Május utolsó napja van, az idő rohamléptekkel halad - megint. Vége a májusnak. Papa elefántot varr az asztalnál. Elmaradt a mai rajz, a felszabadult két órának kilenc perce vége és én még mindig a munkahelyi ruhában ülök, amit átizzadtam a hazabiciklizés alatt. Büdös vagyok és zsíros a hajam. Egész nap tételt dolgoztam ki (vagyis dehogyis, dolgoztam..) - rövid távú finanszírozás, növekmény elv, Monte-Carlo elmélet ("Milyen volt Monte-Carlo? A hajad kiszőkült."), forrásköltség és már nem emlékszem, hogy mik, annyira jelentéktelen dolog a pénzügyi tervezés. Vagyis számomra az. Egész délután képeket nézegettem, zenét hallgattam, csak hogy ellensúlyozzam valamivel a rengeteg közgazdaságtant. Az agyam az elmúlt hetekben rengeteg információt szívott be, a lelkem meg közben egyre üresebb.
De ezt csak ma érzem, meg mostanában, vizsgaidőszak van, szokásos. Remélem ez az utolsó... Most úgy érzem, nem akarok többé tanulni, de biztos meggondolom majd magam.
Csak agyalok, annyi mindent kellene csinálni, bécsiül tanulni, utánanézni a bicikliutaknak, keresni egy új szívecskés csengőt, tornázni, hasizmot képezni oda ahol valaha régen volt, most meg csak valami plötty. Miért van ez így vizsgaidőszak alatt? Miért érzem magam ennyire fosnak? Még csak nem is izgulok, most rendesen tanultam, jól haladok, tematikusan minden nap megtanulom amit kitűztem, aztán itthon még hiperaktívkodok, kimosom a hűtőt, sorozatot nézek, főzök. Mégis minden percben úgy érzem, ez még kevés, "gyerünk, csinálj már valamit" üvölti az agyam, közben tudom, ez már így is több a soknál.
Minden idegesít.
Buzi vizsgaidőszak.
De már bulizni sem akarok, sörözni sem, filmet nézni sem, aludni sem, beszélgetni sem.. Semmit. Elöntötte az agyamat a nihil.
Szeretném visszakapni önmagam. Szeretném, hogy ne legyen vizsgaidőszak. Nem azért, mert tanulni kell, hanem a vizsgaidőszak-hangulat miatt.
A munka hőse bedobja a törcsit, avagy szakítás a multival
Nem indulok, még korán van. Korábban keltem. Meg tudom tenni, hozzá vagyok szokva valamelyest. Igaz, a nyolcadik szundira sikerült kiverni a kutyás álmot a szememből. Üldöztek, sikátorban álltam, lélegzetvisszafojtva. Korábban a régi ált sulim hátsó lépcsőjénél álltunk többen. Gyerekek mentek fel a lépcsőn kettesével, kézen fogva, ünneplőben. Mindegyik cigizett. Azt gondoltam: "Ez igen". Én is cigiztem, a csikket a szemetesbe dobtam, a szemét kigyulladt, de nem csak úgy füstölt, hanem pattogott, mint valami tűzijáték.
Nem hagynak az álmok.
De végre is felébredtem, fehér inget húztam, a hajam simára vasalva, az ebédem előre csomagolva a hűtőben. 33 hónapja minden reggel dolgozni megyek. Persze nem mindig így, ilyen rendezetten. Eleinte, vagyis az első egy évben folyton elkéstem. Nehezen szoktam hozzá a rendszerességhez, fél órán át gondolkoztam mit vegyek fel, a kávét kiöntöttem, lefőztem kávé vagy víz nélkül, a macskákat simogatva valahogy eltelt az idő. Ma is kiöntöm a kávét, de ma már időn belül fel tudom takarítani. Az agyam alkalmazkodott a rendszerhez, időkorlátok közé szorítva magát. Nem baj ez persze, csak csodálkozom.
Most mindennek vége, egy hónap múlva nem dolgozom a trösztnél, a szokások viszont maradnak. Felnőtt maradok, soha többé nem lehet visszacsinálni. Nem bánom ezt sem, csak baromi furcsa érzés. Közel három év, hová lett? Mit csináltam addig? És hogyan lett ebből a lányból ez a nő?
