két hét átmenet

Nem tudom, nem tudom nem elmondani az igazat. A valódit. De hallgatok.
Okádnom kell, ha az EBKM-re gondolok. Nem is egyszerű hányinger ez, tíz éve tartó émelygés, rá sem bírok nézni, a gondolatára is... Okádék...

Pori folytatja reménytelen küzdelmét az elhúzható ajtóval. Néha sikerül kiszabadulnia a szobából, de akkor jön a könyörtelen gazdanő, én, és rendreutasítom: Pori, ne bosszants! Szegény állat, ő csak teszi, amit az ösztöne diktál. Vég nélkül kaparja az ajtót, nem bánja, ha karma szakad is bele, csak kapar, kapar. Kérdések nélkül.

Én nem tudok így élni, nekem mindig kérdeznem kell, miért pont így, miért pont úgy. Ki használja ma egyáltalán a döntési fák módszerét? Miért kell nekem újra és újra visszaülnöm az epifánikus budira?

Álmodtam ezt a múlt héten, Bocival találgattuk, mit találgattuk, fejtettük, hogy mit jelent az álom. Epifánikus toalettem volt, azon kakiltam, egy faház teraszán, néztem az előttem elterülő, szürkés, aranyfoltos tengerpartot, hallgattam a hullámok susogását, olvastam a sárga könyvet és közben kakiltam. (Tudom, nem illik ilyet írni, hogy kaki). Egyszer ott ült mellettem egy férfi és kérdezte, hogy miért kakilok itt a teraszon. Tényleg, miért? - gondoltam. Körülnéztem, a tengerpart megtelt fürdőző, rohangáló gyerekekkel meg felnőttekkel. Elindultam, de rájöttem, hogy nekem még kakilnom kell. Leültem, majd újra és újra elindultam, de mindig rájöttem, hogy vissza kell ülnöm.

Ott van előttem a tengerpart, aranyló és szürke árnyalataival, gyönyörű nyugodtságában, és én nem tudok elindulni. A megemésztetlen dolgok, a kikakilatlan EBKM meg nyereségküszöb elemzések visszatartanak. Vajon meddig még? Nem boldogít semmi, az okádhatnékot nem enyhítik már a Jamie Oliver videók, meg a sous vide technika iránti sóvárgás sem. Ott akarok lenni, ahol kezdődik az életem. És közben rettenetesen félek, hogy mi lesz, ha egyszer tényleg odaérek és nem lesz jó.

A félelem meghatároz. Elszívok még egy cigit, megmosom a hajam és bízom a pozitív gondolatokban. Talán, ha az EBKM nem lesz többé, már nem is fogok félni. Végre fejest ugorhatok.