A hétvége, amikor kicsit pofáncsapott a magyar valóság

Bár ilyen bejegyzéseket reggel illene írni, mert akkor egyébként sokkal motiváltabb vagyok, mint éjnek éjvadján - igen b'meg este kilenc nekem már éjszaka :) - mégis most állok neki, mert:

1. Papa és Medi lázasak és már egy órája alszanak, Lenke is bedobta a szunyát, úgyhogy be is pótoltam gyorsan néhány régóta halasztgatott teendőt (=szőrtelenítés, légyszi ne kérdezd, hogy miért tartott egy órán át), és rájöttem, hogy van plusz egy órám lefekvés előtt, amit talán nem azonnal Terápia nézéssel vagy teljesen haszontalan facebook news feed pörgetéssel kellene eltöltenem, hanem írással.

2. Elromlott az autónk, szerencsére egy méregdrága alkatrésze, amit ráadásul lehet, hogy mi rontottunk el, mert még mindig nem tanultunk meg rendesen autót vezetni (Sasha Mitic - a korábbi fauvé pólónk nem autó volt, hanem autónak látszó traktor), így eléggé fel vagyok paprikázva, hogy belevágjak egy ilyen kényes témába, még öt nappal a történtek valós ideje után is.

(Btw utánanéztem a neten, mi az a turbo, és mennyibe fog ez nekünk fájni. Először megkönnyebbültem, mert ilyen címmel még mese is készült, kis csiga a főszereplője és láttam a neten, hogy a turbo is csiga alakú, aztán mondták a szakértő ismerősök, hogy ennyi százezer meg annyi százezer, meg sajnálkozó szmájlikat kezdtek küldeni, amiből tudtam, nem sok jóra számíthatok. Boci kérdezte, hogy akkor most mi lesz, én meg egy klasszikus idézettel reagáltam, "a Jóbarátok maga az élet" alapvetés nyomvonalán: majd kiválasztjuk a kedvenc gyerekünket és csak őt küldjük egyetemre. Szóval küldjetek turbót, lécci, kösz!)

De nemez a lényeg (mint mindig). Hanem hogy a hétvégén Papa megint nekiesett a háznak, de mi most nem költöztünk Nyalkára a hidegre való tekintettel, csak húsz kilométer távolból szurkoltunk neki anyuéknál, élvezve a padlófűtés áldásait.
Még a múltkori egyhetes etapra kerestem egy épületgépész szakit, egyeztettem vele telefonon, mailben, aztán telefonon, aztán mailben. Hívtam két héttel előtte, egy héttel előtte, egy nappal előtte, majd aznap, amikorra mondta, hogy talán szerinte (végül is!) ráér. Utolsó beszélgetésünkkor (amit nem egy száguldó mentőautó szirénája szakított félbe haha...) az időpont egyeztetése előtt, vagyis amikor azt kezdte el mondani, hogy "hát... ööö... végül is... ööö... úgy néz ki jó lesz ma valamikor... ööö... délután", megszakadt a vonal, amit én isteni jelnek vettem, mert ha egy rohadt időpontot nem tudunk két hét alatt megbeszélni, vajon hány év alatt találná ki, hogy hol legyen a mosógépkiállás?
Úgyhogy inkább feladtam, és feltúrtam újra a csinternetet, lesz ami lesz, "aki felveszi egyáltalán a telefont, az jöhet" - alapon. Találtam is egy jó faterfejű szakibácsit, aki a honlapja szerint mindenhez ért - hőcserélős kályha, napkollektor, gépészet, mestermunka satöbbi! Ctrl+c Ctrl+v-ztem neki az előző szakinak küldött mailt, és aztán két hétig nem kerestem, felesleges energiákat nem ölök a projektbe, ha egyszer úgysem jelenik meg végül. Szombaton meg rámcsörgött indulás előtt, hogy egyeztessük a címet. Volt nagy öröm, boldogság! Előbb odaért Nyalkeszra mint én. Mire megjelentem csecsemőstűl, már felfirkantotta egy spirálfüzetbe az alaprajzot, amit ugyan mailben elküldtem, de az okostelefonja elkeverte. Na én megmutattam neki rögtön hová keverte, hát a beérkező üzenetek közé, a kis huncut, de nem baj, lényeg, hogy már megvan!
Annak ellenére, hogy csak egy egyszerű asszony vagyok, elkezdtem neki taglalni majdani fűtés- és vízrendszerünk képzeletbeli részleteit. Mondtuk, hogy a gázt szeretnénk kivezetni, napenergiáról menne a villany és esővízgyűjtős wc öblítést kérünk, meg fatüzeléses vizteres kályhával szeretnénk fűteni. Erre ő: Hő hó há hő hó akkor legyen itt a gardrób helyett egy kazánház, tegyünk bele gázkazánt, mert az sokkal olcsóbb, különben se vezessük ki a gázt, mert majd rájövünk, hogy anélkül nem lehet élni és akkor majd kétszázezer lesz visszahozni a telekre! Amúgy a wc nagyon jó ötlet, ássunk hozzá kutat, akkor jó olcsó lesz. Az az infó nem ment át, hogy ebben a kérdésben nekünk nem a spórolás az elsődleges motivációnk, (persze az is), hanem hogy nehogymá' 20 liter ivóvízzel öblítsük le az exkrementumot. Aztán felvetette, hogy legyen a nappaliban egy díszkályha, ha nagyon fát akarunk égetni, de a melléképületbe tegyünk inkább mégis egy vegyestüzelésű kazánt, abba bármilyen szemetet bedobhatunk.



via GIPHY

Mint aki semmiből nem tanul, még bedobtam, hogy mivel az energetikai tanúsítvány szerint egy szalmakupacban lakunk, amit a szél hordott össze, biztos jó eséllyel kapnánk pénzt az Otthon Melege Programban vagy más pályázaton. Akkor elkezdte mondani, hogy hú de jó ötlet, és már röpködtek is a hungarocell, szigetelés, a polisztirol és egyéb vályogházas körökben szitokszónak számító kifejezések. Nem biztos, de talán még a beton is elhangzott. Ha mindez a Vályogházak facebook csoportban történik, azonnal szanaszétalázták volna a szakibácsit, pedig amúgy ő biztosan nagyon jó szakember, csak hát, izé.. nem ugyanúgy látjuk a világot, na!

A napkollektorra is mondta, hogy az drága, meg amúgy is négyévente fel kell újítani, és különben is, mi van ha több áramot termelünk, mint ami elfogy. Mondom, nem úgy van az, hogy akkor az bemegy a közösbe, nekünk meg jóváírják? Hó hő hú há micsoda? Magyarországon? Ha többet teccenek termelni, akkor azt ki kell fizetni az Eonnak!



via GIPHY

Meg egyébként is a napelemet meg fogják adóztatni. És még folytathatnám, mert annyi volt az információ, hogy egy óra után - mire távozott a szakibácsi, hogy akkor most kiszámolja a "mennyi az annyi?"-t, teljesen reményvesztetten meredtünk magunk elé, meg egymásra 12 fokos nappalinkban, a hideg kályha előtt ülve, előrevetítve a borús és soha ki nem fizetődő jövőt.

Aztán összeszedtük magunkat. "Erre majd holnap gondolok, különben még beleőrülök" - váltottam témát Scarlett O'hara szavait idézve, és elköszöntem. Papa tovább verte a vakolatot, én meg hazakocsikáztam anyuékhoz. Bekapcsoltam a rádiót, hátha valami sekélyes popszám felvidít, de csak reklámblokkok mentek, majd 'A férfihang' bemonta, hogy Soros György a világ legbefolyásosabb milliárdosa, a többire nem figyeltem, mert azt hallgattam, milyen fura hangot ad a kocsi gázadáskor...


Szóval küldjetek turbót légyszi!!


:)

A tökéletes nap...

...amikor a hosszú tél után először érzed, hogy a nap végre nem hidegen és fénytelenül süt, hanem meleg sugaraival simogatja az arcod, a tavasz első virágzó ígéretét nyújtva. Először érzed a levegő rezgését, a felengedett föld illatát, minden bársonyos, letisztult, friss.

A gyerek boldog, elkókad az élettel teli kipárolgástól, el-elszunnyad a hintában. Mindenki kedves, mosolygós, éledezik az emberek szívében a jóindulat. A küzdelmeknek vége, vagy legalább új erőt merítünk az ébredező föld energiáiból.

Anya tökéletes ebédet főz a semmiből ezen a lusta vasárnapi délelőttön.

Jó cupákos marhalábszár, koncentrált marha íz, zsírtól maszatos ujjak és ajkak. Zöldségek, édes és sűrű mártás, fancy fusilli lunghi. :)

Aranykalitka

Bécs kifújt, nálunk legalább is.

Hogy ez mit jelent? Lehet, hogy csak azt, hogy mi alapvetően elégedetlenkedő, panaszkodó, gyökértelen savanyújóskák vagyunk, akiknek egyszerűen nem lehet a kedvére tenni.

Mikor otthon voltunk, szerettünk volna külföldön lenni. Most hogy itt vagyunk, szeretnénk hazamenni.

De mi változott? Mi történt?

Alapvetően semmi. Több, mint két éve élünk Bécsben. Ezalatt megtanultuk a nyelvet, ha nem is anyanyelvi, de legalább erős középszinten. Kiismerjük magunkat, boldogulunk az ügyintézéssel, berendezkedtünk. Itt van a lakásunk, a biztosításunk, a bankszámlánk. Itt született a kislányunk. Innen kapjuk a fizetést, a gyest, a családi pótlékot. Ez itt a létérdekeink központja, hogy hivatalosan fejezzem ki magam.

Akkor mi a baj? Mi kellhet még az embernek?

A kiköltözést követő kezdeti sokk után azonnal belevetettük magunkat a bécsi életbe. Szórakozni jártunk, várost nézni és barátkoztunk. Német tanfolyamon, munkahelyen, bulikban, interneten. Igyekeztünk osztrák barátokat szerezni, egyrészt a nyelvgyakorlás miatt, másrészt a kaland kedvéért. Jól alakultak a dolgok, sokáig reménykedtünk, hogy ezekből lesz valami maradandó kapcsolat, esetleg barátság. Az osztrákok nagyon kedvesek, előzékenyek, udvariasak. Örömmel megisznak az emberrel pár sört, elhívnak bulizni, vidám és lelkes társaság.
Aztán idővel rá kellett jönnünk, milyen felszínesek ezek az ismeretségek. Igen, lehet, hogy valami belénk kódolt kisebbrendűségi érzés mondatja ezt velünk, de minden kedvesség ellenére is valahogy mindig ott lógott a levegőben az az "idegen-érzés". Hogy nem vagyunk egyenlőek, mert mi vagyunk a szegény szomszédok, és a mi életünk az bizony csupa jaj meg juj.
Valószínűleg ez abszolút nem tudatos, de tátong köztünk valami szakadék. Egyszerűen másban nőttünk fel. Másrészt főleg kommunikációs szakadékról van szó. Akármilyen sokat tanulunk is, egy emberélet is kevés lenne ahhoz, hogy a nyelv finom rezzenéseit egy idegen országban nem hogy használjuk, de legalább megértsük. Megtanultuk mi a hóhdojcsot, de ez nem Németország, hanem Ausztria, annak is a fővárosa, ahol a környező vidékről idetelepült osztrákok "hegyi ember" akcentusa évtizedek óta keveredik a bevándorlók (törökök, albánok, szerbek, macedónok, szlovákok, magyarok stb.) lebutított, merő jóindulattal is csak közepesnek ítélhető németjével. Szóval eleve sokszor nem értjük mit beszélnek, így a poénok se nekik se nekünk nem csattannak olyan nagyot. A poént magyarázni pedig...
Vannak témák, amikről már tudunk beszélgetni, van egy adott szókincsünk, azt bőszen használjuk, a többi esetben pedig kukán ülünk. Érthető, hogy nem mi vagyunk a legszórakoztatóbb társaság.

Pedig mi tudjuk, hogy jó fejek vagyunk, de minél inkább be akarjuk bizonyítani, annál kétségbeesettebbeknek tűnünk. És azok is vagyunk.

Lassan két és fél éve, hogy búcsút intettünk a hazánknak, az új lehetőségek reményében elhagytuk a családunkat és évtizedes barátságokat. Azt gondoltuk, az igaz barátság majd legyőz minden akadályt (haha), de ha nem lehet hozzánk felugrani egy sörre, vagy nem tudunk leugrani (érdekes mennyit ugráltunk mi annak idején), szóval ha nem tudunk leugrani a Factoryba elröhögcsélni a napi hülyeségeken, már nem olyan érdekes az egész. A régi emlékek egyre megkopnak, a helyüket pedig nem töltik be újak. Egyre laposabbak a beszélgetések, egyre ritkábbak a hívások. "Majd jövünk" mondják, "majd jövünk" mondjuk, de már akkor tudjuk, hogy ebből megint nem lesz semmi. Mert mindig a jelenlévők a fontosak, mi meg nem vagyunk jelen. Nincs ezen mit szépíteni, mára két-három ember maradt az egykor két lakást is megtöltő baráti társaságból.
Ez még mindig elég lenne, ha legalább velük meg lehetne inni egy sört, el lehetne szívni egy cigit, de nem lehet, maradt a skype.

Barátok nélkül pedig nem megy. Sivár a terep.

Akkor jöjjünk haza! (haha) - gondolta Adri, aztán a tovagurította a babakocsit Pest kátyús járdáin, úton az akadálymentesítetlen tömegközlekedés felé, ami elvitte a pótjegyes gyorsvonathoz. Vígan feldobta a peronról az egy méter magasan lévő vonatra a babakocsit, vagyis dobta volna, de babakocsi szállítására kialakított vagon ajtajában a három lépcsőfok mellé még keresztrudat is tettek nehezítésként (vagy kihívásként?). Így nem törődve az amúgy is rosszallóan néző utasok véleményével, vaskos káromkodások közepette felküzdötte a gyereket a büdös, ótvaros vonatra és hazadöcögött az ordító csöppséggel.

Otthon(?) - Bécsben - elolvasta az Indexen a friss híreket: mutyi, botrány, tüntetés, netadó.

Jó, akkor maradjunk itt. Végül is nagyon jó itt...

Gyesen vagyok, de gondoltam, tanulok, vagy valami, hogy javítsam az esélyeimet a gyes utáni visszatérésre. Elsétáltam a helyi "támogató alap"-hoz, és mondtam, hogy szeretnék elvégezni egy tanfolyamot. A "Beraterin" kikérdezett, és tájékoztatott, hogy mivel gyesen lévő anyuka vagyok, jár nekem 2700 € támogatás, ha ez több mint a tanfolyam ára, akkor a különbözetet használjam fel arra, hogy a németemen javítsak.

Bár az itteni árakhoz képest nem valami sok a gyes összege, de azért bőségesen el lehet belőle éldegélni, emellett bár nem vagyok osztrák állampolgár, simán jár nekem az esély és egy halom pénz a továbbtanulásra és ingyen megtanítanak németül is, hogy minél nagyobb hasznára legyek majd az osztrák államnak, dacára, hogy én a frissen szerzett tudásommal lehet, hogy azonnal hazaszökök. Nincs röghöz kötés, nekik ez így is simán megéri. Szerintük ez jár, nemzetiségtől függetlenül. Ha jobban meggondolom, szerintem is. Csak azt nem tudom, hogy a hazám szerint miért nem.

Szóval hülye lennék hazamenni. Ennek - mint ahogy mindennek - nyilván ára van.

Itt ülök az aranykalitkámban egy halom pénzzel és lehetőséggel, a tökéletes szociális hálót élvezve, ami akkor sem vetne ki magából, ha a legelvetemültebb ráutazós külföldi lennék, és közben arról álmodozom, hogy leugrok a Factoryba ezt elmesélni valakinek. Csak az innen három órányira van. Négy, mert Pesten mindig dugó van.

Puff neki.

lazy sunday

Itthon vagyok, végre itthon, most egy darabig soha többé nem kell dolgoznom. Telnek múlnak a percek, a napok, nem mondom, hogy semmin nem aggódom, de úgy összességében megnyugodtam. Van már babaágy, pelenkázó, ma megyünk ágynemű beszerző körútra Gusztival.
Szombaton sajnos temetésen voltam, elég messze, Szentgotthárd mellett, két óra vonatozás, aztán két és fél óra autóút csak oda, szertartás, beszélgetés a rokonokkal aztán vissza Bécsbe, háztól házig öt és fél óra. A lábaim valószínűtlenre dagadtak, az utolsó pár méteren már majdnem sírtam, úgy fájt, de aztán összeszedtem magam.
Így maradt a tegnap, hogy Papával tartsunk egy kis hétvégét. Megígértem magamnak, hogy én az égvilágon semmit sem vagyok hajlandó csinálni, amit nagyjából be is tartottam, bár egy kis ruhaszelektálás és főzés még így is belecsúszott, de a nyughatatlan lelkemnek ennyire szüksége is volt.
Ez a hetedik hónap, állítólag ilyenkor jön a "fészekrakási láz", amit én rendesen meg is érzek, állandóan csak azon agyalok, hogy mit hogyan rendezzek el még a baba érkezése előtt, kipakolok, bepakolok, csinosítgatom az otthont. Kisöpröm az életemből az évek alatt felhalmozott rendetlenségeket és mindent szépen elrendezek, hogy legyen majd mit szétzilálni a kis Medivel :)
Vettem például egy szuper tárolót az ékszereimnek, az ikeában árulják Godmorgon néven és nem tudom eredetileg milyen funkciót lát el, de én remekül belerendezgettem a bizsut:

http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/40164947/