Tegnap alkalmam nyílt egy kis színházlátogatásra és egy feszült, kissé nyögvenyelős beszélgetésre két színész társaságában. A Győri Nemzetiben tartották az Őrült nők ketrece* című francia komédia nyilvános főpróbáját, amire - mióta tudtam, hogy megyünk - talán többet készültem, mint maguk a szereplők. Ez persze természetesen túlzás, de a lényeg megmarad, izgatottan vártam az évad első új darabját.
Mielőtt bármit írnék róla, előre kell bocsátanom, nem ismertem a történetet, úgyhogy az első fél órát dermedt csendben ültem végig, idegesen mocorogtam és a közbülső dalbetétektől majd kitört a frász, miközben körülöttem az összes farmergatyás fiatal finoman szólva is "szétröhögte az agyát". Ez persze engem minősít, talán mehetnék felkészültebben színházba, de az is lehet, hogy valójában nem is az én hibám. Nehezen vettem ugyanis fel a fonalat Georges és Albin szerelmi cívódásait látva, és az első döbbenet után valahogy nem is akartam. (Az olyan tájékozatlanoknak, mint én voltam, annyit segítek, hogy a Georges és Albin férfinevek, Maszlay István és Rupnik Károly alakításában elevenedtek meg.)
Az első felvonás végére, túl 3 dalbetéten, egészen lezsibbadtam, kértem magamnak egy pohár pezsgőt, és közben próbáltam kihallgatni, hogyan vélekednek mások a darabról. Úgy vettem észre, én vagyok az egyetlen, aki nem tudta átadni magát a felhőtlen szórakozásnak és lelkiismereti kérdést csinált egy komédiából. Visszatérve a helyünkre az mindenesetre feltűnt, hogy páran elmentek az első felvonás után, tehát akadt nálam vaskalaposabb néző...
A következő percekben aztán egyre többet nevettem, egyre felszabadultabban, magam mögött hagyva az előítéleteimet, és úgy érzem, a darab ezzel el is érte magasztosabb célját, ha egyáltalán volt neki. A két - fent említett - főszereplő egyre szerethetőbb alakot öltött, részint a zseniális színészi munkának köszönhetően. Mivel mint említettem nem ismertem a korábbi feldolgozásokat, így összehasonlítási alapom (hál' Istennek) nem volt, s így még hitelesebbnek láttam a helyzeteket.
A Barchét család tagjai, és a táncosok sem maradtak el a két főszereplő mögött, tökéletes gesztusokkal, de azért kellő diszkrécióval játszottak, nem elvonva a figyelmet a lényegről, mégis felhőtlen kacagásokat okozva a nézők soraiban. Az egyetlen kidolgozatlan szerep, Barchét úr lányáé volt (Szina Kinga), aki teljesen háttérbe szorult, nem tudni miért, vajon az eredeti darabban sem volt nagyobb rendeltetése, vagy nem engedték, esetleg nem is akart szóhoz jutni.
Összességében jól összerakott, vidám színdarab volt, jól felépített és eljátszott karakterekkel. Érdemes - akár többször is - megnézni, bár ajánlatos tudni, hogy mire is ülünk be, nehogy úgy járjunk mint én tegnap este.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése