Nemalvás

Nem vagyunk a korán kelés hívei. Sem Papa, sem én. Ahogyan hétköznap, úgy hétvégén sem. Nem kelünk a kelő nappal, talán mert éjszaka sokáig ébren vagyunk, vagy csak lustaságból.

Kivéve egy hete. Nem mintha fel akarnánk kelni, de amikor fél hétkor Guszti nyüsszögni kezd, akkor le kell tenni az ágyról, hogy pisilhessen. Utána visszakéredzkedik, de már csak azért, mert szerinte az ágyunkban laknak reggel a rókák, a párnák közt megbújva várják, hogy ő onnan őket kikotorja és jól megharapja. Vagy a hajamban megbújva várnak a rókák. Vagy egyszerűen Gusztinak ébredés után szüksége van valami harapnivalóra, takaró, párna, de még emberi pofa, fül, vagy kisujj is megteszi. Legjobb, ha van kéznél papír zsebkendő, amit millió cafatra lehet szedni, vagy van lábnál egy gumipapucs, az sokáig kitart. De még ha ilyen érdekes dolgok hevernek is a földön, az ágyba azért csak be kell kunyerálni magát az ebnek, legalább tízpercenként, tökéletesen időzítve, hogy még ne legyünk mély alvásban, de már épp elkezdjünk valamit (tovább)álmodni. Akkor neki jönni kell, és harapni. Végül feladjuk és felkelünk, vasárnap is legkésőbb hétkor.

A kiskutya viszont - ha kijátszotta magát, evett, ivott, ürített - alszik. A szakirodalom szerint akár 18-22 órát is. "Ilyenkor ne is zavarjuk meg, hiszen szüksége van a pihenésre." Kár, hogy Guszti nem olvasta az emberekről szóló tanulmányt. Maminak szüksége van a pihenésre, legalább egyszer egy héten hagyjuk 7 órát aludni egyhuzamban.

Azt hiszem soha többé nem fogunk aludni.

Guszti gyorsan fejlődik, okosodik, hamarosan már megtanulja, hogy ne zavarjon fel minket reggelente. Addigra megszületik a kisbaba.

De talán addigra elfelejtjük azt a kisgyerekes hozzáállást, hogy az embernek aludni kell. :)

Gyönyörűen süt a nap, elmegyünk a temetőbe.