Rémálomföld

Papához bújok, hátulról átölelem, fülem a nyakához tapasztom - hallom ahogy rág, monoton ropogtatással egy disznó fejhús darabot fogyaszt el épp. Nézem a disznót, félbevágva az arca, valami ín van középen, nem gondolta volna, hogy egy régi ikea tányéron végzi bepaprikázva, az orrában fokhagymával, a szájából egészen biztosan valamelyik másik disznó levágott nyelve lóg ki.

Ropog az ín a fogak alatt.
Kattog az agyam.

Vajon minden megoldódik?

Még a világvége előtt szeretnék valamit csinálni, ami nem válik reménytelen küzdelemmé, nem végződik ostoba kudarccal. Mennyi időm van?

Fáj a fejem, mintha valaki az én fejemet rágicsálná. Napok óta azt álmodom, hogy elvesztem gyerekkoromban és a családommal hosszú évek óta most találkozom először. Érzem, hogy velem akarnak lenni, de nem tudnak befogadni. A hozzánk érkező rokonok nem ismernek fel, csak amikor elmondom ki vagyok látszik az arcukon valami homályos felfedezés - Ahá!

Közben az álmokba beleszövődnek a mindennapok, képeslapokat ragasztok az új szobám ajtajára álmomban, tologatom a bútorokat.

A valóságban két valótlanság közötti szakadék felett lebegek és azt éneklem az álmaimnak, hogy please don't go please don't go I LOVE YOU SO i love you so