Tipikus esete ennek a tegnap látott borzalom; az Agneszka Holland rendezte Teljes napfogyatkozás "filmű cím"*. Önmagában érdekes a történet, de a két költőnek a lehető legrosszabb oldalát mutatja be - azt amire általában csak úgy mellékesen vagyunk kiváncsiak, vagy mert tudni akarjuk egy-egy mű mögött milyen érzelmek és milyen történések bújtak meg.Ez a film viszont két óra folyamatos meleg picsogás. Még egy hetero kapcsolatban is fárasztó az ilyesmi, de két férfit nézni állandó szerelmi cívódásaik közepette, már tudom, nem nekem való. Az egyik átszúrja a másik kezét, erre az bőg, de azért a végére csak átlövi szerelme kezét, és akkor megint bőg.
Nem vagyok az érzelmek és a szenvedély ellensége, az egyetlen bajom, hogy ez a film csak azt felejti el, ami igazán fontos. Hogy ez a két nyafka macska tulajdonképpen fantasztikus költő volt, és olyat alkottak, amivel megváltoztatták a költészetet. A forgatókönyv író és a rendező úgy tűnik nem olvasott egyetlen Rimbaud vagy Verlaine művet sem, mert ha olvasott volna, nem felejtette volna el a szereplők szájába adni őket, és ezáltal felhívni a figyelmet valami lényegesre; valamire, ami túlmutat a testiségen és azon hogy Rimbaud például élt-halt a napsütésért.
Egyszóval, ha a Port.hu-n (aminek egyébként jó barátja vagyok) az áll, hogy 9.4/10, azt nem feltétlenül kell elhinni.
Legyen itt egy Rimbaud vers, csak hogy lássunk is belőle valamit:
Szégyen
Amíg penge nem hatol
bele metszőn az agyába,
e zsíros zöld sárba, hol
soha nem kel ifju pára...
(Orrát, ajkát, a fülét
ah! jobb néki, ha levágja,
s a hasát is! ó, nagy ég!
s utánuk hull a két lába!)
De nem; valóban, amíg
penge nem jár a fejében,
ölébe nem csap kavics,
láng nem marja a belét lenn,
azt hiszem az ostoba
jószág, ez a kellemetlen
fickó nem ún meg soha
pimaszkodni egy szemet sem,
szirti macska, bűzgomoly
füstöl tőle föl az égre!
- Mégis, Uram, holtakor
szálljon némi ima érte...
*Ez a kifejezés akkor használatos, amikor egy filmet csak azért készítenek el, mert előzőleg kitaláltak egy nagyon frappáns címet és kell hozzá - szó szerint - gyártani valami filmszerűt.
6 megjegyzés:
Ellenvélemény: a Teljes napfogyatkozás az egyik kedvenc filmem, ezért meg kell védenem. A film szerintem nem arra hivatott, hogy a két zseni költészetét népszerűsítse, hanem hogy bemutassa az életüket, és a szerelmüket. Abban van valami, hogy nem ártott volna legalább néhány sort a szájukba adni, de ez talán mellékes is. Hiszen nem ez, ami magával ragad, hanem a kávézók hangulata, a füstös kocsmák, a koszos albérlet, az abszint, és az őrület. Kettejük ellenállása a családdal, a társadalommal, a többi tehetségtelen ripaccsal, sőt az egész Világgal szemben, hogy meg merték lépni, meg merték tenni, meg merték mutatni, hogy semmi sem számít, csak amit mi magunk gondolunk, tudunk, hogy senki sem számít, csak mi magunk, és hogy magunkat megvalósítsuk, és megmutassuk, és akinek nem tetszik, maximum nézzen más felé, mert ez vagyok én! Számomra ez a film lényege, és mondanivalója, kívülállóság, árulás, ellenállás, önmegvalósítás, és hogy merjük meglépni amit tényleg akarunk, merjünk önmagunk lenni és valóra váltani az álmainkat. Ez az én teljes napfogyatkozásom…
Mint olvashattad, elsősorban nem a két költő életmódját bíráltam, hanem a film gondolatiságának hiányát. Az általad leírt életérzést szerintem csak nagyon kis százalékban mutatta a készítő, legfeljebb az elején.
"...senki sem számít, csak mi magunk, és hogy magunkat megvalósítsuk, és megmutassuk, és akinek nem tetszik, maximum nézzen más felé, mert ez vagyok én!"
Ezzel csak az a gond, hogy akármit csináltak, végül mindig belebuktak. Ez a baj a tartalmatlan lázadással. Üres és céltalan. Vagy inkább túlságosan öncélú!
És végül is mi az amit meg mertek tenni? Hátat fordítani a kötelességnek, egy kapcsolat reményében. De a végén szomorúan hallottam, ahogy Verlain választ: >>a tested kell<<. Ez az egész filmet körvonalazta számomra.
Akárhogy is, köszönöm az ellenvéleményt!
hmm, nem értem miért gondolod hogy a lázadásuk tartalmatlan volt, üres és céltalan. ezzel egyáltalán nem értek egyet. és valószínű hogy boldogabban és tartalmasabban telt az életük azon pár éve, mint a későbbi, mennyiségileg jóval több idő. a testiségről meg annyit, hogy emlékezz vissza az utolsó jelenetre... és rögtön megcáfol mindent.
elfogadom, hogy így gondolod, csak nem értem, vagy inkább nem értek egyet. persze ez a jó a filmekben, meg mindenben, hogy szubjektív a megítélésük, és nekem ez, neked pedig más dobbantja meg a szíved. ennyi.
Mégha ezzel gyengeségemről adok számot, akkor is be kell vallanom, bizonytalan vagyok.
Őszintén nem tudom eldönteni, hogy a szenvedés (vagy inkább a szenvedve szeretés) boldogabbá teszi-e az életet. Az bizonyos, hogy tartalmasabbá, de hogy több lesz-e az ember...
Évek óta keresem erre a választ (a saját életemre vonatkoztatva).
Csak valahogy nekem fals az a boldogság, amit mások szenvedése árán teszünk magunkévá. Ebben a filmben úgy érzem ezt a viselkedést emelik piedesztára, kár érte.
Köszönöm, így teljes a bejegyzésem.
a véleményem még mindig ugyanaz... és ezzel ezt a vitát szerintem le is zárhatjuk, legalábbis részemről nincs több hozzáfűznivalóm
Szintúgy :)
Megjegyzés küldése