Ez most már hivatalosan is a hülyék hete

És még csak szerda van. De már hétfőn elkezdődött azzal, hogy egy ismerősömet hazugságon kaptam, és borzasztóan idegesített, tudván, hogy ez már nem az első eset. Természetesen szóltam és természetesen még engem cseszett le és nézett hülyének az illető.

Hazaérve szembesültem a ténnyel, hogy a húgom fröccsöt öntött a billentyűzetbe, meg az asztalomra mindenhová. Persze kérdezhetnéd, hogy hogyan kerül az asztalomra fröccs hétfő délelőtt :) Akár hiszed, akár nem, hétvégén maradt ott, és nem is az enyém volt, de még nem volt időm eltakarítani innen. Mindegy, a képernyőbillentyűzet feltalálóját azóta is áldom, a mozgásukban korlátozottakat - akik egész évben erre a programra vannak rászorulva - azóta is intenzíven sajnálom. Szegénykék.

A munka sok, a dolgok valahogy nem úgy jönnek össze, ahogy elterveztem; és ami a legrosszabb, hogy az utóbbi hetek lebegésében felhalmozott általános boldogságtartalékok kezdenek kimerülni. Ma már majdnem sírtam. Ültem itt a gép előtt, zenére sajnáltam magam, hogy milyen nehéz minden és nincs kiút és mindenki elhagy (Boci ez neked szól! :D) és én egyedül maradok itt a kockák között, ahol minden sarok lekerekített azért, minden biztonságos, vagy legalább többszörösen biztosított és meghatározott. Nincs kizárás és mentesülés a nagy magány alól - éreztem. És már előre látom az itthoni sértődött arcokat, hogy "dehát én nem is számítok?", viszont az van, hogy hiába van itt valaki, ha nincs itt mindenki, vagy legalább egy, de inkább két-három-négy-öt ember, aki fontos.

Nagyjából ennél a gondolatmenetnél kattintottam véletlenül a következőre, amitől minden életkedvem hiphopp visszatért, és egyúttal megvolt a mai orromrakoppintás is, miszerint a mese képes legyőzni a pénzintézetek és az üzleti stílus hatalmát. :) És most már nem is fáj, és nem is űr, hanem csak egy hatalmas vágyódás és várakozás van bennem megint. :)

Szeretettel: