A tavasz örömei

Hát szóval vettem egy bringát, ami azt jelenti, hogy éjjel-nappal bringázunk, igaziból kényszeresen tekerek, mindenhová! Munkába, piacra, ide-oda. Ő az, a kis kék szerelmem:

 Népligeten keresztül megyünk dolgozni :)

Meg a Városligeten..

Ez meg itt az ecseri :)

what scares me

Azt hiszem ezt pipálhatom, ma befizettem a NAV-nak 152 ezret.

De nem is ez az ijesztő, hanem például ha felfal egy medve. Vagy hogy megint nem álltam még neki tanulni, a percek egyre csak repülnek, még "privátidőzöm", képeket nézegetek és osztok meg, még főzőcskézem, játszom Porszival. Szóval a percek egyre csak repülnek. Reggel fél kilenctől délután ötig viszont alig akarnak telni. Az agyam továbbra is egy teli szivacs, már nem szív fel semmit.

Lépésenként tudok csak haladni. Listám van a teendőkről - a gyorsakat előre, a fontosak mellett felkiáltójelek. A 4*5 cm-es füzetke úgy telik meg, hogy minden oldalon ugyanazok a teendők szerepelnek és mindig csak egyet-egyet húzhatok ki róla. Ma a Nav-os átutalást kihúzhatom. Pipát is teszek mellé. Marad még a tanulás, jelentkezés, neptun csekkolás.. Egyenként mindegyik fél-fél óra csak, de a teleírt papírlapok mintha kővé váltak volna.

Teendők. Irtózatos szó.

Na jó, a jelentkezést meg kell csinálni. 2 hete van a listán. A CD-k összerakása több mint egy hónapja...

Így telnek a napok. A percek néha peregnek, de leggyakrabban csak úgy eltűnnek a semmibe. Az idő semmivé foszlik.

Are you goin' to Scarborough Fair?

Parsley, sage, rosemary, and thyme.
Remember me to one who lives there,

she once was a true love of mine.

Szülőfalum, Győr

Győrbe rohantam tegnap, leadni a szakdogám, mert bizony nekem is van már olyanom, aranybetűkkel szerepel a nevem a fekete bőrkötésen:

Nagyon fura volt Győrben, újra fősulis lánynak éreztem magam, aki szabad, nem rohan munkahelyre és úgy általában sehová. Lassú léptekkel közelítettem a napsütésben a suli felé, át a hídon, el a döneres mellett. Az igazgatási épületben már nincs könyvtár, átköltözött egy hatalmas új épületbe, ami csodálatos, annyira modern és hatalmas, hogy egy pillanatra úgy éreztem, mégis lennék újra fősulis. Persze a korábbi könyvtárosnéniket importálták az új helyre, ami elég viccesen hatott, de legalább nem éreztem magam idegennek.

Rengeteg dolog megváltozott Győrben, mégis minden ugyanaz maradt. Azt hittem, nem kedvelem Győrt, de most újra éreztem mindazt, amit jelent. A vidéki város nyugalmát, a sárga buszok hangulatát, azt hogy az egyetlen főutcán két percenként ismerőssel találkozom, hogy a házak szépek és rendezettek, hogy lépten nyomon folyóba botlik az ember és hogy rengeteg zöld terület van, amit nem lepett be még a kipufogógáz. Persze még mindig Budapest a szerelmem, de most megörültem tudván, hogy a városok nem várják el a monogámiát :) A város ezzel az új szökőkúttal is meglepett:

Hazafelé sétálva sokat gondolkodtam, hogy leüljek-e egy padra gyönyörködni, élvezni a napsütést, egyek-e egy fagyit, vagy beüljek valahová, aztán szembetaláltam magam a Tejivóval és oda muszáj volt bemenni. A kínálat elég semmilyen volt már, záráshoz közel, de azért kértem egy pörköltet, ami rágós volt és néhol égett, mégis annyira jó hangulatú volt az egész.. Azon gondolkoztam, ettem-e valaha is egy jót a Tejivóban és arra jutottam, hogy szerintem nem :) A tejivózás mégis annyira beleivódott a középiskolás és főiskolás éveimbe, hogy kihagyhatatlanná és nagyon kedvessé vált. A Tejivóban inni egy kakaót előadás előtt, vagy úszás után bevágni egy nagy adag rántottát, vagy csak beülni egy franciasalira Verával, ezek mind összehasonlíthatatlan Győri hangulatok - számomra legalábbis.

Ez is megvolt :)

Fa, fekete, kék, szép...

2 éve porosodott már nálam egy tesco-s üzenőtábla. Még az otthonról elköltözéskor vettem, akkoriban még korrepetáltam, és gondoltam nagyon kell nekem egy ilyen. Azóta hurcolom albérletről albérletre, aztán ide a lakásomba, de mindig csak néhány idézetet firkáltam rá, semmi lényegeset. A legutolsó: "Az én szerencsém mindig abból eredt, hogy valami szerencsétlenség ért." Hrabaltól származik, az utóbbi egy évben ez volt rajta, már annyira odakövesedett, hogy csak acetonnal lehetett letakarítani a műanyagról..

5 héttel ezelőtt olvasgattam az Otthonkommandót, Ditta kitalált egy lakberendező workshopot, laikusok számára. Nézegettem a témákat, azonnal fellelkesültem, és ész nélkül jelentkeztem. Kicsit aggódtam aztán, nem hamarkodtam-e el, lesz-e erre időm, pénzem, de úgy gondoltam, 10 év közgáz után csak megengedek magamnak egy olyan tanfolyamot, ami végre érdekel is :)

És baromira jól tettem!

Aggódtam azon is, hogy munka után hogyan lesz kedvem átutazni Óbudára és három órán keresztül interaktívkodni, de azt vettem észre, hogy az órák után nem fáradtabb, hanem sokkal élénkebb vagyok, mindennek van értelme, tele vagyok ötletekkel, inspirációval.

Teltek a hetek, ezen a héten volt az utolsó óránk. Főleg a színekről és azok használatáról volt szó. És akkor beugrott - még ott az órán - a csúnya fa üzenőtábla. Valahogy összeállt a fejemben a kép, hogy miért nem illik a lakásba, sehova igazából, egyik helyre sem, ahol eddig laktam. Mert borzalmasan unalmas és csak egy üzlet negyedik polcának hangulatát tükrözi, semmiképp sem a a saját stílusomat.

Aztán eszembe jutott, hogy én ezt a táblát azzal a céllal vettem meg, hogy lefestem, régen az első albimnak a falát is telerajzoltam mindenféle képekkel, igazából mindent festettem, amit a kezem ért, még csigaházakat is, de a fa tábla valahogy kimaradt. Aztán teltek a hónapok, költöztem egyik helyről a másikra, új munkahelyem lett - ahol szürkék a falak és a bútorok - és valahogy elfelejtettem én is azt, hogy honnan, miért is indultam.

Előfordul az ilyesmi persze, de most úgy örülök, olyan felszabadító tudni, hogy nincs még minden veszve, hogy önmagam megtalálásához nem pszichiáter kell, hanem csak egy ecsetet kell fognom két-háromféle festékkel és minden értelmet nyer.

És mindegy, hogy egy jó könyv olvasása, egy rajz vagy egy finom étel elkészítése, amiben megtaláljuk magunkat, az élet ott van mindenben ami új, ami valamiből olyanná lett, ami azelőtt nem volt, és csak mi tehettük olyanná.

És íme a régi tábla:

Meg a festékek:

És tádámm:

Felkerült az új idézet is:

:)

Vasárnapi móka

Vasárnap reggel - megittuk az első kávét, tudom, hogy mindjárt feltesszük a másodikat főni, még pizsiben, nevetgélve. Képeket mutogatunk egymásnak Dorinával. A fiúk az elefántos puffal fociznak a lakásban, amitől félek. De alapvetően rendben van minden. Nyugi van.

Induljunkmárel.

Mit együnk? Megint mekit? Megittad a kávét? Voltál kakilni? Kabátban jössz? Fúj a szél. Induljunk. Jó de hová? Hát csak sétáljunk aztán majd meglátjuk.

...

A kínai büfének egyetlen vendégei voltunk, a kínai srác két asztallal arrébb ült le ebédelni, a mobilján zenét kapcsolt, valami nyálas chilloutot, zongorával meg szaxival, olyan hangzása volt, mintha a srác gondolatainak aláfestő zenéje lett volna, miközben azon ábrándozik, hogy egyszer majd jobb élete lesz. Gagyi volt.

Az utcán láttunk egy nénit, ahogy egy szál barkát tart az ég felé és úgy sétál. Biztos barkaszentelésen volt - mondtam a többieknek. Az mi? - kérdezték.

A barkaszenteléskor a nénik barkát visznek a templomba - vagy ott kapnak egyet - amit a pap megszentel és onnantól szent lesz. Mintha úgy emlékeznék, hogy azt nem szabad a kukába dobni, mert szent, hanem csak elégetni szabad. De hogy ezt a városi nénik hogy csinálják, azt nem tudom, a falusi néniknek könnyű, azok bedobják a sparheltba vagy a kályhába.

A fiúk kitalálták, hogy erre megoldásként alapítsunk egy barkakrematóriumot. Az egész egy hatalmas gyárépületben lenne, ahol a nénik a régi barkát a futószalagra helyezik, amit az elszállít a nagy szent barka égető kemencéhez és ott égnének a szent barkák. Így megmentenénk szegény hithű néniket a pokol tüzétől. Aki akar hozhat dunsztosüveget, amibe felfoghat egy kis szent füstöt és hazaviheti, hogy az se vesszen kárba. Nagyon jó vállalkozásnak hangzik, dacára, hogy egy évben csak egy hétre tudnánk megnyitni. De szerintem ki tudunk még találni pár melléktevékenységet, amivel a többi időben elfoglalnánk magunkat.