Szünidőzés

Avagy a tökéletes nap nem létezik - vagy mégis?

Fél három, szabadnapom van, a "to do" listám 10 %-át sikerült eddig teljesítenem. A "hétfőtől minden nap reggelizem" és az "egészségesen fogok élni" részek már eleve halálra voltak ma ítélve. Reggel ugye szarrá égettem a brötchent. Most sörözök, a "csak ebéd után egy cigi" sem jött össze, eleve délben reggeliztem.. :)

De a csodás cukkinis-húsos lasagne már a sütőben, mégis alakul a nap. Közben számolgatok - pénzt, napokat, éveket. Megkérdeztem pénteken a munkahelyemen, van-e egyáltalán arra esély, hogy lehrling legyek az oberlaaban. A lehrling egy tanoncprogram Ausztriában, Németországban és Svájcban, mindenhol kicsit máshogy működik, itt három évig tart, 1 nap suli, a többi gyakorlat az étteremben. Michi mosolyogva fogadta az ötletet, szuper, akkor ő lesz a tanárom. Megörültünk egymásnak. Kapva kapott a felvetésen, momentán neki úgysincs kedve tojáskrémet keverni, meg palacsintát sütni a frittatensuppe-hoz, úgyhogy "akarsz szakács lenni vagy nem?" kérdéssel jelezte, hogy zuhanjak neki a főzésnek. Én pedig örömmel nekiálltam. Első lecke: a konyhában amit csak tudsz, a kezeddel keverj ki. Tipp: dolgozz gyorsabban! :) A rögtönzött vizsgafeladatot 80% százalékos sikerrel teljesítettem, a palacsintát a világ legnagyobb serpenyőjében - amit ötvenkilós jómagam bizony csak két kézzel bír el - lapát nélkül kellett megfordítanom. Done.
A rossz hír, hogy a lehrling ugyan kap fizetést, de a jelenlegi fizumnak az első évben csak a felét kapom, a következő években is csak valamivel többre számíthatok mint a fele. Úgyhogy kellett most egy kis költség-újratervezés. Meg aztán ott az a hülye biológiai óra, nem vagyok ugyan még semmiről lecsúszva, de ha jövő ősszel kezdem a sulit, és három év alatt végzem el, bizony igencsak közel állok majd a harminchoz, mire újsütetű szakmám kezemhez kapva kiléphetek az "iskolakapun" és kezdhetek valamit az életemmel - immáron valami olyasmit, amit nemcsak "úgy ahogy" kedvvel, hanem minden szenvedélyemet beleadva csinálhatok. És csak remélem, hogy a következő négy évben nem változom már olyan gyökeresen, mint az elmúlt négy évben egyfolytában.

De most ez a terv, haladok előre, lesz ami lesz, belevágok. Kimondhatatlanul izgulok.