Itthon vagyok. A második helyen. Tegnap éjjel a Blahán vártuk a négyeshatost, néztem a támolygó, buliból jövő vagy oda épp induló fiatal lányokat és fiúkat, ahogy pezseg bennük a vér, boldogok, élnek. Örültem nekik, de a szívem megtelt szomorúsággal, és a kívülállóság érzésével, én itthon vagyok, de már csak látogatóban. A kombínó üvegére tapadva bámultam az ismerős megállókat - a wesselényin a hunniázásokra emlékeztem, a király utcában arra az egy hónapra amíg ott laktam, az oktogonnál elszorult a torkom, itthon, itthon, itthon vagyok, a nyugatinál a podmaniczky utcára néztem, ott van, arra van az én lakásom, az én drága kis kuckóm, amiben egy fiú lakik meg egy lány. Egy fiú, akivel véletlenül egy asztalnál ültem három éve a Rómerben egy alternatívás megbeszélésen, azt hiszem fröccsöt ittam, akkor épp menyasszony voltam és fogalmam sem volt az életről, arról végképp nem, hogy pár év alatt az életem kétszer háromszor is megfordít a tengelyem körül, a fent lentre kerül, a kint bentre és fordítva...
A Margit-hídi megállónál bámultam a Parlament sárgás fényeit, legutóbb mikor ott söröztünk, tervezgettük a bécsi életet és örültünk, hogy ott leszünk. Ma sincs ez másképp. Bécsben is otthon vagyok már egy kicsit.
De a szívem tele van érzésekkel, amiket Pesten gyűjtöttem bele, az éjszakázások, a hajnalok, a forró délutánok alatt. Amikor először nyilallt belém: itt vagyok, Pesten, ez az én városom, itt élek.
Tudom miért hagytalak el, és tudom, hogy jó döntést hoztam. Nem tudom mikor térek vissza, vagy visszatérek-e egyáltalán, de azt tudom, hogy visszavonhatatlanul az otthonom lettél. Szeretlek! :)
Amúgy csak kuckózás van Janónál, egész reggel úgy éreztem, elfelejtettem valamit, pedig csak fura, hogy nincs mit tennem, nincs más dolgom, mint itt lenni.
Tegnap ezt találtam a vonatra várva, hát megörökítettem:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése