Nézünk egymásra Medivel, ő pukizni készül, én fürkészem a grimaszoló arcocskáját. Szopizás után mindig nyugalom van. Ha nem alszik bele, akkor ezt az egymásra nézős játékot játsszuk. Nézelődik, erőlködik, tátogat, néha kijön egy nagy kiáltás, olyankor elégedetten vigyorog rám, hogy "na tessék, sikerült".
Legtöbbször viszont elalszik a szopizás végére. A szemét már jóval előbb lehunyja, átszellemülten veszi magához a tejecskét, meditál vagy ilyesmi, ilyenkor még újra és újra átélheti, amit a hasamban, hogy egyek vagyunk.
Szóval egy darabig elégedetten falatozgat, közben nyögdécsel is időnként, simogatom a kókuszdió fejét, olyankor felnéz. A mutatóujjamat az öklébe teszem, akkor markába szorítja erősen. Mindig nyirkos a kis tenyere, talán mert legtöbbször ökölbe szorítva tartja, az ujjai között estére mindig összegyűlik a szösz. Fürdetéskor külön ceremónia az ujjszösz kiszedése.
Dusty Kid - America
Miért jó a gyerek?
Medi hat hetes múlt. Kb ennyi ideje volt a pocakomban, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok. Akkoriban épp készültem felmondani, betelt a pohár, mert széthajtottam magam és kirúgták a kedvenc munkatársamat. Már egy hete fájt a hasam, folyton rosszul voltam, gondoltam "na, király, már csak egy jó kis gyomorfekély hiányzott". El is mentem a háziorvoshoz, aki rögtön kérdezte a tünetek alapján, hogy ugye nem vagyok terhes. Mondtam, hogy száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem, tuti fogamzásgátlóm van. Vért vett, mondta, hogy valószínűleg gyomorgyulladás, az lehet a stressztől, majd vissza kell jönnöm az eredményekért, addig felír valami pirulát. A biztonság kedvéért vettem két tesztet hazafelé, mert gyanús volt, hogy így rákérdezett a terhességre.
Csináltam már életemben pár terhességi tesztet, de azok ugye mindig negatívak lettek, így most is azzal a biztos tudattal indultam azon a reggelen pisilni, hogy a második tesztet feleslegesen vettem meg, megcsinálom ezt, aztán megiszom a kávém, folytatom a napot, meg az életemet. De nem így lett, egy másodperc alatt minden megváltozott. Gyorsan utánanéztem a neten, tévedhet-e a teszt, azt írták, hogy egy esetben, ha cisztája van az embernek. Nem volt sok időm keresgélni, mert időpontom volt masszázsra, azonnal arra gondoltam, vajon baja lesz-e a gyereknek (ha van) a masszázstól. Elindultam végül, lesz ami lesz. Az utca túloldalán fiatal lány cigizve sétált az őszi napsütésben. Most én is de elszívnék egyet, gondoltam, de már nem mertem rágyújtani. (Nem emlékszem az utolsó cigimre, nem jegyeztem meg, nem tudtam, hogy az lesz az utolsó.) Átfutott az agyamon mindenféle dolog, amiről most talán le kell mondanom.
És hát igen, sok lemondás következett, meg a rosszullétek, meg mindenféle kellemetlenség. Boci kérte, hogy legyen "miért jó a gyerek" rovat, mert annyi borzalomról írtam/meséltem már, hogy az embernek inkább csak elmegy a kedve az egésztől.
Nos Boci, erre a kérdésre nem lehet válaszolni. Nem azért, mert a gyerek nem jó, hanem mert ez sokkal megfoghatatlanabb, mint a "miért nem jó a gyerek". Egyszerűen nincs rá ésszerű magyarázat. Olyan, mint amikor az ember szerelmes és a fellegekben jár. Mint az első hete a szerelemnek, miután rájössz, hogy a másik is viszontszeret, és akkor folyton csak együtt akartok lenni, már az is gyönyörűséggel tölt el, ha csak ránézel, ha érzed az illatát, a közelségét. Ha rágondolsz, öntudatlanul is elmosolyodsz.
