DiY

Gyerek még sehol, van viszont lábtartó zsámolyom, amit én egyedül huzatoltam át. Erre teszem a dagadt kis lábikóm, hogy ne legyen mindig tele vízzel. Guszti minden munkafázisban besegített egy kicsit :)


Nem én döntök

Legalább is az érkezés időpontja felől. Több mint három hete készülődik Medi kifelé, töri az utat, küldi a jósló fájásokat, de csak nem határozza el magát végleg a kinti élet mellett. Jól elvan a pocakban. Pedig már nagyon szeretnénk látni. Megesz a kíváncsiság, hogy milyen lehet a kis arca, és hogy mit kezdünk majd ezzel az egész helyzettel, ha végre hárman leszünk. De Medi imád rejtőzködni. Ez a kép még áprilisban készült róla, az összes ultrahangon ezt csinálta amúgy, hogy meg-megmutatta az arcát, de lefényképezni már nem engedte, vagy eltakarta gyorsan a kis kezével, vagy belefúrta magát a méhlepénybe, vagy egyszerűen inkább elúszott, mi meg nézhettük a kis popsiját :)

Balra lent a kis térdecskéi, jobbra fent pedig az arca, amit eltakar a kezével.

Hát szóval imád bent uszikálni, rugdosni a mamit, csuklani, hólyagot passzírozni. Igaziból ügyes, mert azért két hét van még a hivatalos időpontig, de én már nehezen viselem, főleg most, hogy elérkezett a nyár és vele a 35 fok árnyékban. Az arcom reggelente felismerhetetlen, gyűrűt már hetek óta nem tudok amúgy sem húzni, a lábikóim pedig olyanok, mintha valami kis puhos párnácskák lennének a lábfejembe ültetve. Tele vagyok vízzel. Éjjel nem sokat alszom, egyrészt mert fél óránként pisilni kell, másrészt mert ha nem fordulok egyik oldalról a másikra, akkor mindenem fájni kezd, az elfordulás viszont nem megy csak úgy hipphopp, az bizony procedúra, feltápászkodni hasizomkímélő módon, aztán áthelyezni a popsnál a testsúlyt és utána ledőlni, aztán elrendezgetni a has előtt-alatt a takarót, hogy valami tartsa alulról de azért ne szorítson. 

Szóval reggel szétcsúszva ébredek. Napközben próbálom bepótolni, de az a helyzet, hogy sajnos horkolok. Vagyis nem horkolok, ez így nem igaz, hanem horkantok. Elszundítok a kanapén és mikor jönne a mélyalvás, valahogy pont akkor történik valami az összeszorított légutakkal, és egy hatalmasat horkantok, amitől felébredek és szégyellem magam. Ezt négyszer-ötször eljátszom, aztán feladom és felkelek. Pedig "most pihend ki magad, amíg még lehet", mintha rajtam múlna :)

De nem panaszkodom ám, csak már várom a végét. Vagyis az elejét. De nem én döntök. A kis rejtőzködő választja meg az időt :)

never over