És hogy közben ez hogy sikerült, azt végképp nem értem :D S.A szakmai asszisztens kisasszony, búcsúzom, sok sikert az élethez :)
Nem hagynak az álmok.
De végre is felébredtem, fehér inget húztam, a hajam simára vasalva, az ebédem előre csomagolva a hűtőben. 33 hónapja minden reggel dolgozni megyek. Persze nem mindig így, ilyen rendezetten. Eleinte, vagyis az első egy évben folyton elkéstem. Nehezen szoktam hozzá a rendszerességhez, fél órán át gondolkoztam mit vegyek fel, a kávét kiöntöttem, lefőztem kávé vagy víz nélkül, a macskákat simogatva valahogy eltelt az idő. Ma is kiöntöm a kávét, de ma már időn belül fel tudom takarítani. Az agyam alkalmazkodott a rendszerhez, időkorlátok közé szorítva magát. Nem baj ez persze, csak csodálkozom.
Most mindennek vége, egy hónap múlva nem dolgozom a trösztnél, a szokások viszont maradnak. Felnőtt maradok, soha többé nem lehet visszacsinálni. Nem bánom ezt sem, csak baromi furcsa érzés. Közel három év, hová lett? Mit csináltam addig? És hogyan lett ebből a lányból ez a nő?
És hogy közben ez hogy sikerült, azt végképp nem értem :D S.A szakmai asszisztens kisasszony, búcsúzom, sok sikert az élethez :)
Régről
Érdekes, erre már egyáltalán nem emlékeztem:
"Vajon volt-e már a földön olyan büszke lélek, amely megvetette a reményt?"
Jelentés Grecónak
Fura képek
Hallgasd a zenét:
Elaludtam egy kis délutáni szunyókára és olyanokat láttam álmomban, hogy van közte, amit le sem merek írni. Történtek a dolgok, Papa egyszer csak biciklin jött felém, az arca sírós volt, az idő borús, szürke felhőkkel. Olyasmi, mint tegnap, csak inkább viharos. Egy olyan domboldal útpadkáján ültem, amin szerpentines út volt, házak és alatta egy nagy szürke tenger, amin vad hullámok fodrozódtak. Mondtam Papának, hogy üljön mellém, nézzük a tengert. Leült és akkor láttam, hogy a hullámok olyan magasra csapnak, hogy minket is elérnek. Nem féltem, de mondtam, hogy menjünk egy utcával feljebb. Megfordultam és láttam, hogy mögöttem egy hatalmas sárfal van, tudtam, azon kell felmásznom. Elkezdtem megkapaszkodni, csúszott a kezem, a körmöm alá ment a saras föld, de végül felértem, a tetején Papa segített, aki már valahogy feljutott. Visszanéztem és meglepődve láttam, hogy alig fél méteres mélységből másztam ilyen sokáig.
Egy másik kép volt, hogy egy terembe mentem be, ahol fiatalok ültek kanapékon, odarohantam az asztalhoz, hogy elvegyek egy szórólapot, de elébe vágtam valakinek udvariatlanul. Nem kértem elnézést, de éreztem, mennyire bunkó vagyok, azért mondtam, hogy sietek pedig nem is siettem, erre rácsaptak a kézfejemre. Odaléptem egy másik asztalhoz, ahol sört lehetett kapni, ott is betolakodtam valaki elé. Akkor már annyira szégyelltem magam, hogy kirohantam az épületből, de a sört azért kortyolgatva ittam. Ahogy kiértem és mentem pár lépést, egy tér volt előttem, amin félkörben vagy 50 menyasszony állt hófehér ruhában, valami tömeges esküvőnek gondoltam.
Minden kép nagyon fura volt, de annyira csodálatos színviláguk és hangulatuk volt, hogy alig tértem magamhoz ébredés után.
Az álmok soha nem hagynak el, minden éjjel álmodom, és minden alkalommal, amikor alszom. Mindig intenzívek, de nem mindig ilyen furák. Többnyire igen, néha nem.
Elaludtam egy kis délutáni szunyókára és olyanokat láttam álmomban, hogy van közte, amit le sem merek írni. Történtek a dolgok, Papa egyszer csak biciklin jött felém, az arca sírós volt, az idő borús, szürke felhőkkel. Olyasmi, mint tegnap, csak inkább viharos. Egy olyan domboldal útpadkáján ültem, amin szerpentines út volt, házak és alatta egy nagy szürke tenger, amin vad hullámok fodrozódtak. Mondtam Papának, hogy üljön mellém, nézzük a tengert. Leült és akkor láttam, hogy a hullámok olyan magasra csapnak, hogy minket is elérnek. Nem féltem, de mondtam, hogy menjünk egy utcával feljebb. Megfordultam és láttam, hogy mögöttem egy hatalmas sárfal van, tudtam, azon kell felmásznom. Elkezdtem megkapaszkodni, csúszott a kezem, a körmöm alá ment a saras föld, de végül felértem, a tetején Papa segített, aki már valahogy feljutott. Visszanéztem és meglepődve láttam, hogy alig fél méteres mélységből másztam ilyen sokáig.
Egy másik kép volt, hogy egy terembe mentem be, ahol fiatalok ültek kanapékon, odarohantam az asztalhoz, hogy elvegyek egy szórólapot, de elébe vágtam valakinek udvariatlanul. Nem kértem elnézést, de éreztem, mennyire bunkó vagyok, azért mondtam, hogy sietek pedig nem is siettem, erre rácsaptak a kézfejemre. Odaléptem egy másik asztalhoz, ahol sört lehetett kapni, ott is betolakodtam valaki elé. Akkor már annyira szégyelltem magam, hogy kirohantam az épületből, de a sört azért kortyolgatva ittam. Ahogy kiértem és mentem pár lépést, egy tér volt előttem, amin félkörben vagy 50 menyasszony állt hófehér ruhában, valami tömeges esküvőnek gondoltam.
Minden kép nagyon fura volt, de annyira csodálatos színviláguk és hangulatuk volt, hogy alig tértem magamhoz ébredés után.
Az álmok soha nem hagynak el, minden éjjel álmodom, és minden alkalommal, amikor alszom. Mindig intenzívek, de nem mindig ilyen furák. Többnyire igen, néha nem.
Esőnapi összefoglaló
A szokásos esőnapi felvidító budzsila :)
Reggel óta esik, folyamatosan, hosszú cseppekben. Tanuló szabin vagyok, de semmi nem fér a fejembe. A szürkeség mindentől elveszi a kedvem, még pisilni sem akarok kimenni, mert túl uncsi.
Találtam egy oldalt:
http://inezandvinoodh.com
Inez van Lamsweerde és Vinoodh Matadin több mint húsz éve fotóznak a legnagyobb magazinoknak, és én még csak nem is hallottam eddig róluk.
Ezt a csodálatos videót is ők hozták össze:
http://vimeo.com/38503816
Emlékeztető: róluk többet kell megtudnom!
Amúgy voltunk sok helyen bicajjal, pl a városligeti Kertem nevű helyen, ami egy klassz kis kerthelyiség bringásoknak és úgy amúgy mindenkinek. A tér két részre van osztva, az egyik oldalon dohányzó anyukák és kikapcsolódni vágyó szülők rengeteg rohangáló csemetével körülvéve, a másik oldalon meg a gyerektelenek. Kellemes zene szól, amit ha nem a gyerekes oldalra ülsz, hallhatsz is :)
Ilyen hely a Kertem:
Ezeken kívül nincs semmi, vagyis nem túl sok. Szombaton vizsgázom termék- és árpolitikából, amihez perpill semmi kedvem, és úgy érzem soha nem is lesz... De a vizsgaidőszak már csak ilyen - mindig minden jobban érdekel annál, mint amit tanulnod kellene és a vizsga napján azt gondolod, bárcsak egy nappal többet tanulhattam volna. Ha szombaton ezt mondom, akkor a mai napra fogok gondolni.
És van még valami, de arról még nem beszélhetek.
Nem várok babát. :) Másról van szó.
