A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyalkesz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyalkesz. Összes bejegyzés megjelenítése

Paraszt-fitness

A paraszt-fitness fogalmát előttem elsőként a Birtokos eset bloggere világította meg, tűpontos a megfogalmazás - gondolom magamban, mikor a tizedik talicska földet talicskázom ki a házunkból. A bicepszem hamar bedurrant, felkészülnek a felsőtest egyéb izomcsoportjai, "holnap lekapkodom még a meggyet is", kizárólag borkészítés céljából!

Az a jó a paraszt-fitnessben, hogy észrevétlenül gyilkolja a testzsírt, kivéve ha a tevékenység után hazamész anyádhoz ebédelni. Bár kikötöttem, hogy "lekváros gombóc legyen vacsorára", azért inkább mégis rántott húst sütött, zsírban pirított vargányával, csak hogy adjuk meg a vasárnapnak, ami a vasárnapé.

A házunkon a befektetett munkaórák száma nemigen akar látszani, sőt egyre katasztrofálisabb a helyzet, de még mindig nem adtam fel a reményt, hogy egyszer majd rendes porta lesz belőle.


A gyerekek a szabadságra, a jövőre isznak mit sem sejtve :)

Véleményem a helyzetről

Már minálunk Babám, virágzik a sitkupac

Nem adják fel, pedig tavaly a tetőfedők áthajtottak rajtuk teherautóval - biztos, ami biztos...

Hálószobánk teljes pompájában

Lomisék portája malaccal

Meggyes Klimt-gyerek

Ha hagyom, megeszik az egészet

Egyéni csúcs: fél kg meggy maggal, fél kg mag nélkül.

A hétvége, amikor kicsit pofáncsapott a magyar valóság

Bár ilyen bejegyzéseket reggel illene írni, mert akkor egyébként sokkal motiváltabb vagyok, mint éjnek éjvadján - igen b'meg este kilenc nekem már éjszaka :) - mégis most állok neki, mert:

1. Papa és Medi lázasak és már egy órája alszanak, Lenke is bedobta a szunyát, úgyhogy be is pótoltam gyorsan néhány régóta halasztgatott teendőt (=szőrtelenítés, légyszi ne kérdezd, hogy miért tartott egy órán át), és rájöttem, hogy van plusz egy órám lefekvés előtt, amit talán nem azonnal Terápia nézéssel vagy teljesen haszontalan facebook news feed pörgetéssel kellene eltöltenem, hanem írással.

2. Elromlott az autónk, szerencsére egy méregdrága alkatrésze, amit ráadásul lehet, hogy mi rontottunk el, mert még mindig nem tanultunk meg rendesen autót vezetni (Sasha Mitic - a korábbi fauvé pólónk nem autó volt, hanem autónak látszó traktor), így eléggé fel vagyok paprikázva, hogy belevágjak egy ilyen kényes témába, még öt nappal a történtek valós ideje után is.

(Btw utánanéztem a neten, mi az a turbo, és mennyibe fog ez nekünk fájni. Először megkönnyebbültem, mert ilyen címmel még mese is készült, kis csiga a főszereplője és láttam a neten, hogy a turbo is csiga alakú, aztán mondták a szakértő ismerősök, hogy ennyi százezer meg annyi százezer, meg sajnálkozó szmájlikat kezdtek küldeni, amiből tudtam, nem sok jóra számíthatok. Boci kérdezte, hogy akkor most mi lesz, én meg egy klasszikus idézettel reagáltam, "a Jóbarátok maga az élet" alapvetés nyomvonalán: majd kiválasztjuk a kedvenc gyerekünket és csak őt küldjük egyetemre. Szóval küldjetek turbót, lécci, kösz!)

De nemez a lényeg (mint mindig). Hanem hogy a hétvégén Papa megint nekiesett a háznak, de mi most nem költöztünk Nyalkára a hidegre való tekintettel, csak húsz kilométer távolból szurkoltunk neki anyuéknál, élvezve a padlófűtés áldásait.
Még a múltkori egyhetes etapra kerestem egy épületgépész szakit, egyeztettem vele telefonon, mailben, aztán telefonon, aztán mailben. Hívtam két héttel előtte, egy héttel előtte, egy nappal előtte, majd aznap, amikorra mondta, hogy talán szerinte (végül is!) ráér. Utolsó beszélgetésünkkor (amit nem egy száguldó mentőautó szirénája szakított félbe haha...) az időpont egyeztetése előtt, vagyis amikor azt kezdte el mondani, hogy "hát... ööö... végül is... ööö... úgy néz ki jó lesz ma valamikor... ööö... délután", megszakadt a vonal, amit én isteni jelnek vettem, mert ha egy rohadt időpontot nem tudunk két hét alatt megbeszélni, vajon hány év alatt találná ki, hogy hol legyen a mosógépkiállás?
Úgyhogy inkább feladtam, és feltúrtam újra a csinternetet, lesz ami lesz, "aki felveszi egyáltalán a telefont, az jöhet" - alapon. Találtam is egy jó faterfejű szakibácsit, aki a honlapja szerint mindenhez ért - hőcserélős kályha, napkollektor, gépészet, mestermunka satöbbi! Ctrl+c Ctrl+v-ztem neki az előző szakinak küldött mailt, és aztán két hétig nem kerestem, felesleges energiákat nem ölök a projektbe, ha egyszer úgysem jelenik meg végül. Szombaton meg rámcsörgött indulás előtt, hogy egyeztessük a címet. Volt nagy öröm, boldogság! Előbb odaért Nyalkeszra mint én. Mire megjelentem csecsemőstűl, már felfirkantotta egy spirálfüzetbe az alaprajzot, amit ugyan mailben elküldtem, de az okostelefonja elkeverte. Na én megmutattam neki rögtön hová keverte, hát a beérkező üzenetek közé, a kis huncut, de nem baj, lényeg, hogy már megvan!
Annak ellenére, hogy csak egy egyszerű asszony vagyok, elkezdtem neki taglalni majdani fűtés- és vízrendszerünk képzeletbeli részleteit. Mondtuk, hogy a gázt szeretnénk kivezetni, napenergiáról menne a villany és esővízgyűjtős wc öblítést kérünk, meg fatüzeléses vizteres kályhával szeretnénk fűteni. Erre ő: Hő hó há hő hó akkor legyen itt a gardrób helyett egy kazánház, tegyünk bele gázkazánt, mert az sokkal olcsóbb, különben se vezessük ki a gázt, mert majd rájövünk, hogy anélkül nem lehet élni és akkor majd kétszázezer lesz visszahozni a telekre! Amúgy a wc nagyon jó ötlet, ássunk hozzá kutat, akkor jó olcsó lesz. Az az infó nem ment át, hogy ebben a kérdésben nekünk nem a spórolás az elsődleges motivációnk, (persze az is), hanem hogy nehogymá' 20 liter ivóvízzel öblítsük le az exkrementumot. Aztán felvetette, hogy legyen a nappaliban egy díszkályha, ha nagyon fát akarunk égetni, de a melléképületbe tegyünk inkább mégis egy vegyestüzelésű kazánt, abba bármilyen szemetet bedobhatunk.



via GIPHY

Mint aki semmiből nem tanul, még bedobtam, hogy mivel az energetikai tanúsítvány szerint egy szalmakupacban lakunk, amit a szél hordott össze, biztos jó eséllyel kapnánk pénzt az Otthon Melege Programban vagy más pályázaton. Akkor elkezdte mondani, hogy hú de jó ötlet, és már röpködtek is a hungarocell, szigetelés, a polisztirol és egyéb vályogházas körökben szitokszónak számító kifejezések. Nem biztos, de talán még a beton is elhangzott. Ha mindez a Vályogházak facebook csoportban történik, azonnal szanaszétalázták volna a szakibácsit, pedig amúgy ő biztosan nagyon jó szakember, csak hát, izé.. nem ugyanúgy látjuk a világot, na!

A napkollektorra is mondta, hogy az drága, meg amúgy is négyévente fel kell újítani, és különben is, mi van ha több áramot termelünk, mint ami elfogy. Mondom, nem úgy van az, hogy akkor az bemegy a közösbe, nekünk meg jóváírják? Hó hő hú há micsoda? Magyarországon? Ha többet teccenek termelni, akkor azt ki kell fizetni az Eonnak!



via GIPHY

Meg egyébként is a napelemet meg fogják adóztatni. És még folytathatnám, mert annyi volt az információ, hogy egy óra után - mire távozott a szakibácsi, hogy akkor most kiszámolja a "mennyi az annyi?"-t, teljesen reményvesztetten meredtünk magunk elé, meg egymásra 12 fokos nappalinkban, a hideg kályha előtt ülve, előrevetítve a borús és soha ki nem fizetődő jövőt.

Aztán összeszedtük magunkat. "Erre majd holnap gondolok, különben még beleőrülök" - váltottam témát Scarlett O'hara szavait idézve, és elköszöntem. Papa tovább verte a vakolatot, én meg hazakocsikáztam anyuékhoz. Bekapcsoltam a rádiót, hátha valami sekélyes popszám felvidít, de csak reklámblokkok mentek, majd 'A férfihang' bemonta, hogy Soros György a világ legbefolyásosabb milliárdosa, a többire nem figyeltem, mert azt hallgattam, milyen fura hangot ad a kocsi gázadáskor...


Szóval küldjetek turbót légyszi!!


:)

Diszkomfort zóna

Újra itthon, a jó meleg, otthonos metrózajban, az ismerős szmogfelhőben ülve próbálom felvenni a fonalat. Másfél hetet voltunk Nyalkeszon, Papa szétverte a házat én meg... Hát én meg csak csináltam a szokásos "semmit". Vittem egy csomó holmit, német könyvet, vályogos könyvet, pár regényt, laptopot tizenöt rész Terápiával meg Stranger Things-szel. Zenét, fülest, egy rakás ruhát. Ide megyünk, oda megyünk, míg Apuci dolgozik. Melós ruhát is tettem be, hogy amíg a gyerekek alszanak vagy mesét néznek, addig segítek vakolatot verni (#nemistudommitgondoltam).

Kicsit elszámoltam magam, hadd ne mondjam mennyit tanultam, olvastam, filmeztem, nem beszélve arról, hogy a kőműves kalapács addig volt a kezemben, míg a boltban levettem a polcról és a kasszához vittem :) Már az előirányozta a hetünk alakulását, hogy amikor szombat délben megjött a tüzifa, vágtam a pofákat, hogy ezt a kis kupacot öt perc alatt elégetjük, aztán három órán át tartott, mire ketten betalicskáztük a hátsó épületbe. Nem baj, az idő legalább tavaszias volt, a fa meg egy picit drágább, mert szárazon vettük csak a fele volt vizes.

Falusi eb távolról szemléli az érthetetlen emberi viselkedést, miután a kert végébe rohant az ellopott gyújtósnak valóval.

Kvázi falusi gyárek, talpig Jégvarázsban.


Azt sem vettem figyelembe, hogy egy teljes napot elvesz, hogy a házban elszórva található, még menteni kívánt bútorzatot becipeljem és elrendezzem a leendő nappalinkban (jelenleg: a Bázis), és kialakítsak egy egyhetes tartózkodásra (viszonylag) alkalmas, élhető placcot. Azért be kell valljam, nem volt túl nehéz dolgom, mert a Bázis majdnem akkora, hogy nagyjából elfér benne a mostani albérletünk (#hogyfogjákkifűtteni).

Btw a fűtés sem annyi, hogy feljebb tekerem a termosztátot, hanem Ember begyújt a cserépkályhába, ami egyébként sajnos bűnronda, de imádom. Úgyhogy még mindig azon vacillálunk, hogy mi legyen a nappaliban végül, kemence vagy kályha, és mivel szerelmes vagyok a mostaniba (hidd el, bármilyen csúnya, ha bejönnél a mínusz két fokból és hozzábújnál a forró cseréphez, te is menthetetlenül belezúgnál), felvetettem, hogy hagyjuk az egészet a francba és tartsuk meg a két szocreál szörnyeteget, de Papa megvétózta, mert ettől úgy érezné magát, mintha non-stop Tóthmamáéknál lenne karácsony másnapján bejglit rágcsálva, ami önmagában nem akkora tragédia, csak hát a saját nappalidban talán valami más hangulatot ragadnál meg.

Szóval régóta túrom a csinternetet egy valamire való fatüzeléses darab után kutatva, mert bevallom, valahogy nem tudom elképzelni a hagyományos búbost az otthonomban (tudom, egy köcsög vagyok, és minek költöztem falura, ha szerintem a kemence túl parasztos), mindegy is, hosszas keresés után végre belefutottam egy csodaszép cserépkályhába, amire nem csak egy "hát végül is oké" volt a reakcióm, hanem a szívem dobbant, "ez igen" felkiáltással nyomtam rá, hogy felkeresem a honlapot, ami feltöltötte a képet, és aztán koppantam, mert az álomkályha bizony a füzéri várban van. Lehet, hogy csak ez az egy problémám van az életben, hogy úrinőnek teremtett a jó Isten!

Ez az a csoda egyébként! Ugye? Ha valaki ismer olyan mestert (vagy kísértetet), aki ilyet készít nekem, ne habozzon elküldeni a számát (vagy végső nyughelyének címét)!


De hogy tovább bonyolítsuk az életünket, ebből sem lesz elég a sima verzió, hanem olyan kéne, ami vizteres vagy hőcserélős, de lehet hogy ez a kettő ugyanazt jelenti, még párszáz internet előtt töltött óra, és biztos rájövök, ahogy egyszerű asszony létemre a tökéletes mészhabarcs receptet is hamarosan álmomból felkeltve is tudni fogom (remélem).

A legjobb lenne, ha olyan lenne, ami mindjárt meleg vizet is tud varázsolni, persze hosszú távban gondolkodva is előnyös lenne, meg ezen a héten is jó lett volna, ha nem az egy főzőlapos rezsón kellett volna négyünknek vizet forralni a babakádban fürdéshez...


Az a gyanúm amúgy, hogy míg másoknak a komfort zóna elhagyása okoz fejtörést, nálunk ebben is épp a fordítottja a helyzet, nekünk a diszkomfort zónánkat kellene megpróbálni elhagyni végre. Mert valahogy mindig úgy alakul, hogy nem fulladnak kanapén elalvásba csendes tél esti filmnézések, hanem napról napra, hétről hétre, évről évre állandóan olyan helyzetekben találjuk magunkat, amik igénylik az ősember agyunkból előhívott tudományokat, ld. tűzrakás, hidegben nem megfagyás, kényelmetlen helyen aludni tudás satöbbi. És az a perverz az egészben, hogy mintha így éreznénk jól magunkat.  Egyrészt baromi szerencsések vagyunk Papával, hogy ebben épp hasonlítunk és közösen lehetünk ennyire hülyék, mondjuk a gyerekeket kicsit sajnáljuk néha, de mivel egyelőre nincs összehasonlítási alapjuk, ezért még azt hiszik, ilyen egy normális család. Másrészt kezdünk aggódni, hogy mi lesz, ha egyszer elkészül a ház, beleköltözünk és ott fogunk üldögélni a szép mázascserepes kályha tüzénél, a komfort zóna közepén és nem lesz hová menekülni. Lehet, akkor majd elkezdünk Alaszkában aranyat ásni vagy tartunk tehenet, nem tudom, végül is elég a mának a maga baja.

Attól egyelőre úgysem kell tartani, hogy sittysutty elkészül a ház, Papa szorgalmának köszönhetően most még egyre rosszabbul néz ki minden, mivel még csak a szétverésnél tartunk. Olyan a kertünk, mint egy jóképű devecseri szinesfémkereskedő portája, de a hozzáértő barátok azt mondják, lesz ez még rondább is. Ezt szeretem bennük, mindig lehet rájuk számítani! :)



Ez itt a hálószobánk. Már most látszik, milyen pihentető itt az alvás.

Kilátás a hálóból. Ugye festői?

Vendégszobánk nyitva áll a család és barátok számára, a különálló fürdő-részen a fagyiszínű burkolat teszi egyedülállóvá a mosakodás élményét - mutatja A Mester.

Meg van segítségünk is szerencsére:

Vazsmegye, vazsvár

Ott terem a legvár...

Na meg nálunk. A hétvégén megtartottuk Medi szülinapját, családi kerti partizást a birtokon, ami nem kis erőfeszítésembe került, így a terhesség vége felé, de minden perce megérte. Hétről hétre, sőt napról napra fogy az energiám, ahogy közeleg a szülés, így nem bántam, hogy túl vagyunk rajta. Az a nagyon gonosz terv fogalmazódott meg bennem, hogy ha lezongoráztuk a bulit, akkor már tényleg nem csinálok semmit azon kívül, hogy Medit hozom-viszem, és megfőzöm Papának az ebédet, esetleg minimális takarítás és babavárós készülődés még belefér.

