Másfél hete dolgozom új munkahelyemen, ami első látásra sokkal szebbnek tűnt, mint a korábbi. Kedves munkatársak, kedves főnökök, és ha befejeztem az aznapi feladataimat, mehetek haza, a tíz percnyire lévő otthonunkba. Az első három nap betanulási idő, fele gázsiért. Nem gond, ez csak természetes. Az első napom simán telt, a második napon már kevésbé, fél háromkor befejeztük a párommal a munkát, akkor szólt a főnöknő, hogy kell egy kis segítség másoknak is. Aznap hatra értem haza. Másnap ugyanez. De hát én vagyok az új mädchen, gondolom nekem kell most szívni, rendben.
Kaptam egy nap szabit, hogy rápihenjek az elsejei hajtásra, a szilveszter így csendben telt, nincs is ezzel baj, erdőt jártunk Papival, l'art pour l'art-t néztünk, meg éjfélkor tűzijátékot, háromnegyed egykor alvás.
Az ezt követő napok viszonylag normálisan teltek, csak egy-két óra túlórával. Jól haladtam a szobákkal, már egész gyorsan dolgoztam. Pénteken viszont beütött valami. Reggel fraudzsozi vihogva közölte, hogy több szobát kapok, hogy megnézzék mit tudok. A másik frau, fraubrankica egész nap jött utánam, mindent újracsináltatott, így délután kettőre még a felénél sem tartottam. Ekkor kedvesen közölte, (tényleg kedvesen), hogy úgyis hatig ott leszek ma, utána maradjak még egy órácskát, meg kell tanulnom még valamit. Hogy mit, azt nem mondta meg. Este hatkor utolsó energiáimat összeszedve mentem az irodába. Abdecken service, ezt kellett megtanulnom, de továbbra sem kaptam magyarázatot, hogy mi az, és miért nekem kell tíz óra munka után megtanulni. Egy bolgár hölgy mondta, hogy menjek vele, ő sem tudja elmagyarázni, hogy mi ez, de majd megmutatja. Sikerült belőle kiszednem, hogy ez egy három órás munka, és hogy kifizetik, akkor jó, gondoltam, mehetünk is. A dolog nem bonyolult, tulajdonképpen annyit kell tenni, hogy este körbe kell járni az egész épületet és néhány kivételes vendégnek, egy lista alapján, elő kell készíteni a szobáját az esti lefekvésre. Micsoda kényelem. Lábtörlő a duskabin előtt, borotválkozó tükör fény bekapcsolva, paplan úgy beállítva, hogy a vendég csak befeküdjön az ágyba és egy mozdulattal magára ránthassa a takarót, tévéújság az adott napnál kinyitva, távirányítóval együtt az éjjeliszekrényre készítve, függönyök behúzva. Csodás lehet nálunk kivételes vendégnek lenni.
A bolgár hölgy elmondta, hogy ő most visszamegy Bulgáriába egy hónapra és nem tudja, utána mi lesz, mert nincsenek papírjai. Remek, gondoltam, akkor ezek szerint ezt a munkát én most valószínűleg véglegesen kapom.
Másnap tízre kellett mennem, merthogy úgyis megint este nyolcig ott leszek. Temérdek szobát sóztak rám megint, de gondoltam, erős leszek és megcsinálom. Fraubrankica délután szólt, hogy csak 11 abdeckserv szobám van, ami kevés, ezért utána még csináljak meg három rendes szobát is, nehogy előbb menjek haza. Ugyanez vasárnap. Közben elkészült az e heti beosztás, amin végig délutános vagyok és csak az abdeckserv szerepelt. Kérdeztem, hogy ez most mi, és hogy fogok így pénzt keresni, ha csak napi három órát dolgozom. fraubrankica megértően ingatta szőke hajas fejét, "tudom, tudom, persze, megoldjuk". Magyarázatot továbbra sem kaptam, a kérdéseimre mindig kitérő választ kapok, mivel csak egy bevándorló vagyok, örüljek, hogy kaptam munkát, és lehetőleg csendben végezzem azt, kérdések nélkül.
Végül rájöttem, hogy nem gond, lesz most pár napom kipihenni a hétvégi borzalmakat, igaz, hogy eddig egyik nap sem a szerződésemben lévő hat órát dolgoztam le és az 5 Tage pro Woche is sántít így, hogy múlt hét péntektől egészen e hét péntekig be vagyok osztva munkára, de nem kérdezek, dolgozom.
