Boldogok a heringek

Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.

Jó de mikor?
Szerintem a jók nem győznek, vagy legalábbis nem nyernek semmit. Azok pedig, akik egész életükben helyezkednek, lesik, hogy kit mikor hogyan gáncsoljanak el - nos, ők megtalálják a módját, hogy  érvényesítsék a saját igazukat. Persze többféle igazság létezik, és két egymással ellentétes dolog két nézőpontból ugyanúgy igaz lehet. Ahogyan Feldmár tanácsolta, ha valaki nekem rosszat tesz, vagy számomra érthetetlen módon viselkedik, akkor mindig megpróbálom elképzelni, hogy mi kellene, hogy velem történjen ahhoz, hogy én is ugyanígy viselkedjek. Merthogy a dolgok és az emberek nem feketék és fehérek. De én nem tudom elképzelni. Hogy félelemből, vagy puszta szórakozásból például folyamatosan szekáljak valakit.
Ezt az eddigi 25 évem alatt sohasem értettem, nem is gyakoroltam, nem vagyok jó abban sem, hogy csak a saját boldogulásommal legyek elfoglalva és ezért másokon átgázoljak. Eddig azt hittem, hogy ha sok mást nem is, de ezt legalább jól csinálom, kedves vagyok és szelíd és szelídnek lenni erény.

De most már nem hiszek ebben többé. A világban többre értékelik, hogy többet jár a szád, mint a kezed, mert nem a tettekből ítélnek az emberek, hanem a szavakból. Sajnálhatom magam, de ettől nem változik semmi, nem lesz világméretű "ahá", amikor az emberek végre felfogják, hogy nem muszáj egymást bántani, hogy mindenkinek könnyebb lenne enélkül. Úgy érzem, elszúrtam valamit, nem tanultam meg jól a leckét, valami hamis vágyálomba ringattam magam, ami ígéretével eltakarta szemem elől a valóságot. Inkább ügyeskedni kellett volna, inkább mielőbb megtanulni ezt a játékot, mert a természet törvénye, hogy az erősebb fennmarad, a gyengébbet felfalják. A szelídség többé nem erény a szememben, hanem gyengeség, mert a játékot igenis játsszák, csak én nem tudok játszani, mert nem ismerem a szabályokat. Így hát elhullok, hagyom hogy az évek alatt az erősek elfogyasszák rólam a jó részeket, aztán életem végére megtörten, szétszedve múlok majd el.

Nem hiszek az erkölcsi győzelemben, és hogy enyém lesz a föld.
Szerintem az égvilágon semmit sem kapok cserébe, míg az erőseké lesz minden, a jó helyek a nézőtéren, a jó állások, a kevesebb munka, a zsíros falatok.
Nekem csak annyi marad, hogy a többi gyengével legalább megértésben éljünk addig is, és az egymással töltött békeidők kis szigetekként még kiélvezhetők lesznek.

De ha valakinek van jobb receptje arra, hogyan kell kiállnunk magunkért a gonosz törtetőkkel szemben úgy, hogy közben szelídek maradjunk, az ossza meg velem :)

Blessed are the cheesemakers.

Zene: