Reggeli
Péntek, fél tíz, túl az első kávén, befejeztem a Gyöngéd
barbárokat, túl az első síráson ma reggel, az utolsó oldal olyan dicsőséges
volt, és akkor megszólaltak a harangok Bécs utcáin, dong ding, dong ding, tüm,
tümm. Behallatszik az udvarunkba, ahol hajnalban a szemetes ember dühében
ütötte vágta a Restmüll feliratú kukát, ki tudja miért, akkor attól
visszhangzott az egész ház. Felvert az álmomból, szerencsére, mert megint a
démonjaim üldöztek, a barátaim, a szüleim szeretete, a kiköltözés Bécsbe és még
ezernyi apróság. Álmomban megint nem sikerült kiköltözni, nem indult az autó,
nem fértem be a kocsiba, anyuék visszafordultak, mert összevesztek apuval, én
pedig csak hangtalanul üvöltöztem álmomban, mert a torkomat és az orromat
elöntötte a takony a sírástól. A szemetes ember ébresztett a Restmüll
verésével, szó szerint ráébresztett a valóságra, arra hogy itt vagyok, Bécs
belvárosában lakom, ide járok közértbe és bankba, Bécs utcáin sétálok
reggelente és esténként.
Mindazonáltal nem vagyok még teljesen itthon. Bécs feltölt,
felpezsdít, minden pillanatban elámít, de még hiányzik valami. Talán az
ismerősök, a helyi arcok. Zárt közösség vagyunk mi négyen, egyelőre alig
ismerünk itt valakit. Tegnap azon élcelődtünk, hogy jó lenne már az egyforma
estéket megtölteni valami tartalommal, hívjuk át este a haverokat. Szóba jöhet
a főbérlő, a bankból a kedves ügyintézők, a trafikos néni és Medy, a német
tanárunk. Nagyjából ennyi.
Egy másik szombat
Itthon vagyok. A második helyen. Tegnap éjjel a Blahán vártuk a négyeshatost, néztem a támolygó, buliból jövő vagy oda épp induló fiatal lányokat és fiúkat, ahogy pezseg bennük a vér, boldogok, élnek. Örültem nekik, de a szívem megtelt szomorúsággal, és a kívülállóság érzésével, én itthon vagyok, de már csak látogatóban. A kombínó üvegére tapadva bámultam az ismerős megállókat - a wesselényin a hunniázásokra emlékeztem, a király utcában arra az egy hónapra amíg ott laktam, az oktogonnál elszorult a torkom, itthon, itthon, itthon vagyok, a nyugatinál a podmaniczky utcára néztem, ott van, arra van az én lakásom, az én drága kis kuckóm, amiben egy fiú lakik meg egy lány. Egy fiú, akivel véletlenül egy asztalnál ültem három éve a Rómerben egy alternatívás megbeszélésen, azt hiszem fröccsöt ittam, akkor épp menyasszony voltam és fogalmam sem volt az életről, arról végképp nem, hogy pár év alatt az életem kétszer háromszor is megfordít a tengelyem körül, a fent lentre kerül, a kint bentre és fordítva...
A Margit-hídi megállónál bámultam a Parlament sárgás fényeit, legutóbb mikor ott söröztünk, tervezgettük a bécsi életet és örültünk, hogy ott leszünk. Ma sincs ez másképp. Bécsben is otthon vagyok már egy kicsit.
De a szívem tele van érzésekkel, amiket Pesten gyűjtöttem bele, az éjszakázások, a hajnalok, a forró délutánok alatt. Amikor először nyilallt belém: itt vagyok, Pesten, ez az én városom, itt élek.
Tudom miért hagytalak el, és tudom, hogy jó döntést hoztam. Nem tudom mikor térek vissza, vagy visszatérek-e egyáltalán, de azt tudom, hogy visszavonhatatlanul az otthonom lettél. Szeretlek! :)
Amúgy csak kuckózás van Janónál, egész reggel úgy éreztem, elfelejtettem valamit, pedig csak fura, hogy nincs mit tennem, nincs más dolgom, mint itt lenni.
Tegnap ezt találtam a vonatra várva, hát megörökítettem:
A Margit-hídi megállónál bámultam a Parlament sárgás fényeit, legutóbb mikor ott söröztünk, tervezgettük a bécsi életet és örültünk, hogy ott leszünk. Ma sincs ez másképp. Bécsben is otthon vagyok már egy kicsit.
De a szívem tele van érzésekkel, amiket Pesten gyűjtöttem bele, az éjszakázások, a hajnalok, a forró délutánok alatt. Amikor először nyilallt belém: itt vagyok, Pesten, ez az én városom, itt élek.
Tudom miért hagytalak el, és tudom, hogy jó döntést hoztam. Nem tudom mikor térek vissza, vagy visszatérek-e egyáltalán, de azt tudom, hogy visszavonhatatlanul az otthonom lettél. Szeretlek! :)
Amúgy csak kuckózás van Janónál, egész reggel úgy éreztem, elfelejtettem valamit, pedig csak fura, hogy nincs mit tennem, nincs más dolgom, mint itt lenni.
Tegnap ezt találtam a vonatra várva, hát megörökítettem:
Rémálomföld
Papához bújok, hátulról átölelem, fülem a nyakához tapasztom - hallom ahogy rág, monoton ropogtatással egy disznó fejhús darabot fogyaszt el épp. Nézem a disznót, félbevágva az arca, valami ín van középen, nem gondolta volna, hogy egy régi ikea tányéron végzi bepaprikázva, az orrában fokhagymával, a szájából egészen biztosan valamelyik másik disznó levágott nyelve lóg ki.
Ropog az ín a fogak alatt.
Kattog az agyam.
Vajon minden megoldódik?
Még a világvége előtt szeretnék valamit csinálni, ami nem válik reménytelen küzdelemmé, nem végződik ostoba kudarccal. Mennyi időm van?
Fáj a fejem, mintha valaki az én fejemet rágicsálná. Napok óta azt álmodom, hogy elvesztem gyerekkoromban és a családommal hosszú évek óta most találkozom először. Érzem, hogy velem akarnak lenni, de nem tudnak befogadni. A hozzánk érkező rokonok nem ismernek fel, csak amikor elmondom ki vagyok látszik az arcukon valami homályos felfedezés - Ahá!
Közben az álmokba beleszövődnek a mindennapok, képeslapokat ragasztok az új szobám ajtajára álmomban, tologatom a bútorokat.
A valóságban két valótlanság közötti szakadék felett lebegek és azt éneklem az álmaimnak, hogy please don't go please don't go I LOVE YOU SO i love you so
Ropog az ín a fogak alatt.
Kattog az agyam.
Vajon minden megoldódik?
Még a világvége előtt szeretnék valamit csinálni, ami nem válik reménytelen küzdelemmé, nem végződik ostoba kudarccal. Mennyi időm van?
Fáj a fejem, mintha valaki az én fejemet rágicsálná. Napok óta azt álmodom, hogy elvesztem gyerekkoromban és a családommal hosszú évek óta most találkozom először. Érzem, hogy velem akarnak lenni, de nem tudnak befogadni. A hozzánk érkező rokonok nem ismernek fel, csak amikor elmondom ki vagyok látszik az arcukon valami homályos felfedezés - Ahá!
Közben az álmokba beleszövődnek a mindennapok, képeslapokat ragasztok az új szobám ajtajára álmomban, tologatom a bútorokat.
A valóságban két valótlanság közötti szakadék felett lebegek és azt éneklem az álmaimnak, hogy please don't go please don't go I LOVE YOU SO i love you so
Secret Garden
Íme egy az új Inez&Vinoodh videók közül, melyet a rendezőpáros a Dior számára készített. Ha valaki tudna segíteni abban, hogy én is Dior estélyiben, riadt tekintettel rohangálhassak Versailles-ban, kérem jelentkezzen mielőbb :)
Christian Dior - Secret Garden - Versailles from Inez & Vinoodh on Vimeo.
Daria Strokousnak öszejött, persze ő magas, vékony és szőke, az arca mint egy dacos angyalé. Orosz modell és meglepetésemre fiatalabb, mint én, egészen pontosan e hónapban ünnepli a huszonkettedik szülinapját. 17 éves korában debütált és azóta is a legnagyobb divatcégek ruháit viselheti (Prada, Chanel, Louis Vuitton, D&G...).
Szép és vagány szerintem.
Christian Dior - Secret Garden - Versailles from Inez & Vinoodh on Vimeo.
Daria Strokousnak öszejött, persze ő magas, vékony és szőke, az arca mint egy dacos angyalé. Orosz modell és meglepetésemre fiatalabb, mint én, egészen pontosan e hónapban ünnepli a huszonkettedik szülinapját. 17 éves korában debütált és azóta is a legnagyobb divatcégek ruháit viselheti (Prada, Chanel, Louis Vuitton, D&G...).
Szép és vagány szerintem.
Donna Karan estélyiben
Záróbuli
Nem, még nincs vége életem eddigi legmegerőltetőbb munkájának, de már csak egy hét és új fordulatot vesz a kint tartózkodás. Jövő héten hazalátogatunk Győrbe és Budapestre. Végre újra láthatom szeretett városaim! És ó micsoda öröm, hogy hazautazásunk pont a negyedik Főzdefesztre esik. Alig várom azt a rengeteg vér és kilincs ízű sörremeket, amivel a jó magyar sörfőzők megörvendeztetnek majd, és a nyüzsgést, a magyar szót, hogy úgy kérhetek: kérek szépen egy sört, és nem úgy, hogy bitte, öööööö, ein vagyis eine.. einen bananen bier, bitte.
Ennek is megvan a hangulata persze, de bevallom, hiányzol Budapest :)
Azért itt is volt részünk némi fesztiválhangulatban! A korábbi bejegyzésekből tudható, legújabb kedvencem a Rathausplatz, megint arra sétáltunk tegnap, pedig csak elindultunk andalogni, de úgy tűnik akaratlanul is arra visz a lábunk, tudván, mindig akad valami izgalom ott.
Az egész nyáron át tartó filmfesztiválon szinte végig opera felvételeket játszottak, meglepő módon a tegnapi záróest elektronikus zenével indult. Már kora délután kivonult egy kisebb tömeg, eleinte csak pár táncoló anyuka, meg néhány tetovált fiú, aztán egyre több ember jelent meg a platzon. Hihetetlen, hogy vasárnap délután ilyen zenét tolnak a bécserek, ennyire lazák, miközben a lelátón továbbra sem lehet sörözni és cigizni, erre kedves biztonsági őr hölgyek figyelmeztetnek lépten-nyomon.
Mi így csöppentünk a platzra délután:
Janó figyelmébe ajánljuk (mármint Papa meg én) az igencsak jó ritmusérzékkel megáldott fiúcskáról készült videót :)
Kicsit dödörögtem az utóbbi pár napban a bloggal, jó pár változás történt. Mivel az ismerőseim zöme olyan lusta mint én, így lehetővé tettem, hogy regisztráció nélkül lehessen itt kommentelni, lájkolgatni, véleményezni pedig egy gombnyomásra.
A jobb oldali ezer éves elrendezést is frissítettem, csuhéjj! :)
És aki kíváncsi a minőségi sörökre, az kukkantson ide: http://www.fozdefeszt.hu/
Ennek is megvan a hangulata persze, de bevallom, hiányzol Budapest :)
Azért itt is volt részünk némi fesztiválhangulatban! A korábbi bejegyzésekből tudható, legújabb kedvencem a Rathausplatz, megint arra sétáltunk tegnap, pedig csak elindultunk andalogni, de úgy tűnik akaratlanul is arra visz a lábunk, tudván, mindig akad valami izgalom ott.
Az egész nyáron át tartó filmfesztiválon szinte végig opera felvételeket játszottak, meglepő módon a tegnapi záróest elektronikus zenével indult. Már kora délután kivonult egy kisebb tömeg, eleinte csak pár táncoló anyuka, meg néhány tetovált fiú, aztán egyre több ember jelent meg a platzon. Hihetetlen, hogy vasárnap délután ilyen zenét tolnak a bécserek, ennyire lazák, miközben a lelátón továbbra sem lehet sörözni és cigizni, erre kedves biztonsági őr hölgyek figyelmeztetnek lépten-nyomon.
Mi így csöppentünk a platzra délután:
Janó figyelmébe ajánljuk (mármint Papa meg én) az igencsak jó ritmusérzékkel megáldott fiúcskáról készült videót :)
Kicsit dödörögtem az utóbbi pár napban a bloggal, jó pár változás történt. Mivel az ismerőseim zöme olyan lusta mint én, így lehetővé tettem, hogy regisztráció nélkül lehessen itt kommentelni, lájkolgatni, véleményezni pedig egy gombnyomásra.
A jobb oldali ezer éves elrendezést is frissítettem, csuhéjj! :)
És aki kíváncsi a minőségi sörökre, az kukkantson ide: http://www.fozdefeszt.hu/
i wish i was
Augusztus 30.
Ez a nyár is véget ért (mintha nem lett volna).
Még két hét a pokoli, szünet nélküli melóból.
Aki nyaral, megőrül. Elfelejti mi az illendőség, melyik a jobb és a bal keze.
De most olyan rádiót hallgatok, ahol reggelente ilyen zene szól:
Ez a nyár is véget ért (mintha nem lett volna).
Még két hét a pokoli, szünet nélküli melóból.
Aki nyaral, megőrül. Elfelejti mi az illendőség, melyik a jobb és a bal keze.
De most olyan rádiót hallgatok, ahol reggelente ilyen zene szól:
Bécs király!
Ez a város nyugis, mégis eleven.
Működik.
Az építészet csodálatos, a házak gyönyörűen karbantartva, felújítva.
Imádom, hogy minden harmadik tetőterasz növényekkel, fákkal van tele. Hogy bárhová megyek, mindig van bicikliút. Hogy bárhová megyek, mindig van a közelben egy-két híres ház, amiben híres osztrákok laktak, vagy kisebb-nagyobb múzeumok, vagy csak valami hatalmas régi kastély, háborús emlékhely. Lépten-nyomon.
Imádom, hogy a boltokba bejöhetnek a kutyák! Még az Ikeába is :)
Bécs klasszikus, az ember mindig úgy érzi, ahogy sétál az utcáin, hogy bármelyik pillanatban megszólalhat egy hegedű, egyszer csak kiszűrődik egy második emeleti ablakból a hang, ahogy egy csipkés ruhás kislány (masnival a hajában) épp egy szonátába kezd a zongoráján.
És van benne egy nagy adag "Hello, Vienna Calling" is :) Valami hátborzongatóan modern, ami egyszerre abszurdan retro és utópisztikus űrlényes budzsilala. A bécsi emberek is ilyenek. Furán konzervatívak és aztán hirtelen előtör belőlük a kisgyerek és bohémebbek, mint egy kocsmányi cseh festő.
Na és még valami: a parkok. Fantasztikus, hogy akárhová költöznék ebben a városban, maximum 10 percnyi sétára ott lenne tőlem egy gigantikus park, szobrokkal és formára nyírt fákkal, ahol a pedánsan gondozott kertekben délutánonként a fél város a fűben hempereg, a másik fele sörözik vagy focizik. Ezt a várost használják, mégsem megy tönkre.
Itt jártunk ma:
Az utolsó előtti egy fura szobor, amit egy fesztivál részeként állítottak ki a Schwarzenbergplatz-on. Elsőre mint egy jövőből idecsöppent fura űrhajó, közelebbről jelentős adag tudatmódosítót fogyasztó alkotók munkája. Mindenképpen nagyon klassz :) És az emberek ezt is használják, örülnek, hogy itt van, nézegetik, hozzáérnek, felcsimpaszkodnak rá, mászókának használják az élő, eleven művészetet. Csudijó.
Bővebb infó: http://www.tba21.org/pavilions/49/overview
Működik.
Az építészet csodálatos, a házak gyönyörűen karbantartva, felújítva.
Imádom, hogy minden harmadik tetőterasz növényekkel, fákkal van tele. Hogy bárhová megyek, mindig van bicikliút. Hogy bárhová megyek, mindig van a közelben egy-két híres ház, amiben híres osztrákok laktak, vagy kisebb-nagyobb múzeumok, vagy csak valami hatalmas régi kastély, háborús emlékhely. Lépten-nyomon.
Imádom, hogy a boltokba bejöhetnek a kutyák! Még az Ikeába is :)
Bécs klasszikus, az ember mindig úgy érzi, ahogy sétál az utcáin, hogy bármelyik pillanatban megszólalhat egy hegedű, egyszer csak kiszűrődik egy második emeleti ablakból a hang, ahogy egy csipkés ruhás kislány (masnival a hajában) épp egy szonátába kezd a zongoráján.
És van benne egy nagy adag "Hello, Vienna Calling" is :) Valami hátborzongatóan modern, ami egyszerre abszurdan retro és utópisztikus űrlényes budzsilala. A bécsi emberek is ilyenek. Furán konzervatívak és aztán hirtelen előtör belőlük a kisgyerek és bohémebbek, mint egy kocsmányi cseh festő.
Na és még valami: a parkok. Fantasztikus, hogy akárhová költöznék ebben a városban, maximum 10 percnyi sétára ott lenne tőlem egy gigantikus park, szobrokkal és formára nyírt fákkal, ahol a pedánsan gondozott kertekben délutánonként a fél város a fűben hempereg, a másik fele sörözik vagy focizik. Ezt a várost használják, mégsem megy tönkre.
Itt jártunk ma:
Augarten
Az utolsó előtti egy fura szobor, amit egy fesztivál részeként állítottak ki a Schwarzenbergplatz-on. Elsőre mint egy jövőből idecsöppent fura űrhajó, közelebbről jelentős adag tudatmódosítót fogyasztó alkotók munkája. Mindenképpen nagyon klassz :) És az emberek ezt is használják, örülnek, hogy itt van, nézegetik, hozzáérnek, felcsimpaszkodnak rá, mászókának használják az élő, eleven művészetet. Csudijó.
Bővebb infó: http://www.tba21.org/pavilions/49/overview
Valentino 12/13 FW Haute Couture
Gyönyörű ruhák, titokzatos modellek:
Caroline Brasch Nielsen és Frida Gustavsson - nagyon szépek :)
Caroline Brasch Nielsen és Frida Gustavsson - nagyon szépek :)
kontraszt
Life is good: szerda este, irány a Rathaus, ahol Mick Jagger a csinos szőrme kabijában trappol a színpadon (a vásznon) Scorsese koncertfilmjében. Egy-egy banános sör, hatalmas bécsi tömeg hömpölyög, valami nyugodtabb ülőhelyet keresünk. A lelátón meglátunk két éppen felszabaduló helyet, már majdnem le is tudunk ülni, mikor egy idős házaspár az utunkba áll és szép katonás németséggel közlik, hogy márpedig sörrel tilos a lelátóra ülni. Elkullogtunk, eközben Keith Richards a színpadra köpte elszívott cigijét és tombolt a féktelen, szabad rákenroll.