Egyszerűen nem lehet betelni a gyerekkel :) Ha felemelem, mindig mélyen beszippantom az illatát és biztos, hogy tíz-húsz nyakpuszinál nem ússza meg kevesebbel, pedig elhiheted, elég sokat emelgetem, és az nagyon sok puszi egy nap :) Gondolom Medi ugyanolyan baba, mint a többi, de nekem annyira gyönyörűnek tűnik, hogy meg kell tébolyulni, elképzelni sem tudok szebbet. Akármilyen fáradt is vagyok, ha felébreszt az éjjeli szopizásra, boldogan megyek az ágyához és örülök, hogy újra láthatom, hogy összebújhatunk az ágyikóban. Amikor mellettem fekszik, olyan mintha valami mennyei harmónia uralkodna el a világon. Minden a legkellemesebb, mintha a legpuhább, legfinomabb takaróval takarnának be, miközben a legédesebb illat leng körül és a fülednek legkedvesebb dallamot hallod. Tisztában vagyok vele, hogy mennyire nyálasan hangzik, de ez valóban ennyire émelyítő boldogság. Az ember minden elképzelését felülmúlja.
És érzem, hogy kevés, túl kevés, amit erről elmondtam, amit erről elmondhatok, képtelen vagyok szavakba önteni, mert szavakkal ki nem fejezhető. Érezni kell.
Igen, rengeteg a hülyeség, meg a kellemetlenség. Minden határon túlmenő fáradtság, fájdalmak, plöttyedt test, óriási felelősség. De ezek egy átlagos életben amúgy is előfordulnak, a testet menthetetlenül elsorvasztja az idő, az élet nem múlik el fájdalmak és nehézségek nélkül, ezzel ellentétben ezt a fajta boldogságot csak a gyermeked mellett érezheted.
És az érzés minden nappal egyre erősebb. Először csak barátkoztam a gondolattal, az első napokban, hetekben még nem éreztem magam anyának, de azóta egyre inkább. És még csak hat hét telt el, belegondolni is szédítő, hogy még mi vár rám :)
Ezért jó a gyerek. :)
Csináltam már életemben pár terhességi tesztet, de azok ugye mindig negatívak lettek, így most is azzal a biztos tudattal indultam azon a reggelen pisilni, hogy a második tesztet feleslegesen vettem meg, megcsinálom ezt, aztán megiszom a kávém, folytatom a napot, meg az életemet. De nem így lett, egy másodperc alatt minden megváltozott. Gyorsan utánanéztem a neten, tévedhet-e a teszt, azt írták, hogy egy esetben, ha cisztája van az embernek. Nem volt sok időm keresgélni, mert időpontom volt masszázsra, azonnal arra gondoltam, vajon baja lesz-e a gyereknek (ha van) a masszázstól. Elindultam végül, lesz ami lesz. Az utca túloldalán fiatal lány cigizve sétált az őszi napsütésben. Most én is de elszívnék egyet, gondoltam, de már nem mertem rágyújtani. (Nem emlékszem az utolsó cigimre, nem jegyeztem meg, nem tudtam, hogy az lesz az utolsó.) Átfutott az agyamon mindenféle dolog, amiről most talán le kell mondanom.
És hát igen, sok lemondás következett, meg a rosszullétek, meg mindenféle kellemetlenség. Boci kérte, hogy legyen "miért jó a gyerek" rovat, mert annyi borzalomról írtam/meséltem már, hogy az embernek inkább csak elmegy a kedve az egésztől.
Nos Boci, erre a kérdésre nem lehet válaszolni. Nem azért, mert a gyerek nem jó, hanem mert ez sokkal megfoghatatlanabb, mint a "miért nem jó a gyerek". Egyszerűen nincs rá ésszerű magyarázat. Olyan, mint amikor az ember szerelmes és a fellegekben jár. Mint az első hete a szerelemnek, miután rájössz, hogy a másik is viszontszeret, és akkor folyton csak együtt akartok lenni, már az is gyönyörűséggel tölt el, ha csak ránézel, ha érzed az illatát, a közelségét. Ha rágondolsz, öntudatlanul is elmosolyodsz.
