Tizenhét

Sasha-t hallgatok, a Warehouse-os mixet megint, ez elég jó. Gyógyítgatom a kis hülye lelkem. Délután még uborkát is tettem a szememre, közben Pavarottit hallgattam, ami borzongatott, aztán elaludtam rajta. Minden csak percekig érdekel.
Végül is a strandra menéssel kezdődött, de az egész a fáradtság miatt van. Tegnap összevesztünk itt mindenkivel, annyira bagatell ("na de hát én vagyok a lektor"), annyira hülyeség, hogy szégyellem magam a kisszerűségéért. Strandra akartam menni, nagyon. Van az a küzdelem, mikor egyetlen cél lebeg a szemed előtt és mindent beáldozol érte, már csak arra tudsz koncentrálni.
17 szobánk van napok óta. Minden nap ugyanannyi. (Ó kedvencem ez itt a tizennyolcadik percnél, de túl rövid, kedves Sasha, ezt elrontottad, alig élem bele magam, már el is illan) Szóval tizenhét. Reggel meglátom a listát, hétfői lista, jó, letoljuk, ma nincs strand. Aztán a keddi lista megint tizenhét. Sikálok, súrolok ezerrel, de túl későn végzünk, vagy valami közbejött, mindegy, vigasz cigi. Szerdai lista, tizenhét. Ez a szám uralja az életem. A nap fényesen sütött tegnap, alkalmas, nagyon is alkalmas strandolásra, főleg itt Bécsben, ahol a hegyi szelek valahogy mindig esőt meg rossz időt kavarnak nyáron. Sikálok, súrolok.
Sikálok, súrolok.
Sikálok, súrolok egészen tizenhétig. Megszállottan, villámgyors mozdulatokkal.
És bumm, megint közbejött valami.

És én tényleg azt hittem itt a világ vége. Olyan erejű düh öntött el, hogy magam is csodálkoztam. A strand miatt.
De valahol érthető ez, ha az embert megfosztják a szabadságtól, abba beleőrül. Ezt most már biztosan tudom, talán még Petőfit is olvasok ezután.

Összekiabáltunk itt, jól megbántódtunk és megbántottunk mindenkit.

Aztán délután négykor nagy duzzogva, puffogva elindultunk a strandra fröcsélni.
Tényleg nincs ilyen szó, aláhúzta a helyesírás-ellenőrzés. :)

A strand megvárt, csodálatos forrón izzott a nap, söröztünk, cigiztünk, olvastam a Gyöngéd barbárokat, és iszonyatosan jól éreztem magam. Na tessék, megint hülye voltál, a dolgokat nem akarni kell, hanem csak tenni. Mindig elfelejtem ezt, hogy a haraggal csak magamat vadítom, akár jól is érezhettem volna magam egész nap. Mindig elfelejtem, hogy a megszállott küzdelem szinte kivétel nélkül célt téveszt.

Csütörtök, tizenhét szoba.
Und so weiter...