You can't always get what you want

(próbálj elvonatkoztatni a képektől, hallgasd a zenét, kérlek) http://www.youtube.com/watch?v=X_Ji83e4mUA&feature=related

Mondjuk úgy, hogy ez nem az én köröm volt. Néha akárhogy igyekszem, a dolgok egyszerűen nem úgy jönnek ki, ahogy számoltam. Vagy elszámoltam volna? Nem hiszem.
Úgy volt, hogy most minden tökéletes lesz, hogy most az egyszer végre boldogság lesz, tavasz, és innentől nem kell félnem semmitől. De nem kaphatok meg mindig mindent, amit akarok. Miért? Félek. Sőt, rettegek.

De nem a jövő miatt. Nem attól félek, hogy eltöröm a lábam, hogy nem lesz munkám, vagy hogy egyedül maradok. Sokkal inkább attól, hogy észrevétlenül újra elveszítem a bizonyosságot, az élet bizonyosságát. A reményt abban, hogy az élet nem csak szenvedés, és hogy nem kötelező magányosan leélni. Egy dolog rosszabb a magánynál. A társas magány.

Élünk egymás mellett, de csak magunkkal vagyunk elfoglalva. Cipeljük, ami ránk rakódott, a fájdalmainkat, az emlékeinket, a régi tavaszokat, és közben elveszítjük a képességet az odaadó szeretetre. Szomorú lenne, ha ez alól nem lenne kivétel. Szomorú lenne, ha ez ellen nem tehetnénk semmit.

"… s végül mindannyiuknak azt tanácsolta, hagyják ott Macondót, felejtsék el mindazt, amit a világról és az emberi szívről tanított nekik, szarjanak Horatiusra, és bárhová kerüljenek is, mindig jusson eszükbe, hogy a múlt hazugság, hogy az emlékezet nem ismer visszautat, hogy minden régi tavasz visszahozhatatlanul elveszett, s hogy végső soron a legőrjöngőbb és legmakacsabb szerelem sem egyéb, mint tűnő igazság." *

Mi az én Macondóm? Mi az, ami megfoszt attól, hogy végre ne legyek ilyen végtelenül magányos?

Talán az a baj, hogy magamat mindig önmagamban kerestem és nem másokban. Önmagunknak soha nem lehetünk elegek.

http://www.youtube.com/watch?v=eIWHWQCbpbM




*Márquez: Száz év magány