Kaffka Margit irtó jó!

Borsódzó háttal keltem hétkor, és vágtam neki ma reggeli kényszer/ajánlottan kötelező győri kiruccanásomnak - igen, a belvárosba bemenés az nekem már kiruccanás. Tesóm valahogy bepalizott és rávett, hogy menjek be helyette fősulira, és a TO-n hagyjak ott valami fénymásolatot. Már eleve így tenni szívességet, hogy az embernek eszébe sem jut ellenkezni, mert fel sem fogja, hogy van más választása, fura helyzet, de aztán végül jól sült el a dolog, kb fél óra alatt végeztem, aztán a megyei (könyvtár) felé vettem az irányt.


Nagyon szép reggel volt egyébként, láttam a napfelkeltét (meg minden), úgyhogy kisebb kerülővel mentem vissza a Baross útra, a Radó-szigeten keresztül, ami - most hogy teljesen belepte a hó, és egy teremtett lélek nem járt arra - egyszerre volt fagyos és mozdulatlan, de friss és barátságos is.


A könyvtár pedig még vonzóbb számomra ilyenkor, nyitás után, a nénik kedvesek, még ébredeznek ők is, kávéznak, esetleg el lehet csípni pár tegnapi pletykát, szóval összességében hangulatosabb így, de lehet, hogy csak én voltam még a szokottnál is lelkesebb.


Gyorsan választottam pár könyvet erre a hónapra, és kifelé menet úgy döntöttem, a fekete, kemény borítójút fogom először elolvasni, a címére nem is emlékeztem akkor. A buszon bele is kezdtem, és ahogy kinyitottam, már tudtam, ez jó választás volt. Persze nem szállt meg semmilyen látnoki képesség, az első oldalra viszont félreérthetetlenül odafirkálta valaki:


Hát szóval, az a helyzet, hogy Kaffka Margit irtó jó, három felkiáltó jellel! Ennek akkor sem lehetne ellenállni, ha kritikusok hada ítélte volna a művet könyvégetésre.

Remélem, nem csalódom, bár ez már most meghozta az "árát", egy reggeli koránkelést...

Reménytelenül

Lassan, tűnődve



Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.


Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.


A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.



http://www.youtube.com/watch?v=mj95t5ALAGQ&feature=related

Film(nem)ajánló

Ellenségeim számára sürgősen eladó ingyen elvihető egy Ken Park dvd, egyszer használt, újszerű állapotban! Egyes képi- és hangelemek véletlenül nem lettek felkavaróak, a másik 99 % igen, úgyhogy megtekintését csak perverz, pedofil, szadista-mazochista, köpködős pisi- és kakiszex kedvelőknek ajánljuk!
Ha akartok látni egy hihetetlenül semmitmondó, ám annál gyomorforgatóbb filmet, gyertek, azonnal odaadom életem nagy félrevásárlását!
A Ken Park pár alulszocializált fiatal defektes szexulális életét hihetetlenül unalmas módon bemutató horror-gyerek-pornó. Az első 10 perc még izgalmas, mert azt hiszed, hogy a megbotránkoztatáson kívül van valami más célja is. Az utolsó percben azonban kiderül, kár volt végigszenvedni ezt a sok mocskot, a "hellyel-közzel tanulság" ugyanis elég sutára sikerült - jobb lett volna ha anyád abortál. Hát... A rendező mamája tényleg meggondolhatta volna még egyszer!
Ez az egy jó fej van benne, de aztán ő is leszúrja a nagyszüleit meztelenül, aztán majdnem rájuk élvez, csak sajna ugatni kezd a kutya...
Szóval, ha szeretnél egy igazán elcseszett vasárnap délutánt magadnak, akkor oda'dom a dvd-t, nekem már biztos nem kell.

Abigél


A ma esti depresszió tárgya a Zsurzs Éva által 1978-ban megfilmesített Abigél. Nem mintha rossz lett volna, a film - ahogy Szabó Magda története is - 10/10-es, mégis a pozitív végkifejlet ellenére is az egész annyira nyomasztó. Ahogy a kis pesti lánynak egyszerre véget ér a gyermekkora, és kénytelen valahogy eligazodni a felnőttek világában, ahol senki nem az, akinek látszik és még a legjobb szándék sem vihető keresztül egyenesen.

A Matulában honos vasfegyelem megjelenítése persze megint okot adhat a szokásos keresztényüldözésre, első hallásra én is úgy ítéltem meg, hogy talán öt percet sem bírnék ki ilyen körülmények között. De a hiba talán bennem van. Őszintén úgy gondolom, hogy nem volt olyan hiábavaló a szigor, és a csúcsjelenetnél kiütközik, hogy ez a mindenen uralkodó lekorlátozottság azért óriási belső tartást adott az így élőknek, illetve az, hogy a fagyosnak tűnő külső sokszor jóval emberibb és szeretetteljesebb belsőt takart, mint egyébként.


A színészek zseniálisak, Ruttkai Éva egyik kedvencem, annak ellenére, hogy ő nem volt az a tipikus szépségideál, mégis volt benne valami, ami felejthetetlenül bájossá tette őt magát és a játékát. Szerencsi Éva viszont csodálatosan szépséges volt, volt benne valami Audrey Hepburn-szerű, a tartásában, az arckifejezésében, csak valahogy sokkal szomorúbb. Szomorúan szép. Ez csak hozzátesz a tényhez, hogy milyen nagyszerűen és hitelesen játszotta Georginát.
Garas Dezsőt eddig egyáltalán nem szerettem, de ebben a filmben ő is annyira más.


Olvassátok és nézzétek meg az Abigélt, szerintem fantasztikus!

Tátikapuki

A címet ebből a fantasztikus dalból szereztem:

http://b-lga-meki-mp3-download.kohit.net/_/556545

Ezen a linken letölthetitek* a legújabb impulzust, ami körülbelül 15 perce ért, és azóta 3szor is meghallgattam ezt a számot - ettől vagyok én ilyen elvetemült. Naná L'art pour l'art-on nőttem fel, meg Belgán. Most már értitek. Ennyire megfogott a hangulata, egyszerűen magával ragadott az ökörség!

Tessék elgondolkodni rajta, hogy honnan vette a Kaukázus az ötletet a Teszkóhoz (amit egyébként szeretek)!
A kultuszzenét meg hallgassátok!

A tátikapuki pedig ezentúl külön címke lesz a blogban, az összes hülyeséget ez fogja jelölni és kész! Punktum!


*valójában weboldal, fent katt a Download now melletti izére! Csók!

Gyurcsány és 2009

Tudom, hogy most az újévi fogadalmaimat és amolyan bridzsitdzsonszos csakazér'is lefogyok megmondásokat kellene blogolnom, de ettől egyelőre - magvasabb gondolatok megszületéséig - eltekintek.

Helyette olvassátok el ezt a tavalyi cikket, aminek egyáltalán semmi köze nincs az új évhez, sem Kiszel Tündéhez, és Gyurcsány Ferenchez sincs (a cím kamu volt, de végülis továbbolvastál, nem?), és amit nem én írtam (hanem valaki más, mégis mit gondoltál!?), de valamelyest kapcsolódik hozzám, és a néhány bejegyzéssel ezelőtti picsogásaimhoz - nevezetesen a főiskoláról egyetemről szólóhoz. Találó, vicces, kellően ízléstelen :) .

"Ez csak úgy sikerülhetett Önöknek, hogy képesek voltak letenni egy középszintű érettségit, amitől persze írni-olvasni még nem tudnak, viszont mégiscsak, még így is, nemzedékük legtehetségesebbjei közé tartoznak. Külön köszöntöm Nagy Zoltán kollégát, aki a jelentkezéskor romának, diszlexiásnak és terhesnek vallotta magát a pluszpontokért."

Íme:
http://reakcio.blog.hu/2008/09/08/tanevnyito_beszed