Bécsből jelentkezem, volt már máriasegítsutca, burgok, borsörlő (ami a bort sörré alakítja..), sok gta4 háttérzaj, rásztámáná cáll pondem, meg voi voi és műanyagflakonos fröccs, ami wienerspritzer :)
jó itt.
azt azért elmesélném itt, hogy csütörtökön elvesztettem egy lakást. Na nem a körúton hagytam a 4-es villamoson és nem esett futás közben a Dunába. Meg akartam venni. Egy hónapig meg akartam venni. Nagyon akartam. Annyira, amennyire nem szabad talán semmit akarni.. Na de én mégis, mint mindig, fejjel a falnak és csak azt csak úgy ahogy én kitaláltam. Hát nem sikerült. Át akartak verni, az fájt is legjobban.
De mindegy a történet, csak az számít, hogy megsirattam, szomorú, fájdalmas nap volt, aztán egyszer csak elvágták azt a fonalat, és egy hihetetlen megkönnyebbülést éreztem. Mert én mindent arra tettem fel, hogy ez most összejön. És úgy küzdöttem, mintha tényleg az életem is ezen múlt volna. Az akadályok közben legyűrtek, majdnem minden napra jutott egy dolog ami után mondhattam volna, hogy jó ez nem jön össze, inkább hagyjuk, de azt hittem, ez csak megmérettetés és túl kell élni és felállni és tovább küzdeni, közben csak rég el kellett volna engedni az egészet, hadd menjen.. Nem tettem. Csak akkor amikor már nem volt választásom.
És most jó, könnyű minden. Pár napig lehet most a gyereklétbe menekülni, aztán folytatni mindent - csak máshogy.
Most már nem kapaszkodom, nem ragaszkodom.
A dolgok mennek a maguk útján. Én maximum terelgethetem az eseményeket, de talán még azt sem, csak azt irányíthatom ami idebent van. Amit érzek amit gondolok a történések kapcsán.
És most úgy érzem, az egyik út nem jött be, úgyhogy csak ráfekszem arra a felhőre, nem akaratoskodom, csak figyelek és ha jön a tökéletes, az enyém, akkor majd boldogan lemászok a nappali közepére ülök és szépen eggyé válok vele, sőt azt sem kell majd "csinálnom" mert jön minden, aminek jönnie kell.
Nem biztos, hogy így van, de most így gondolom.
Majd szólok hogy mi volt.
