Még egy nap, ami teljesen ugyanolyan mint a többi, csak most jön a hétvége, amikor Bécsben megáll az élet, lelassul az idő, bezár a kis közért. Vagyis a Billa. Holnap még szerencsére egy kicsit nyitva van, iparkodni kell a vásárlással, mert egy teljes napig el leszünk vágva a tej-kenyér-szalámi ellátmánytól. Persze van ebben némi önirónia, hiszen ez nem tragédia. Csupán a "minden sarkon három közért" Budapest szoktatott hozzá ehhez a kényelmes élethez, és volt abban valami báj, hogy tényleg éjjel háromkor is vehettem magunknak egy üveg bort meg három tejszeletet. Itt erről szó sincs, felnőttnek kell lenni, aki legalább egy napra képes előre tervezni, hogy mindig legyen a hűtőben tejecske. Kihívás :)
Jön a hétvége és a munkaadók is visszahúzódnak magányos vagy családos odújukba, oda, ahonnan nem kerül ki álláshirdetés. Még nem hívtak sehonnan, ami egy kicsit aggaszt. Lehetséges, hogy ilyen kislányoknak nem adnak konyhai melót. Az olasz éttermes pasi az interjún aggódva nézett rám, kérdezte, hogy én ezt biztos jól átgondoltam-e, ez egy nagyon nehéz munka, nagyon megterhelő. Mondtam, hogy persze. Lehet, hogy meg kellett volna mutatnom a karizmomat, hogy milyen erős vagyok :)) mert szerintem nem hitte el, hogy én vagyok a Power Woman!
Az is lehetséges, hogy tapasztalat nélkül nehéz ilyen helyre bekerülni.
Akárhogy is, a következő egy héten muszáj lesz munkát találnom a letelepedési engedély miatt, úgyhogy ha a konyhák kivetnek magukból, akkor más alternatívát kell kitalálnom, legalább ideiglenesen. De ezt nem szeretném, mert én már elhatároztam, hogy úgy fogok hagymát kockázni mint a Jamie Oliver! Szóval mindenki dupla intenzitással szorítson nekem.
Tudom én, sok a kamaszpanaszból, de nem könnyű itt lenni. Mármint tudjátok, minden rendben, a város csodás, meg az egésznek a hangulata is, de rohadt sokat kell szenvedni egy kis utolsó mosogató állásért is. Sajnos véget értek itt a boldog békeidők, amikor még annyi munka volt, hogy minden bevándorlóra jutott két munkahely, ahol azt sem kérdezték, beszélsz-e németül, annyira mindegy volt. Csak mert a hírek szerint valaha volt ilyen. De most, mikor minden országból ezrek vándorolnak ide évente, sajnos már nem ilyen könnyű a helyzet. Küzdeni kell, nagyon sokat. Közben meg embernek lenni, jókat enni, inni, kihozni a hónapot kevés pénzből, számolgatni, ide-oda tologatni az eurókat meg a centeket, hogy minden klappul menjen.
Még szerencse, hogy Power Woman vagyok, különben már hazamentem volna :)
Meg szerencse, hogy együtt vagyunk és nem egyedül kell ezt itt végigcsinálni! Esténként mikor mindenki itthon van, többé már nem vagyunk centeskedő felnőttek, hanem újra az a négy (öt) hülye vagyunk, akik otthon rántott "á"-t sütöttek:
Papa és Szilárd nagyemberest játszanak mindenki örömére
És a zene pedig:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése