A részeg hajó


"S a téli, tébolyult hullámok zord dagályán 
 robogtam siketen, mint gyermekagy, tova ! 
 az omlóföldű félszigetek partja táján 
 győzelmesebb vihar nem tombolt még soha ! 

 A tenger vihara fölszentelt tíz vad éjen,
 kis táncos parafát, könnyű hab kénye vitt 
 az örök temetőn, a hömpölygőn, a mélyen, 
 nem bántam már a part hunyorgó fényeit."

Vasárnapi kunszt






Tegnap győzött a kultúra és szaunázás helyett elmentünk a Leopold múzeumba Dorinbével. Sokáig vacilláltunk, hogy hová menjünk, még azután is, hogy a kultúrára szavaztunk, hiszen Bécs dugig van jobbnál jobb kiállításokkal. Albertina és Leopold között nyüglődtünk, az Albertinában Max Ernst, akit nem ismerünk jól, de a net szerint érdekesnek találtuk, a Leopoldban viszont a sokat vitatott Näckte Männer, plusz még Schiele és még egy japán festménykiállítás is. Na jó, nyert a Leopold. Odaérve viszont láttuk, hogy nehezebb lesz dönteni, hiszen az MQ-n több múzeum is van. A fénycsöves srác kiállításán már voltak a többiek, az állítólag nem érte meg a 10 eurót, de lehet, hogy csak faluról jöttünk. A Kunsthalle-ban viszont jövő hétig tart még az Xtravaganza, ami meg valami izgalmas perverziónak tűnt a plakát alapján. Egy ötcentes feldobásával döntöttünk, a Kunsthalle volt a fej és azt dobtunk, mégis inkább a Leopoldba mentünk. Hiába, pénzfeldobással az ember mindig rájön, mit is akar tulajdonképpen!

Már csak azért kíváncsiak voltunk erre, mert a fészbúkon nagy port kavart a plakát. Rengeteg ember (akik egyébként nem nézték meg a kiállítást, de még csak utána sem néztek, hogy miről szólt) felháborodva írta, hogy ez micsoda dolog, pöcsös pasik a plakáton, a gyereket meg nem tudja hová rejteni előle. Merthogy miez a buzipromózás? Hihetetlen, hogy még mindig ennyire prűd legyen egy csomó ember. És közben a kiállítás teljesen ártatlan. Van néhány terem, ahol zavarba jöttem, de ez nem a művek, vagy a művészek hiányossága, bennem vannak talán még kérdések a meztelenséggel, vagy a szexualitással kapcsolatban. És mennyivel egyszerűbb lenne, ha rezzenéstelen arccal, vagy kisebb félelemmel tudnék elgondolkozni erről a témáról. A kiállításnak talán pont ez a célja, hogy feszegesse a határainkat, hogy megmutassa, talán még van mit fejlesztenünk a nyitottságunkon, ha egy idős férfi meztelen testére nem merünk ránézni. Mert van neki, van a bácsinak is kukija, sok bácsi használja is erre-arra. És attól, hogy én elfordítom a fejem, ez még így marad.
A múzeum előtti téren van az óriás pucér pasi, neki is van kukija. Vagyis volt eddig, mert a felháborodott tömeg (?) már rég lekaparta. Kuki nincs. A herét ott hagyták. Ki érti ezt? Gyere fiam, most megmutatom, hogy ha valamivel nem tudsz mit kezdeni, azt tedd tönkre és akkor olyan mintha nem lenne. Jó, hogy elfojtásra tanítjuk a gyerekeinket, ahelyett, hogy elmagyaráznánk nekik néhány dolgot a testünkről.

Pont.

A Näckte Männeren kívül volt még az állandó Schiele kiállítás is, de ami igazán tetszett, az a múzeum gyűjteménye, különböző alkotóktól. Annyi nevet felírtam, hogy hónapokig adott kutatni valót a hely. És a nevek harmadát sem ismertem, ami azért durva, hogy ennyi információt elbír az agyam, és mennyire csekély az, amit például a festészetről hallottam eddig.

Néhány képet ide is teszek, aztán majd még foglalkozom ezzel a témával, mert tényleg nagyon sok szuper műalkotást fedeztem fel.

Albin Egger-Lienz: Finale

Koloman Moser: Venus in der Grotte

Albert Birkle

 Elmgreen & Dragset

in the mood for love :)


Rég volt már ilyen kellemes a vasárnap délelőtt. Semmi kötelezettség, csak kávé, inez and vinoodh videók, zenehallgatás, tengés-lengés. A fiúk férfiak elmentek az erdőbe rendetlenkedni, az asszonyok magukra maradtak a vasárnapi ebéd készítéssel múzeumok hívó szavával. Azt hittem, ma takarítok, de rájöttem, hogy az hülyeség. Papa itt hagyott egy köteg pénzt, háháá :D Elment egy táska borosteával, előtte bejött feszíteni az új túrabakancsában:


erre azt kell mondjam, hogy

Kétnapos sörsznobizmus

Elmúlt a hétvége, Fazi és Janó már valószínűleg a railjeten, vége a nyaralásnak beillő két napnak, bár a kiváló sörök és ételek ízét még a számban érzem. Nincsenek képeim, hiszen a fényképezőm Blaninál pihen, még egészen szerdáig. A szokásos dőlés mellett sörkóstolósra sikerült a hétvége, tegnap este végigkóstoltuk a Sieben Stern házi főzésű söreit, én egy jó korsó Prager Dunklest és két kis pohár 7 Stern Märzent ittam, senki ne várjon mélyenszántó gondolatokat, nem vagyok sörkritikus, azt viszont még laikusként is megjegyezhetem, micsoda ízrobbanás egy ilyen sör az átlag sörökhöz képest.
Ma az 1516 éttermében és sörfőzdéjében reggeliztünk, ahol éppen előttünk sétált be az ajtón Conrad Seidl, az osztrák "Sörpápa", osztrák népviseletben, akinek a létezéséről persze se én, se Papa nem tudtunk korábban, de Janó mesélt róla és így már átéreztük a jelentőségét, hogy vele lehetünk egy helyiségben. Mármint Janóval. :) A Folyékonykenyér blog kb. egy éve készített a Sörpápával interjút, itt elolvashatjátok. Jót ettünk, jót ittunk a hely saját főzésű söreiből, én búzasört ittam, mit mondhatnék, nemes egyszerűséggel remek volt! :)
Tegnap burgereztünk a die Burgermacherben, lóhúsból készült hambit toltunk, és egy házi paradicsomszószt, ami annyira mennyei volt, hogy azonnal le kell utánozzam, holnap pizzasütés házi szósszal :)
A lóhús mellé is a búza dukált, Kuchlbauert ittam, ami egy bajor búzasör, persze azonnal elrontottam a sörsznobizmust, mert nem megfelelő pohárba töltöttem, amit a körülöttem ülő sznobok meg a pincérlány is kétségbeesetten nyugtázott, ő még egy utolsó kísérletet tett arra, hogy ezt a hibát korrigáljuk, kérdezte, hogy áttöltsük-e megfelelő alakúba, de én igazi paraszt módjára mondtam, hogy kein problem, nekem megfelel így is :)

Csudajó volt összességében, megint megjött a kedvem ahhoz, hogy milliomos legyek és egy csomó pénzt költsek ételre és italra. Rengeteg pénzre van szükség!! :D

De a lényeg az egészben annyi, hogy ha Bécsben jártok, ezeket a helyeket érdemes meglátogatni, ha minőségi ivászatra szottyan kedvetek!

Na de az is volt, hogy Ági javasolta, hallgassam meg Madonna Erotica című albumát, én ezt még nem is ismertem, de ütött, ez a szám főleg:




Madonna elképesztő dolgokat művelt egy időben, most kezdem csak újra felfedezni, mennyire klassz az ő munkája.

it's just a cigarette

Mindent elborított a hó, a faágakon tíz centis rétegek tapadtak meg, és még mindig nincs vége. Lefényképezném, de nem tudom, mert egy babánál hagytam a fényképezőgépem.

Már megint csütörtök délelőtt, az idő propeller gyorsasággal száll, a totális egyhangúság miatt azonban mindez iszonyatosan lassúnak tűnik, és csak kapkodom a fejem, mikor rájövök, hogy mégsem áll.

Igazi tél van. Egy csuporba gyűjtöm a jó dolgokat, ahogy Susi mondta. Így esik a hó, a melós meg csak szív:

 

két hét átmenet

Nem tudom, nem tudom nem elmondani az igazat. A valódit. De hallgatok.
Okádnom kell, ha az EBKM-re gondolok. Nem is egyszerű hányinger ez, tíz éve tartó émelygés, rá sem bírok nézni, a gondolatára is... Okádék...

Pori folytatja reménytelen küzdelmét az elhúzható ajtóval. Néha sikerül kiszabadulnia a szobából, de akkor jön a könyörtelen gazdanő, én, és rendreutasítom: Pori, ne bosszants! Szegény állat, ő csak teszi, amit az ösztöne diktál. Vég nélkül kaparja az ajtót, nem bánja, ha karma szakad is bele, csak kapar, kapar. Kérdések nélkül.

Én nem tudok így élni, nekem mindig kérdeznem kell, miért pont így, miért pont úgy. Ki használja ma egyáltalán a döntési fák módszerét? Miért kell nekem újra és újra visszaülnöm az epifánikus budira?

Álmodtam ezt a múlt héten, Bocival találgattuk, mit találgattuk, fejtettük, hogy mit jelent az álom. Epifánikus toalettem volt, azon kakiltam, egy faház teraszán, néztem az előttem elterülő, szürkés, aranyfoltos tengerpartot, hallgattam a hullámok susogását, olvastam a sárga könyvet és közben kakiltam. (Tudom, nem illik ilyet írni, hogy kaki). Egyszer ott ült mellettem egy férfi és kérdezte, hogy miért kakilok itt a teraszon. Tényleg, miért? - gondoltam. Körülnéztem, a tengerpart megtelt fürdőző, rohangáló gyerekekkel meg felnőttekkel. Elindultam, de rájöttem, hogy nekem még kakilnom kell. Leültem, majd újra és újra elindultam, de mindig rájöttem, hogy vissza kell ülnöm.

Ott van előttem a tengerpart, aranyló és szürke árnyalataival, gyönyörű nyugodtságában, és én nem tudok elindulni. A megemésztetlen dolgok, a kikakilatlan EBKM meg nyereségküszöb elemzések visszatartanak. Vajon meddig még? Nem boldogít semmi, az okádhatnékot nem enyhítik már a Jamie Oliver videók, meg a sous vide technika iránti sóvárgás sem. Ott akarok lenni, ahol kezdődik az életem. És közben rettenetesen félek, hogy mi lesz, ha egyszer tényleg odaérek és nem lesz jó.

A félelem meghatároz. Elszívok még egy cigit, megmosom a hajam és bízom a pozitív gondolatokban. Talán, ha az EBKM nem lesz többé, már nem is fogok félni. Végre fejest ugorhatok.

Hol voltam a hétvégén?

Es a hó, es a hó. Amíg megiszom a kávét, még van egy kis egérutam a mai nap elől. Nem vagyok szabin. Spätdienst. Délután ötre megyek, kb. nyolcig dolgozom. Senki nem kérdezte, hogy akarom-e. Na de nem fogok megint panaszkodni, csak szimplán elmesélem, hogy mennek itt kint a dolgok.

Másfél hete dolgozom új munkahelyemen, ami első látásra sokkal szebbnek tűnt, mint a korábbi. Kedves munkatársak, kedves főnökök, és ha befejeztem az aznapi feladataimat, mehetek haza, a tíz percnyire lévő otthonunkba. Az első három nap betanulási idő, fele gázsiért. Nem gond, ez csak természetes. Az első napom simán telt, a második napon már kevésbé, fél háromkor befejeztük a párommal a munkát, akkor szólt a főnöknő, hogy kell egy kis segítség másoknak is. Aznap hatra értem haza. Másnap ugyanez. De hát én vagyok az új mädchen, gondolom nekem kell most szívni, rendben.
Kaptam egy nap szabit, hogy rápihenjek az elsejei hajtásra, a szilveszter így csendben telt, nincs is ezzel baj, erdőt jártunk Papival, l'art pour l'art-t néztünk, meg éjfélkor tűzijátékot, háromnegyed egykor alvás.
Az ezt követő napok viszonylag normálisan teltek, csak egy-két óra túlórával. Jól haladtam a szobákkal, már egész gyorsan dolgoztam. Pénteken viszont beütött valami. Reggel fraudzsozi vihogva közölte, hogy több szobát kapok, hogy megnézzék mit tudok. A másik frau, fraubrankica egész nap jött utánam, mindent újracsináltatott, így délután kettőre még a felénél sem tartottam. Ekkor kedvesen közölte, (tényleg kedvesen), hogy úgyis hatig ott leszek ma, utána maradjak még egy órácskát, meg kell tanulnom még valamit. Hogy mit, azt nem mondta meg. Este hatkor utolsó energiáimat összeszedve mentem az irodába. Abdecken service, ezt kellett megtanulnom, de továbbra sem kaptam magyarázatot, hogy mi az, és miért nekem kell tíz óra munka után megtanulni. Egy bolgár hölgy mondta, hogy menjek vele, ő sem tudja elmagyarázni, hogy mi ez, de majd megmutatja. Sikerült belőle kiszednem, hogy ez egy három órás munka, és hogy kifizetik, akkor jó, gondoltam, mehetünk is. A dolog nem bonyolult, tulajdonképpen annyit kell tenni, hogy este körbe kell járni az egész épületet és néhány kivételes vendégnek, egy lista alapján, elő kell készíteni a szobáját az esti lefekvésre. Micsoda kényelem. Lábtörlő a duskabin előtt, borotválkozó tükör fény bekapcsolva, paplan úgy beállítva, hogy a vendég csak befeküdjön az ágyba és egy mozdulattal magára ránthassa a takarót, tévéújság az adott napnál kinyitva, távirányítóval együtt az éjjeliszekrényre készítve, függönyök behúzva. Csodás lehet nálunk kivételes vendégnek lenni.
A bolgár hölgy elmondta, hogy ő most visszamegy Bulgáriába egy hónapra és nem tudja, utána mi lesz, mert nincsenek papírjai. Remek, gondoltam, akkor ezek szerint ezt a munkát én most valószínűleg véglegesen kapom.
Másnap tízre kellett mennem, merthogy úgyis megint este nyolcig ott leszek. Temérdek szobát sóztak rám megint, de gondoltam, erős leszek és megcsinálom. Fraubrankica délután szólt, hogy csak 11 abdeckserv szobám van, ami kevés, ezért utána még csináljak meg három rendes szobát is, nehogy előbb menjek haza. Ugyanez vasárnap. Közben elkészült az e heti beosztás, amin végig délutános vagyok és csak az abdeckserv szerepelt. Kérdeztem, hogy ez most mi, és hogy fogok így pénzt keresni, ha csak napi három órát dolgozom. fraubrankica megértően ingatta szőke hajas fejét, "tudom, tudom, persze, megoldjuk". Magyarázatot továbbra sem kaptam, a kérdéseimre mindig kitérő választ kapok, mivel csak egy bevándorló vagyok, örüljek, hogy kaptam munkát, és lehetőleg csendben végezzem azt, kérdések nélkül.
Végül rájöttem, hogy nem gond, lesz most pár napom kipihenni a hétvégi borzalmakat, igaz, hogy eddig egyik nap sem a szerződésemben lévő hat órát dolgoztam le és az 5 Tage pro Woche is sántít így, hogy múlt hét péntektől egészen e hét péntekig be vagyok osztva munkára, de nem kérdezek, dolgozom.
Vasárnap este teljesen összetörve értem haza a három napos hajtástól. A testem fellázadt, 25 éves, erős, fiatal lány létemre úgy éreztem, a csontjaim és izmaim 90 évesek, a kisujjamat sem bírtam mozdítani. A kezem mint egy bokszolóé, a csontok mentén felrepedt és kipirosodott, az ujjaim kiszáradtak, a körömágyaim elváltak a körömtől, a körmeim lereszelődtek a gyilkos tempótól. Az egész testem is kiszáradt, a szám, az arcom lángolt a hidratáló krém alatt. Harmadik napja nem volt egy gondolatom sem este, csak lefürödtem és ágyba dőltem.
Most arra gondolok, hogy bírják ezt ép ésszel mások egész életükben csinálni. Az idősebb szerb és bolgár nők, nekik ez nem is nehéz, örülnek ennek a munkának és remélik, hogy sosem kell hazamenniük. Mi lehet ott, ahonnan jöttek, ha ez nekik jó?

Tegnap megvolt az első önálló abdecken service-s napom, délutánra mentem, azért két szobát meg kellett így is csinálnom, mert fraubrankica a 27 abdeck-es szobát is kevésnek ítélte. Miután azzal végeztem, elindultam az esti körútra. Voltak üres szobáim, meg olyanok is, amiben már laktak, de épp vacsoráztak, vagy koktélt iszogattak valahol a vendégek. Az egyik ilyen szobába belépve kezdtem a szokásos menetet az ágyazással, amikor mögöttem egyszer csak megszólalt valaki: "Sorry?!". Hátrafordulva láttam, hogy a wc ajtó résnyire, mögötte áll valaki. Szerencsére a wc ajtó mellett ott a fürdőszoba tükör, ami teljes életnagyságban mutatta a teljesen meztelen kínai nőt, akit épp a pisilésben vagy kakilásban zavartam meg, és nem gondolta, hogy tükröződik. Annyira megijedtem, hogy csak egy csudigung jött ki a számon (entschuldigung), és kiszaladtam a szobából. Micsoda kalandok!

Most itthon vagyok, még az ágyban fekszem de már felöltözve, hamarosan kimegyek a második kávéért. Nézem  hóesést, és latolgatom, meddig tart ez még. Közben német tanfolyamot keresek, hogy Papával beiratkozhassunk minél előbb. Mert ez nem embernek való. És közben még mindig itt a korábbi dilemma, hogy én majd tovább lépek, de valaki mindig lesz ebben a hotelben, egy csomó nőt továbbra is így foglalkoztatnak majd. És úgy látszik az eddigi tapasztalatok alapján, hogy Bécsben ez általános, eddig csak Papa tapasztalt korrektséget a mostani munkahelyén, ott a munka tényleg nyolckor kezdődik és tényleg fél ötig tart, minden a szerződése szerint. Persze neki is megvolt a "kötelező" próbanapos köre, amikor tizenegy órán át dolgoztatták egy étteremben és utána még csak fel sem hívták, hogy nem őt választották. Állítólag ez itt szokásos gyakorlat, a cégek így spórolnak pár heti munkabért, minden napra behívnak egy-egy embert próbanapra, de előre tudják, hogy senkit sem vesznek fel közülük. Magam is voltam ilyen próbanapon, és borzalmasan átverve éreztem magam, amikor a csupamosoly főnököt felhívtam, hogy megkérdezzem, hogy döntött, és azt válaszolta, hogy ő nekem nem tud se igent, se nemet mondani. Ez meg milyen válasz?

A meridienben Dorinával 35 órára voltunk bejelentve, és órabérre, ehelyett negyven órát dolgoztunk és a fizetést szobánként kaptuk. Reggel kaptunk maximum tíz szobát, ami az ígért kereset felét jelentette, és ha végeztünk is kettőkor, nem kaphattunk több szobát, de haza sem mehettünk, hanem ott kellett ülni fél négyig. Szilárd harminc órára volt bejelentve az előző munkahelyén és összesen kb 48 órát dolgozott hetente, egy szabadnappal egy héten, hétfőtől szombatig délelőtt és este is be kellett mennie.

Az igazság az, hogy az ember itt egyszerűen nincs alkupozícióban. Nemhogy jóban, de semmilyenben. Még tavaly véletlenül megismerkedtünk a bécsi konzullal, aki szerint havonta ötezer magyar érkezik Bécsbe. Ez óriási szám, most már tényleg az a helyzet, az ember örülhet, ha kap itt kint munkát. Hatalmas a verseny. Még tapasztalattal és viszonylag biztos nyelvtudással is másfél hónapba telt, mire ezt a szart megtaláltam.

A másik oldal viszont az, hogy ezer euró nem kevés pénz, pontosan kétszer annyi, mint amennyit otthon kerestem, irodai munkával. A költségek meg ugyanazok. Tanulság: kussolj és tedd el a pénzt!

Közben Porszi boldogan marcangolja szét az elé kerülő veszélyes papírzsebkendőket: