivárványt hánynia. Kárpótlásul Medi elég cuki, ahogy a táncosokat utánozza és föl-le ugrál az arcán átszellemült kifejezéssel.

Úgyhogy mint okleveles turbóanya, egy hirtelen jött ötlettől vezérelve fel is ajánlottam, hogy elmehetünk tánciskolába, ha szeretne. Felcsillant a szeme, és majd egy hónapig nyaggatott, mire végül beadtam a derekam, hogy megvalósítsuk a saját ötletem. Három év alatt ugyanis volt alkalmam már megismerkedni lányom apai ágról örökölt, fel-felsejlő félénkségével, ami apja szerint csak szimpla gátlásosság, az én olvasatomban viszont már a durva szociális fóbia határait súrolja. Kezdetektől ilyen, kis mimóza lelkű - rosszabb napokon attól is sirva tud fakadni, ha valaki rámosolyog a metrón... A játszón is inkább egyedül játszik, idegen gyerekek elől elszalad, a bölcsibe menést meg az első naptól fogva szabotálja. Én meg csak néztem, néztem és gondolkoztam; kire ütött ez a gyerek? Aztán Papa felvilágosított, hogy ez bizony ő, mintha csak magát látná, ahogy fogadkozik, nem megy oviba, otthon marad a Szirtes mamával!

"A világ legszomorúbb óvodása" c. sorozatunk. Medi nem szeret szerepelni sem, épp mint az apukája... :)

De sutba dobva saját lányommal szembeni előítéleteimet, múlt héten mégis csak elmentünk egy próbaórára egy közeli tánciskolába. Medi már reggel elkezdte mondogatni, hogy ne menjünk, pedig előtte tényleg egy hónapig nyúzott, hogy mikor megyünk már. A terembe lépve kedves fiatal tanárnéni fogadott minket, és szép sorban érkeztek a kislányok. Medi arcán meg egyre többször vonaglott át a kétségbeesés, főleg hogy a kislányok tütüben voltak, az ő hülye anyja meg rövidnadrágot csomagolt. Az óra elkezdődött, de nélküle, mert ő csak egy oszlop mögül leskelődött a többiekre egész idő alatt. A tanárnéni igyekezett őt bevonni néha, de Medi mindahányszor riadtan szaladt fel hozzám az öltözőbe. Ahogy telt az idő, éreztem, hogy egyre inkább elönti az agyamat az ideg, és a sokadik ilyen akciónál kitört a bennem fortyogó vulkán. Felöltöztettem és köszönés nélkül eloldalogtunk. Fuldokoltam a dühtől és igyekeztem ezt nem Medire hárítani, de annyira ideges voltam, hogy sajnos összevesztem vele, pedig közben végig tudatában voltam, mennyire hülyeség, amit csinálok, és ez a lehető legrosszabb reakció. Bevallom, borzalmasan viselkedtem. Mintha nem is én lennék a szülő, és ő a gyerek, hanem fordítva. Dacosan meneteltem hazafelé, ő meg igazi okos nagylányként vágta közbe a máskor tőlem hallott szavakat; "már lehiggadtam, anya, béküljünk ki!" Pedig nem is neki kellett lehiggadnia.

Később bocsánatot kértem tőle, de nagyon nem hagyott nyugodni a dolog. Miért kaptam föl a vizet ennyire? Mi az, ami ennyire megbénított? Talán hogy feltételeztem, a gyerekem a saját személyiségem lekopizva, könnyű lesz majd vele megértetnem magam, hiszem mellettem nő fel, én tanítom majd meg az élet nagy dolgaira. Biztos olyan is lesz majd mint én, és ha problémákkal küzd, bölcsen megosztom vele a saját küzdelmeim tapasztalatát. Mintha elfelejtettem volna, hogy ez csak 50 százalékban igaz, mert ott van az a része, amit az apjától kapott. Az apjától, aki bár a férjem, mégis egy másik ember, saját történettel, saját küzdelmekkel, csatákkal, amiket élete nagyobbik felében nélkülem vívott meg - ha azt vesszük, voltaképpen idegen. És most a gyerekem kétségbeesett szeméből ez az idegen nézett rám, én pedig vitatkoztam vele, hogy miért ilyen, mert a legkevésbé sem értettem.

Szerencsére nemcsak introvertáltságot örökölt apai ágról, hanem hogy könnyen meg tud bocsátani, így bennem talán mélyebb nyomokat hagyott az eset, mint benne. Azért pár napig még emlegette, hogy mérges voltam és hogy "én is haragszottam rád, anya". Ezek után már csak azt kellett kitalálnom, hogy vajon erőltessem-e tovább a táncolást, vagy ne. Nem akartam olyan anyuka lenni, aki erőszakkal cipeli a gyerekét különórákra, hogy az megvalósítsa a család nagy reményeit, de azt sem akartam, hogy a félelme gátolja olyasmiben, amit egyébként szívesen csinálna. Szerencsére ez is megoldódott majdnem magától, sokat beszélgettünk róla, hogy ő mit szeretne és úgy tűnik az, hogy beszélhetett a félelméről (még ha csak a saját, gyermeki módján is), segített abban, hogy oldódjon egy kicsit. Akárhogy is, a héten már lement a többiek közé egy picit ugrabugrálni, és anya se felejtette otthon a tütüt! :)

zero waste - avagy anya zöldségeket beszél

Ugyan Papa lemondó szemforgatással reagált, mikor közöltem vele, hogy a hónapok óta gyűjtögetett zsírokat bizony csak a testemen keresztül fogja avarégetéshez gyújtósnak használni - az asszony má' megin' unatkozik - nem adom fel a dolgot, főleg mert még csak most kezdek igazán belejönni. Én aláírom, hogy amíg napi 10 órát elvett az életemből a munkahely, addig teljesen elhanyagoltam a témát, de még ha életem párja (kertem virága) szerint ez csak egy újabb asszonyi hóbort is, én teljesen belelkesültem, hogy végre van egy új fancy őrület, amihez teljes mellszélességgel oda tudok állni, anélkül, hogy azt érezném, csak a like-okért kurvulok az instán.

Nem is annyira újkeletű, nem is annyira őrület - a zero waste, vagyis a hulladékmentes életmód kezdett érdekelni. Büszke vagyok, hogy anno nem álltam be se a kókuszzsír, se a nyírfacukor, se a paleo sorba, nem ültem fel a reformkonyha, majd a vegánvonatra, és nem lett divatból se glutén, se laktózérzékenységem, úgyhogy teljesen nyugodt szívvel megeszek ugyanúgy egy marhapörköltet nokedlivel, mint egy szelet fehérjekenyeret humusszal és nyers zöldségekkel.

Amivel viszont teljes mértékben azonosulni tudok, hogy együnk friss, gén- és vegyszermentes élelmiszert, vásároljunk termelőtől, csomagolásmentesen. És ezáltal "termeljünk" minél kevesebb szemetet! Azt gondolom, van egy csomó dolog, ami nem is igazán jelent plusz energiaráfordítást, sem pénzbenit, inkább csak a rossz szokásaink rabjai vagyunk. Én most azzal kísérletezek, hogy hogyan lehet ezeket a rossz szokásokat felcserélni olyanokra, amik kevésbé megterhelőek a környezetünknek.

Nem tegnap találtam ki a dolgot, igazából mindig is zöld szemléletű voltam, de most látom csak, hogy amiről eddig azt gondoltam, micsoda környezetvédelmi magasságok (pl hulladék szelektálása), az igazából csak a jéghegy csúcsa. Mióta elkezdtem kutatni a neten, meg önállóan alternatívákat keresni, rájöttem, hogy ebből az aspektusból szinte mindent rosszul csinálok, és mennyi mindenen kellene változtatnom.

Vannak egyszerű lépések, amiken könnyedén túljutottam, például hogy mindig viszek magammal egy picire zsugorítható hurcatáskát, hogy vásárláskor ne kelljen műanyag zacskót vennem. Na ez az említett jéghegy csúcsa. Sajnos olyan, mintha a szupermarketek épp a környezettudatos életmód ellen dolgoznának, mert minden duplán, triplán van csomagolva, 99 %-ban műanyagba. Persze gondolom nem sok választásuk van, mert valószínűleg törvényileg így van szabályozva, mindenféle élelmiszerbiztonsági, higiéniai szabályokra hivatkozva. Közben egy átlagos bevásárlás alatt annyi szemetet hordunk haza, hogy egy 35 literes kuka simán megtelik vele.

Főleg ez kezdte szúrni a szemem pár hete, amikor Lenke már nem sírt 0-24-ben, hogy napi szinten megtelik mindkét szemetesünk, az egyik mondjuk főleg a pelenkákkal, de ennek orvoslására végre előszedtem a mosható pelusozós ambíciómat a lelekem sötét bugyraiból, ahová gyorsan eltemettem még Medi születésekor. Pénteken megyek mosható pelust venni, remélem nem győz a lustaság és bírni fogom idegekkel, de úgy vagyok vele, ha napi pár eldobható pelenkát megspórolok így, már mindenki nyert.

A zero waste-nek rengeteg ága van, nálam az aktuális kihívás a hulladékmentes bevásárlás, ami jóval szerteágazóbb probléma, mint az ember elsőre gondolná. A dolog egyszerűis, meg nem is. Nincs más hátra, mint olyan dolgokat venni, amik nincsenek becsomagolva, ugye? Zöldségek, gyümölcsök vásárlása a legegyszerűbb, bár sajnos már ezeket is sokszor előre fóliázzák, illetve mindent matricázni kell, ami nem mindig kivitelezhető. Kenyérféléket papírtasiba teszik, ez félig ok, még nem próbáltam, de ki fogom próbálni, hogy a hoferben megengedik-e, hogy saját vászontasakba rakjam. Amúgy a kenyeres pult tipikus példája a rejtett csapdáknak, pl csak kesztyűvel vagy fogóval lehet kiszedni a pékárut, sajnos az emberek többsége inkább választja a műanyag kesztyűt, amit ugyan hártyavékony, de azonnal a szemétbe kerül, és a napi több ezer vásárló után bizony nem kevés felesleges szemét keletkezik. A másik, amit én is csináltam eddig, és ahogy látom nagyjából mindenki, hogy minden különböző pékárut külön zacsiba teszünk, pedig nem veszik össze a zsemle a kiflivel. Ugye milyen hülyeség?

És e két élelmiszercsoporton kívül gyakorlatilag minden csomagolva van egy átlagos boltban/szupermarketben. Jobb esetben papírba, rosszabb esetben (és gyakrabban) műanyagba, fóliákba. Most, hogy tudatosabban vásárlok, sajnos mindenütt falakba ütközöm és lépten-nyomon kompromisszumokat kell kötnöm. Vagy egy adott dologról teljesen le kell mondanom, inkább meg sem veszem. A piacon viszonylag sok dolgot tudok zacsi nélkül venni, bár ott is mindig külön szólni kell, hogy nem kérek szatyrot. Tegnap mint turbózöld biomami a szokásos 50 centes tejszín helyett nagy levegőt vettem és kosárba tettem a háromszor (!) annyiba kerülő verziót, ami beltartalmilag ugyan jobb, mint a másik, a csomagolást tekintve viszont csalódnom kellett, mert a papír doboz belülről ugyanúgy műanyag volt :(

Bécsről és összességében Ausztriáról szerencsére elmondható, hogy eléggé odafigyelnek a fenntartható fejlődésre és előnyben részesítik a biogazdálkodást, ennek ellenére egész Bécsben egyelőre három olyan üzletet találtam, ami kifejezetten csomagolásmentes élelmiszerek árusításával foglalkozik. Ma voltam az elsőt megnézni, ami a legközelebb van, és sajnos beigazolódott a gyanúm; egy kb 10 négyzetméteres helyiségben volt pár dolog, baromi drágán. Érdekességnek jó, de sajnos valódi alternatívát nem nyújt. Ami a legnagyobb fejtörést jelentett itt a városban, az a tejtermékek beszerzése, pár alapdolgot találtam a Greisslerben, tejet, tejfölt, tejszínt, joghurtot. Egy tejfölt választottam kíváncsiságból, kis befőttesüvegben adják, amit 40 cent betét fejében vehetsz meg és vissza is viheted legközelebb. Az íze, állaga fantasztikus, érezni, hogy igazi házi, viszont 2,2 € egy 2,5 dl-es üveg, egy mezei hoferes tejföl ehhez képest 55 cent. Nyilván nem ugyanaz a minőség, és ízélmény, de még így is elég drágának találom.

A tej literje szintén 2€ körül volt, duplája a sima boltinak. Lehet venni fűszereket, gabonaféléket, száraztésztát, kávét, cukrot, néhány zöldségfélét, sajtokat. Tényleg inkább különlegességeket, de napi szintű bevásárlásra sajna nem alkalmas a bolt. Mindegy, tovább kutatok, elvégre még csak kísérleti fázisban vagyunk :)

Szóval egyelőre még jóval tovább tart egy szimpla bevásárlás és sokkal több fejtörést okoz, mert persze végtelen pénzzel könnyebb lenne, de nyilván úgy kell megoldani anya úgy mániáját, hogy ne döntse romba a családi költségvetést, különben nem csak a szemét lesz egy laza kézmozdulattal kihajítva, hanem anya is :)

A szeméthalom még nem lett drasztikusan kisebb, de annyit már most észreveszek, hogy sokkal körültekintőbben szelektálok és sokkal átgondoltabban vásárlok, így kevesebb kaja is landol a szemétben. Ez nálunk eddig sajnos sokszor előfordult, főleg mert Papával mindketten impulzusvásárlók vagyunk, aztán nem győzzük elpusztítani, amit megvettünk. Na ennek is szeretnék most véget vetni.

Ja, azt még hozzáteszem, nem lesz ez itt környezetvédő blog, tudjátok, nem vagyok megmondóember, csak most ez foglalkoztat, és így sikerült a magam számára is egy kicsit összefoglalni a dolgokat és a zero waste-es céljaimat. Remélem nem csak egy fellángolás és lesz energiám és lehetőségem hosszú távon is tartani magam az elhatározásokhoz!