Önhitt és még hülye is
Aztán kívülről látta önmagát, ahogy ott fekszik. Persze, gondolta, lehet ezzel is mit kezdeni. Kozmikus újrakezdés, a teremtés koronája lehetőséget kap az élettől. Egészen korrekt ez így, hiszen mi a francnak és egyáltalán ki által van az megírva, hogy az ember csak egyszer él és azon nem lehet javítani. Vissza kell térni, meg kell kapni a sanszot, muszáj, másképpen minden ember szerencsétlen lenne. Valószínűleg az életében lévő rossz dolgok mind csak tanító szándékkal mentek végbe, hibái pedig nem lehettek mások, mint a rossz sors összeesküvései. De mivel jó és okos ember volt, lehetőséget kapott, hogy bizonyítsa mindezt, aztán újrakezdjen mindent. Nehéz volt másra gondolni, illetve ez volt a ponyvákból ismert, egyetlen reális változat.
Talán ott kellene kezdeni, hogy sohasem volt egy „valamire való” munkája. Két vagy három hónapot dolgozott egyhuzamban, ennél többet soha. Mindig volt egy főnök, aki túl sokat akart, vagy túl keveset. A szemét kollégák is csak fúrták, mert nem akarta őket meghallgatni, egyszerűen nem volt rájuk kíváncsi. Kevés volt a pénz, naná, majd szétdolgozza a belét ennyi kis lóvéért. Az állam így is elvitte majd’ a felét.
Egy „rendes” kocsira persze sosem futotta. A buszon meg a sok köcsög, egyik a lábára lépett, másik egész úton bámulta, az a hájas dög is, a zsíros hajával – miért nem bírnak ezek adni magukra?
Bezzeg az Eszti, jó kis nő volt, kár hogy otthagyott. De ha egyszer folyton hisztizett, fene sem igazodott ki rajta, mindig mást akart, nem hagyott békét az embernek.
De nem volt ideje a végére érni, mert egyre csak távolodott a padlón fekvő önmagától. A remény, hogy mindezen javítson, szertefoszlott.
Korábban,
amikor a padlóról szedegette fel a tablettákat, már nem azért röhögött, mert mindez annyira viccesnek hatott. Akkor már önmagán röhögött. Ez volt életének talán egyetlen tiszta pillanata, pont mikor totál seggre esett az italtól és a gyógyszerektől. Látta, hogy milyen szánalmas volt ez a picsogás, ez a folyamatos oltogatás, ez a sorozatos balszerencse. Látta, hogy 28 éve alatt milyen képet vágott mindenhez, hogy ott volt arcán a megilletődöttség, akárhányszor belerúgtak, mintha komolyan meglepte volna az emberek viselkedése, és mintha nem pont így rúgott volna a többi megilletődött ember pofájába. Röhejes volt, ahogy próbálta elhitetni magával, hogy nem hibás, hogy ő talán csak túl őszinte volt mindig, csak jót akart - az egész csak siralmas mellébeszélés. Nem is értette, hogy volt ideje másra ennyi panaszkodás mellett.
A röhögéstől alig bírta bevenni a tablettákat, de azért sikerült. Pontosan 5 perccel a felismerés után arccal a tükörnek esett, a mosdókagylóra csúszott, majd a padlóra és vége volt.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése