ez Freud!

Az élet megy tovább, Papával "igen-emberkedünk", ameddig bírjuk. A tegnap estét egyezményesen eltékozoltuk, mert meleg volt és semmihez sem volt kedvünk csak feküdni és addig beszélgetni míg bele nem alszunk.

Hajszolt álmaim vannak már napok óta. Tegnap éjjel a reptéren voltam, ahol két perccel az indulás előtt értem a belépő kapuhoz és nem tudtam kitölteni a papírt, mert nem emlékeztem hová is utazunk. Közös fürdőben a csap nem akart engedelmeskedni akármerre fordítottam, csak összevissza prüszkölt vagy óriási sebességgel lőtte ki a vizet a saját kedve szerint. Aztán rájöttem, hogy indulás előtt is hajat mostam és már nem kell. A padlóra kellett ülni a fürdőben és úgy fürödni, a cuccaim szanaszét hevertek, ami nagyon zavart, féltem, nehogy vizesek legyenek. Akkor jöttem rá, hogy nem hoztam az utazásra se bugyit, se zoknit, se cipőt. Belépett egy bajuszos férfi és mondta, hogy indulni kell valahová. Anyuék előre siettek, én szedegettem a cuccom és lemaradtam. Nem emlékeztem, hogy melyik szoba a miénk. Kitaláltam, hogy lifttel megyek a harmadikra.
A lift előtti rész egy négyzet alakú állványszerűség volt, lépcsőn kellett felmenni. Iszonyatos tériszonyom lett, nagyon féltem, hogy lezuhanok, a félelemtől ájuldoztam és dülöngéltem. Két férfi kapott el és átvittek egy másik lifthez. Mindegyiket megöleltem és megpusziltam, amiért segítettek.

Az álmaimban minden jelenetben valami olyasmi történik, amitől félek, ami nem reális, mégis egy ilyen szituációban az életben is nagyon rosszul érezném magam. Sokszor álmodom, hogy a saját esküvőmre kellene elkészülnöm, de nincs se ruhám, se sminkem, és nem küldtem el e vendégeknek a meghívókat.

Freud szerint az álombéli szorongás forrása az elfojtás, ami egyben vágyteljesülés. Vannak vágyaink, amiket szándékosan nem akarunk teljesíteni, tehát ezek a vágyak ha beteljesülnének, nem okoznának örömet, ezeket nem szeretjük, elfojtjuk őket. Vagy azért fojtjuk el, mert a teljesülésük másoknak okozna fájdalmat. Így az elfojtással az a vágyunk teljesül, hogy ne teljesüljön egy másik vágyunk. Ez egy faramuci helyzet, olyan rettenetes, hogy csak szorongással tudunk rá reagálni.

"Némely neurotikus képtelen egyedül az utcán járni, s ezt mi joggal nevezzük szimptómának. Szüntessük meg most ezt a tünetet azzal, hogy a beteget arra a cselekvésre kényszerítjük, amire magát képtelennek tartja. Erre szorongási roham keletkezik, mint ahogy gyakran az utcai szorongási roham lett a tériszony keletkezésének az oka. Így megtudjuk, hogy a tünet azért alakult ki, hogy megakadályozza a szorongás kitörését; a fóbia határerődítményként emelkedik a szorongás elé."*

Zseniális.




*Sigmund Freud: Álomfejtés, 404.o., Helikon Kiadó, 2003