Ruhetag! Ruhetag?

Egy kicsit bizony eltűntem - dolgozom. Elnézést, főállású anyunak lenni egyáltalán nem könnyű. Hanem k***a nehéz. :)

A napok telnek, Medi hol már alszik, mire hazaérek, hol még nincs ébren, mikor elmegyek dolgozni. Ma realizálódott bennem, hogy milyen keveset találkozunk, mikor egy jól sikerült büdikaka után tisztába tettem - nem is tudom, mikor csináltam ilyet utoljára, talán egy hónapja. Azért persze vannak kellemesebb dolgok is, amik inkább hiányoznak; a közös játszózás, a sok lükeség, amit mostanában kitalál, meg az együttlét, úgy általában. A gyereken túl pedig a főzés. Mióta dolgozom Papa vette át a háziasszony szerepet, várakozáson felül teljesít. Én csak szabadnapokon állok be a konyhába, ahogy ezt ma is tettem.

Igyekeztem kimozdulni a praktikus lencsefőzelék, sült hús tengelyből és valami olyat készíteni, ami hasznára válik a tanulmányaimnak. Emlékeztetőül: Szeptemberben vizsga! Az utóbbi pár napban, amikor nem omlottam össze munka után a kanapén és nem engedtem át magam a szokásos, békés Jóbarátok nézésnek, a számomra egyáltalán nem kedves témát tanulmányoztam - a halak és különböző vízi élőlények elkészítésének mibenlétét. Mivel nem csak az elméletet illene tudnom, elhatároztam, a következő szabadnapomon rittyentek valami halas alapreceptet. Választásom a pisztrángra esett, kékre főzve, mert ez olyan misztikusan hangzik.

El is mentem a Brunnen marktra, abszolút céltudatosan, mert bár gyerekkoromtól fogva irtózom a halfogyasztástól, mégis meg akartam próbálni. Hisz ugyan milyen szakács az, akinek gőze sincs a halakról?! Ugye? Na ugye!

Azért az első szembejövő cipőboltnál kicsit meginogtam, de aztán édesanyámra gondoltam, és összeszedtem magam. Megvettem a friss zöldséget, a krumplit, nem maradt más hátra, csak a hal. Ácsorogtam egy kis ideig a halaskocsi előtt, bámészkodtam és próbáltam arra gondolni, hogy a hal nem büdös, csak halszagú. Aztán rászántam magam és megvettem őket, mindjárt kettőt. Félelmetes volt, fejjel, meg szemmel megáldva, szájuk nyitva, kis fogszerű rácsozattal. De megvettem, büszke voltam. Hazaérve alig vártam, hogy nekikezdjek, a legjobb résszel viszonylag hamar megvoltam, lefotóztam a halacskákat:




Aztán jött az, amire nem számítottam. Persze ezért érdemes a gyakorlatban is kipróbálni néhány dolgot, mielőtt az ember azt mondaná: kész, megtanultam! A google a barátod, de nekem biztos, hogy nem, mert azt mondta, a pisztrángot pikkelyezzük le. Mi? Hogy én?

Hát jó! Magamon hagytam a szép fehér blúzomat, hogy a méltóságom maradékát megőrizzem legalább arra az esetre, ha elfajulnának a dolgok a konyhában. Felkötöttem a hetyke kék kötényem, hogy úgy érezzem, igazi csinos, tévés sztárséfkisasszony vagyok. Na jó, asszony... Az első pisztrángot könnyen megfosztottam a pikkelyeitől, a második már tovább tartott, és mindent elborítottak az ezüstszínű kis halalkatrészek, amire azt is mondhatnám, hogy egészen szép látvány volt, ha utána nem nekem kellett volna összetakarítani. A pikkelyezés után annyira fellelkesültem, hogy kiszedtem az egyik szemet a négyből, aztán feladtam, mert elfogott a masszív hányinger. Annyira, hogy inkább levágtam az egész fejet és kidobtam a kukába, a halakat betettem egy kis ecetes víz társaságában a hűtőbe, hadd gondolkozzanak egy kicsit. Én magam töltöttem egy pohár bort, és elszívtam egy cigit. Utoljára akkor borultam ki ennyire, mikor egy konyhakésznek gondolt dabasi pipiről kiderült a felolvasztáskor, hogy rajta van a feje meg a lábai - csőröstül, körmöstül. Akkor emlékszem, még aludni is lefeküdtem, mielőtt nekiálltam a húslevesnek..

Nézzétek el nekem, még fiatal vagyok és tanonc, mire annyi idős leszek, mint a nagymamám, biztos én is eljutok majd a level 10 000-re, a szintre, amikor már derűs nyugalommal figyeled a hokkedlin, ahogy az általad levágott tyúk a feje nélkül rohangál az udvaron.

Így vagy úgy, elkészült a Forelle blau mit Sauce Supreme. Mit mondjak? Finom volt, hal íze volt :D

Tudom, sok itt az elnéznivaló, de hiszek benne, hogy lesz ez még jobb is :) Elegánsabb lett volna Sauce Vin Blanc mártással, de annyi lélekjelenlétem már nem volt a mai napra, hogy még hal alaplevet is főzzek, úgyhogy azt majd legközelebb...

Én így is remekül szórakoztam, remélem ti is! Mahlzeit!

Mindjárt vége

3... 2... 1.

Minél kényszeresebben kattog az agyam azon, hogy mi értelmeset lehetne még besűríteni az egyre fogyó itthon töltött időbe, annál léhábban bánok a percekkel. Csak folyik az idő, mint por az ujjaim közt, pazarlón, könnyedén.

Az agyam egyik fele tombol és pánikol - mennyi mindent elmulasztottam. A tábornok. Parancsol.
A másik fele meg egy alaposan beszívott hippi, csendben ücsörög egy képzeletbeli kanapén, és kissé unottan, de teljes nyugalomban bámulja a plafont.

A parancsnok üvölt, ez az utolsó lehetőséged!
A hippi meg csak ül, tüntetőleg, hogy csak azért sem!

A kettő között őrlődöm én. Most már különben úgyis mindegy. Visszafordulni nem lehet, és úgysem lenne értelme. Próbálok előre nézni, a jövőbe tekinteni. A jelenben nincs semmi, csak a jelen. Talán érdemes lenne inkább itt letáborozni. Remények, vágyak és értelmetlen önostorozás nélkül.

Medi felébredt és engem hív. Ez van a jelenben. Türelmetlenül szólongató kislányhang, aki nem tűr se tábornokot, se hippit. Ő maga a legélőbb, legjelenvalóbb diktátora az életemnek, aki előtt a leghűségesebb észak-koreai elvtársat megszégyenítő lelkesedéssel hajolok meg, és dobom félre a képzeletbeli hadszíntér minden gondját és kérdését, mert feladatom van, nincs idő felesleges agyalásra. Feladatom van - tovább menni, tovább élni, tovább csinálni.

"A körhinta sosem szűnik meg forogni."

A tökéletes nap...

...amikor a hosszú tél után először érzed, hogy a nap végre nem hidegen és fénytelenül süt, hanem meleg sugaraival simogatja az arcod, a tavasz első virágzó ígéretét nyújtva. Először érzed a levegő rezgését, a felengedett föld illatát, minden bársonyos, letisztult, friss.

A gyerek boldog, elkókad az élettel teli kipárolgástól, el-elszunnyad a hintában. Mindenki kedves, mosolygós, éledezik az emberek szívében a jóindulat. A küzdelmeknek vége, vagy legalább új erőt merítünk az ébredező föld energiáiból.

Anya tökéletes ebédet főz a semmiből ezen a lusta vasárnapi délelőttön.

Jó cupákos marhalábszár, koncentrált marha íz, zsírtól maszatos ujjak és ajkak. Zöldségek, édes és sűrű mártás, fancy fusilli lunghi. :)

Vége az évadnak

Január 25.-e van, és tegnap lefekvéskor megfogadtam, hogy ma már tényleg elkezdem az újévet. A karácsonyi sütés-főzés-takarítás közben boldogan merengtem rajta, milyen durva év volt ez a 2015, mennyi minden történt, és jó lesz már végre lezárni. Aztán rohantunk haza a családhoz, végiglátogattuk az összes nagyszülőt, igyekeztünk mindenkit megfertőzni egy jó kis hányás-hasmenéssel, majd rohantunk haza kipihenni az egész hercehurcát. Aztán jött a szilveszter, újra takarítás, sütés, főzés, azt is illett kipihenni néhány napig.

Találtam a neten egy évértékelő programot, meg az új év megtervezésére szolgáló párját, három percig lelkes izgalomban olvastam a bevezetőjét, aztán eljutottam ahhoz a részhez, hogy azt ajánlják, kuckózzak be a nappaliba egy pohár borral, kellemes zenével úgy 3-4 órára, hogy kitölthessem a programot. Ekkor felröhögtem és bezártam a böngészőt, hogy akkor mindegy is. Pedig annyi gondolatom volt, és annyi fogadalmam az új évre.

Az új évre, ami még mindig nem kezdődött el, bizony, ma sem. A lakás romokban, valamennyit mosogattam, egy adag ruhát kimostam, de a program már órák óta lejárt és a teregetéshez még gyűjtöm az erőt. A tízperces bevásárlás ma másfél óra alatt megvolt, Medi nagyon szeret pocsolyázni :) Megint gyorskaját ettünk, a holnapra vett alapanyagok csendben várják a hűtőben, hogy maguktól elkészüljenek. De sajnos még egy krumpli sem főzte meg magát az én konyhámban.

Többek között ez volt az egyik újévi fogadalom-féleségem, hogy idén összeszedettebb leszek itthon, és az így felszabaduló időt valami hasznos tevékenységgel töltöm majd ki. Vagy legalább igazi pihenéssel, nem facebook előtt történő bambulással. De valahogy nem akar elkezdődni az új év.

A szilveszter után rájöttem, hogy most már nem ártana tényleg elkezdeni a vizsgáimra való felkészülést, aztán betegek lettünk (megint), aztán a kocsi félresikerült műszakija húzta keresztbe minden számításomat. És persze ott van az is a háttérben, hogy egy hónap múlva vissza kell mennem dolgozni, ami egy sor új kihívást hoz majd az életünkbe. Ezt a maradék egy hónapot pedig nincs kedvem összeszedetten tölteni, hanem ugyanolyan boldog összevisszaságban, mint az elmúlt másfél évet.

Igen, sok volt a meló a gyerekkel, és nem töltöttem teljesen haszontalanul a gyes időszakát, hiszen suliba jártam, esküvőt szerveztem, megtanultam vezetni és még számtalan dolog, ami kisebb-nagyobb erőfeszítést igényelt a gyerek mellett. Ezzel szemben viszont mégiscsak itthon voltam, többnyire akkor keltem, amikor akartam, illetve Medi ébresztett, de utána nem kellett felugrani és melóba rohanni, hanem volt időm a reggeli mélázásra, ami nekem valahogy lételemem volt mindig is. Kimondhatatlanul hálás vagyok ezekért a reggelekért, míg Medi tápit ivott, én kávéztam és volt időm csigalassúsággal elolvasni pár oldalt az aktuális regényből. Talán ezek a nyugis reggelek fognak leginkább hiányozni, ezeket tudom a legkevésbé elengedni, most hogy közeleg a vége. Bele sem merek gondolni milyen világ lesz itthon, most hogy az extrém nyugalomból egy olyan nyüzsgésbe csöppenek, amiben még sosem volt részem, hiszen Medi előtt legalább annyi előnyöm volt, hogy csak magamat kellett reggelente összevakarnom, hogy el tudjak indulni melóba, de most majd őt is valahogy útjára kell majd indítanom, nem leszek itthon nap közben, hogy bedobjak egy mosást, elmosogassak, és gyanítom a krumplik továbbra sem főzik meg magukat, hogy Papának valahonnan ebéd varázsolódjon a gyomrába..

De tudom, nem én vagyok a földkerekség egyetlen anyukája, aki szembesül a fenti problémakörrel, csak nálam most éppen ez van porondon.

Na jó, kiteregetek, talán meg is főzöm az ebédet Papának, mert főzni jó, de ennyi, ebben a maradék egy hónapban sem leszek összeszedettebb anyuka, ráérek akkor, ha már úgyis muszáj lesz. Ebben az egy hónapban még megengedem magamnak a reggeli olvasgatást, és az esti Grace klinika nézést, úgyis mindjárt vége az évadnak.

Vége az évadnak, vége a gyesnek, Uram, légy könyörületes, és áldd meg a dolgozó anyákat! Ámen! :)