Adjátok vissza a reggeleimet

Álmomban gyerekem volt, egy kisbaba. Csak ide-oda rakosgattam, latolgatva, hogy vajon mikor is voltam én terhes egyáltalán, mert nem emlékszem, és kérdeztem anyut, hogy mikor kell szoptatni. Ami fura, hogy egy éve nem látott, Zoli nevű exkollégámmal találkoztam, megörültem neki álmomban és mondtam, hogy na mutatok neked valamit - "ezt a gyereket szültem" de nem az igazit mutattam, hanem az okostelefon kijelzőjét. A telefont letettem a kávépultra, aztán később kétségbeesve rohantam vissza érte, hogy jézusom elhagytam a kölyköm.
Remélem a túlvilágon - bármilyen is legyen - lehet találkozni egymással, mármint a régi halottakkal, mert akkor megkérdezném azért Freudot pár dologról. Persze lehet, hogy ő már érdeklődését vesztette az ilyen földi dolgok iránt, és örökké jóllakottan és kipihenten heverészik valami égi mezőn.

De nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy nyitva van az ablakom, a nap fényesen süt be a szobába, de sugarai csak a párkányig érnek, idebent árnyék van. Szél se rebben. Porszi a nyitott ablakon lassan szimatolva incselkedik a külvilággal, de ösztöne azért visszatartja a mélységtől.

Szabadnapom van, hét nap után először, és csak egyetlenegy. Énekelgetem, hogy We've come too far To give up who we are. Nem húzok nadrágot, még nem nézek bele a "to do" listába, még egy kicsit élvezem a semmittevést. Túl sok volt ez a hét nap. Napi tíz óra munka. Ha varázsló lennék, elintézném, hogy minden embernek csak napi négy órát kelljen dolgoznia, szerintem az még elfogadható, sőt egészséges. Annál több már ártalmas. Ha varázsló lennék... Tegnap erről álmodoztunk Papával - két mihaszna - hogy mit lehetne tenni, ha varázslók lennénk. Arra gondoltam, ha én varázslóként Magyarország lakosainak adnék egy csomó pénzt, vajon pozitívan változnának-e meg otthon a dolgok. Vajon mindenki boldog lenne? Szerintem igen.

Lassan egy éve, hogy Bécsbe költöztünk. Az a véleményem, hogy azért ilyen nyugodtak itt az emberek, mert nem kell félniük a holnaptól. Sokmindentől félnek, és sok gondjuk lehet, ez bizonyos, de attól nem kell félniük, hogy például ehetnek-e minden nap húst. Vagy hogy ki tudják-e fizetni a lakbért. Kevesebb őrlődés, nyugodtabb hétköznapok. Szerintem a pénz boldogít, szerintem a magyarok azért ennyire keserűek, és tehetetlenek, mert nincs pénzük. A nagy többséget az foglalja le, hogy hogyan lehetne pénzt szerezni, a hétköznapokat valahogy biztosan letudni. És amíg ez nem biztosított, addig hogyan láthatnának távolabbi horizontokat?

Az elmúlt hét napban képtelen voltam gondolkodni. Reggel felkeltem, egy kávényi időt elüldögéltem a szobában vagy a konyhában a mikró előtt, aztán mentem dolgozni. Bent mindig ugyanaz van. Minden nap. Délelőtt mosogatás, reggeli szervírozás, délben sok mosogatás háromig, amíg vége az ebédeltetésnek, után a sok geschirr, aztán ki kell takarítani a konyhát, mindig ugyanúgy. Minden nap mindent tiszta edénybe önteni, a ládákat kitörölni, a gépeket elmosni és valahogy rendben tartani estig, este felmosás. Este holtfáradtan már csak ülni vágyom, nem tudok örülni se italnak, se ételnek, az egész napos konyházás után már nem szórakoztat az evés. Ilyenek a napok. Csak azért viselem el, mert tudom, hogy merre tartok, mi a célom ezzel. De ha ezt életem végéig így kellene csinálnom, biztos, hogy azonnal becsavarodnék.

Az ember elveszíti a lényegét a munka miatt. Munka közben a munkára koncentrálunk, a maradék időben az álmainkra, hogy mit kell még tennünk, mennyi pénzt kell még keresnünk, hogy elérjük amit szeretnénk. És mit szeretnénk? Szabadságot. Papi jól mondta, pénzzel váltjuk meg a szabadságunkat.

Én például a reggeleimet szeretném. Mint régen, amikor még iskolás voltam, és az egész nyári szünetből nem a nyaralásokat vártam, hanem azokat a csodás, békés reggeleket. Hogy felkelés után, mikor ablakom nyitva, ott áramlik be a levegő frissessége, és a kávém olyan lassan hűl le... ne kelljen sietnem sehová, nyugodtan készülhessek fel a napra, várva, hogy erőm teljében legyek. Szóval én a reggeleket akarom.

Ha egyáltalán nem dolgoznék, akkor már meg is lennének a reggelek. De kávéra már nem lenne pénzem, szóval dolgozom, hogy legyen kávém, és reménykedem, hogy néha lesz alkalmam békében meginni. Ki van ez találva.

I work to get it right