Ami ma igaz, holnap már nevetséges hazugság. Vagy csak egyszerűen tévedtünk, bocs, rosszul gondoltuk. Létezik-e egyáltalán bizonyosság? Kinek hihetünk? Hogyan viszonyuljunk egymáshoz? Létezik-e még bizalom egymás iránt?
Bízhatunk-e önmagunkban? Tudjuk-e még ösztönösen, hogy mi a jó és mi a rossz? Mi, akik már-már teljesen elszakadtunk a természettől, és így egyre távolabb kerülünk önmagunktól.
Önmagamba nézek és csak pislákoló fényeket látok. Kinézek hát inkább az ablakon. A fák utolsó leveleiket hullajtják. A maradékot szüntelenül rezgeti a szél. Ennek van most itt az ideje, közeleg a tél (winter is coming), a fák megszabadulnak a leveleiktől, pihenni térnek. Óramű pontossággal működnek. Szabályosan, csalhatatlanul.
Nemrég olvastam egy könyvet a fákról*, a szerző erdészként egy a mai erdőgazdálkodási szemlélettől merőben eltérő nézőpontból vizsgálta az erdőt, amelyben dolgozott. Arra jutott, hogy a fáknak kapcsolataik vannak, családi, baráti kapcsolatok, gondolkoznak, tudatosan cselekednek (már amennyire ez helyzetükből adódóan lehetséges), kommunikálnak, sőt emlékeznek.
Elsőre elég elképesztő még egy olyan naiv faimádónak is, mint én. Aztán sorra igazolja az állításait, egyfelől tudományos kutatásokkal, másrészt bárki által megismételhető, egyszerű megfigyelésekkel.
Arról például, hogy fák lassú lények. Egy telepített erdőben nagyjából 80 év után kivágják őket. Pedig az élettartamuk ennél jóval nagyobb, átlagosan 400-500 évig is elélnének, de a legidősebb fa a földön - egy dalarnai lucfenyő - kb. 9550 éves. Emberi léptékkel beláthatatlan idő. Ehhez képest a 80 éves fák kisgyereknek mondhatók. Ennyi időt szánunk a fáknak.
Jobb esetben boldog gyermekkort, de legtöbbször inkább holmi utcakölykök életét. Kiritkítjuk, megcsonkítjuk az élőhelyeiket, tarvágással, "gazdálkodással". Pusztítjuk őket, mert nem ismerjük őket.
Mit sem tudunk az erdők életéről. Arról, hogy a fák gyökereiken keresztül kapcsolatban állnak egymással, és nem csak más fákkal, hanem a mindent behálózó gombafonalakkal, az őket beporzó rovarokkal, a magokat széthordó élőlényekkel. Ha támadás éri őket, illatanyagokat küldenek szét a környező fáknak, és ha egy szomszédos fa megsérül, a gyökereken keresztül tápanyaggal látják el a társai. De mi ez az együttműködés? Miért teszik ezt a fák, mikor például egy szomszédos fa pusztulása számukra azt jelenté, hogy több napfényhez jutnak saját levelei és így magasabbra vagy szélesebbre nőhet?
"Az okok ugyanazok, mint az emberi társadalmakban: közösen jobban megy. Egy fa nem erdő, nem képes kiegyensúlyozott, helyi klímát kialakítani, védtelenül ki van szolgáltatva szélnek-viharnak. Együttesen ellenben sok fa ökoszisztémát alkot, mely csillapítja a szélsőségesen magas vagy alacsony hőmérséklet hatásait, nagy mennyiségben tárolja a vizet, és igencsak párás levegőt hoz létre. Ilyen környezetben a fák védetten élhetnek, és nagyon magas kort érhetnek meg. Hogy ez megvalósuljon, a közösséget mindenáron fenn kell tartaniuk. Ha minden egyes példány csakis önmagával törődne, akkor jó néhányan nem érnék meg az öregkort. Az állandó pusztulás eredménye az lenne, hogy sok nagy lyuk tátongana a koronasátorban, ennek folytán pedig a viharok mélyebbre hatolhatnának, és további fákat dönthetnének ki. A nyári forróság benyomulna egészen az erdő aljáig, és kiszárítaná. Ettől mindenki szenvedne.
A közösség számára így minden fa fontos, és megérdemli, hogy amíg csak lehetséges, megmaradjon. Ezért aztán a beteg egyedeket is támogatják, ellátják őket tápanyaggal mindaddig, amíg helyre nem rázódnak. Könnyen megeshet, hogy legközelebb fordítva lesz: a támogató fa szorul rá a támogatásra."
Közeleg a tél, a fáknak jó az időérzéke, érzik a megváltozott időjárást, észlelik a rövidebb nappalokat és emlékeznek is. Tudják, hogy ideje abbahagyni a fotoszintézist, a levelekből most kell kiszívni a bennük lévő tápanyagot, és lehullajtani őket, hogy a felületükön megtapadó hó ne nehezedjen a fára, a szél ne tudjon megkapaszkodni bennünk és megtépázni a fát. A levelek lehullanak tehát. A fák átmenetileg felfüggesztik a fotoszintézist és pihenni térnek, hogy tavasszal újult erővel hajtsanak ki.
Óramű pontossággal működnek. Szabályosan, csalhatatlanul.
Bízzunk a fákban, ők tudják mit kell tenni.
Ez a fa még csak 232 éves, Tatán nézi a vizet ilyen régóta.
P.s.: Az elmúlt hetekben sajnos a környezetvédelemért felelős főosztály is áldozatául esett a közigazgatásban zajló leépítésnek, az ott dolgozók többségét elküldték, gyakorlatilag egy-két ember végzi most el a munkájukat. Politikától teljesen függetlenül szerintem ez nincs rendjén, és szeretném, ha környezetünk védelme érdekében a társadalmi felelősségvállalás állami szinten ismét erőre kapna. Ha ti is szeretnétek, itt lehet egy petíciót aláírni: https://act.greenpeace.org/page/33797/petition/1
Ha ennél többet szeretnétek tenni, vagy úgy érzitek, a politikai nézeteitekkel ez nem összeegyeztethető, akkor például pártállástól függetlenül hozzájuk is lehet csatlakozni: https://www.facebook.com/Erdomentok/
Aki ennél is többet szeretne tenni, az ültessen egy fát, de inkább kettőt! :)
Béke!
*Peter Wohlleben: A fák titkos élete