Egyszerűen nem lehet betelni a gyerekkel :) Ha felemelem, mindig mélyen beszippantom az illatát és biztos, hogy tíz-húsz nyakpuszinál nem ússza meg kevesebbel, pedig elhiheted, elég sokat emelgetem, és az nagyon sok puszi egy nap :) Gondolom Medi ugyanolyan baba, mint a többi, de nekem annyira gyönyörűnek tűnik, hogy meg kell tébolyulni, elképzelni sem tudok szebbet. Akármilyen fáradt is vagyok, ha felébreszt az éjjeli szopizásra, boldogan megyek az ágyához és örülök, hogy újra láthatom, hogy összebújhatunk az ágyikóban. Amikor mellettem fekszik, olyan mintha valami mennyei harmónia uralkodna el a világon. Minden a legkellemesebb, mintha a legpuhább, legfinomabb takaróval takarnának be, miközben a legédesebb illat leng körül és a fülednek legkedvesebb dallamot hallod. Tisztában vagyok vele, hogy mennyire nyálasan hangzik, de ez valóban ennyire émelyítő boldogság. Az ember minden elképzelését felülmúlja.
És érzem, hogy kevés, túl kevés, amit erről elmondtam, amit erről elmondhatok, képtelen vagyok szavakba önteni, mert szavakkal ki nem fejezhető. Érezni kell.
Igen, rengeteg a hülyeség, meg a kellemetlenség. Minden határon túlmenő fáradtság, fájdalmak, plöttyedt test, óriási felelősség. De ezek egy átlagos életben amúgy is előfordulnak, a testet menthetetlenül elsorvasztja az idő, az élet nem múlik el fájdalmak és nehézségek nélkül, ezzel ellentétben ezt a fajta boldogságot csak a gyermeked mellett érezheted.
És az érzés minden nappal egyre erősebb. Először csak barátkoztam a gondolattal, az első napokban, hetekben még nem éreztem magam anyának, de azóta egyre inkább. És még csak hat hét telt el, belegondolni is szédítő, hogy még mi vár rám :)
Ezért jó a gyerek. :)
Együttállás
Kezdem azt hinni, hogy ahhoz valami pokolian szerencsés bolygó együttállás szükséges, hogy én végre egyszer kialudjam magam. Na, hadd panaszkodjam már egy kicsit.
Az anyaság meg nagyrészt szervezőképesség kérdése. Az, hogy egyszerre aludjon el Medi és Guszti, az a szerencse kérdése (vagy a csillagállásé). Az, hogy abban a kivételes esetben, amikor ez megtörténik ne legyek épp veszettül éhes, vagy ne érezzem úgy, hogy a lakásban eluralkodott ocsmány rendetlenség már elviselhetetlenné vált és tennem kell valamit - na az múlik rajtam.
Reggelre kelünk - így vagy úgy. Azt el kell lassan fogadnom, hogy Guszti a reggeli visszaalvást nem fogja hagyni, ő felébredt, aki nem aludta ki magát az éjszaka, az magára vessen, minek viháncol éjnek évadján. Guszti leleményessége határtalan, ha azt kell kitalálnia, minek a szétcincálásával győzzön meg az előbbiekről. Így hát kelünk, én legalább is. Van egy időintervallum, amiben Medi már megkajált, még békésen elnézelődik egy ideig, mielőtt rájönne, hogy a mami meglógott kávét főzni és épp nem őt ringatja. Addig enni adok az állatoknak, megfőzöm a kávét, és elkezdek felöltözni, fogat mosni stb. A fésülködésre Guszti rájön, hogy megyünk valahová, türelmetlenül csahol, hogy igyekezzek. Hamarosan Medi is rákezd, mert észrevette, hogy nem vagyok a közelben (értsd: tőle 10 centire).
Oh, wait. Medi felébredt, félbeszakítom az írást, mert sír, gondolom éhes és dühös, hogy miért nem egyből cicivel a szájában ébredt. :D
Snitt.
Medi épp boldogan lakmározott a jobb mellemből, amikor valami melegséget éreztem a combomon. Ő egy kicsit nyugtalankodni kezdett, én kíváncsian kezdtem keresgélni a melegség okát. Valami nedves. Én nem tudom, hogy csinálta, de kipisilt a pelenkából, úgy, hogy a pelenka tökéletesen rajta volt végig. Na mindegy. A biztonság kedvéért felbüfizett egy kis tejet a lepedőre. Tisztába tettem, átöltöztettem, aztán gyorsan vissza szopizni, mielőtt éktelen dühbe gurult volna. A pisi és hányás foltokat diszkréten letakartam a pléddel. Esélytelen, hogy én ezt ma kimossam, mert a mosógépben Guszti alvóhelye, amit az utóbbi időben Porszi alomnak használ. Amúgy is, holnapra ugyanígy fog kinézni..
Szóval a reggeli "rutinnál" tartottam, ott, hogy Medi is türelmetlenkedni kezd. Felöltöztetem és valahogy megoldom, hogy egy időben legyek készen, a gyerek megszoptatva, tisztába téve, felöltöztetve legyen, Gusztin hám, póráz, rajtam táska, benne könyv, telefon, pénztárca, babaholmik, kakizacskó. Bármelyik hiánya esetén katasztrófahelyzet lép életbe. Tegnap annyira káosz volt, hogy itthon maradt a pulcsim, a lestrapált kis testem persze azonnal megfázott.. Na de indulunk, Guszti húz, a 800 méter alatt a kutyafuti felé végig nevelnem kell, de "mellém" parancsszó - úgy tűnik - megtanulhatatlan. A futin imádkozom, hogy Guszti a közelemben kakiljon, mert akkor el kell mennem felszedni, és a babát magára kell hagynom, ami még nagyon ijesztő. Háromnegyed óra után hazaindulunk, addigra Medi kezd ébredezni, úgyhogy hazaérve etetnem kell. Az kb egy órát vesz igénybe étvágytól függően. Ekkor még nem ettem egy falatot sem.
Guszti a futi után jobb esetben alszik, rosszabb esetben rág.
Medi a kaja után néha alszik, legtöbbször nem. Mindig kitalál nekem valamit. Amúgy anyuka legyen a talpán, aki a csecsemő kommunikációját dekódolja. Nekem általában halvány lila fingom sincs, mit akar Medi, pedig már hat hete "együtt vagyunk". Legtöbbször kipróbálok mindenfélét, tisztába teszem, etetem, ringatom és az egyikről kiderül utólag, hogy na akkor ez volt a baja.
Amúgy már lát engem, jól meg is néz, ha elég közel van az arcom. Ez elég szórakoztató, pedig nem tűnik nagy dolognak.
Mennem kell, Medi nyafog, Gusztinak pisilni kell - újabb futi kör.
Én meg várok az együttállásra, addig marad a kialvatlanság :)
Alakulunk
Medi két hetes és öt napos, kezd kialakulni valamiféle napirendszerűség nálunk. Az esti fürdetés fix, kb. hétkor, aztán vacsi, meg még fél tizenegykor egy kis "nasi", majd alvás. Éjjel kétszer kelünk, reggel fél nyolc körül reggeli. Mivel Guszti még mindig őrjöngő üzemmódban van, ezért a reggeli sétát reggeli kutyafutizássá alakítottuk. A procedúra olyan mint egy burleszk, egyik kezemmel egyensúlyozom a babakocsit, a másikkal próbálom kordában tartani Gusztit, aki rémesen húz, nem valami szépen megy a pózáron vezetés. Közben üvöltözöm, hogy "lassabban" meg hogy "micsinál".
De a végeredmény csodás, a hálás eb a reggeli futi után órákra kidől, így míg Medit ringatom nem kell minduntalan a kutya után szaladgálnom, hogy kirángassam a szájából az ellopott melltartómat, vagy a szemetesből kihalászott kakis pelusokat. Legalább is úgy délután kettőig megúszom a dolgot. Alakulunk :) Íme a kidőlt eb:
Élet Mamzival
Lehet, hogy nem jutok el a bejegyzés végéig. Lehet, hogy a sor végéig sem. Cumiügyelet van ugyanis.
Medi cumizik, kb. egy percig egy huzamban, aztán kiköpi vagy kiesik és vissza kell neki adni. Bemegyek, odaadom a cumit, kijövök, leülök és már hallom, hogy nyöszörög, mert megint kiesett.
Ma jó napunk van, tudtam ebédelni és zuhanyozni is. El is mosogattam. A többi idő valahogy így telik:
Szoptatás-befosás-csuklás-sírás-cumikiköpés-cumilemosás-Guszti a kukából eszik-Guszti az ágyon-Guszti leszidás-sírás-szoptatás-büfiztetés-ringatás-ágyba rakás-sírás-szoptatás-csuklás-befosás-bepisilés-ruhacsere-sírás-cumikiköpés-cumibedugás-cumikiköpés-cumibedugás-cumi a padlón-cumilemosás-cumi a guszti szájában-porszívóval gyerekaltatás-guszti által elásott rántott hús megtalálása az ágyban-sírás- szoptatás-befosás...
Medi cumizik, kb. egy percig egy huzamban, aztán kiköpi vagy kiesik és vissza kell neki adni. Bemegyek, odaadom a cumit, kijövök, leülök és már hallom, hogy nyöszörög, mert megint kiesett.
Ma jó napunk van, tudtam ebédelni és zuhanyozni is. El is mosogattam. A többi idő valahogy így telik:
Szoptatás-befosás-csuklás-sírás-cumikiköpés-cumilemosás-Guszti a kukából eszik-Guszti az ágyon-Guszti leszidás-sírás-szoptatás-büfiztetés-ringatás-ágyba rakás-sírás-szoptatás-csuklás-befosás-bepisilés-ruhacsere-sírás-cumikiköpés-cumibedugás-cumikiköpés-cumibedugás-cumi a padlón-cumilemosás-cumi a guszti szájában-porszívóval gyerekaltatás-guszti által elásott rántott hús megtalálása az ágyban-sírás- szoptatás-befosás...
Csöpögő óriáscicik, alien has. Még mindig megvan az alien has. Még mindig nem érem el a lábkörmöm.
A szülés óta nem aludtam egybefüggő két óránál többet. Az is tele hajszolt álmokkal. Fel-felébredek, ellenőrzöm, hogy Medi él-e még, dacára hogy olyan "felelőtlenül" letettem a kiságyba, miközben én durva két és fél méternyire fetrengek a nagyágyban.
Közben Guszti őrjöng. Nem nagyon tudja feldolgozni, hogy az eddig ráontott szeretetünk helyett most miért csupa szidalom az élete. Ezt nem szabad, azt nem szabad, micsinálsz, tedd már le, ne kukázz. Napközben egyedül vagyok a bébihusival, most meg szakad az eső, úgyhogy Guszti két napja nem volt sétálni. A feszültséget a lakáson vezeti le:
Persze Guszti és Medi is egy igen hatékony eszközzel biztosítják az életben maradást - szupercukisággal.
Medi esetében ehhez még hozzáadódik az a hihetetlenül finom, szinte meseszerű mennyországillat, ami körül lengi. El kellene belőle tenni egy üvegbe, hogy majd rossz napokon elővehessem, vagy majd ha már kamasz lesz és büdös :) Amikor beszippantom ezt az illatot, kezdem sejteni, miért vállalják a nők egynél többször ezt az őrültséget, ami a szülés. Nem részletezem a sajátomat, talán majd egyszer, de elég az hozzá, hogy nem voltam benne biztos, hogy túlélem, sőt volt olyan gondolatom, hogy én ebbe a fájdalomba biztosan bele fogok halni. De aztán mégis itt vagyok, így vagy úgy, Medi kibújt, és ontja a cukiságot :) Múzeumnak hívjuk a hálót, ahová ötpercenként bejárunk Papival és nézzük a gyereket, mint valami különleges kiállítási darabot. Hátratett kézzel szemlélődünk, mint az öreg bácsik egy-egy festmény előtt. Milyen szép, igazi remekmű, mi csináltuk. Büszkék vagyunk :)
DiY
Gyerek még sehol, van viszont lábtartó zsámolyom, amit én egyedül huzatoltam át. Erre teszem a dagadt kis lábikóm, hogy ne legyen mindig tele vízzel. Guszti minden munkafázisban besegített egy kicsit :)
Nem én döntök
Legalább is az érkezés időpontja felől. Több mint három hete készülődik Medi kifelé, töri az utat, küldi a jósló fájásokat, de csak nem határozza el magát végleg a kinti élet mellett. Jól elvan a pocakban. Pedig már nagyon szeretnénk látni. Megesz a kíváncsiság, hogy milyen lehet a kis arca, és hogy mit kezdünk majd ezzel az egész helyzettel, ha végre hárman leszünk. De Medi imád rejtőzködni. Ez a kép még áprilisban készült róla, az összes ultrahangon ezt csinálta amúgy, hogy meg-megmutatta az arcát, de lefényképezni már nem engedte, vagy eltakarta gyorsan a kis kezével, vagy belefúrta magát a méhlepénybe, vagy egyszerűen inkább elúszott, mi meg nézhettük a kis popsiját :)
Balra lent a kis térdecskéi, jobbra fent pedig az arca, amit eltakar a kezével.
Hát szóval imád bent uszikálni, rugdosni a mamit, csuklani, hólyagot passzírozni. Igaziból ügyes, mert azért két hét van még a hivatalos időpontig, de én már nehezen viselem, főleg most, hogy elérkezett a nyár és vele a 35 fok árnyékban. Az arcom reggelente felismerhetetlen, gyűrűt már hetek óta nem tudok amúgy sem húzni, a lábikóim pedig olyanok, mintha valami kis puhos párnácskák lennének a lábfejembe ültetve. Tele vagyok vízzel. Éjjel nem sokat alszom, egyrészt mert fél óránként pisilni kell, másrészt mert ha nem fordulok egyik oldalról a másikra, akkor mindenem fájni kezd, az elfordulás viszont nem megy csak úgy hipphopp, az bizony procedúra, feltápászkodni hasizomkímélő módon, aztán áthelyezni a popsnál a testsúlyt és utána ledőlni, aztán elrendezgetni a has előtt-alatt a takarót, hogy valami tartsa alulról de azért ne szorítson.
Szóval reggel szétcsúszva ébredek. Napközben próbálom bepótolni, de az a helyzet, hogy sajnos horkolok. Vagyis nem horkolok, ez így nem igaz, hanem horkantok. Elszundítok a kanapén és mikor jönne a mélyalvás, valahogy pont akkor történik valami az összeszorított légutakkal, és egy hatalmasat horkantok, amitől felébredek és szégyellem magam. Ezt négyszer-ötször eljátszom, aztán feladom és felkelek. Pedig "most pihend ki magad, amíg még lehet", mintha rajtam múlna :)
De nem panaszkodom ám, csak már várom a végét. Vagyis az elejét. De nem én döntök. A kis rejtőzködő választja meg az időt :)
Gravitáció
Megnéztük a Gravitációt Papival. Először azt akartam, keressünk mára valami vicces filmet, vagy valami romantikusat, aztán valahogy mégis emellett döntöttünk. Gondoltam, mindegy, úgysem tudjuk végignézni, mert mindjárt szülök. Hajnalban megint durván görcsöltem, közben félálomban gyötörtem magam, felébresszem-e Papit, hogy nem megy ám ma nyelvvizsgázni, inkább a kórházba, de aztán egy óra folyamatos fájdalom után belealudtam az akkor már enyhülő görcsökbe. Azt álmodtam, hogy Medi arca körvonalazódik a hasamon és aztán feláll a hasamban, meg énekelt is és nekem rá kellett szólni, hogy "hé, te még nem is tudsz ilyeneket csinálni, hiszen még meg sem születtél". Vajon ő is álmodik bent rólam olyasmikről, amiket én még nem tudhatok?
De a lényeg, hogy megnéztük ezt a filmet, és amúgy nem adtam volna ezért ennyi oszkárt, másrészről viszont iszonyatos kattanás volt nekem a sztori. Vagyis inkább amin keresztül megy benne a Sandra Bullock (jaj de utálom én a Sandra Bullockot).
Mert pont így érzem magam most perpill, mint aki "kiesett az űrbe".
Nincs összeköttetés, egyedül vagyok, valahol van George Clooney meg Houston, de igazából csak sodródom, magamra vagyok utalva és nincs uralmam a dolgok felett. Jön az űrszemét megállíthatatlanul, el fog találni, és nem tudom mit kell csinálni, de valamit csinálni kell, különben baj lesz.
Nekem kell csinálni, mert senki nem csinálja helyettem. Senki nem érezheti helyettem. Egy ember sem tudhatja pontosan, mit érez a másik, mint ahogy abban sem lehetünk biztosak, hogy amit én kéknek hívok, azt a másik is pont ugyanúgy látja-e. Van egy megegyezésünk, hogy melyik a kék szín, mondjuk, hogy az a kék, ami olyan mint az ég, de lehet hogy másoknak az ég teljesen más színű, mint nekem. Viszonyítási alapnak jó, de igazából semmi sem biztos. Így van ez a fájdalommal is. Meg minden egyéb érzéssel.
És csak várok, és nem tudom előre, hogy földet érek-e. Mert itt nem elég a tudás, nem elég a felkészültség, szerencse is kell, meg hogy jókor legyünk jó helyen, pont mint az életben, csak itt pár órába sűrítve. Lehet, ettől ilyen nagy cucc ez a szülés, az egész élet benne van, a kockázat, meg a fájdalom, meg a szépség, meg a csoda. Meg minden.
Nem a fájdalom a lényeg, az ismeretlen.
Súlytalanság van, és néma csend.
Űr.
Sodródom a végtelenben és nem tudok mást tenni csak várni, hogy elfogy-e az oxigén, vagy megmenekülök mégis. Minden csak másodperceken múlik, minden olyan esetleges.
Most minden nap minden percében futkos a bőrömön az érzés, hogy milyen esetleges az élet. Boldogságban úszni vagy kínok közt vergődni - egy lehelet választja el a kettőt.
És ki dönt a kettő között? Isten? Milyen alapon?
Vagy én? Nekem nincs meg hozzá a tudásom.
Vakszerencse?
Igen, így telnek az utolsó percek (napok?). Csupa kérdés most az élet.
De mielőtt elfogy az oxigén, meg lehet állítani az űrben a nem létező időt, hogy gyönyörködjünk a Föld horizontján megjelenő napfelkeltében. Talán ennyi az egész élet.
De a lényeg, hogy megnéztük ezt a filmet, és amúgy nem adtam volna ezért ennyi oszkárt, másrészről viszont iszonyatos kattanás volt nekem a sztori. Vagyis inkább amin keresztül megy benne a Sandra Bullock (jaj de utálom én a Sandra Bullockot).
Mert pont így érzem magam most perpill, mint aki "kiesett az űrbe".
Nincs összeköttetés, egyedül vagyok, valahol van George Clooney meg Houston, de igazából csak sodródom, magamra vagyok utalva és nincs uralmam a dolgok felett. Jön az űrszemét megállíthatatlanul, el fog találni, és nem tudom mit kell csinálni, de valamit csinálni kell, különben baj lesz.
Nekem kell csinálni, mert senki nem csinálja helyettem. Senki nem érezheti helyettem. Egy ember sem tudhatja pontosan, mit érez a másik, mint ahogy abban sem lehetünk biztosak, hogy amit én kéknek hívok, azt a másik is pont ugyanúgy látja-e. Van egy megegyezésünk, hogy melyik a kék szín, mondjuk, hogy az a kék, ami olyan mint az ég, de lehet hogy másoknak az ég teljesen más színű, mint nekem. Viszonyítási alapnak jó, de igazából semmi sem biztos. Így van ez a fájdalommal is. Meg minden egyéb érzéssel.
És csak várok, és nem tudom előre, hogy földet érek-e. Mert itt nem elég a tudás, nem elég a felkészültség, szerencse is kell, meg hogy jókor legyünk jó helyen, pont mint az életben, csak itt pár órába sűrítve. Lehet, ettől ilyen nagy cucc ez a szülés, az egész élet benne van, a kockázat, meg a fájdalom, meg a szépség, meg a csoda. Meg minden.
Nem a fájdalom a lényeg, az ismeretlen.
Súlytalanság van, és néma csend.
Űr.
Sodródom a végtelenben és nem tudok mást tenni csak várni, hogy elfogy-e az oxigén, vagy megmenekülök mégis. Minden csak másodperceken múlik, minden olyan esetleges.
Most minden nap minden percében futkos a bőrömön az érzés, hogy milyen esetleges az élet. Boldogságban úszni vagy kínok közt vergődni - egy lehelet választja el a kettőt.
És ki dönt a kettő között? Isten? Milyen alapon?
Vagy én? Nekem nincs meg hozzá a tudásom.
Vakszerencse?
Igen, így telnek az utolsó percek (napok?). Csupa kérdés most az élet.
De mielőtt elfogy az oxigén, meg lehet állítani az űrben a nem létező időt, hogy gyönyörködjünk a Föld horizontján megjelenő napfelkeltében. Talán ennyi az egész élet.
A buzi eső
Jó reggelt!
Tegnap semmihez sem lehetett itt kezdeni, mert reggeltől estig esett az eső. Annyira mérges voltam, hiszen itt ünnepnap volt, Papi végre itthon, és mehetnénk a szabadba az utolsó napok egyikén, erre moccanni sem lehetett, csak néztem a kanapéról, ahogy egyszer jobbról balra, aztán balról jobbra fújja a szél a kövér esőcseppeket, aztán meg mint a Forest Gumpban, "néha úgy éreztük lentről esik felfelé". Ilyesmi volt itt tegnap:
Lett volna mit csinálni a lakásban, de annyira mérges voltam, hogy a méreg elfoglalta az egész napomat, nem maradt másra idő jóformán, csak arra gondoltam, hogy kimennék és az esőt megfognám, és jól bepancsolnék neki. Buzi eső.
Gondolom a hormonok már megint..
Ez az utolsó hónap nem valami mesés a mamiság szempontjából. Tegnap este ettem egy kis dinnyét, úgyhogy az éjjel vagy nyolcszor voltam pisilni. Amúgy sem tudok rendesen aludni, mert az óriás has már külön életet él, és ha fordulok egyet, mindig előbb lendíteni kell a kiinduló helyzetben, aztán meg a fordulópontot elérve vigyázni, hogy a túl nagy lendülettől ki ne essek az ágyból. Végre újra elalszom, hogy a szülésről álmodjak, ekkor Guszti rendszeresen ad egy jó bűzös csókot, hogy aludj jól, ettől persze felébredek. Így telnek az éjszakák. Csoda, hogy kialvatlan vagyok.
Pedig most kellene pihenni állítólag, "amíg még lehet". Imádom az ilyen tanácsokat, hát nyilván, nem kellene siettetni az időt, de már szörnyen unalmas ez a terhesség. Vagyis inkább már nem érdekel, most már az érdekel, hogy milyen lesz majd Medivel. "Majd visszasírod a terhességet" - mondják az anyukák. De most komolyan, ezt anno ki hitte el, amikor terhes volt? Ez is olyan, mint hogy utálsz suliba járni, bárcsak dolgozhatnál. Aztán amikor dolgozni kell, akkor azt érzed, bárcsak legalább egy napra visszamehetnél a suliba. De se az egyik se a másik oldalon nem játszik a realitás.
Jobb lenne ha jönne a kis Medi, akkora hasam, mint egy hordó, a lábaim tele vannak vízzel, és a bőröm kezdi elhagyni a maradék erejét. Meg az eszem is. Minden apró fájdalmacskára összerezzenek, "kezdődik?".
Nem félek, izgulok. Az ismeretlentől parázok. Mint egy vizsga előtt, amire felkészültél, de tudod, hogy mindig van "meglepetés" a feladatban, a vizsgán sosem az a példa, mint amit a tanárral begyakoroltatok, hanem ott van benne valami csavar.
Na mindegy, próbálok nem agyalni, illetve próbálok úgy tenni, mintha a szülés még nem is lenne aktuális, hanem csak sima hétköznapokat élnék.
Ilyenek ezek az utolsó napok (hetek?).
