Művészet

"- S az élet legmagasabb rendű formája a művészet, mert a művészet a legnagyobb, a legmagasabb rendű életszeretet.
És így folytatta:
- Ügyet se vessetek a mulandó dolgokra, mert az örökkévalóság számára alkottok és az örökkévalóságban álltok. Valami Savonarola nevű szerzetesről beszélnek mostanában. Azt mondják, lázítja a népet és az idők végezetéről prédikál. Én már sokszor hallottam prédikálni az idők végezetéről. Az isteni Donatello azt mondogatta: valahányszor azt hallod, hogy valaki az idők végezetéről prédikál, eredj, végy kezedbe vésőt, alkoss és építs. S ha leomlana a szikla, amely előtt állsz, végy két-három követ és építs új sziklát, talán az kegyelemre talál majd Isten színe előtt. És ha romba dőlne a város, melyet elhagytál, végy fát és vasat és építs új házat magadnak, az emberi kéz alkotása talán kegyelemre talál Isten színe előtt a pusztulás órájában. S ha azt látnád, hogy az emberek kezét elsorvasztja a rémület, tartsd fel kezed magasan az ég felé, talán megkönyörül az Úr alázatod és akaratod mozdulata láttán és nagy kitartásodért elfordítja tőled a pusztulást. Én mindenkor szót fogadtam mesteremnek és barátomnak, az isteni Donatellónak. Midőn Bellerophónómat mintáztam, furcsa álarcosok bukkantak fel Firenze környékén és az idők végezetéről, az Antikrisztus jöveteléről, a csillagok hullásáról beszéltek. Azt mondták, megnyílik majd a föld. Én bronzba öntöttem a szobromat és az én bronzom megmaradt. Magasra ágaskodik a szárnyas paripa, és az ifjú lovas teste a ló erejével viaskodik, ez az én Bellerophónóm. Az én bronzom megmaradt, de azok, akik a világ végét tanították, sehol sincsenek már, az eretnek máglya lángjai emésztették el őket. Midőn a Lovascsatán dolgoztam, rettentő módon elterjedtek mindenféle prédikátorok, akik az Isten harmadik országának eljövetelét, az emberi munka és az emberi igyekezet hiábavalóságát tanították. Én alkottam, ők prédikáltak. Én befejeztem a művem, ők elpusztultak. Sok ehhez hasonlót tudnék mesélni. Soha ne hagyjátok megtéveszteni magatokat az ilyesmiktől. A művészet örök, mert a művészet Isten szerzetesrendje, az élet legmagasabb rendű formája."

Karel Schulz: Kőbe zárt fájdalom
Bertoldo mester tanítása

never over

Mai és mindenkori mottó:

Akkor is tovább menni, amikor mások már feladnák!

Legyen így :)

Valami ébredés

Igen, gyerek vagyok, gyerek vagyok még magam is, de már beveszem a vitamint kérés nélkül, anélkül, hogy anyu mondaná. Már én vagyok, aki figyel, aki odafigyel.
Csak a zene kell, az hiányzik, meg a reggeleim. Az ébrenlét. A gyerekek még ébren vannak, mondja a Feldmár, csak mi altatjuk őket és magunkat, mi igyekszünk folyton, hogy aludjanak, és ők igyekeznek mindig, hogy mi ébren legyünk. Harcol bennem a gyerek és a felnőtt, ébren is alszom, talán álmaimban vagyok éberebb, de reggelre kelve ahogy felfordul a gyomrom, gyorsan elfelejtem, amit éjjel az álmok üzentek.
Pedig ébredni akarok, észnél lenni teljesen, úgy élni, hogy tudom, mi folyik itt körülöttem, nem csak úgy, hogy félájultan sodor az ár.
Csak zene kell, az segít.

Például ez.

Most akkor hogyan kell boldognak lenni?

Tegnap másfél órával később keltem, mint ahogy terveztem. Igaz, nagyon kimerítő hetem volt, és rám fért az alvás, de nagyszabású terveim voltak a szabadnapomra. Bosszantó, ha már az ébredés pillanatában eleve másfél órás csúszásban vagy.
Éktelen haragra gerjedtem magam iránt. Az első korty kávé után azonnal tanulni kezdtem, de nem ment, hiszen még nem voltam magamnál. Aztán órákig nem ment semmi. Csak ültem a to do lista fölött és bosszankodtam, hogy így ez nem fog már beleférni, arról is le kell mondanom, satöbbi.
Sosem fogok megtanulni németül.
Nem fog sikerülni a vizsgám.
Sosem lesz rend ebben az átkozott szobában.
Sosem fogom elolvasni ezt a könyvet.
Meg minden.

Belesüppedtem az önostorozásba és így a maradék időt is elvesztegettem, ettől persze még idegesebb lettem.

Boci szerint ez a fejemben élő "parancsnok", aki a születésem óta a fejembe hipnotizált elvárások manifesztációja. Nem pont így mondta, de gondolom, ez a lényeg.
Hogy mindig jónak kell lenni, tökéletesnek kell lenni, mindig mindenhol időben ott kell lenni, tisztán, üdén, gondolataimat rendezve, mert így helyes. Mert ha nem így van, csöves leszek. Mert amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Mert különben "rossz gyerek" vagyok.
És ha rossz gyerek vagyok, akkor nem jár csoki. Akkor nem mehetek ki a játszira. Akkor nincs tévénézés lefekvés előtt.
Mert ha így viselkedsz, nem lesz belőled semmi!
Mert nézd, az Ágika rendben tudja tartani a holmiját!

És annyira erős a hipnózis, hogy az elvárások egybeolvadnak azzal, amit az igazi énem fontosnak tart az életben, és nem tudom megkülönböztetni, hogy mit teszek magamért és mit teszek azért, hogy megfeleljek.

Eközben akár jól is érezhetném magam. Csak úgy egyszerűen.

"Az egész élet egy kibaszott szépségverseny..."
Kapják be:

vagyis

tudom, hogy vége lesz majd, de hadd mondjam el, iszonyatosan nehéz. "A napba nézek, és fázik a szemem".
Nehéz tetterővel kelni, a napsütésbe mosolyogni, megfüröszteni benne az arcom, lépdelni, egyik lábat a másik után. Küzdeni magammal. Úgy érzem, az egész világgal kell megküzdenem. Hiszen önmagam vagyok az egész világ, a világom. Egyedül vagyok, senki nem lehet ugyanott, ahol én. Várok. Hány éve tart már ez az átmenet?

Szerintem meg

Sokkal többet tudhatnánk meg a világról, ha az emberek többsége nem szégyellné elmondani az igazat.

Tizenhét

Sasha-t hallgatok, a Warehouse-os mixet megint, ez elég jó. Gyógyítgatom a kis hülye lelkem. Délután még uborkát is tettem a szememre, közben Pavarottit hallgattam, ami borzongatott, aztán elaludtam rajta. Minden csak percekig érdekel.
Végül is a strandra menéssel kezdődött, de az egész a fáradtság miatt van. Tegnap összevesztünk itt mindenkivel, annyira bagatell ("na de hát én vagyok a lektor"), annyira hülyeség, hogy szégyellem magam a kisszerűségéért. Strandra akartam menni, nagyon. Van az a küzdelem, mikor egyetlen cél lebeg a szemed előtt és mindent beáldozol érte, már csak arra tudsz koncentrálni.
17 szobánk van napok óta. Minden nap ugyanannyi. (Ó kedvencem ez itt a tizennyolcadik percnél, de túl rövid, kedves Sasha, ezt elrontottad, alig élem bele magam, már el is illan) Szóval tizenhét. Reggel meglátom a listát, hétfői lista, jó, letoljuk, ma nincs strand. Aztán a keddi lista megint tizenhét. Sikálok, súrolok ezerrel, de túl későn végzünk, vagy valami közbejött, mindegy, vigasz cigi. Szerdai lista, tizenhét. Ez a szám uralja az életem. A nap fényesen sütött tegnap, alkalmas, nagyon is alkalmas strandolásra, főleg itt Bécsben, ahol a hegyi szelek valahogy mindig esőt meg rossz időt kavarnak nyáron. Sikálok, súrolok.
Sikálok, súrolok.
Sikálok, súrolok egészen tizenhétig. Megszállottan, villámgyors mozdulatokkal.
És bumm, megint közbejött valami.

És én tényleg azt hittem itt a világ vége. Olyan erejű düh öntött el, hogy magam is csodálkoztam. A strand miatt.
De valahol érthető ez, ha az embert megfosztják a szabadságtól, abba beleőrül. Ezt most már biztosan tudom, talán még Petőfit is olvasok ezután.

Összekiabáltunk itt, jól megbántódtunk és megbántottunk mindenkit.

Aztán délután négykor nagy duzzogva, puffogva elindultunk a strandra fröcsélni.
Tényleg nincs ilyen szó, aláhúzta a helyesírás-ellenőrzés. :)

A strand megvárt, csodálatos forrón izzott a nap, söröztünk, cigiztünk, olvastam a Gyöngéd barbárokat, és iszonyatosan jól éreztem magam. Na tessék, megint hülye voltál, a dolgokat nem akarni kell, hanem csak tenni. Mindig elfelejtem ezt, hogy a haraggal csak magamat vadítom, akár jól is érezhettem volna magam egész nap. Mindig elfelejtem, hogy a megszállott küzdelem szinte kivétel nélkül célt téveszt.

Csütörtök, tizenhét szoba.
Und so weiter...

a megváltoztatandók megváltoztatásával

Végtelen számú jelkép között élünk, valószínűleg a jelképek egy ezrelékének sem tudjuk meg a jelentését életünk végéig. Az embereket egyre újabb hatások érik, melyek közül egyik sem egyforma. Ha együtt vagyunk sem érzékeljük ugyanúgy ugyanazt a valóságot, mert két különböző pontból nézzük. Sosem lesz ugyanaz. Az emberek között lehetetlen a teljes egyetértés. A lélek megismételhetetlen.

Régről

Érdekes, erre már egyáltalán nem emlékeztem:

"Vajon volt-e már a földön olyan büszke lélek, amely megvetette a reményt?"

Jelentés Grecónak

Fa, fekete, kék, szép...

2 éve porosodott már nálam egy tesco-s üzenőtábla. Még az otthonról elköltözéskor vettem, akkoriban még korrepetáltam, és gondoltam nagyon kell nekem egy ilyen. Azóta hurcolom albérletről albérletre, aztán ide a lakásomba, de mindig csak néhány idézetet firkáltam rá, semmi lényegeset. A legutolsó: "Az én szerencsém mindig abból eredt, hogy valami szerencsétlenség ért." Hrabaltól származik, az utóbbi egy évben ez volt rajta, már annyira odakövesedett, hogy csak acetonnal lehetett letakarítani a műanyagról..

5 héttel ezelőtt olvasgattam az Otthonkommandót, Ditta kitalált egy lakberendező workshopot, laikusok számára. Nézegettem a témákat, azonnal fellelkesültem, és ész nélkül jelentkeztem. Kicsit aggódtam aztán, nem hamarkodtam-e el, lesz-e erre időm, pénzem, de úgy gondoltam, 10 év közgáz után csak megengedek magamnak egy olyan tanfolyamot, ami végre érdekel is :)

És baromira jól tettem!

Aggódtam azon is, hogy munka után hogyan lesz kedvem átutazni Óbudára és három órán keresztül interaktívkodni, de azt vettem észre, hogy az órák után nem fáradtabb, hanem sokkal élénkebb vagyok, mindennek van értelme, tele vagyok ötletekkel, inspirációval.

Teltek a hetek, ezen a héten volt az utolsó óránk. Főleg a színekről és azok használatáról volt szó. És akkor beugrott - még ott az órán - a csúnya fa üzenőtábla. Valahogy összeállt a fejemben a kép, hogy miért nem illik a lakásba, sehova igazából, egyik helyre sem, ahol eddig laktam. Mert borzalmasan unalmas és csak egy üzlet negyedik polcának hangulatát tükrözi, semmiképp sem a a saját stílusomat.

Aztán eszembe jutott, hogy én ezt a táblát azzal a céllal vettem meg, hogy lefestem, régen az első albimnak a falát is telerajzoltam mindenféle képekkel, igazából mindent festettem, amit a kezem ért, még csigaházakat is, de a fa tábla valahogy kimaradt. Aztán teltek a hónapok, költöztem egyik helyről a másikra, új munkahelyem lett - ahol szürkék a falak és a bútorok - és valahogy elfelejtettem én is azt, hogy honnan, miért is indultam.

Előfordul az ilyesmi persze, de most úgy örülök, olyan felszabadító tudni, hogy nincs még minden veszve, hogy önmagam megtalálásához nem pszichiáter kell, hanem csak egy ecsetet kell fognom két-háromféle festékkel és minden értelmet nyer.

És mindegy, hogy egy jó könyv olvasása, egy rajz vagy egy finom étel elkészítése, amiben megtaláljuk magunkat, az élet ott van mindenben ami új, ami valamiből olyanná lett, ami azelőtt nem volt, és csak mi tehettük olyanná.

És íme a régi tábla:

Meg a festékek:

És tádámm:

Felkerült az új idézet is:

:)

Leiratkozás hírlevélről

Ön sikeresen leiratkozott!

Hurrá, kevesebb levélszemetet mindenkinek! 1500 olvasatlan levél vár a gmailemben. Az utóbbi hónapokban inkább már be se jelentkeztem, látni sem bírtam a temérdek levelet. Egyszer elkezdtem szelektálni míg Papa ps-ezett, mondván hogy úgysincs jobb dolgom, és úgyis túl kell ezen esni, de tíz perc és 300 törölt levél után elaludtam.

Talán ez az oka mindennek. Túl sok volt az információ az elmúlt két évben és ezek 80 %-a haszontalan. Túl sok a spam az életemben - ideje törölni őket.

Összezavarodtam és pánikba estem attól, hogy a fejemben kibontakozó és egyre csak növekvő káosz ellepte már az alapvető cselekvéshez és gondolkozáshoz szükséges területeket is.

Megrémít és megbénít ez a zsúfoltság, és ahhoz, hogy végre újra lépni tudjak muszáj rendet tennem. Persze időbe telik és időről időre újra elfog a pánik. De már egyre ritkábban és egyre rövidebb ideig. Ahogy nagyobb lesz a rend úgy kezdem újra világosan látni, honnan is indultam és főleg, hogy miért.

Igen, ideje törölni a spam-eket és a lényeges üzenetekre koncentrálni.

Akkor elkezdem valahogy. Most. Itt.

Emlékeztető önmagamnak 6.

Ha el is felejtetted, hogy ki vagy és óriási a zavar benned, próbálj arra gondolni, hogy most boldog vagy-e. Ha nem vagy önmagadban, akkor gondolom úgysem. Az első lépés megvan.
A következő az, hogy próbálj meg visszaemlékezni arra, hogy voltál-e maradéktalanul boldog az életben. Ha nem, akkor még sosem voltál önmagad.
Ha igen, emlékezz vissza, hogy milyen volt akkor az életed. Azt a pillanatot kell megfognod, amikor maradéktalanul boldoggá váltál. Volt ilyen pillanat, nincs észrevehetetlen átmenet. Keresd meg azt a pillanatot és próbáld kitalálni, hogy miért volt. Ugye kellett hozzá egy választás, valamilyen döntés? Nem vagy már messze.

Csupán újra meg kell hoznod azt a döntést, vagy egy másikat.

Igen.

Maradéktalanul boldognak lenni nem könnyű és nem megy egyik napról a másikra, főleg nem lehet erőltetni. De amikor a lehetőségek közti különbségek - miszerint boldognak lenni vagy minden más - a fejedbe tódulnak, kell hogy válassz, mielőtt minden életet és értelmet kiszorítanak a fejedből.

Csak utána tudsz élni és nem gondolkozni.

Minden más hiábavalóság.

Emlékeztető önmagamnak 5.

Ne csak a rád vonatkozó rész érdekeljen!

Emlékeztető önmagamnak 4.

Szívből beszélni a legnehezebb stádium, de nem baj, ha elvéted; csak bátorság, ne vitatkozz, ne meggyőzz, ha beszélsz, beszéljen belőled a kereső, a kalandor, ki bent messzi tájakon jár, és nem elhitetni akarja, hogy milyen dinók, meg Marklarok :) élnek azon a tájon hanem beszámol róla, és aki furcsán néz, kalandor társnak fogadja, borral pogácsával kínálja lélekben.

from Krampi

:)

Emlékeztető önmagamnak 3.

Ha valaha sajnálnád, ne tedd! Csak patkányok és férgek csúsztak-másztak a hajadban.

De már vége van.

Emlékeztető önmagamnak 2.

Soha többé ne menj olyan iskolába, ami igazából téged nem is érdekel!!!

Ha előrelátó csecsemő lettél volna...

...Felkötöd magad a köldökzsinórodra.

De te megszülettél
És nem vagy se hülye, se vak
Ha már itt vagy
Ne hagyd, hogy leállítsanak!

Ha nem akarod hallani azt, aki oktat
Mert véletlenül tudod
Hogy egy utolsó szemét
Ha azt gondolod róla
Hogy pofázhat és szophat
Fogd be a füledet
Vagy hallgasd ezt a zenét
Ha eleged van abból
Hogy senki se tudja
Hogy mit kellene csinálnod
Hogy jobb legyen a kedved
Mégis mindenki okos
Mert azt hiszi magáról
Fogd be a füledet
És hallgasd meg a csendet
Ha zavarni akarnak a depressziódban
Ha meg akarják mondani
Hogy mikor hova állj
Fogd be a füledet
Hallgasd meg a csendet
És ha szét akarják törni
Üvöltsél, hogy fáj!

Fáj!

Ha megkérdezik tőled
Hogy hova-hova-hova
És te nem akarod tudni
Vagy nem tudod a választ
Fogd be a füledet
Csukd be a szemedet
Távolíts el mindent
Ami erőszakot áraszt
Ha össze-vissza tapogatnak
Kiváncsi kezek
Mert nem tudják
Hogy téged simogatni kell
Robbantsd ki magadat
Élvezd az agyadat
Veszítsd el a tested
És csak befelé figyelj
Ha játszani szeretnél a játékaiddal
De azt látod
Hogy mindegyiket tönkretették végleg
Találj ki újakat, szopjad az ujjadat
Rugdoss és üvölts
És ne őrülj meg, kérlek!

Fáj!

Ha előrelátó csecsemő lettél volna
Felkötöd magad a köldökzsinórodra

De te megszülettél
És nem vagy se hülye, se vak
Ha már itt vagy
Ne hagyd, hogy leállítsanak!

Na, te csak ne vedd el tőlem azt
Ami az enyém
Na, vedd le azt a konyhakést
Az ereidről, kérlek!
Ha vérbe fagyva talállak
Az ábrándjaim helyén
Én megutálom magamat
De megutállak téged is
Na, csinálj szépen valamit
Kösd le gyorsan magadat
Nyúlj inkább a bugyidba
Vagy írj te is egy verset
Nekem nem jó érzés az
Hogy te ott térdig húgyos budikba'
Egy konyhakéssel nyiszáljad
A halhatatlan lelked!

Fáj!

Ha előrelátó csecsemő lettél volna
Felkötöd magad a köldökzsinórodra

De te megszülettél
És nem vagy se hülye, se vak
Ha már itt vagy
Ne hagyd, hogy leállítsanak!

Na látod
Túl vagy az egészen és itt vagyunk
Egészen egészben, egészen közel
És hogy te kizuhanj a képből
Amíg engem egy gépből
Hallgatsz, azt felejtsd el
Tudod te is simogatni magadat
És élvezni az agyadat
Neked használ az is, ami árt
És nagyon okosan tetted
Hogy elhoztad a tested
Mert tudod
Hogy nekem szükségem van rád!


Sziámi

Emlékeztető önmagamnak 1.

Nem úgy van az, hogy keresel valakit, aki végigvonszol az életeden.
Ne kapaszkodj!
Egyedül kell lázadnod.
Egyedül kell eltávolodnod.
Először egyedül kell az utcán hangosan énekelned.
Utána jön minden...