Régi szelek

Péntek, megint péntek. Megint hétvége. Egy újabb hét telt el, holnap nyugodtan ébredhetek, nem lesz különösebb dolgom, hisz itt úgyis megáll az élet. Egy jót főzni, egy jót enni.

Balogh Robertet olvasok megint, a Hollandi mártást. Az Elveszett annak idején a kedvencem volt, egy mondatát mottóul is választottam. Egy ismerősöm ismerőse aztán mondta, ismeri személyesen, egy borzalmas ripacs, rémes hólyag. Azóta - évek óta - nem olvastam tőle semmit. Már megvolt akkor is a Hollandi mártás, mert megvettem, de úgy látszik a határozott emberek még mindig egy perc alatt elbizonytalanítanak bármilyen kérdésben. Elbizonytalanítottak. Mert egyre erősödöm, ahogy Boci mondta, ezt gyakorolni kell, hosszú évek munkája lesz. Egyrészt megtalálom magam, hogy mit is gondolok, másrészt gyakorlom, hogy ezt el is tudjam másokkal fogadtatni. Nehéz menet.

De újra Balogh Robertet olvasok. Már az első pár oldalnál éreztem, hogy igen, ez egy hólyag. Abból, ahogy egy lányról ír, vagyis a lányokról általában. Aztán rájöttem, hogy ez csak egy átlagos férfi, aki nem szégyelli leírni a gondolatait. Gondolom a legtöbb férfi általában így gondolkozik, ahogy ő, és csak néha - a kivételes hölgyek számára - veszik elő a jobbik arcukat, ami van. De mindez csak találgatás.

Ami a lényeg, hogy ez egy jó könyv. Tudom, mert visz magával. Amit élvezet olvasni, az jó könyv, ennyi az egyszerű igazság. És ettől még lehet hólyag is.

Azt álmodtam, hogy kirándulni akartam a húgommal. A vasútállomáson voltunk páran, és ott jöttem rá, hogy a húgom még a suliban van. Odamentem érte, épp súlylökést kellett csinálnia a homokban. Mondtam, hogy siessen, mert három percünk van, hogy elérjük a vonatot. Aztán egyszer csak már úgy döntöttünk, hogy majd a következővel elmegyünk. De az óra máris azt mutatta, hogy újra csak pár percünk van elkészülni. Mindenki nyüzsgött, valaki bográcsot szerelt az udvaron. Bementem a lakásba, és mire visszatértem volna oda, az udvarra, addigra ott valaki más udvara volt és a ház amiből kijöttem másvalaki háza volt. Egy bajuszos férfié, ősz volt a bajusza. Elnézést kértem.

Látszólag semminek semmi értelme. De nem mentünk kirándulni, csak készülődtünk óráról órára, újra és újra. És végül minden eltűnt, az idő is, a csomagok is.