Nem ítélkezem, én sem vagyok kivétel, mert nem olvasok verseket és egy verset sem tudnék idézni, a címükre sem nagyon emlékszem, nemhogy kedvencem legyen. Dacára, hogy nem vagyok egy irodalmi antitalentum.. De a versekhez idő kell, meg mélység, és manapság valahogy nem vagyunk ehhez hozzászokva. Mindent azonnal akarunk, az értelmet is, a szépséget, a tudást, a szórakozást ugyanúgy. A verseken gondolkozni kell, rágódni rajta, újra és újra belemélyedni, arra meg nincs idő. Nem tudom, szégyen-e, vagy csak a korunk egy jellemzője, nem tudom, hogy most csak én égetem magam itt a nagy vallomással, miközben körülöttem mindenki tucatszám falja a verseket vagy mégis van abban igazság, hogy már nem olvasunk verset.
Persze van egy értő közönség, néhány ismerősöm, aki nem az irodalomkönyvből idézett, de ők meg annyival műveltebbek nálam e téren, hogy amit ők kitettek, azt fel sem fogtam. Általában nem értem a kortárs költészetet. Nem is ismerem a kortárs költőket, csak néhányat személyesen, de őket sem azért mert költők, hanem megismertem őket így vagy úgy, és mellesleg tudom róluk, hogy verseket írnak.
Nekem itthon nincs is verseskötetem, talán egy Petőfi, meg egy Szabó Lőrinc, de egyikbe sem sűrűn szagoltam bele, most azt mondom, kár. Kár, hogy nem olvasok verseket. Megfogadhatnám, hogy majd holnaptól, de nem vagyok benne biztos, hogy nem sikkadna-e el ugyanúgy, mint az újévi fogadalmaim.
Van azért egy költő, akinek minden verse a kedvencem, talán gyermetegség, de ő a Varró Dani, a legkedvesebb kedvencem meg a Szösz néne, hát íme:
Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
ott ül a teraszán Szösz néne.
Ott ül a teraszán
vénkora tavaszán,
néha kiújul a köszvénye.
Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin,
szimatol körülötte az öszvére,
hogyhogy sohasem tetszik berekedni
a nagy dudolásban, Szösz néne?
Hogyhogy a köszvény,
hogyhogy az öszvér
nem szegi kedvét, Szösz néne?
Hát, tudjátok, ez úgy van, gyerekek,
nálam csupa szösz az asztal, a kerevet,
csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon,
szösz van a padlón, csempén, plafonon,
szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin,
szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön,
öszvér, köszvény, semmi se búsít,
nem szegi semmi se kedvem, köszönöm.
Futnak a Takarítók a teraszhoz,
sipitoznak máris: „Szösz néne,
Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz,
nem lesz ennek rossz vége?
Csupa szösz a nyugdíj, csupa szösz a TAJ-szám,
szösz van a porcica kunkori bajszán,
szösztelenítsünk, portalanítsunk,
föltakarítsunk, Szösz néne?”
Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
dudorászik a teraszon Szösz néne:
„Szösztelenítés, portalanítás,
föltakarítás? Kösz, még ne.”
:)