Vasárnap este teljesen összetörve értem haza a három napos hajtástól. A testem fellázadt, 25 éves, erős, fiatal lány létemre úgy éreztem, a csontjaim és izmaim 90 évesek, a kisujjamat sem bírtam mozdítani. A kezem mint egy bokszolóé, a csontok mentén felrepedt és kipirosodott, az ujjaim kiszáradtak, a körömágyaim elváltak a körömtől, a körmeim lereszelődtek a gyilkos tempótól. Az egész testem is kiszáradt, a szám, az arcom lángolt a hidratáló krém alatt. Harmadik napja nem volt egy gondolatom sem este, csak lefürödtem és ágyba dőltem.
Most arra gondolok, hogy bírják ezt ép ésszel mások egész életükben csinálni. Az idősebb szerb és bolgár nők, nekik ez nem is nehéz, örülnek ennek a munkának és remélik, hogy sosem kell hazamenniük. Mi lehet ott, ahonnan jöttek, ha ez nekik jó?
Tegnap megvolt az első önálló abdecken service-s napom, délutánra mentem, azért két szobát meg kellett így is csinálnom, mert fraubrankica a 27 abdeck-es szobát is kevésnek ítélte. Miután azzal végeztem, elindultam az esti körútra. Voltak üres szobáim, meg olyanok is, amiben már laktak, de épp vacsoráztak, vagy koktélt iszogattak valahol a vendégek. Az egyik ilyen szobába belépve kezdtem a szokásos menetet az ágyazással, amikor mögöttem egyszer csak megszólalt valaki: "Sorry?!". Hátrafordulva láttam, hogy a wc ajtó résnyire, mögötte áll valaki. Szerencsére a wc ajtó mellett ott a fürdőszoba tükör, ami teljes életnagyságban mutatta a teljesen meztelen kínai nőt, akit épp a pisilésben vagy kakilásban zavartam meg, és nem gondolta, hogy tükröződik. Annyira megijedtem, hogy csak egy csudigung jött ki a számon (entschuldigung), és kiszaladtam a szobából. Micsoda kalandok!
Most itthon vagyok, még az ágyban fekszem de már felöltözve, hamarosan kimegyek a második kávéért. Nézem hóesést, és latolgatom, meddig tart ez még. Közben német tanfolyamot keresek, hogy Papával beiratkozhassunk minél előbb. Mert ez nem embernek való. És közben még mindig itt a korábbi dilemma, hogy én majd tovább lépek, de valaki mindig lesz ebben a hotelben, egy csomó nőt továbbra is így foglalkoztatnak majd. És úgy látszik az eddigi tapasztalatok alapján, hogy Bécsben ez általános, eddig csak Papa tapasztalt korrektséget a mostani munkahelyén, ott a munka tényleg nyolckor kezdődik és tényleg fél ötig tart, minden a szerződése szerint. Persze neki is megvolt a "kötelező" próbanapos köre, amikor tizenegy órán át dolgoztatták egy étteremben és utána még csak fel sem hívták, hogy nem őt választották. Állítólag ez itt szokásos gyakorlat, a cégek így spórolnak pár heti munkabért, minden napra behívnak egy-egy embert próbanapra, de előre tudják, hogy senkit sem vesznek fel közülük. Magam is voltam ilyen próbanapon, és borzalmasan átverve éreztem magam, amikor a csupamosoly főnököt felhívtam, hogy megkérdezzem, hogy döntött, és azt válaszolta, hogy ő nekem nem tud se igent, se nemet mondani. Ez meg milyen válasz?
A meridienben Dorinával 35 órára voltunk bejelentve, és órabérre, ehelyett negyven órát dolgoztunk és a fizetést szobánként kaptuk. Reggel kaptunk maximum tíz szobát, ami az ígért kereset felét jelentette, és ha végeztünk is kettőkor, nem kaphattunk több szobát, de haza sem mehettünk, hanem ott kellett ülni fél négyig. Szilárd harminc órára volt bejelentve az előző munkahelyén és összesen kb 48 órát dolgozott hetente, egy szabadnappal egy héten, hétfőtől szombatig délelőtt és este is be kellett mennie.
Az igazság az, hogy az ember itt egyszerűen nincs alkupozícióban. Nemhogy jóban, de semmilyenben. Még tavaly véletlenül megismerkedtünk a bécsi konzullal, aki szerint havonta ötezer magyar érkezik Bécsbe. Ez óriási szám, most már tényleg az a helyzet, az ember örülhet, ha kap itt kint munkát. Hatalmas a verseny. Még tapasztalattal és viszonylag biztos nyelvtudással is másfél hónapba telt, mire ezt a szart megtaláltam.
A másik oldal viszont az, hogy ezer euró nem kevés pénz, pontosan kétszer annyi, mint amennyit otthon kerestem, irodai munkával. A költségek meg ugyanazok. Tanulság: kussolj és tedd el a pénzt!
Közben Porszi boldogan marcangolja szét az elé kerülő veszélyes papírzsebkendőket:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése