Tegnap másfél órával később keltem, mint ahogy terveztem. Igaz, nagyon kimerítő hetem volt, és rám fért az alvás, de nagyszabású terveim voltak a szabadnapomra. Bosszantó, ha már az ébredés pillanatában eleve másfél órás csúszásban vagy.
Éktelen haragra gerjedtem magam iránt. Az első korty kávé után azonnal tanulni kezdtem, de nem ment, hiszen még nem voltam magamnál. Aztán órákig nem ment semmi. Csak ültem a to do lista fölött és bosszankodtam, hogy így ez nem fog már beleférni, arról is le kell mondanom, satöbbi.
Sosem fogok megtanulni németül.
Nem fog sikerülni a vizsgám.
Sosem lesz rend ebben az átkozott szobában.
Sosem fogom elolvasni ezt a könyvet.
Meg minden.
Belesüppedtem az önostorozásba és így a maradék időt is elvesztegettem, ettől persze még idegesebb lettem.
Boci szerint ez a fejemben élő "parancsnok", aki a születésem óta a fejembe hipnotizált elvárások manifesztációja. Nem pont így mondta, de gondolom, ez a lényeg.
Hogy mindig jónak kell lenni, tökéletesnek kell lenni, mindig mindenhol időben ott kell lenni, tisztán, üdén, gondolataimat rendezve, mert így helyes. Mert ha nem így van, csöves leszek. Mert amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Mert különben "rossz gyerek" vagyok.
És ha rossz gyerek vagyok, akkor nem jár csoki. Akkor nem mehetek ki a játszira. Akkor nincs tévénézés lefekvés előtt.
Mert ha így viselkedsz, nem lesz belőled semmi!
Mert nézd, az Ágika rendben tudja tartani a holmiját!
És annyira erős a hipnózis, hogy az elvárások egybeolvadnak azzal, amit az igazi énem fontosnak tart az életben, és nem tudom megkülönböztetni, hogy mit teszek magamért és mit teszek azért, hogy megfeleljek.
Eközben akár jól is érezhetném magam. Csak úgy egyszerűen.
"Az egész élet egy kibaszott szépségverseny..."
Kapják be:
Szociális fóbia
"A szociális fóbiában szenvedő egyén emberek között nagyon bizonytalannak érzi magát, retteg attól, hogy kínos helyzetbe fog kerülni. Úgy érzi, hogy mindenki őt figyeli, és minden reakciója jól észrevehető. Pedig a valóságban csak ritkán láthatóak a tünetek: arca elvörösödik, szívverése felgyorsul, remeg, izzad, szédül, izmai megfeszülnek, a szája kiszárad, hideg vagy meleg hőhullámok érik. Egyéb tünet lehet továbbá beszédnehézség, émelygés, gyomorpanaszok megjelenése. A beteg fantáziájában eltorzítja az egész helyzetet, és jellemzően úgy gondolja, csakis ő kerülhet ilyen kínos szituációba, és ezeket a gyötrelmeket egyedül ő éli át. Mindennapjai pszichésen kimerítik, főleg ha emberek között kell lennie (pl.: munkahelyen, hivatalos helyiségekben).
Legtöbbször a nyilvános beszédtől és a közös étkezéstől való iszony formájában jelentkezik. Ezeken kívül is számos specifikus megnyilvánulása létezik, például a betegnek félelmet okoz a nyilvános szereplés, a nyilvános mosdó használata, a bemutatkozás, a telefonálás, az elpirulás, az izzadás, a megszólítás, a másokkal történő beszélgetés, látogatók fogadása, a mások általi megítélés, mások előtti írás, a felelés, a vizsgázás. A szorongás mértéke kiterjedhet az orvossal való találkozásra is, így nehezítve a kezelést."
via Wiki
ez Freud!
Az élet megy tovább, Papával "igen-emberkedünk", ameddig bírjuk. A tegnap estét egyezményesen eltékozoltuk, mert meleg volt és semmihez sem volt kedvünk csak feküdni és addig beszélgetni míg bele nem alszunk.
Hajszolt álmaim vannak már napok óta. Tegnap éjjel a reptéren voltam, ahol két perccel az indulás előtt értem a belépő kapuhoz és nem tudtam kitölteni a papírt, mert nem emlékeztem hová is utazunk. Közös fürdőben a csap nem akart engedelmeskedni akármerre fordítottam, csak összevissza prüszkölt vagy óriási sebességgel lőtte ki a vizet a saját kedve szerint. Aztán rájöttem, hogy indulás előtt is hajat mostam és már nem kell. A padlóra kellett ülni a fürdőben és úgy fürödni, a cuccaim szanaszét hevertek, ami nagyon zavart, féltem, nehogy vizesek legyenek. Akkor jöttem rá, hogy nem hoztam az utazásra se bugyit, se zoknit, se cipőt. Belépett egy bajuszos férfi és mondta, hogy indulni kell valahová. Anyuék előre siettek, én szedegettem a cuccom és lemaradtam. Nem emlékeztem, hogy melyik szoba a miénk. Kitaláltam, hogy lifttel megyek a harmadikra.
A lift előtti rész egy négyzet alakú állványszerűség volt, lépcsőn kellett felmenni. Iszonyatos tériszonyom lett, nagyon féltem, hogy lezuhanok, a félelemtől ájuldoztam és dülöngéltem. Két férfi kapott el és átvittek egy másik lifthez. Mindegyiket megöleltem és megpusziltam, amiért segítettek.
Az álmaimban minden jelenetben valami olyasmi történik, amitől félek, ami nem reális, mégis egy ilyen szituációban az életben is nagyon rosszul érezném magam. Sokszor álmodom, hogy a saját esküvőmre kellene elkészülnöm, de nincs se ruhám, se sminkem, és nem küldtem el e vendégeknek a meghívókat.
Freud szerint az álombéli szorongás forrása az elfojtás, ami egyben vágyteljesülés. Vannak vágyaink, amiket szándékosan nem akarunk teljesíteni, tehát ezek a vágyak ha beteljesülnének, nem okoznának örömet, ezeket nem szeretjük, elfojtjuk őket. Vagy azért fojtjuk el, mert a teljesülésük másoknak okozna fájdalmat. Így az elfojtással az a vágyunk teljesül, hogy ne teljesüljön egy másik vágyunk. Ez egy faramuci helyzet, olyan rettenetes, hogy csak szorongással tudunk rá reagálni.
"Némely neurotikus képtelen egyedül az utcán járni, s ezt mi joggal nevezzük szimptómának. Szüntessük meg most ezt a tünetet azzal, hogy a beteget arra a cselekvésre kényszerítjük, amire magát képtelennek tartja. Erre szorongási roham keletkezik, mint ahogy gyakran az utcai szorongási roham lett a tériszony keletkezésének az oka. Így megtudjuk, hogy a tünet azért alakult ki, hogy megakadályozza a szorongás kitörését; a fóbia határerődítményként emelkedik a szorongás elé."*
Zseniális.
*Sigmund Freud: Álomfejtés, 404.o., Helikon Kiadó, 2003
Hajszolt álmaim vannak már napok óta. Tegnap éjjel a reptéren voltam, ahol két perccel az indulás előtt értem a belépő kapuhoz és nem tudtam kitölteni a papírt, mert nem emlékeztem hová is utazunk. Közös fürdőben a csap nem akart engedelmeskedni akármerre fordítottam, csak összevissza prüszkölt vagy óriási sebességgel lőtte ki a vizet a saját kedve szerint. Aztán rájöttem, hogy indulás előtt is hajat mostam és már nem kell. A padlóra kellett ülni a fürdőben és úgy fürödni, a cuccaim szanaszét hevertek, ami nagyon zavart, féltem, nehogy vizesek legyenek. Akkor jöttem rá, hogy nem hoztam az utazásra se bugyit, se zoknit, se cipőt. Belépett egy bajuszos férfi és mondta, hogy indulni kell valahová. Anyuék előre siettek, én szedegettem a cuccom és lemaradtam. Nem emlékeztem, hogy melyik szoba a miénk. Kitaláltam, hogy lifttel megyek a harmadikra.
A lift előtti rész egy négyzet alakú állványszerűség volt, lépcsőn kellett felmenni. Iszonyatos tériszonyom lett, nagyon féltem, hogy lezuhanok, a félelemtől ájuldoztam és dülöngéltem. Két férfi kapott el és átvittek egy másik lifthez. Mindegyiket megöleltem és megpusziltam, amiért segítettek.
Az álmaimban minden jelenetben valami olyasmi történik, amitől félek, ami nem reális, mégis egy ilyen szituációban az életben is nagyon rosszul érezném magam. Sokszor álmodom, hogy a saját esküvőmre kellene elkészülnöm, de nincs se ruhám, se sminkem, és nem küldtem el e vendégeknek a meghívókat.
Freud szerint az álombéli szorongás forrása az elfojtás, ami egyben vágyteljesülés. Vannak vágyaink, amiket szándékosan nem akarunk teljesíteni, tehát ezek a vágyak ha beteljesülnének, nem okoznának örömet, ezeket nem szeretjük, elfojtjuk őket. Vagy azért fojtjuk el, mert a teljesülésük másoknak okozna fájdalmat. Így az elfojtással az a vágyunk teljesül, hogy ne teljesüljön egy másik vágyunk. Ez egy faramuci helyzet, olyan rettenetes, hogy csak szorongással tudunk rá reagálni.
"Némely neurotikus képtelen egyedül az utcán járni, s ezt mi joggal nevezzük szimptómának. Szüntessük meg most ezt a tünetet azzal, hogy a beteget arra a cselekvésre kényszerítjük, amire magát képtelennek tartja. Erre szorongási roham keletkezik, mint ahogy gyakran az utcai szorongási roham lett a tériszony keletkezésének az oka. Így megtudjuk, hogy a tünet azért alakult ki, hogy megakadályozza a szorongás kitörését; a fóbia határerődítményként emelkedik a szorongás elé."*
Zseniális.
*Sigmund Freud: Álomfejtés, 404.o., Helikon Kiadó, 2003
