vagyis

tudom, hogy vége lesz majd, de hadd mondjam el, iszonyatosan nehéz. "A napba nézek, és fázik a szemem".
Nehéz tetterővel kelni, a napsütésbe mosolyogni, megfüröszteni benne az arcom, lépdelni, egyik lábat a másik után. Küzdeni magammal. Úgy érzem, az egész világgal kell megküzdenem. Hiszen önmagam vagyok az egész világ, a világom. Egyedül vagyok, senki nem lehet ugyanott, ahol én. Várok. Hány éve tart már ez az átmenet?