Nagyon nehezen vettem rá magam, hogy nekiüljek az írásnak, de érzem, hogy muszáj. Valahogy rendet kell végre teremtenem ebben a káoszban, mert felemészt.
NINCS IDŐ!!!
Soha, semmire. Gondolkodni sem. Vagyis arra végképp nincs.
Március vége óta egyetlen, tényleg egyetlen szabad hétvégénk sem volt. 11 hete. Húsvét, szülinapok, keresztelő, esküvő, szülinap, szülinap, szülinap, házfelújítás, házfelújítás, házfelújítás... Akarom mondani, rombolás, mert még mindig csak ott tartunk, hogy a betonszarkofágból próbáljuk kihámozni a vályogot. Meg várunk az eon-ra.
Itthon meg... csak tűzoltásra van idő. Kimosni a hétvégén felgyülemlett szennyest, lekakaózott, összemeggyezett mikiegeres meg elzás pólók, összekaksizott mosipelus, meláósgatya zsebéből kizúduló majterdarabok. Ebédet főzni Papának, felkészülni a következő hétvégi menetre, ajándékokat venni, ruhákat venni a folyton mindent kinövő és szétszakító kölköknek, munkásokat győzködni telefonon, hogy jöjjenek hozzánk dolgozni, küldjék már az árajánlatot, légyszi hadd fizessünk mán.
Az idő rohan, mi pedig csigalassúsággal haladunk, illetve toporgunk.
Pedig annyi mindent terveztem. Leginkább - és elsősorban - azt, hogy a második gyerekemnél már nem megyek egész gyes alatt, mint a mérgezett egér. Nem járok suliba, nem szervezek esküvőt, sem semmit, nem teljesítek életre szóló challengeket, mint például megtanulni vezetni (done), hanem szépen elüldögélek a fenekemen, karomban a csecsemővel és szépen az anyaságra koncentrálok.
Játszom, énekelek, parkba járok. Esküszöm, mikor dolgoztam, többször lejutottam a parkba, mint most. Ezen például feltétlenül változtatni akarok. Elvégre itt a nyár, most van itt az ideje. Tavaly az egész nyarat vízparton töltöttem, idén meg még nem volt rajtam fürdőruha (csak kapáláskor).
UPDATE
Na, eddig jutottam az írásban, vagy egy órája abbahagytam és helyette iszonyú drága kanapékat nézegetek a neten és azon vacillálok, hogy a mustársárga art deco, az arany színűként hirdetett, de szerintem inkább karamellre hajazó modern vagy egy mély tengerzöld chesterfield sofa emelné ki jobban, hogy mennyire ocsmány a leendő nappalinkban a mostani szocreál cserépkályha, amit egyébként pénzszűke miatt hagyunk meg egyelőre a következő tizenöt évben jelenlegi állapotában.
Közben megittam egy Maltman Porter-t, úgyhogy inkább hagyom a francba az egészet és megnézem a Rossz anyák karácsonyát. #életem
