Ez a hét

Jöhetne már a tavasz. Az a meleg napsütéses, hűvös szellős tavasz. Az a virágok nyílnak a nagymamám kertjében tavasz. Eszembe jutott ma ébredés után a nagymamám, meg a nagypapám. A sírjuk az utcánkra néz, testük a föld alatt, lassan két éve, ma már talán nincs is testük. Tudom, illetlenség ilyesmire gondolni, de néha eszembe jut, hogy mi van odalent.

Jöhetne már a tavasz. Meg a mosógép - mondja Papa. Ezen a héten egyszerűen semmi nem jött össze. Kedd óta vadászunk mosógépre. Először lefoglaltunk egyet a willhabenen, el is mentünk érte, ide is zötyögtünk vele egy török segédmunkással. Bedugtuk, nem működött. A török gyorsan szétkapta, közben kilátszott a fekete, szőrös segge a nadrágból. Az áramot visszahozta a gépbe, rákötöttük a vízre és összevissza nyomkodta, de az a szerencsétlen "voll funktionsfähig" masina csak nem tudott centrifugázni. Ettől ő is zavarba jött, mondta, hogy itt hagyja a csodagépet gratis, én meg gondoltam, hogy takarodj innen a szaroddal, és reméltem, hogy nem csap agyon a csavarhúzóval. De szerencsére megszabadultunk tőle.

Na jó, akkor rendeljünk újat, mégiscsak mosógép, illik szépnek, jónak lennie, kiváltképp egy babás lakásban, meg akkor nincs idegeskedés a szállítással sem. Azon nyomban megrendeltük még kedd este, 24 órás lieferunggal, azóta is várjuk. A dolog hozadéka, hogy megtanultam németül telefonon ügyet intézni, illetve üvölteni a telefonba, és megírtam életem első panaszlevelét is németül. Azt hinné az ember, hogy az osztrákoknál ilyesmire nem lehet szükség, de hát semmi sem tökéletes.

Közben dolgozom is, még mindig nyomom a heti 40 órát, igaz, most már "könnyített munkakörben". Hogy mi a könnyebbség, azon lehet vitatkozni. Mindenesetre nem a konyhában vagyok, hanem kint a pincérekkel. Igazából minden nagyon jól van. Megtanultam például, hogy melyik kávét hogyan kell szervírozni - őrület, hogy hányféle kávét isznak az emberek. Kis eszpresszót, nagy eszpresszót, hosszú kávét, feketét, tejszínest, meleg tejest, hideg tejest, alkoholost meg tejhabosat, na meg tejszínhabosat. Nem mindegy itt a mennyiség, na meg a hőmérséklet, és hogy melyiket hány cukorral, milyen csészébe, milyen alátéttel, melyik kiskanállal adjuk. És jönnek még a teák, vizek, üdítők, gyümölcslevek. A vizet is ezerféleképpen lehet inni.

Valójában nagyon élvezem. Olyan ez, mint egy memóriajáték, minden nap egy kicsivel több dolgot kell megjegyezni. Eleinte egy kávé összerakása is percekig tartott, most már három-négy dolgot meg tudok jegyezni. A pincérek persze ennél jóval többet, főleg a tapasztaltabbak. Papír nélkül járják az asztalokat, amiket sorszámok szerint jegyeznek meg és egyszerre több rendelés van a fejükben. Jönnek-mennek és kiabálják, hogy "a huszonötösre egy kleine braune, mit großem wasser, negyvenötös fizetni szeretne és lesz még egy früschtück a tizenkettesen". Olyan mint egy Hrabal regényben. Altalában azt játszom magamban, hogy mi vagyunk a Párizs szálló kávézója, örülnék, ha lenne nálunk egy Skrivánek főúr, aki már a belépéskor meg tudja állapítani, hogy mit fog rendelni a vendég. Bár néha kicsit olyan azért.

Vannak például törzsvendégek. Az állítólag büdös architekt, egy idős bácsi, aki egész nap nálunk ül és nézi az olimpiát, közben úgy tesz, mintha mérges lenne a pincérnőkre, de valójában imád velük kokettálni. Fogja az esernyőjét és úgy csinál, mintha géppisztollyal lövöldözne Marcelara, a szőke főpincérnőre. Van az a magas, medvearcú férfi, mindig előre ül, keveset beszél, újságot olvas és minden délelőtt megiszik négy nagy pohár sört. Van, akit szívesen látunk, és van akinek az érkezésétől rettegünk. A fekete boszorkány minden nap délután érkezik, amikor mi már kitisztítottuk a narancsfacsaró gépet, és frissen facsart narancslevet kér. Az étel sosem elég jó, ahogy az italok hőmérséklete sem és mindig extra kívánsággal él, amit aztán nem akar kifizetni. Mégis mindig jön. Valószínűleg nincs más aki elviselje a tűrhetetlen természetét, így oda jár, ahol a pénzéért cserébe udvariasságot kap. Szomorú ez azért néha.

Szóval ilyen helyen vagyok most, még pár hétig biztosan, aztán jön a jól megérdemelt mami szabadság, hogy még utoljára kialudhassam magam néhányszor, mielőtt megérkezik a kis Prinzessin :)

A kicsi lányunk egy rugdosó világbajnok, tegnapelőtt néztük a Walking Deadet és míg feszülten figyeltem az aktuális zombitámadást, egy hatalmasat rúgott belém Medi, amitől majd összekakiltam magam :)

Most süt a nap, hallgassunk zenét, holnap jelentkezem egy vadiújsággal :)

"Open the window man to smell the peach blossom,
The tiger lily, the marigold"