Apunak titkos szimata van az ilyesmire, vagy nem tudom, de a bulira hozott vagy 15 kiló sárgabarackot, "lekvárfőzési szezon" jeligére. Én azzal a lendülettel másnap vissza is passzoltam az egészet, úgy ahogy volt, aztán hétfőn mégis megpucoltam, feldolgoztam, bántott a lelkiismeret, na, mégiscsak falusi asszonynak készülök vagy mi.

Ezen annyira fellelkesült, hogy térült-fordult és fél órán belül összekapkodott még három vödörrel, meg némi cseresznyét is, "nehogymá'ránkrohaggyon". Ami persze azért nem fordulhat elő, mert amit nem főzünk meg lekvárnak, azt megisszuk pálinkaként, aminek talán még jobban örül az egész család. Bő három-négy óra magozás és héjtalanítás után (aki tudja, tudja), valahogy nem volt már hangulatom tovább szöttyögni az édes, ragacsos trutyiban, úgyhogy kocsiba tettük az anyagot és már robogtam is vele Bécs felé.

Tegnap pucoltam, forráztam, szőröztem-bőröztem, magoztam és főztem. Estére be is dagadtak szépen a lábikóim, épp hogy szét nem durrantak a víztől, a mellem meg a büszkeségtől, hogy az én saját lekvárom az, ami a száraz dunszt alatt pihenget. A körmeim vállalhatatlanok, kábé mint amivel épp kakiba nyúltak, a lakás minden pontján találtam ma barackmagot és lekvárcseppeket, de Isten a tanúm, hogy megérte :)

 Ez itt egy jóképű csoportkép az idei termésről

Készült lekvár a klasszikus és a formabontóbb ízek kedvelőinek is

Kompót... Lenni vicces...

 A sárgadinnyés barack eléggé szupersztár! Készült egy mentás kistesója is:

Ezek meg a korábbi befőzések, de most őket is felöltöztettem.

Life is good! - Avagy elkezdődött!

Mármint az az időszak, amikor duplájára dagadt végtagokkal vergődök a 30 fokos hőségben. Elmenni max a boltig tudok (vagyok hajlandó) vagy az oviig és vissza, és ezzel ki is merítettem azt a teendőmennyiséget, ami belefér egy napba. Alapvetően sokkal mozgáskényszeresebb  vagyok, de a hétvégi nyalkai lomtalanítás és háztakarítás után most nagy árat fizetek. Tegnap még haza is vezettem, hogy férj sörivással vezethesse le a két napig tartó fűnyírást, és másfél óra után akkorára dagadt a bokám, hogy miután észrevettem, kb. 45 percen keresztül mantráznom kellett azt a mondatot, hogy "Ott lakik a Babi néni a Golyvás Irén utca 34-es számba". Ne kérdezd, miért, így volt. Nyilván ezek után nem bírtam ülve enni, csak fekve, felpolcolt lábakkal, aminek következményeként nagyjából 30 másodperccel később már le is ettem a frissen mosott pizsim, de már csak röhögni tudtam. Meggyőződésem, hogy a terhesség megtámadja a nők központi idegrendszerének ügyességért felelős részét, mert átlagban százszor több dolgot ejtek le, öntök le, borítok ki, teszek tönkre, mint a terhesség előtt, ami azért is különösen vicces (nem, k/rvára nem az), mert százszor nehezebben is hajolok le a leejtett dolgokért. Úgyhogy ezekkel egész napra elszórakoztatom magam. Senki ne lepődjön meg tehát, ha a következő másfél hónapban bunkóbb vagyok az átlagnál, vagy csak a saját dagadt lábamról tudok beszélni és a hőségről panaszkodni. Tudom, senkinek sem könnyű, de mivel még csak azt sem mondhatom, hogy várom a végét, mert az ugye egyet jelent azzal, hogy a várva várt magzatot, azért még meg is kell szülnöm, ezért úgy döntöttem, hogy szarok mindenkire, és a nyafogásban élem ki magam. Life is good!




Ez meg Papa, aki focipályára trimmeli a kiszáradt gyepet:

Szerelmem, a tornác

Falusi Bubincs

Kertünk gyümölcse, vagyis amit idén még sikerült elcsípni belőle: