Amatőr gasztrotúra II.

Szóval ott tartottunk, hogy a Gusteau után teljesen kiégtünk. Igyekeztem Bociban tartani a lelket, bár egy ponton úgy tűnt, hogy teljesen elvesztettem, de próbáltam a szokásos "ha már eddig eljöttünk...", "ha már ennyit utaztunk..." kezdetű mantrákkal visszahozni. A következő úticélunk Tokaj volt, amiről nem olvastunk jókat a neten, dacára, hogy a világörökség része. Sajnos előző nap a Szépasszony völggyel is befürödtünk, történelmi borvidék ide vagy oda, csak fásult, unott vendéglátósok vártak, és rámenős hegedások, akik minden nótának csak egy sorát tudták elénekelni, azt is rosszul. Pincészeteket célirányosan választottunk, úgyhogy rosszat nem ittunk, de olyan hű de jókat sem, illetve az élmény ugye nem csak abból áll(na) ilyenkor, hogy felhörpintjük a bort, azt' jónapot, hanem a vendéglátó személye, hozzáállása és a légkör, amit teremt, ez mind együttesen fontos.

A Szépasszony-életérzés tehát valahogy nem jött át pénteken, nem csoda, hogy kissé szkeptikusan autóztunk be Tokajba, amiről szintén azt olvastuk, hogy bárhol szabad inni, csak a központban nem, mert csak pénzéhes kocsmárosok tukmálnák ránk a lőrét. Emiatt "egy életünk, egy halálunk" alapon elkezdtünk spontán felsétálni az egyik eldugottabb domboldalon, amíg a mérsékelt turista áradat teljesen meg nem szűnt. A délutáni napsütés zöldesen aranylóvá tette a házak mögötti erdős domboldalt, a hársfa lombokban zümmögtek a méhek, s akkor ebben a lírai környezetben isteni sugallatra megláttuk a Hímesudvar zászlaját, ami látszólag pincébe vezetett, valójában azonban fölfelé egy gyönyörű, királylányos kastélyszerű teraszra. Itt újra beigazolódott, hogy a jó helyek már az első benyomás alapján felismerhetők.

A célom az volt, hogy késői szüretelésű borból vegyek pár üveggel, de annyi portéka tárult elénk, hogy teljesen összezavarodtam, borecetek, aszúbogyó-chutney-k, ráadásul a házi szörp is isteni volt, amit kóstoltam (így jár, aki terhes, ráadásul sofőr, bár bevallom, a félédes sárgamuskotállyal azért muszáj volt kicsit megnedvesítenem az ajkaim). Végül készítenünk kellett egy gyors kalkulációt, hogy ha a maradék egy napon csak a legszükségesebb dolgokra költünk, akkor mi minden fér még bele a Hímesudvarban, mert különben meggondolatlan költekezésbe kezdtünk volna. Én erre a szerzeményemre vagyok a legjobban beindulva, bár még nem találtam ki, hogy mit ízesítek majd vele először:

Aztán ahogy végig az egész kiránduláson, megint pánikszerűen kellett távoznunk. Így is egy órát késtünk a Tök jó-ból, ami a szállásadók részéről nem volt gond szerencsére, mi viszont kezdetektől a medenceparton döglésre vágytunk, és este 7 óra lévén, erre már egyre kevesebb esély mutatkozott. Pláne, hogy az előző helyből kiindulva még egy kelet-magyarországi coop abc-t is útba kellett ejtenünk, mert azt hittük, másképp nem lesz meg az esti betevő. Így az eredetileg tervezett Boldogkőváralja is kimaradt, illetve csak a kocsiból megnéztük messziről és jól lefényképeztük, aztán jól megmondtuk a szokásost, hogy "na majd legközelebb, ha erre járunk".

Valahogy úgy képzeltük el, hogy megérkezünk a szállásra, és a kocsiból azonnal beugrunk a medencébe, ami majdnem sikerült is, de a szállásadónk azért megmutatta a szobánkat, ami inkább hasonlított egy fullos egyszobás garzonra. Mi kis butusok aggódtunk a vacsi miatt, meg a nescafe-s reggel után a kávé miatt is picit, de a teljesen felszerelt konyhában az igazi kávé és kávéfőző mellett még a hűtőnket is feltöltötték, tejecske, tojás, kétféle felvágott, helyben készített friss sajt, körözött, joghurt, házi gyümölcsös túródesszert és zöldségek is voltak benne, kenyér, kalács, még a jégkockatartó is fel volt töltve, esküszöm, majdnem sírva fakadtam, mikor ezt megláttam! A szekrényekben szép hadrendben a poharak, tányérok, normális minőségű kések, dugóhúzó, tényleg mindenre gondoltak, és még azelőtt, hogy szólásra kellett volna nyitnunk a szánkat. Már azelőtt minden vágyunk teljesítve volt, hogy nekünk magunknak egyáltalán eszünkbe jutott volna... Nem beszélve a kismama-barát hőmérsékletű jacuzziról és a tökéletesen száraz és jó minőségű fával begyújtható kerti grillezőről!

A kerítés tövében fűszerkert és pünkösdi rózsa.

Ha van egy kis eszünk, akkor a medence parton döglés programot egy egész naposra tervezzük, de innen másnap megint lóhalálában távoztunk, miután alaposan bereggeliztünk a helyi finomságokból. Fontos volt, hogy legalább egy várat lássunk a környéken, a Regéci várra esett a választásunk, mert onnan a legszebb a kilátás. 

Az ott a Bockópé, amint a kilátást szemléli. Mindenhová azért nem másztam fel, bár a legtöbb helyre igen. Csak már így is mindenki hüledezett, hogy jaj de terhes vagyok.

Na és a változatosság kedvéért innen is rohannunk kellett, annyira, hogy alig maradt időnk egy mogyoróskai villámlátogatásra, és visszafelé már nem mehettünk a szép bükki erdei úton, hanem az unalmas autópályán kellett, hogy időben odaérjünk Egerbe. Persze végig fikázódtunk, hogy minek megyünk egyáltalán oda, micsoda hülyeség az egész, és hogy Egerbe egyáltalán soha többé. Miután megmásztuk a várat és két órát aszalódtunk a kocsiban, meglehetős testszaggal megáldva érkeztünk meg az utolsó állomásra, az egri Macokba. Úgy éreztük, hogy már minden mindegy, én át sem öltöztem, pedig még jégkrémfolt is volt a pólómon, de gondoltam, úgyis terhes vagyok, nekem szabad. Nagy kár, mert egyébként ez pont egy szuper hely, a foglaláskor is nagyon rugalmasak voltak, az ételek és a kiszolgálás is minőségi, új hullámos, de itt már tényleg végképp kiégtünk, úgyhogy az elénk rakott finomságokat, ha nem is csak piszkálgattuk, de már jóval kritikusabb szemmel néztük, pláne hogy előző nap megvolt a "minden idők" kajálása. Utólag Okos Kapitány bizony megállapította, hogy az egész huligánozás meg szépasszonyvölgyezés helyett itt kellett volna kezdeni, akkor elájultunk volna az egyébként remek áron adott, jól komponált fogásoktól és ezután még bőven tudtunk volna lelkesedni a Gusteau-ért.

Én a magam részéről azért maximálisan elégedett voltam, a Vadas mártás abszolút tudta, amit egy vadas mártásnak tudnia kell, és ezt még feldobták olyan plusszokkal, mint a néhány szem som, és a májropogós, illetve a nyúlpecsenyével külön odafigyelt a pincér, hogy jól átsüttesse nekem a húst, tekintettel az "áldott állapotomra", legalább is ahogy ő fogalmazott :)

Összességében tehát a Macok is remek hely, talán úgy tehetnénk különbséget, hogy míg a mádi Gusteau önmagában is megérte volna az 500 km utazást, addig a Macok az a kategória, amit semmiképp ne hagyj ki, ha Egerben jársz.

Amellett, hogy tényleg marha jól szórakoztunk, azért sok mindent máshogy szerveznék most, illetve fogok is legközelebb, mert amit nem gondoltam volna, hogy mennyi érdekeset rejt az országnak ez a szeglete! Igazából eleve sejtettük, hogy kevés lesz az idő, de arra nem számítottam, hogy olyan helyre bukkanunk, ahová visszavágyom és bármikor visszamennék. Bevallom, úgy indultam útnak, hogy most nézzünk meg gyorsan mindent, mert szerintem soha többé nem vezetek ennyit ebbe az irányba, de bizony nagyot tévedtem. Már maga a Bükk és a Zemplén is ötcsillagos látnivalók, beleszeretős az egész csak úgy önmagában, erdőstül, zsákfalustól, de az illatok, ízek és hangulatok is visszacsábítanak.

Nem beszélve arról, ha az ember ál-leszbikus párnak álcázza közben magát a legjobb sírva röhögős barátnőjével :)