az új mechanizmus

Nos erről van itt szó, hogy ilyen bizony a német nyelv. És nekem ezen a nyelven kell nap mint nap beszélnem. Megszoktam már, sőt meg is szerettem. Meg lehet szeretni.

A nyaralás előtt Papival ültünk az ágyon és magunkba roskadva mérlegeltük a lehetőségeket. Majdnem egy éve vagyunk itt - még mindig idegenként. Nem beszélni jól német, a munkánk ugródeszka, és nem ismerünk még mindig senkit a munkatársainkon kívül. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk, hol is tartunk, vagy inkább hová. Mintha ördögi körben lennénk, nem tudunk munkahelyet váltani és feljebb lépni, mert nem tudunk még elég jól németül, de nem tudunk jobbak lenni a németben, mert a melónk túl megerőltető és estére semmi energiánk tanulni. Akkor mit csináljunk? Én például sírtam, jobbat nem tudtam kitalálni. Ki kellett mondanunk, ami már hónapok óta a levegőben volt, hogy a "súlyos kapcsolati mínusz" szétzilálja a hétköznapjainkat, semmivé porlasztja a kint elért sikereinket, és ahogy korábban mindenünk megvolt, csak pénzünk nem, most csak pénzünk van és minden más hiányzik. Valamit tenni kell, valamit tenni kell.
Persze azonnal fülünkben csengett a "barátok" intő szava, a sok negatív vélemény, hogy "jaj ez így nem jó, úgy nem jó". Ezek gyorsan még mélyebbre húztak, és csak abban bízhattunk, hogy "hepe után biztosan hupa jön".

Megegyeztünk, hogy nem megyünk haza. Hogy bármi legyen is, végigcsináljuk amit elkezdtünk, mégpedig jól csináljuk végig. A nyaralás végéig adtunk magunknak haladékot, hogy aztán az "új mechanizmus kulcsemberei" legyünk, akik tetterősek, sikeresek, szépek és rengeteg barátjuk van. :)

Most itt vagyunk az út elején, a nyaralás napjai lassan feledésbe merülnek. Hétfőn találkoztunk Michiékkel (volt chef), elmentünk sörözni és ez kezdőlökésnek remek volt. Előző este Papa telekocsival jött haza, a sofőr szintén egy nagy megmondó ember lehetett, aki bár egyáltalán nem abban él, amiben mi, mégis határozott véleménye van arról, amit mi csinálunk és "szerencsére" azok közé tartozik, akik dacára, hogy először látnak, készséggel el is mondják neked, hogy miért csinálod rosszul az életet. Papa olyan állapotban jött haza, hogy azt hittem dugába dőlnek a terveink. Ez a pasas azt mondta, hogy aki idegen, az mindig idegen is marad. Rettentő szomorú jövőkép.

Ezt elmeséltük Michiéknek, akik mindhárman egyszerre vágták rá, hogy ekkora marhaságot még nem hallottak. Még korábban, mikor panaszoltam, hogy mennyi negatív véleményt hallgatunk nap mint nap, Michi csak annyit mondott, hogy ezek nem barátok, és egyáltalán minek figyelek az ilyesmire?

És tényleg minek? Most úgy látom, hogy mi magyarok azért is vagyunk olyan melankolikusak, mert egyfolytában a mások véleményétől rettegünk. Tök mindegy, hogy szimpatikusak-e a körülöttünk élő emberek, mindig nagyon figyelünk, hogy jó véleményük legyen rólunk. Mit szól a szomszéd? Mit szól a haverom haverja? Mit szólnak majd a munkatársaim?
De végül is mit számít azoknak a véleménye, akiket amúgy sem kedvelünk? Talán kevesebb lenne bennünk a frusztráció és több a tetterő, ha kevesebbet foglalkoznánk a "jóakaróink" véleményével.

Azt is mondták a srácok, hogy itt kint bármi lehetséges, csak a nyelvet kell tudni hozzá. Ez nagyon fontos, hiszen enélkül nem tudunk kommunikálni. Mi azt hittük, hogy az osztrákok nem befogadóak, és fenn hordják az orrukat, és ebben persze lehet is némi igazság, de ahogy most visszapörgetem az ittlétünk óta történt találkozásokat, tényleg minden osztrák csak azt hangsúlyozta, hogy légyszi tanuljunk meg németül, ami tulajdonképpen tök logikus.

Így most hétfő óta Papával is szinte csak németül beszélünk, együtt tanulunk és németül nézünk filmet. Nagyon fura, mert olyan, mintha más személyiségünk lenne, amikor németül szólalunk meg, és most újra meg kell szoknunk egymást, újra meg kell ismernünk egymást ezzel az új, német/osztrák identitásunkkal.

Megcsináljuk, mert mi vagyunk az új mechanizmus kulcsemberei :) És legyintünk azokra, akik azt mondják, nem fog sikerülni. Az emberek sajnos hajlamosak arra, hogy a saját életük kudarcait kivetítsék a többi emberre, de hülyék lennénk ennek bedőlni. Bármi lehetséges, csak akarni kell!

Például megnézhetem a Frequency fesztiválon a Major Lazert :))