Házi knyeré, megmiegymás

Tegnap még szabadnapos voltam, és az utolsó napot mindenképp főzőcskével szerettem volna eltölteni. Nem mintha a munkahelyemen nem lenne elég konyhai tevékenység, de más azért, ha az ember a maga elképzeléseit követve főz, a saját konyhájában, arra a zenére, amit szeret, és senki nem áll a háta mögött "vicces" megjegyzéseket oda-odavetve, hogy "az ujjadat ne vágd ám bele".

Nos, ma újra meló, mint érezheted, hangulatban vagyok, szóval még egy picit merengek a tegnapon, végiggondolom, mit hogyan csináltam, legközelebb min kell változtatnom.

A hétvégén Papa Nordsees halas szendvicset akart enni, de nem volt rá lehetőség, ezért kitaláltam, hogy majd adok én neked halas szendvicset, még jobbat is mint az imbiss.
Gondoltam kipróbálom végre, képes vagyok-e önállóan kenyeret sütni, és szerencsémre erre a receptre akadtam. Korábban azt hittem, az első ilyen próbálkozásaim minimum a kukában végzik, de annyira jók az arányok ebben a receptben, hogy már a tészta gyúrása sem hozta a szokásos hajtépős "ez sosem lesz kész" fázist, hanem szép sima, ruganyos, jól kezelhető volt, így már az elején tudtam, hogy ebből valami jó fog kisülni.

Aztán annyira fellelkesültem, hogy a házi majonéznek is nekiálltam, a Rántott hús wokban receptje alapján. Bár kicsit ijesztő a temérdek olaj, amit bele kell tenni, de mivel a házi majonéz gyönyörű sárga és tojássárgáján, egy kis mustáron, són, cukron és olajon kívül nincs benne semmi más, gondolom még így is egészségesebb, mint a boltban kapható hófehér színű társai. Ezenkívül az íze is karakteresebb.
Még a halacska páclevéről mondanék pár szót, igen, pácoltam a halakat panírozás előtt. A főnököm receptjét használtam fel: olívaolajba pár gerezd fokhagymát reszeltem, fél citrom levét és egy kis worcestershire-szószt csöpögtettem bele, borsoztam majd kakukkfűvel szórtam meg. Sózni csak közvetlenül kisütés előtt szabad, így a halacskák ebben a páclében úszkáltak egy pár órát.

A végeredmény az lett, hogy Papával szanaszét zabáltuk magunkat, az estét kajakómával zártuk :)




Mindjárt jön a cica

Na, most igazán szar idő van. Tegnap elhatározás született bennem. Keretet adok a hétköznapjaimnak és reggelente eljárok futni, naponta azonos időpontban, este pedig időben lefekszem, még éjfél előtt. Hétfő a tökéletes kezdet. Kipihentem magam a hétvégén, és ma van a napja, hogy minden másként legyen. Felébredtem hét körül, mikor Papi dolgozni indult, és már akkor hallottam a frontesőt, úgyhogy vissza is aludtam. Megpróbálok nem túl szigorúan állni a dologhoz - de ennyit az elhatározásokról.

Álmomban a tűzhely szikrázni kezdett, de nem ám véletlenül, hanem mert apu egy csepp vért csöpögtetett rá.

Tegnap szinte még nyár volt. Az időjárás is tud időzíteni. A hétvége erejéig még megadta nekünk a nyár maradék melengető napsugarait, még kaptunk egy lehetőséget kiélvezni a nyári örömöket, hogy most jöhessen valami borzongató ezzel a hétfővel.
Bár tegnap nem volt már nyár, s nem volt még ősz sem. A burgoknál a sörsátras mulatságon még mindenki rövidujjúban itta a sört, de már mustot árultak a sarokban.
Tudod, az a fajta idő, amikor folyton föl-le kell venned a pulóvert.

Szombaton kirándulni voltunk Papival, eredetileg egy egészen északra lévő hegycsúcsot céloztunk meg, de közben elcsalinkáztunk és jó volt így. Először megálltunk a Duna parton, ahol a nudisták szerint még egyértelműen nyár volt. Dobáltam kacsakövet, ittunk radlert, hideg vízbe mártottuk a lábikónkat és néztük, ahogy az idegen kutyák régi jó barátként harapdálják egymás nyakát. Nyári örömök.
Aztán továbbindultunk, de valahogy bekeveredtünk Klosterneuburgba, és megláttuk a kupolákat, amit feltétlenül meg kellett néznünk. Itt is épp sörsátras mulatság volt, de mi egy olyan udvart is találtunk, ahol osztrák népviseletbe öltözött fiatalok bizony elektronikus zenére lötyögtek.
Végül azért felkaptattunk az egyik hegyre, hogy legyen meg a koronája a napnak. Akárhol legyen is az ember, mindig érdemes megkeresni a hozzá eső legmagasabb pontot, mert nincs szebb mint azt meghódítani és onnan nézni szét.

Induló kép

Papa az induló képemet parodizálja

Duna part Klosterneuburg előtt



Papa feltöltődik a kolostor kertjében lévő energia ponton.

A két kupola amit messziről láttunk.

Népviseletben a dj

Na egyrészt erről van itt szó, amikor hegytetőről beszélek.

Másrészt erről. Hegytetőn lévő réten hemperegni pompás mulatság.

i am the last cowboy in this town




Játszmák

Megint bebizonyosodott, hogy az élet addig állít újra és újra egy kényelmetlen szituáció elé, amíg meg nem oldod tisztességesen (vagy valahogyan).
Mint például a munkahelyi konfrontálódás.

Mert nem szeretek én vitatkozni, legyen inkább béke. De néha muszáj. Meg kellett tanulnom, hogy az emberek addig nyomulnak előre, míg meg nem állítják őket. Nem azért, mert gonoszak, hanem mert ez a természetük. Ha én nem szabok határt, akkor mini lépésekben a végtelenségig tolják ki a meglévőt, amin belül az ő szabadságuk/életterük nő, az enyém meg csak csökken. És (gondolom rosszul) én eddig mindig azt gondoltam, hogy jaj most miért nekem kell szólni, hogy ez zavar, miért nem tudják az emberek maguktól, hogy eddig és ne tovább. Várok, tűrök, gondolkozom, hogy mégis hogyan lehetne a helyzetet úgy megoldani, hogy a kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon. Hogy hogyan lehetne békességben jelezni, hogy ez már nem fér bele. Aztán addig nő a probléma, míg végül már nagyon mérges vagyok, a másik pedig nem érti, hogy ha eddig jöhetett, ugyan miért ne mehetne tovább?

Tegnap borzalmas napom volt. Annyira összevesztem a mosogató nénivel, hogy azt mondta soha többé nem kell beszélnünk. Nem volt igaza, és nevetséges volt az egész vita, de azt hiszem, ha a mindennapokban jeleztem volna neki, hogy meddig mehet el, akkor tegnap nem kerekedett volna a dologból ilyen óriási üvöltözés.

Mindketten fuldokoltunk a dühtől.

Hat hónapon keresztül tűrtem, mondván, hogy jaj szegény néni, de hát ő már idős, jól van, majd én okos leszek és nem csinálok minden kis apróságból problémát, és azt hittem, hogy ez jó taktika, de most látom, milyen nagy hibát követek el, valahányszor elmulasztom, hogy kis dolgokban kiálljak magamért. Mert az emberek ezt nem úgy értelmezik, mint gesztust. Úgy értelmezik, hogy "hm, ez is belefér, lássuk, mi még!".

Nem tudom, mi a megoldás. Nem tudom, hogy a legközelebbi helyzetet azonnal észreveszem-e és gond nélkül ki tudok-e állni magamért. De most majd ezt gyakorlom.

:)

Ősz!