Elméletek reggeli kávé mellé

Az első szabad hétfőmön tízkor keltem. "Biztos még csak kilenc... Úristen már tíz óra? Rengeteg dolgom van." Aztán rájöttem, hogy igazából mindegy is, csendben megiszom a kávém. Rengeteg dolgom van, de már semmi sem kötelező, így mindenhez van kedvem. Perpill csak az álmaimmal vagyok elfoglalva. Meg a reggeli kávéval.

Álmomban csúnyán összevesztem a többiekkel. Azért, mert kitalálták, hogy menjünk valahová szórakozni, de nekem nem volt kedvem. Mondtam, hogy bezzeg amikor én találom ki, sosem megyünk. Üvöltöttem, azt tudom, teljesen kikeltem magamból. Aztán kétszer voltam múzeumban álmomban. Először büdösgyurifejjel. Kint havas volt a táj, és ha jól emlékszem bent a múzeum folyosói is tele voltak hóval. Később átvettem a cipőm a kis feketére. Aztán ahogy ott kavarogtunk valami történt, valaki üldözött is, a víz alá merültem a lövöldözés elől. Megint víz, megint az érzelmeim, megint a bujdosás. Mit rejtegetek?
Összefutottam John Travoltával és ölelkeztünk. Vele is bementem a múzeumba, aztán hirtelen ott termett büdösgyurifej és mondta, hogy vele is bementem ám már egyszer. Nem vont kérdőre, csak közölte, hogy ez van. Rájöttem, hogy az előbb nem fizettünk belépőt Travoltával, én viszont bent felejtettem a kis fekete cipőm, úgyhogy még egyszer be kell mennem. Ahogy gázoltam át a havon a bejárat felé, két kiskutya egymást kergette, néha engem. Féltem. Az ajtó bár fának látszott, de valaki kidugta a fejét mögüle, mint valami függöny mögül. Kriszti volt az, és mondta, hogy siessek haza, mert anyunak valami baja van. A következő pillanatban már otthon is voltam. Anyu teljesen kiakadt, mutatta, hogy baleset történt. A karján egy pici horzsolás volt csak, ott ahol a gyerekkori oltás nyoma is van. Nem értettem, mi ez a nagy felhajtás.

Pénteken volt néhány elmélyülős rész, néztünk fraktál videókat, végtelenség érzés járta át az agyam.




Amikor ránézünk egy fraktálra, arra gondolunk, már hogy lenne bármi is ennyire bonyolult. Aztán arra gondoltam, hogy az élet pont ilyen komplex. A reggeli kávém íze, vagy az ébredésem vagy az álmaim meghatározzák, hogy milyen leszek aznap, hogy fogok viselkedni a többi emberrel. És amit én mondok, az hat a többiekre, esetleg meghatározza, hogy ők hogyan viszonyulnak aznap egy élethelyzethez, vagy egy harmadik személyhez. Minden mindennel összefügg és nincsenek véletlenek.

Aztán arra gondolok, mindezt képtelenség irányítani, hiszen engem is a rám ható tényezők irányítanak nagyrészt, külső dolgok, csak azt foghatom meg, ami legbelül van. Nem mondom, hogy ettől zen buddhista lettem, de azért rá tudok feküdni az áramlatra, sodorjon. A mantra sokat segít, éles helyzetekben mormolok, lehet hogy használ, talán csak megnyugtat. És persze semmi vallásos, nem jártam még Indiában, nem az isteneket hívom, csak belemantrázom magam a jó dolgokba. Legtöbbször a félelem hívja elő.

De például ennek értelme is van: