És hogy mi történt a Börzsönyben?

Gyagyásék miután jó 4 óra kocsikázás után péntek este megérkeztek a hegyre - a lábához, nem a tetejére ám - felsétáltak a világ legstrammabb gyerekével a sötétedő erdőben a Lada házhoz. Megvacsoráztak, lefeküdtek aludni, madárcsicsergésre ébredtek hajnali hatkor, majd lesétáltak a hegyről, kiürítették az autót, felsétáltak a hegyre a cuccokkal, majd lesétáltak a hegyről (oh, még írni is fárasztó, gondolom olvasni, nemhogy csinálni)... Szóval bevágódtak a Gyagyásék a Miticbe, lekocsikáztak a hegyről és meg sem álltak a nagymarosi tüzépig. Bevágtak az autóba fél köbméter faanyagot, némi Tibesz hentesárut, szobi szörpöt meg kürtős kalácsot, valahogy magukat is bepréselték és visszavágtattak a hegyre budit építeni.

Ja, mert budira a szomszédba járunk három éve. Engedéllyel nyilván, amikor egyszer kijöttek "kolleganőmék" a hegyre a három év alatt, azonnal felajánlották kedvesen, hogy ne falazzuk be a két kertet "összekötő" kerítéslyukat, legalább használhatjuk a kinti budijukat, ha ők nincsenek ott, jól fog az még jönni, majd meglátjuk. Milyen igazuk volt. Azért mégiscsak elszégyelltük magunkat mostanra és mivel amúgy is unatkozunk (hahaha), kitaláltuk, hogy budi kell a hegyre. De nem ám valami szedett-vedett asztalosmunka álljon az erdőnkben, majd mi jól megácsoljuk, gondoltuk, és már késő is volt, mert amit mi egyszer kigondolunk, azt bizony véghez visszük, akkor is ha oltári nagy baromság. A lényeg ugye, hogy jól szórakozzunk közben. Jelentem, megvolt.

A dolog ott kezdődött - mármint miután kitaláltuk ezt a nagy ötletünket -, hogy Papa felásta az internetet használható "hogyan legyen saját építésű pottyantósod" tutorialért, aztán hosszú estéket töltött az íróasztal fölött görnyedve, hogy kiszámolja, mennyi stafni és léc kell az epifánikus toalett megépítéséhez. Kiszámolta, lerajzolta, elindultunk a hegyre két hete. A fenti tüzépre lemenős műveletet akkor odáig sikerült teljesíteni, hogy lementünk a tüzépre, aztán ott azonnal elakadtunk a "mennyi is az annyi?" problémakörnél, mert Papa cm-ben számolt, a faanyagot meg köbméterben mérik. Ettől annyira összezavarodtunk, hogy Papa átváltotta a centiket méterre, amiből kisült, hogy a budink egy négyzetkilométeres lesz, amihez kell 20 méter stafni és 8 léc. A bajuszos szakibácsi meghallgatta az okfejtésünket, mondta, hogy menjünk haza és számoljuk át még egyszer, egyébként egy köbméter fenyődeszka 70 ezer lesz. Úgyhogy vettünk néhány stafnit, mégse érezze a bácsi, hogy igaza van, és visszakullogtunk a hegyre, bepakoltuk a házba a fát, nekiálltunk báránycombot BBQ-zni, majd dolgavégezetlenül hazajöttünk Bécsbe.

A most hétvégén volt a következő felvonás. Nagy nehezen megegyeztünk, hogy bár irtó menő lenne, de azért ne építsük be a teljes Börzsönyligetet budival. Megismételtük a tüzépre menős manővert, és megvettük a fát, Papa elszántan közölte, hogy márpedig itt holnapra budi lesz!

Idáig jutottunk:

Persze Emberemnek nem mertem mondani, de valahol mélyen sejtettem amúgy, hogy egy budi nem készül el másfél nap alatt, legalább is nem úgy, hogy az embernek terhes felesége és egy folyton elkódorgó háromévese, meg egy nevelésügyileg még nehezebb eset kutyája van, valamint plusz nehezítésként a faanyagot és a szerszámokat talicskával kell a kocsitól a házhoz hordani, illetve bármilyen étel készítése - leszámítva a májkrémes kenyeret - azzal kezdődik, hogy "végy némi gyújtóst és rakj tüzet". Nem akartam letörni a lelkesedését, na. Végül belátta, hogy a teljes készültséghez és rendeltetésszerű használhatósághoz még további jelenlét szükséges, én meg engedélyeztem neki hirtelen egymásutánban két sört, nehogy depresszióba essen. Nem mintha ilyen határozott feleség lennék, csak azért veszem úgy, hogy én engedtem meg, mert egyébként ő vezetett volna hazafelé tekintettel a méretes hasamra, de nem bírtam már nézni, hogy szegény sör nélkül vergődik az asztalosmunka fáradalmai között. Egyből jobb lett a kedve, és azt is elhatároztuk, hogy kell még némi stafni meg léc, mert olyan budija senkinek nem lesz a földön, mint nekünk, építünk hozzá teraszt, az ajtaját westernes csapóajtóra cseréljük, egyébként lesz benne egy csomó fényfüzér, ajtónyitáskor pedig automatikusan fog elindulni valami jó kis zene, meg diszkógömb is kelleni fog természetesen ("meg magnó a különleges zenéhez, meg acapulco ingek...").

Szóval senki ne aggódjon, budiépítő teleregényünk itt még korántsem ért véget!

Amúgy normális projektjeink is futnak, azokat jobbára én vezetem. Bár a helyes időmenedzsmentnek én sem vagyok teljes mértékben birtokában, de legutóbbi akcióm a csúnya barna komódot illetően, még félkész állapotában is impozánsnak mondható! Íme a csúnya barna komód előtte, ahogy Nemes Lászlóné szerette:

És ez itt az új Lada házi macskamosakodási lehetőség félkész állapotban:

A rumlis részt majd egy hetyke kis függöny fogja takarni, amit már megvettem az ikeában, de a korábban említett időgazdálkodási problémák miatt a szabás-varrás még várat magára...

A vejdling autentikus falusi kopottas, egyenesen nagymamám padlásáról.

Nem őrültem meg, a fehér asszonyt Bálint hozta Medinek ajándékba, szerinte kiegyenlítetlenek voltak a nemi viszonyok a hegyen ezért megnyugtatólag hatna Medire egy meztelen porcelán nő. Legnagyobb meglepetésemre igaza lett, és azóta a Lada ház legbecsesebb dísz- és használati tárgya lett a fehér asszony.

Ezzel meg csak azt akarom érzékeltetni, hogy a komód színe finoman összekacsint az ablakkeretekkel, amit az első színkeverés után, még a színek finomhangolása előtt azonnal lefestettem (én kis buta), így a végeredmény kissé fradista lett, de Medinek tetszik, úgyhogy végül is minden más mindegy.

Számkivetettek

Hosszabb beszámolót érlelgettem magamban a Lada házi hétvégénk alatt, aztán olyan hirtelen csöppentem bele a hétköznapok sodró valóságába, hogy minden már elkészült mondat egyszerűen kiesett a fejemből. Öt és fél órán át vezettem hazafelé, a legalább egymillió fokos autóban, klíma híján letekert ablakkal. Hazaérve gyorsan lemosakodtam, kimostam a hajamból az erdőt meg a Lada ház öreg szagát, és fél órával később már német órán voltam a belvárosban.

Az óra után a villamost várva olyan érzésem támadt, mintha évek teltek volna el, mintha távoli szigeten hajótörést szenvedett emberek lennénk, akik most hosszú idő után visszatértek a civilizációba. A város ismerős, mégis idegen; az erdő kellemes egyszerűségéből visszatértünk a városi dzsungel sűrű forgatagába.

Pedig csak öt napot voltunk távol, mégis úgy viselkedünk, mint Tom Hanks a Számkivetettben. Talán mert annyira mások a napi problémák ott és itt. A megérkezéskor még nem érezhető, az ember még el van foglalva azzal, hogy milyen volt az út, milyen autósokkal találkozott a pályán, hogy kiszedje a kocsit az erdei utak kátyúiból és saras gödreiből, és már azon gondolkozik, hogy a nyaralás után hol mosassa le az alvázat. Az agyunk még a "normális" élethez szükséges folyton tervező üzemmódban van. Aztán az erdő sötétedik, nyugovóra térünk, a mai napnak már úgyis mindegy.

A változás másnap reggel megy végbe, amikor az ember felébred, kinyitja a zsalugátereket és a reggeli napsütésben fürdőző fák látványa fogadja. A levegő friss, se nem hideg, se nem meleg, vagy inkább mindkettő egyszerre. Nem illatos, de illata van. Madárcsicsergés és szélsusogás hallatszik minden oldalról. A "tyiptyup" madárról nem is beszélve. Az embernek az az érzése támad, hogy itt akár meg is állhatna az idő, annyira kellemes és tiszta ez a pillanat. Egyszerűen boldog. És az erdő együttműködik. Bár az idő nem áll meg, de annyira lelassul, mintha más lenne a gravitációs vonzás, és el is tudom hinni, hogy míg én öt napot fent voltam a hegyen, addig a többiek "itt a Földön" éveket öregedtek.

Szóval mások a problémák odafent. Elég az hozzá, hogy nincs víz, csak ami az esővízgyűjtőben összegyűlik és amit az ember a lenti kútról magával visz. A lenti kút kb fél óra kocsival, olyan utakon, hogy az embernek nem sok kedve támad feleslegesen furikázni, inkább egyből felvisz egy gallonnyi vizet a hegyre és aztán takarékoskodik. Nem is tudom hány liter lehet a gallonunk, de talán húsz. Húsz liter ivóvíz négy-öt napra. Ez azt jelenti, hogy egy csepp sem mehet kárba. Ebből isszuk meg a magunk napi 2-3 liter folyadékát, ezzel főzünk, kávézunk, fogat mosunk, adunk a kutyának, mert ő is szomjas, ezzel fürdetem a gyereket, mert hát őt esővízzel azért mégsem, és ezzel mosogatunk. Otthon általában folyó vízzel mosogatok, de mindjárt más a helyzet, amikor az ember tudja, hogy minden egyes öblítéssel egy fél pohár ivóvíztől fosztja meg magát, ami 30°C-os melegben igazán kellemetlen.

Visszatérve az időre, nem halad, inkább hömpölyög. A Lada ház viszonylag jó állapotban van, de azért van vele munka bőven. Csigaléptekkel haladunk, nem mintha hiányozna a lelkesedés, inkább a körülmények miatt. Eleve bármilyen étkezés a hegyen a tűzgyújtással kezdődik. És nem elég a tűznek égnie, a tűznek leégni kell, megfelelő parázsbázist alkotva, hogy alkalmas legyen a sütésre. Szóval nem egészen ugyanaz, mint amikor itthon elfordítom a gombot a villanytűzhelyen.

Aztán meg szomszédolni kell, nem csak mert illik, hanem mert szomszédolni jó dolog. Hangos "Jó napot!"-ot üvöltünk itt egymásnak, a móka kedvéért már Bociékkal is. Egy pár "szép időnk van, meddig maradnak" mondat után rá lehet térni a komolyabb "melyik úton jöttek fel" témára. Mi a Hosszúoldal úton, el is akadtunk a kereszteződésnél a disznódagonyában. Ez péntek este történt, szombat délelőtt már a segítségünkre siető Aro is a sárban volt nyakig. Fél óra alatt a küzdelmünk zajára összegyűlt az egész hegy, jöttek a dzsippek, ki-ki gyalogosan, hogy felajánlja a segítségét. Ez így megy ott, mert mindenki tudja, hogy másnap ő maga szorulhat segítségre, illetve a sárban elakadás amolyan tűzkeresztségnek számít. Most mi is átestünk rajta, az osztrák rendszámos gyüttment státuszból talán egy komolyabb lépést tettünk a börzsönyligeti bennszülött státusz eléréséig.

Egyszóval hangulatos dolog ez a Lada házazás és hegyi emberkedés, talán érthető, hogy nem igazán akarództunk visszatérni a városba. Most kissé tudathasadásos állapotban fontolgatjuk, hogy mikor tudnánk visszamenni legközelebb és mindig szóba kerül a lehetőség, hogy hogyan tudnánk ott élni örökre. Persze emellett semmilyen észérv nem szól, csak hogy egyet említsek, egyáltalán miből élnénk meg és hova járna ott Medi oviba. Mégis vágyunk rá, egyszerűen megcsapott minket annak a szele, hogy milyen érzésekkel és hangulatban kellene hogy teljen az életünk, hogy az állandó rohanást milyen üdvös lenne felcserélni ezzel a lassú, paradicsomi nyugalommal.

Talán egyszer, talán még nem lesz túl késő.

Lada ház

Úgy alakult, hogy lett nekünk egy kis darab erdőnk a Börzsönyben, rajta egy fa házikóval. Ott töltöttük a hétvégét, most először, ezután már mi is "vikkend házasok" leszünk, akik hétvégén leugranak A Telekre. :)

"Lada ház. Óvatosan ülök le, nem akarom Medit felébreszteni. A bútorok minden lépésem alatt megremegnek, berezonál a Lada ház. A többiek hegyi bulikát csaptak a Kucski házban, goával, szintivel, tábor tűzzel. Először nagy vagányan kijelentettem, hogy mi is ott leszünk, Medi elalszik majd az ottani szobában, nem zavarja őt a nyüzsgés. De aztán elaludt itt a Ladában, nem volt szívem felébreszteni, átcipelni a sötét erdőn keresztül a buliba, amúgy is zaklatottan alszik, jön a foga, mindig jön valamelyik foga.

Anyuka üzemmódban vagyok, jól esik a csendes magány. Bezárkóztam, gondosan becsuktam a zsalugátereket, nehogy benézzenek a szörnyek az ablakon. A szellemekre meg jobb nem is gondolni. Én és a sötét erdő nem vagyunk nagy barátságban, pedig nappal szívesen járom az erdőt, de éjjel szinte rettegek. Inkább nem is veszem tudomásul most, hogy mi van a faház falán túl. Talán a Hófehérkés erdei jelenet, vagy az Ideglelés az oka, nem tudom. De jó ez így, azt hittem, szomorú leszek a magánytól, de nagyon jól esik.

Egyszerű és romantikus, még így, a káosz tetején ülve is. Gróf Lajosné született Körtés Irma holmijai között is. Én nem tudom mi volt ez a mánia, hogy egy faház minden négyzetcentiméterét le kell takarni valami szövettel, mind más színű, más anyagú. Szőnyegek, terítők, rongyok, függönyök, ágytakaróra ágytakaró, még a szövetet is takarni kell egy másikkal. Talán, hogy megvédjék, ami alatta van, vagy csak hogy minden puha legyen; székhuzat és arra párna, viaszkosvászonra csipke. A falon a képek is hímzett virágok (fekete háttérrel - retró).

Itt ülök és tűnődöm, hová tüntessek el ennyi kacatot, aztán arra gondolok, mit szólna ehhez Irma, hogy lehet ilyen csupaszon, pőrén élni. Irma ágya "L" alakban volt illesztve Lajoséhoz, vajon csak a változókor óta vagy sosem szeretkeztek? Szerintem nincs gyerekük. Vagy ez is a falusi romantika része? Negyven év után is illedelmesen bekéredzkedni a másik ágyába, aztán szex után illedelmesen visszabújni a saját ágyikóba, és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna? El tudom képzelni. Ahogy azt is, hogy nagymamám sosem látta nagypapámat ruha nélkül. Ami volt, sötétben intézték. Talán így volt, vagy meztelenül kergetőztek minden este a házban, csak az illem kedvéért mesélték máshogy.

Falusi romantika, börzsönyligeti romantika. Már az is, hogy ligetnek hívják az erdőt, hát szerintem nagyon stílusos. Körülöttünk jó néhány (talán ötven? vagy száz?) lakatlan, elhagyatott üdülő. Olyan kicsit, mintha mindenki egyszerre hagyott volna itt mindent, zombiapokalipszis, vagy mi, sehol egy lélek, csak a rég elfeledett nyaralások árnyképei, bedőlt falak, kitört ablakok, kifosztott házikók, mohával benőtt teraszok. Stílusában - hogy is mondjam - szocialista. Nem tudom, hová menekültek innen az emberek, és miért nem kellettek a nyaralók a gyerekeiknek vagy az unokáiknak. Talán nincs az emberek szemében ennek már mégsem romantikája. Pedig itt az erdő, a hegyek, a kilátás a Dunakanyarra. Olyan egyszerű és tiszta minden. De talán ettől már elszoktunk. Steril környezet kell meg wifi, hirdomasszázs és wellness. Könnyed szórakozás, dióhéjban.

Pedig soha nem éreztem magam még ilyen kipihentnek, vagyis a szélessávú internet óta soha. Össze vagyok itt zárva a gondolataimmal, információdömping nélkül, vagyis információ az van, csak most jövök rá, milyen szórakoztató, ha belülről jön és nem kívülről. Jó vétel volt a Lada ház, már megérte.

Csak egy dolog aggaszt, hogy pisilnem kell, de én oda ki nem megyek, a sötétbe, a szörnyek közé. Hiába, mindennek ára van. Papa majd jön haza a buliból, kopogni fog, én meg megijedek, de talán megkérem, hogy kísérjen ki és világítson amíg én pisilek. Ligeti romantika. Házasság. Nekem való."