Diszkomfort zóna

Újra itthon, a jó meleg, otthonos metrózajban, az ismerős szmogfelhőben ülve próbálom felvenni a fonalat. Másfél hetet voltunk Nyalkeszon, Papa szétverte a házat én meg... Hát én meg csak csináltam a szokásos "semmit". Vittem egy csomó holmit, német könyvet, vályogos könyvet, pár regényt, laptopot tizenöt rész Terápiával meg Stranger Things-szel. Zenét, fülest, egy rakás ruhát. Ide megyünk, oda megyünk, míg Apuci dolgozik. Melós ruhát is tettem be, hogy amíg a gyerekek alszanak vagy mesét néznek, addig segítek vakolatot verni (#nemistudommitgondoltam).

Kicsit elszámoltam magam, hadd ne mondjam mennyit tanultam, olvastam, filmeztem, nem beszélve arról, hogy a kőműves kalapács addig volt a kezemben, míg a boltban levettem a polcról és a kasszához vittem :) Már az előirányozta a hetünk alakulását, hogy amikor szombat délben megjött a tüzifa, vágtam a pofákat, hogy ezt a kis kupacot öt perc alatt elégetjük, aztán három órán át tartott, mire ketten betalicskáztük a hátsó épületbe. Nem baj, az idő legalább tavaszias volt, a fa meg egy picit drágább, mert szárazon vettük csak a fele volt vizes.

Falusi eb távolról szemléli az érthetetlen emberi viselkedést, miután a kert végébe rohant az ellopott gyújtósnak valóval.

Kvázi falusi gyárek, talpig Jégvarázsban.

Azt sem vettem figyelembe, hogy egy teljes napot elvesz, hogy a házban elszórva található, még menteni kívánt bútorzatot becipeljem és elrendezzem a leendő nappalinkban (jelenleg: a Bázis), és kialakítsak egy egyhetes tartózkodásra (viszonylag) alkalmas, élhető placcot. Azért be kell valljam, nem volt túl nehéz dolgom, mert a Bázis majdnem akkora, hogy nagyjából elfér benne a mostani albérletünk (#hogyfogjákkifűtteni).

Btw a fűtés sem annyi, hogy feljebb tekerem a termosztátot, hanem Ember begyújt a cserépkályhába, ami egyébként sajnos bűnronda, de imádom. Úgyhogy még mindig azon vacillálunk, hogy mi legyen a nappaliban végül, kemence vagy kályha, és mivel szerelmes vagyok a mostaniba (hidd el, bármilyen csúnya, ha bejönnél a mínusz két fokból és hozzábújnál a forró cseréphez, te is menthetetlenül belezúgnál), felvetettem, hogy hagyjuk az egészet a francba és tartsuk meg a két szocreál szörnyeteget, de Papa megvétózta, mert ettől úgy érezné magát, mintha non-stop Tóthmamáéknál lenne karácsony másnapján bejglit rágcsálva, ami önmagában nem akkora tragédia, csak hát a saját nappalidban talán valami más hangulatot ragadnál meg.

Szóval régóta túrom a csinternetet egy valamire való fatüzeléses darab után kutatva, mert bevallom, valahogy nem tudom elképzelni a hagyományos búbost az otthonomban (tudom, egy köcsög vagyok, és minek költöztem falura, ha szerintem a kemence túl parasztos), mindegy is, hosszas keresés után végre belefutottam egy csodaszép cserépkályhába, amire nem csak egy "hát végül is oké" volt a reakcióm, hanem a szívem dobbant, "ez igen" felkiáltással nyomtam rá, hogy felkeresem a honlapot, ami feltöltötte a képet, és aztán koppantam, mert az álomkályha bizony a füzéri várban van. Lehet, hogy csak ez az egy problémám van az életben, hogy úrinőnek teremtett a jó Isten!

Ez az a csoda egyébként! Ugye? Ha valaki ismer olyan mestert (vagy kísértetet), aki ilyet készít nekem, ne habozzon elküldeni a számát (vagy végső nyughelyének címét)!

De hogy tovább bonyolítsuk az életünket, ebből sem lesz elég a sima verzió, hanem olyan kéne, ami vizteres vagy hőcserélős, de lehet hogy ez a kettő ugyanazt jelenti, még párszáz internet előtt töltött óra, és biztos rájövök, ahogy egyszerű asszony létemre a tökéletes mészhabarcs receptet is hamarosan álmomból felkeltve is tudni fogom (remélem).

A legjobb lenne, ha olyan lenne, ami mindjárt meleg vizet is tud varázsolni, persze hosszú távban gondolkodva is előnyös lenne, meg ezen a héten is jó lett volna, ha nem az egy főzőlapos rezsón kellett volna négyünknek vizet forralni a babakádban fürdéshez...

Az a gyanúm amúgy, hogy míg másoknak a komfort zóna elhagyása okoz fejtörést, nálunk ebben is épp a fordítottja a helyzet, nekünk a diszkomfort zónánkat kellene megpróbálni elhagyni végre. Mert valahogy mindig úgy alakul, hogy nem fulladnak kanapén elalvásba csendes tél esti filmnézések, hanem napról napra, hétről hétre, évről évre állandóan olyan helyzetekben találjuk magunkat, amik igénylik az ősember agyunkból előhívott tudományokat, ld. tűzrakás, hidegben nem megfagyás, kényelmetlen helyen aludni tudás satöbbi. És az a perverz az egészben, hogy mintha így éreznénk jól magunkat.  Egyrészt baromi szerencsések vagyunk Papával, hogy ebben épp hasonlítunk és közösen lehetünk ennyire hülyék, mondjuk a gyerekeket kicsit sajnáljuk néha, de mivel egyelőre nincs összehasonlítási alapjuk, ezért még azt hiszik, ilyen egy normális család. Másrészt kezdünk aggódni, hogy mi lesz, ha egyszer elkészül a ház, beleköltözünk és ott fogunk üldögélni a szép mázascserepes kályha tüzénél, a komfort zóna közepén és nem lesz hová menekülni. Lehet, akkor majd elkezdünk Alaszkában aranyat ásni vagy tartunk tehenet, nem tudom, végül is elég a mának a maga baja.

Attól egyelőre úgysem kell tartani, hogy sittysutty elkészül a ház, Papa szorgalmának köszönhetően most még egyre rosszabbul néz ki minden, mivel még csak a szétverésnél tartunk. Olyan a kertünk, mint egy jóképű devecseri szinesfémkereskedő portája, de a hozzáértő barátok azt mondják, lesz ez még rondább is. Ezt szeretem bennük, mindig lehet rájuk számítani! :)

Ez itt a hálószobánk. Már most látszik, milyen pihentető itt az alvás.

Kilátás a hálóból. Ugye festői?

Vendégszobánk nyitva áll a család és barátok számára, a különálló fürdő-részen a fagyiszínű burkolat teszi egyedülállóvá a mosakodás élményét - mutatja A Mester.

Meg van segítségünk is szerencsére: